(Könyvkuckó)
Újabb
listás könyv, amíg lendületben vagyok.

Az
első reakcióm a könyvről: ne már, ezt komolyan ugyanaz az ember írta, mint Az
időutazó feleségét?! Míg az a regény annak idején körülbelül az első húsz
oldalon elvarázsolt, ezért sokkal inkább meg kellett dolgoznom, mert nagyjából
a fele után vált igazán érdekessé a történet. Lehet mondani, hogy meglehetősen
lassan indult be, több szálon is fel kellett építeni az előzményeket, talán
ezért. A fordítóval továbbra sem vagyok megelégedve, bár itt egy kicsit jobban
teljesített, de azért maradtak még hibák, és a stílus sem valami átütő.

A
fő problémakör az ikerkapcsolat, amit Niffenegger ebben a regényben különös
(már-már beteges) függőségi viszonyként jellemez. A könyvben Julia az, aki
ezzel teljesen azonosul, Valentina pedig, aki küzd ellene. Igazából egyik iker
sem volt számomra szimpatikus, talán még Valentina harcával úgy-ahogy azonosultam,
de a nihil, amiben éltek, hogy semmit sem akartak kezdeni magukkal, az teljesen
érthetetlen számomra.
A
mellékszereplők jelleme is kibontott: Robert és Elspeth a gyász, továbblépés és
függetlenség problémáival harcolnak, Martin a kényszerbetegségével küzd,
felesége, Marijke pedig szerelme és új élete között vergődik. Számomra kettejük
története volt az a regényben, ami a leginkább megérintett, szerencsére sokat
olvashatunk róluk.

A
regény végig merő nyomasztó sejtetés, a jövő tragédiájának előrevetítője. Ezek
alapján a befejezésre kicsit… mást vártam. Az, hogy mi történt a múltban
Elspeth és Edie között, szerintem abszolút kitalálható, sőt, a befejezésben
sincsenek nagy csavarok, annyira nem is izgalomdús az utolsó harminc oldal,
inkább az alaposan összekuszálódott sorsok szétszedéséről szól. Mindazonáltal a
vége váratlanul ért, komolyan azt hittem, ha továbblapozok, lesz még valami,
aztán meg csak pislogtam, hogy na, akkor ez volt a befejezése. Nem is igazán
tudom, mit gondoljak róla, bizonyos aspektusai tetszettek, de azért mégis elég
igazságtalannak és zavarbaejtőnek gondolom.
Összességében
kellemes kis könyv ez azért, tudom ajánlani azoknak, akik szeretik a
kísértethistóriákat, és/vagy érdekli őket a viktoriánus kor, London, vagy csak
egy érdekes és megindító történetre vágynak.
Cselekmény, történetvezetés: 10/8
Stílus: 10/8
Szereplők: 10/10
Érzelmek: 10/10
Összesen: 10/9
Egyéb
(spoileres):
Borító(k): Próbált ilyen kísérteties, ijesztő
lenni, de csak mérsékelten sikerült, viszont a fejezetcímek betűtípusa nagyon
tetszett.
Cím: Annyira jó volt az eredeti, hogy lehet
abból ilyen semmilyen szutykot csinálni??
Kedvenc szereplők: (1) Martin (2) Robert
(3) Valentina (4) Elspeth (5) Theo
Kedvenc jelenetek: (1) Martin
távvacsorázik Marijkével (2) Robert sírrablása (3) Elspeth először üzen (4) Valentina
összeveszik Juliával az egyetem miatt (5) A Cica első halála
Mélypont: az eleje… komolyan mondom,
azt hittem, megőszülök, mire történik valami
Kedvenc ötlet: az egész kísértetesdi