Ken Follett – A katedrális

(Könyvkuckó)

Az utolsó előtti listás könyvem rovott családi múlttal rendelkezik, és most végre nálam is terítékre került.

A történet a 12. századi Angliában játszódik. Fülöp, a tehetséges fiatal szerzetes kerül a kingsbridge-i apátság élére. Feltett szándéka megreformálni a kolostor pénzügyeit, és újra virágzóvá tenni az előző perjel alatt lezüllött szerzetesi közösséget. Jól tudja, hogy a templom is felújításra szorulna, hiszen a nyugati torony ledőlt, mégis el kell utasítania az állást kereső építőmester, Tamás ajánlatát, hiszen nincs pénze egy építkezésre. De nagyon úgy tűnik, hogy Tamásnak ez az utolsó esélye: egész télen munka nélkül volt, éhezett a családjával együtt, a felesége meghalt vándorlásuk közben, újszülött gyermeküket pedig Tamás kénytelen volt a sorsára hagyni. Végül újdonsült mostohafia, Jankó avatkozik közbe: felgyújtja a templomot, így Fülöp kénytelen belevágni az újjáépítésbe. Ezzel elkezdődik egy kis közösség harca az életben maradásért, dacolva a polgárháborús idők viszontagságaival, természeti csapásokkal, és ellenségek folytonos ármánykodásával, amit vagy negyven évig nyomon követhetünk a regény lapjain.

Eddig azt hittem, van valami baj velem meg a történelmi regényekkel, mert, bár kedvelem a műfajt, az utóbbi egy-két próbálkozásomat szánalmasan lassan sikerült elolvasnom (az egyiket március óta nem fejeztem be). Ezzel a könyvvel is kissé nehezen indult a viszonyom, aztán, amikor sikerült túllendülnöm a saját holtpontomon, kiválóan beindult, és onnantól nem tudtam letenni. :D Nagyon gyorsan elment a regény, hiszen a cselekménye bővelkedik izgalmas fordulatokban, és a stílusa se túlságosan cirádás, csak amennyire kell.

A regényben szereplő Kingsbridge városka nem létezik,
viszont a katedrálist az író létezőkről mintázta,
többek között a képen látható Salisbury katedrálisa
 adott ihletet

Bár, ha már a stílusnál tartunk, a fordítással akadtak kisebb-nagyobb problémáim. Nem tudom, mit szívtak az illetékesek (mert négy fordítója volt a könyvnek), amikor kitalálták, hogy a nevek felének keressenek magyar megfelelőt, a felét meg hagyják angolul, de szerintem igen hülyén jött ki. Ráadásul az angol neveket egyszerűen nem bírták helyesen toldalékolni, amiből az egyszerű mezei olvasó csak arra tud következtetni, hogy nem tudják kiejteni őket, következtetésképp nem tudnak angolul beszélni. De védelmükre legyen mondva, nem látszik a könyvön, hogy négy különböző ember fordította, egységesen jó vagy rossz valamiben. Ezen kívül egy csomó nyelvhelyességi hiba maradt a könyvben, ami meg a szerkesztő sara. Az viszont már az íróé, hogy egy halom olyan kifejezés is maradt a könyvben, amit a középkorban egészen biztosan nem ismertek (orvosi szakkifejezések, meg ilyesmi). Értem én, hogy nem lehetett középkori nyelvezetben megírni a könyvet (meg is őrültünk volna tőle), de jobban oda kellett volna figyelni, hogy akkoriban mit tudhattak az emberek, és mit nem.

Viszont ezekért a bénázásokért bőségesen kárpótol a történet. Tulajdonképpen a regény egy maroknyi emberi sorsot mutat be, ezáltal kvázi körképet ad az adott korról. Mivel sok szálon fut a cselekmény, több főszereplője is van. Bennük az a különösen jó, hogy bár alapvetően szimpatikusak, egy sem volt azért köztük, akinek minden döntésével, nézetével maradéktalanul egyet tudtam érteni, ezért különösen reális figuráknak hatnak csetléseikkel-botlásaikkal, tévedéseikkel. Fülöp, a ragyogó vezetési képességekkel megáldott perjel meglehetősen szűklátókörű, ha az egyházi törvények értelmezéséről van szó, ezzel több barátjának okoz boldogtalanságot. János (Jankó, később Jancsi) megszállottan fel akarja építeni a katedrálist, és nem bírja elviselni, ha korlátok közé szorítják. Aliena, a kisemmizett shiringi gróf lánya minden másnál fontosabbnak tartja, hogy visszajuttassa öccsét, Richardot a grófi címbe. Richard kiváló katona, viszont nem túl jó ember, és a harcon kívül máshoz nem is igazán ért. Az is jó a karakterek ábrázolásában, hogy többen, többféle erkölcsi világnézetet is megjelenítenek, de Follett nem mond ítéletet ezekről, csak bemutatja őket, mint eltérő alternatívákat.

Velük szemben pedig felsorakoznak minden negatív szereplők legmegátalkodottabjai, akik semmilyen eszköztől sem riadnak vissza, hogy tönkretegyék hőseinket. Waleran, a hataloméhes püspök megorrol Fülöpre, így minden erejével akadályozza a katedrális felépülését. William Hamleigh egy undorító, erőszakos szemétláda, aki mindenáron Shiring grófjának címére pályázik, és akit fiatalkorában Aliena kikosarazott, ezért tönkre akarja tenni a lányt. Alfréd, Tamás vér szerinti fia, gyűlöli Jánost, irigyli tehetségét meg éles eszét, és mindent bevet, hogy ellehetetlenítse őt. Mindegyikük kivétel nélkül kitűnően utálható figura, és elég erősek ahhoz, hogy tartós fejfájást okozzanak a hőseinknek.

Egyébként egyáltalán nem lehet elmondani, hogy ebben a sztoriban a jó mindig győz. Igenis, a pozitív hősök is rengetegszer elbuknak, sok rossz dolog történik velük, néhányan meg is halnak a történet folyamán. Lépten-nyomon úgy látszik, hogy a katedrális sosem fog felépülni, Kingsbridge pedig visszahull az ismeretlen kis kolostorok posványába. Aztán legtöbbször nyílik egy új lehetőség, jön egy új terv, és valamelyik hősünk kihasználja az alkalmat. És bár az életük nem volt felhőtlen, de végül, valamilyen formában mind célt érnek. A katedrális tanulsága számomra az, hogy ha valaki éles ésszel és nyitott szívvel jár a világban, kész megragadni a kínálkozó lehetőséget, és nem hagyja, hogy a vereségei felülkerekedjenek rajta, akkor előbb-utóbb elnyeri méltó jutalmát.

A könyvből nyolc részes filmsorozat is készült,
amit szintén érdemes megnézni

Follett ügyesen bánik a történelmi vonulattal is, eleget kapunk ahhoz a politikai torzsalkodásokból, hogy ne csak díszlet legyen, de nem túl sokat, így nem unjuk. Alaposan utánanézett a dolgoknak, hihető, amit leír például a katedrálisépítésről, ami egy ilyen könyvben nagyon fontos.

Az viszont zavart, hogy kissé talán túl naturálisan ábrázolta a dolgokat. Annyi szexjelenet volt a könyvben, hogy ivós játékot lehetett volna rá játszani (komolyan, a regény közepe felé öt oldal alatt három), mindenféle változatos körülmények között, és nem ám csak sejtelmesen a homályban, hanem rendesen végigvezetve az előjátéktól a kielégülésig, a kölcsönösen szerelmen alapuló viszonyoktól a nagyon durva nemi erőszakokig. Ennyi hímvesszőt meg magömlést én még könyvben nem láttam. XD Ehhez képest elenyésző számban voltak jelen a belezős jelenetek, amik pedig középkori könyvben alapkövetelménynek számítanak, de azért abból is akadt rendesen.

Szóval jobbérzésű kiadó helyében simán rányomnám a könyvre a tizennyolcas karikát, de hát, remélem, úgyis csak erős idegzetű felnőttek állnak neki a lexikon vastagságú kötetnek. Amúgy meg erkölcsi tartalmát tekintve tényleg olyan, mint egy mese: a jók elnyerik jutalmuk, a rosszak meg büntetésük, előbb vagy utóbb... mindezt izgalmas, bárkit rabul ejtő formában, igényes borítóval teszi.

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/7

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/10

Összesen: 10/9

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Ez az új magyar nagyon szép, a régebbiek felejthetőek.

Kedvenc szereplők: (1) Fülöp (2) János (3) Aliena (4) Jonatán (5) Richard

Kedvenc jelenetek: (1) János megtalálja a rokonait Franciaországban (2) Jonatán megtudja, kik voltak a szülei (3) az érsek látogatása az építkezésen (4) János és Aliena egymásra találnak (5) befejezés

Mélypont: amikor William meg a lovásza ketten egyszerre erőszakolnak meg egy prostituáltat

Kedvenc ötlet: a Könnyező Madonna, meg az adománygyűjtó akció, amit János szervezett köré