Idézet


2012. november 22., csütörtök

Lissa Price – A testbérlők



(Könyvkuckó)

Ismét egy olvasókörös olvasmányommal érkezem, sajnos ezúttal ez nem volt annyira jó élmény, mint az előzőek.

Callie Woodland árván maradt a spóraháború után, ami a környék teljes felnőtt lakosságát kiirtotta, ezért hétéves kisöccsével bujkálni kényszerül a hatóságok elől, nehogy őket is betuszkolják valami szörnyű árvaházba, mint a többi kiskorút. Rajtuk kívül ugyanis maradtak még a világon az idősek, akik a csodás új orvosi technológiáknak köszönhetően roppantul sokáig élhetnek, így ők kvázi kialakították a saját társadalmukat, amiben a gyerekeket elnyomják, megszégyenítik, robotolásra kényszerítik. Legújabb zseniális találmányuk az Elsőrendű Állomások, ami lehetővé teszi a gazdag, unatkozó szépkorúaknak, hogy fiatal, egészséges testeket béreljenek ki szórakozás céljából. Calliék már nem nagyon bírják a nélkülözést, kéne valami rendes otthon, meg jobb életkörülmények, hogy az öccse végre kigyógyulhasson a tüdőbetegségéből, úgyhogy a tizenhat éves lány rászánja magát, hogy bérbe adja a testét. Arra azonban nem számít, hogy a várt egy hónap helyett egy hét múlva felébred, de nem az Elsőrendű Állomások épületében, hanem egy szórakozóhelyen. Miért hibásodott meg a fejébe helyezett chip? Hol van a bérlője? Miért mondja neki egy hang, hogy ne menjen vissza az Elsőrendűhöz? Mibe keveredett bele?

Nem volt ez a könyv annyira rossz, csak aránylag szar, hogy viccbe burkoljam a csalódottságomat. Na de miért is mondom ezt? Mindjárt kifejtem.

Alapvetően az a legnagyobb baj a regénnyel, hogy akár nagyon jó is lehetett volna, mert az alapötlet megvan. Ez a testbérlés dolog iszonyú jó, eredeti gondolat, főleg, hogy tényleg bemutatja Price, milyen embertelenül bánnak az öregek a tinédzserek testével, hiszen nem az övék, nem kell annyira vigyázni, és tényleg csak tárgyaknak tekintik őket, nem gondolnak bele, hogy érző emberi lények, akik esetleg egy szép napon szeretnék folytatni az életüket. Az is tetszik, hogy egész jól leírja azt a szörnyűséget, miszerint a spóraháborúknak köszönhetően egy egész generáció veszett oda, így aztán mindenkinek van kit gyászolni.

De hát itt nagyjából ki is merültek a pozitívumok, mert a világ, attól függetlenül, hogy egy jó alapötletre épül, teljesen sematikus. A sztoriban alig vannak leírások, így aztán tulajdonképpen arra sem emlékszem, milyen színű a főszereplő haja. Az hagyján, hogy kevés kivétellel szinte egy helyszínt se tudok rendesen magam elé képzelni, de a világ is körülbelül ilyen szinten van kidolgozva. Kik ellen folyt a háború? Velük mi lett? Még ha fel is tesszük, hogy ez egy elöregedő társadalom, tehát az idősek többen vannak, mint a fiatalok, akkor is, hogyan tarthatnak befolyásuk alatt egy ilyen széles (és köztudomásúlag kezelhetetlen) népréteget? Ha olyan csúcs a technológia, hogy mindenki 250 évig élhet, akkor miért nem fiatalítják meg magukat külsőre is? Ésatöbbi ésatöbbi. Még rengeteg kérdés felmerült bennem a könyv során, de mindegy, mert az írónő igazából arról akart beszélni, hogy milyen álmai báli ruhája. Gondolom.

Első könyves szerző, szóval felteszem, ez sok mindent megmagyaráz, de önmagában a mentségtől még nem lesz értékelhetőbb a regény. A világkidolgozás még hagyján, mert a hülyeség is lekötne megfelelő cselekmény esetén, de itt ilyenről nem beszélhetünk. Rendszeresen eljátssza Price, hogy feldob egy érdekes témát (pl. Callie elveszti az öntudatát, és egy pisztollyal a kezében ébred), majd két oldalon belül lezárja (Callie elmegy, és kidobja a pisztolyt), majd a következő húsz oldalon Callie megint azon agonizál, hogy mióta nincsenek szép ruhái, meg mióta nem evett rendes kaját, satöbbi. Hogy oda ne rohanjak.  Ettől a felépítéstől az egész cselekmény hullámzóvá, egyenletlenné, vontatottá válik. Talán az utolsó ötven oldalra áll egy kicsit össze, az egyenletesen izgalmasabb volt, de valahogy nem tudtam átélni ezeket a történéseket.

És ez legalább részben annak volt köszönhető, hogy azt kívántam, bárcsak Callie fűbe harapna. Szegény csaj olyan hülye, hogy felfelé sikít a hullámvasúton, és mindent, ismétlem, MINDENT hatszázhatvanhatszor kell neki elmondani, mire egyszer felfogja. Még szerencse, hogy vannak értelmes szépkorúak a segítői között, különben tényleg feldobta volna a pacskert igen hamar. (Egyébként ezeket az öregeket bírtam, főleg Callie bérlőjét.) Calliet azon kívül, hogy milyen szar az élete, elég gyakran foglalkoztatja az öccse sorsáért való aggódás (ez volt a legpozitívabb tulajdonsága, kár, hogy az öcsi keveset szerepelt), valamint az, hogy mennyire hiányzik neki az apja. Róla kapunk is kb. 882 visszaemlékezést, az anyjáról meg annyit tudunk meg, hogy ő rendezte be a házukat. Király.

Kapunk valamint egy felettébb idegesítő és értelmetlen szerelmi háromszöget. Az egyik srác, akibe Callie elvileg szerelmes, az Michael, akivel az elmúlt egy évben együtt menekültek, és már előtte is ismerték egymást. Már majdnem elcsattan az első csók, amikor is Calliet kibérelik, és (hip-hip-hurrá) találkozik a dúsgazdag-és-helyes-és-kedves-és-dejópasi Blake-kel, akivel aztán instant egymásba zúgnak, és aztán mennek együtt lovagolni, meg nagymamához, meg bálozni, közben smárolnak párat, és folyik a rózsaszín nyáltenger minden irányba, aminek még Callie sötét titka sem vet gátat. Ezzel csak az a probléma, hogy kit érdekel, hogy ezek itt nyalják-falják egymást, amikor a könyv egyetlen rohadt szereplőjének sincs lelki mélysége? Tényleg, egy darabnak se. Senkit se ismertem meg a könyv végére, még Calliet sem, ami azért durva. Meg hát ha tényleg szerelmes lenne Michaelbe, nem gondolná egyszer csak azt, hogy semmi köze hozzá.

És ez igazából a nagy baja a könyvnek, hogy sok szempontból csak összehányt motívumok halmaza, és végig elkísér az olvasás során a „de minek?”-érzés. Most erről ír Price, de minek? Itt van ez a szerelmi szál, de minek? Olvasom én ezt a könyvet, de minek? :D

Az egyetlen, ami kicsit javít a könyv megítélésén, az a befejezés. Az tényleg már majdnem érdekesre sikerült, és igazából minden szarság ellenére kíváncsi vagyok a folytatásra. Még ez is lehet, hogy a következő kötetig Price megtanul írni.


Néhány dolog, amin röhögtem... nem ez az összes, de hirtelen ennyi jutott eszembe (SPOILER):

1. Callie apja valóban hihetetlen tudományos tehetség lehet, ha képes volt feltalálni a KARLÁMPÁT. XD Nem baj, hogy pl. fejlámpa már a huszadik században is létezett, a gyertya üzemmód bizonyára megváltotta az emberiséget.
2. Callie öt perc alatt tökéletesen megtanul vezetni, holott eddig egyetlenegyszer próbálta, az apjával, egy parkolóban.
3. Michael simán, szemrebbenés nélkül otthagyja Callie öccsét, amikor a lány nem jön vissza? Ennyire hülye lenne, vagy csak nagyon kapzsi?
4. Callie és Blake egy B-kategóriás romantikus film minden kliséjelenetét végigjárják. Gusztustalan.
5. Természetesen a világegyetem legegészségesebb kajája egy édesség. Jó, tele van szintetikus vitaminokkal, de akkor is. :D
6. Callie anyja annyira gyökér volt, hogy az sem tudta, nem szabad addig leállni és örömködni, hogy megmenekültünk, amíg nem vagyunk tényleg biztonságban.

Cselekmény, történetvezetés: 10/5
Stílus: 10/7
Szereplők: 10/5
Érzelmek: 10/5
Összesen: 10/6

Egyéb (spoileres):
Borító(k): Na, ez az egyik jó oldala a könyvnek, hogy szép a borító.
Kedvenc szereplők: (1) Tyler (2) Callie bérlője (3) Michael (4) az ápoló az elsőrendűben (5) a tudós
Kedvenc jelenetek: (1) Callie visszamegy elbúcsúzni Michaelhöz és Tylerhöz (2) a kezdés (3) Callie a főgonosszal beszél (4) az Elsőrendű tönkretételének megszervezése (5) Callie túszul ejti Blake nagyapját
Mélypont: az EGÉSZ
Kedvenc ötlet: maga a testbérlés

8 megjegyzés:

  1. Mennyire vicces lett ez! :D "Szegény csaj olyan hülye, hogy felfelé sikít a hullámvasúton" Bocsi, tudom, hogy szenvedsz ilyenkor, de amit kihoz belőled... :D
    A kedvenc szereplők is jók. Random ápoló, akinek még neve sincs.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy mindenki így élvezi a megpróbáltatásaimat. XD Egyébként volt neve, csak olyan mély nyomokat hagyott a könyv, hogy először még Callie vezetékneve sem jutott eszembe. :D Szinte egy mellékszereplő nevére sem emlékszem.

      Törlés
    2. :D :D Vannak ilyenek. Nálam a Matched kettő lesz a mazo-soron, csak előtte legyen vége a ZH-knak és beadandóknak... :D

      Törlés
    3. Az nekem is mazo-listás (immár a harmadik résszel egyetemben). XD Már alig várom őket.

      Törlés
  2. Örülök, hogy nem velem van a baj és ez a könyv tényleg borzalmas volt. Pedig mennyi mindent ki lehetett volna hozni belőle!
    De jót röhögtem a kritikádon, valószínűleg, az egyetlen ok, amiért megérte elolvasni, hogy így értettem a poénjaidat :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, legalább kihoztam valami jót belőle. :D

      Törlés
  3. Jó poszt egy rossz könyvről:)

    VálaszTörlés