Scott
Westerfeld - Leviatán
(Könyvkuckó)
Olyan mérhetetlen mennyiségű jót
hallottam erről a könyvről, amit hittem is meg nem is, hogy végül nem tehettem
mást, elolvastam. Voltak némi félelmeim, mert az alapötlet pont annyira különleges
(vagy más nézőpontból: bizarr), aggódtam egy kicsit amiatt, hogy értelmetlen
katyvasz lesz belőle. Hát, nem lett.
Hohenberg Sándornak, Ferenc Ferdinánd
Habsburg herceg fiának az élete váratlan fordulatot vesz, amikor Sarajevóban
meggyilkolják a szüleit. A fiatal herceg néhány hűséges emberével menekülni
kényszerül, mert akárkik is tervelték ki a gyilkosságot, az ő életére is
törnek. Deryn Sharp eközben Angliában egész más problémákkal küzd: apja halála
óta minden vágya, hogy repülhessen, de mivel balszerencséjére lánynak született,
így inkább a fűzők és puffos ruhák várják. Ebbe azonban nem hajlandó
beletörődni, ezért fiúnak adja ki magát, és katonának szegődik. A két fiatal
nem is sejti, hogy hamarosan találkoznak, és ez a találkozás nem csak a kettejük
életére, hanem talán még a történelemre is hatással lesz.
Igazság szerint ez volt életem első
steampunk regénye, szóval arra is nagyon kíváncsi voltam, hogy magát a műfajt
hogyan fogadom. Viszont amiatt jobban izgultam, hogy az alapsztori milyen lesz.
Ha ismerősnek találtok dolgokat Sándor történetében, az nem véletlen: a Leviatán
nem egy sima alternatív steampunk világban játszódik, hanem az I. Világháború
megváltoztatott története. Csakhogy itt a központi hatalmak gőzzel működő
robotokat irányító barkácsok, az antant tagjai pedig a darwinisták, akik
génmódosított állatokat alakítanak harci gépezetekké. Meredeken hangzik, de
Westerfeld úgy felkészült a történelemleckéből, ahogy azt csak reméltem, a
történet nagyon sok valóságos elemet tartalmaz, és emellett logikusan működnek
a nem valóságos részei is, így semmi sem zavart igazán. Annak meg külön örülök,
hogy a középpontban pont az Oszmán Birodalom szerepe van, mert erről már
gimiben is szívesen hallottam volna többet. És... hát igen. Amikor egy könyvben
gyakorlatilag központi mitológiát csinálnak az evolúcióelméletből, az
nagyon-nagyon vonzó.

Deryn nagyjából pont az ellentéte
Sándornak: amellett, hogy okos, még talpraesett is, minden szituációban
feltalálja magát. Az ő titkát sokkal nehezebb kideríteni, mert sikeresen
beolvad a fiúk közé, és sikerül sokszor megfelelően durvának lennie... na jó,
persze sokszor nem, csodálkoztam is, hogy alig tűntek fel nekik a túl érzelmes
megnyilvánulásai. Mindenestre Deryn is nagyon kedvelhető, mert határozott,
vannak céljai az életben, képes harcolni, és mert lojális (de nem bármi áron).
És a legjobb az, amikor végre
találkoznak... A két szereplő kapcsolata nagyon érdekesen alakul, ahogy szép
lassan kiépül köztük a barátság, majd a románc is elkezd bimbózni... vagy
valami olyasmi, mert Sándor Derynt ugyebár fiúnak hiszi. Ezért külön vicces,
hogy miközben a lány elkezd vonzódni a hozzá, a fordított irányba a mérhetetlen
tisztelet a jellemző, Sándor kifejezetten azt gondolja, bárcsak ő is olyan
bátor, jó katona lehetne, mint Deryn. Kíváncsi vagyok, hogy alakul a
kapcsolatuk, mert hát a valóságban nem nagyon lenne jövője, de hátha segíti
őket az alternatív történelem egy kicsit.
A mellékszereplők is rendben voltak,
leginkább Sándor kíséretét, különösen Volger grófot kedveltem meg. Nincs
egyszerű dolga Sándor mentoraként, amikor a fiú direkt az ellenkezőjét
csinálja, amit javasol, és még nem is totál elmebetegséget (csak félig).
Volgernek azzal a nehéz feladattal kell szembenéznie, hogy kénytelen elfogadni a
kellemetlen tényt: Sándor kezd felnőni, és rohadjon meg, ha életveszélybe
sodorja magát, akkor is joga van dönteni. Deryn szálán Nora Barlow lopta be
magát a szívembe, ő a modern, emancipált nő a történetben, aki annyira okos,
hogy a férfiak nem merik semmibe venni, és mindig eléri, amit akar.
Mindezek mellett roppant szerettem még
a megvalósítást is. A szerző meg a fordító közös erőfeszítéssel mindent
bedobtak: a barkácsoknak és a darwinistáknak is egyedi nyelvezete van, és a
karakterek nyelvi egyénítése is jó, mint ahogy Sándor szembesül vele, a
parasztok bizony máshogy beszélnek, mint a főnemesek. :D Ezen kívül a könyv
kivitele nagyon szép, az illusztrációk kellően sötétek a hangulatkeltéshez, az
egyetlen dolog, ami zavart, hogy Sándort nagyon finom arcvonásokkal próbálta
megrajzolni az illusztrátor, ezért jópár olyan képen, ahol közösen szerepeltek
Derynnel, inkább a herceg tűnt a lánynak, pedig róla tudtam, hogy fiú. :D

Kinek ajánlom? Kalandra vágyó fiataloknak és régebb-óta-fiataloknak,
háború-imádóknak, emancipálódni vágyó nőknek.
Kinek nem ajánlom? -
Cselekmény, történetvezetés: 10/10*
Stílus: 10/10**
Szereplők: 10/10*
Érzelmek: 10/10
Összesen: 10/10*
Egyéb
(spoileres):
Borító(k): Az
az angol borító, ami nem ábrázolja egyik szereplőt sem, nagyon király. A
magyarral is meg vagyok elégedve, bár Sándor extrán felismerhetetlen rajta.
Kedvenc
szereplők: (1) Sándor (2) Deryn (3) Nora (4) Volger (5) a
hogyhíjják... Sándor mérnök kísérője
Kedvenc
jelenetek: (1) Sándor és Deryn első találkozása (2) Deryn Sándort
használja túsznak (3) Sándor lebuktatja magukat a boltban (4) a tárgyalás, amin
Sándor ismét lebuktatja magukat :D (5) Deryn rájön, hogy tetszik neki Sándor
Mélypont: -
Kedvenc
ötlet: ez a könyv végre elérte, hogy fantáziálás szintjén
elhiggyem, hogy a lépegetők jók... majdnem... de a darwinista bestiák menők
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése