Versnek próza, prózának vers, mégis működik

Ellen Hopkins – Identical (Azonosak)

(Könyvkuckó)

Kalaeigh és Reanne Gardella egypetéjű ikrek, akiknek az életében látszólag minden tökéletes: csinosak, okosak, népszerűek, felső osztálybeli szüleiknek köszönhetően pedig mindent megengedhetnek maguknak, amire vágynak. A valóság azonban egészen más: a lányok öt éves korában történt egy szörnyű autóbaleset, amit az anyjuk azóta sem tudott megbocsátani az apjuknak, aki ittasan vezetett. Anyu azóta politikai babérokra tör, hogy minél távolabb lehessen otthonról, ez pedig jó ürügy arra, hogy ne vegye észre, hogy... nos, hogy apu azóta rendszeresen megerőszakolja Kalaeigh-t, amióta ő nincs otthon, és mivel bíró, ezt ugyanúgy megússza, mint anno az ittas vezetést. A lányok csak egymásra számíthatnak, a helyzet pedig egyre rosszabbra fordul, ahogy anyu a választási kampány célegyenesébe ér. Vajon lesz Kalaeignnek és Reanne-nek ereje kitörni a helyzetből, mielőtt az teljesen tönkreteszi őket?

Mint sejthető ez a könyv jellemzően nem a boldogságról, a napfényről és a madárdalról szól, ezzel is keltette fel az érdeklődésem. Ellen Hopkins az USÁ-ban méltán elhíresült szerző, aki a könyveiben mindig elég súlyos kérdéseket feszeget, például családon belüli erőszakról, függőségről, öngyilkosságról, mentális betegségekről, rákról, vallási kérdésekről és a homoszexuálisok megítéléséről is írt a regényeiben. A témaválasztáson kívül azonban van még valami, ami kiemeli a hölgyet, ez pedig az a tény, hogy a könyvei egytől egyig szabad versben íródtak.

Ez erre a regényére is igaz. Első ránézésre, ha kinyitod, olyannak tűnik, mint egy verseskötet: egy-másfél oldalas költemények, vastaggal kiemelt címmel. Csakhogy igazából az egész egy összefüggő cselekményt elmondó, regényszerű történet leíró részekkel és párbeszédekkel. A két lány elbeszélése szabályos időközönként váltakozik, általában egy olyan vers van a váltásnál, amiben bizonyos sorok ki vannak emelve, és ez mindkét lány elbeszélésében megjelenik, de nagyon más módon. Szerintem ez rendkívül jó ötlet volt az összefésülés terén. Más szempontból is ötletes a kötet, például szerepe van a formázásnak is, gyakoriak a képversek.

A regény központi dinamikáját egyébként a két testvér személyiségének feszülő ellentéte adja, a kezdő vers mindjárt erről szól. Kaeleigh az ártatlan, szende áldozat, aki tűri fogcsikorgatva, ami történik vele, befelé fordul, elzárkózik mindenki elől, és szabadulást is a maga csendes módján keres, amikor a bulímiába és a vagdosásba menekül. Reanne ezzel szemben kifelé éli meg a dühét: jön, megy és vidáman önpusztít. Az ő élete az olcsó drog és a még olcsóbb szex körül forog, két végén égeti a gyertyát, és próbál minél kevesebb időt öntudatán tölteni. A helyzet, amibe kerültek, annyira kínzó a lányok számára, annyira nem látják, hogyan tudnának ebből az egészből kitörni, az apjuk úgy beléjük verte, hogy nincs értelme segítséget kérni, hogy csak nagyon drasztikus pótcselekvésekkel tudnak nagyjából egyenesben maradni. Annak ellenére, hogy a két lány tűz és víz, és azért fújnak is a másikra (Reanne például féltékeny Kaeleighre azért, amiért ő az apjuk megkérdőjelezhető szeretetét élvezi), mégis azért vannak a kapcsolatuknak jó pillanatai, kiállnak egymásért, és próbálnak a másik számára igazi család lenni, ha már mindenki más megszökött a családi szerepéből.

Egyébként annak ellenére, hogy milyen kilátástalannak látják a helyzetüket, lenne segítség. Ott van először is Kalaeigh pótnagymamája, akihez bejár az idősotthonba. A néni nagyon friss szellemileg, és nagyon jó meglátásai vannak. Nem volt könnyű élete, hiszen zsidó, és emiatt Európában mindenféle szörnyűségek érték, így hát hitelesen tudja mondani a lánynak, hogy érdemes megnyílnia valakinek, elmondani a problémáit. És ott van még Ian is, aki már nagyon régóta szeretne Kalaeigh párja lenni, de megérti, hogy a lánynak van valami az életében amiről nem tud beszélni, és ami ezt megakadályozza. Nagyon tetszett vele kapcsolatban, hogy az írónő nem esett abba a hibába, hogy idealizálja őt: annak ellenére, hogy próbált kitartani a lány mellett, azért kifejezte, hogy ez talán nem fog neki menni. Ezen kívül szerepe van még a lányok vér szerinti nagyszüleinek is, akikkel nem tartják a kapcsolatot, ez is egyik célja a lányoknak, hogy kiderítsék, miért alakult ez így.

Azt kell mondanom, hogy a tizennégyes korhatár, amit ráírtak a könyv hátuljára, bőven kell ehhez a regényhez, a tizenhatost se sokallom, mert tényleg, a lányok isznak és drogoznak és szexelnek benne, szóval egyrészt nem is mutat jó példát, de nem is az a célja, hanem pont két elveszett gyerek tévelygését akarja megmutatni a sötétben. Másrészt a nemi erőszak és Reanne kikacsintása a szadó-mazo szexre kapcsán van pár kifejezetten gyomorforgató jelenet a könyvben, ami még engem is megviselt.

Ha viszont valaki bírja az ilyesmit, akkor ezt egy nagyon lenyűgöző olvasmányélménynek fogja találni. A különleges fogalmazásmód lehetőséget ad a könyvnek, hogy sokkal líraibb legyen, mint a sima regények, az oldalak egy részén nem a cselekményen, hanem a lányok csontig lecsupaszított érzelmein úszunk, ezért is olyan nehéz befogadni a könyvet. Mindenesetre szerintem fontos üzenete van a történetnek, arra hív, hogy figyelj a jelekre, mert a legjobb családban is lapulhatnak ilyen mocskos dolgok, és hogy az elhallgatás és az érzelmek rosszul kifejezése milyen pusztító hatással lehet az emberi lélekre.

És a végén van egy akkora csavar a könyvnek, hogy nekem személy szerint a fal adta a másikat, mert hiába tűntek fel bizonyos dolgok útközben, egyáltalán nem raktam össze a képet. Nem mintha amúgy nem imádtam volna, de így még jobban megszerettem, miközben a padlóról szedtem fel az állam.

Egyébként a borító képen nem mutat sokat, de élőben az ezüstszínű alapja a borítónak tükröződik, ezért úgy néz ki, mintha összekaristolt tükör lenne.

Kinek ajánlom? Aki bírja a léleknyomorgató könyveket, kifejezetten durva tálalásban.

Kinek nem ajánlom? Széplelkeknek.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10*

Stílus: 10/10****

Szereplők: 10/10**

Érzelmek: 10/10**

Nyelvi nehézség (angol eredeti): 10/8 (Nem vészes maga a szókincs, de a verseket mindig nehezebb kicsit követni, mint a sima prózát, úgyhogy némi gyakorlatot igényel az olvasása.)

Összesen: 10/10**

Egyéb (spoileres):

Borító(k): A borítóról már fent szóltam. Ugyanúgy, ahogy a cím, ez is trükkös, utalhat a fő csavarra, ha elég okos vagy, hogy észrevedd a jeleket.

Kedvenc szereplők: (1) Ian (2) Gerda (3) Kaeleigh (4) Reanne (5) a nagymama

Kedvenc jelenetek: (1) a befejezés (2) Gerda elmondja Kaeleighnek az élete történetét (3) Reanne elmegy a nagypapájukhoz (4) Kalaeigh végre enged Iannek (5) Gerda újra találkozik az élete szerelmével

Mélypont: az erőszakolós jelenetekKedvenc ötlet: a formátum fantasztikus és remekül illik a témához