Adrzej Sapkowskij – Vaják I.
és II.
(Könyvkuckó)
Azért akartam mindenképp beszélni erről a
könyvről már egy jó ideje, mert a Csodaidők (meg Az utolsó tünde) mellett ez az
a sorozat, amivel kapcsolatban érzem, hogy gyorsan és menthetetlenül
beleszerettem. Bár az első résznél még nem volt teljes ez a szerelem, azért
arról annak idején nem került fel leírás a blogra. Emiatt most úgy fogok írni a
második részről, hogy közben az elsővel kapcsolatban is elmagyarázom, mi az
amit érdemes tudni róla.
A történet főszereplője Geralt, aki vaják,
ez pedig egyszerre jelent foglalkozást és identitást is a számára. A vajákok
ugyanis olyan emberek, akiket varázslat tett erősebbé egy közönséges
halandónál, és a képességeiket arra használják, hogy megvédjék az embereket a
világban megbújó veszélyes szörnyektől, amik ártani akarnak nekik. Ezt persze
fizetség ellenében teszik, és a legtöbb ember nem szívesen közösködik velük
bármivel kapcsolatban, mivel tartanak tőlük, és véres kezű, könyörtelen
gyilkosoknak bélyegzik őket. Geralt azonban az átlag vajákokhoz képest is szigorú
erkölcsi szabályokhoz mérve éli az életét, amik miatt nem egyszer bajba kerül.
Az első két kötet az ő különböző kalandjait tartalmazza.
Ez a sorozat érdekes felépítésű: az első
két kötete novellákból áll, majd további öt regény jelent meg, és időrendben
csak ezek után következnek a franchise legismertebb képviselői, a három
videojáték. A szerző eleinte különálló, rövid történeteket kezdett csak el
írni, majd ezeket fűzte később össze egy ívvé, így keletkezett az első két
kötet. Köztük is van különbség a felépítésben: az első rész több, rövidebb novelláját
egy utólag hozzáírt keretsztori fogja össze, viszont maguk a történetek
nagyjából-egészében különállóak, az időrend sem egyértelmű köztük. A második
részben viszont csak néhány, hosszabb novella található, amik egyértelműen
időrendben vannak egymáshoz képest, így ez a rész már némileg átmenetet képez
egy regény és egy novelláskötet között.
Az első kötet valószínűleg azért is nem
fogott még meg annyira, mert az tényleg leginkább egy bevezetés a világba és a
főbb karakterekbe. Megismerjük persze borongós főhősünket, Geraltot, az
ellenpontjaként szolgáló vicces fegyverhordozó karaktert, Kökörcsint (aki még
bárd is, hogy jól kipipáljuk a karakterklisét), valamint élete nagy szerelmét,
Yennefert, a varázslónőt is láthatjuk futólag az utolsó novellában. A második
kötetben ezek az alap karakterek már ismerősként térnek vissza, és sokkal
jobban kibontakozik a jellemük, többek lesznek egyszerű sztereotípiáknál.
Melléjük pedig még egy rakás érdekes mellékszereplő csatlakozik.
 |
| Kínai borító a sorozat valamelyik részéhez, zseniális |
Geralt szerencsére egy egészen szerethető
főszereplő, bár első ránézésre voltak kétségeim. Eleinte inkább tűnik annak a
tipikus hallgatag, tesztoszterontól dagadó kemény csávónak, amit az ilyen
könyvek tipikus főszereplőjének tartunk, aztán szép lassan kibontakozik, hogy
vannak ám neki érzései is. Sőt, egy idő után annyi érzése lesz neki, hogy a
második kötet egynémely novellájában túlzásba is viszi már, olyan kis meg nem
értett, nyafka unikornis a lelkem. Viszont azt is meg lehet bocsátani, hogy
gyakran önironikusan nyavalyog azon, hogy senki se hiszi el, hogy vannak
érzelmei, hiszen tényleg sokféle formában látható volt, hogy az emberek mennyi
előítéletekkel viseltetnek iránta, meg a fajtája iránt, a legtöbben minden
alapot nélkülözve. Ez gyakran hozza anyagilag és/vagy erkölcsileg nehéz
helyzetbe Geraltot, aki a megpróbáltatások közepette is a saját, igen szigorú
elveihez próbálja mérni magát, és ezt tiszteletet ébresztő módon többnyire
keresztül is viszi. Kökörcsin, bár továbbra is főleg vicces karakter, de néha
megcsillogtatja, hogy érzelmileg kompetensebb tud lenni, mint Geralt. Yennefer
pedig egy tök jó erős női karakter, akinek az a fő motivációja, hogy a
varázslónőket gyakran sújtó meddőség ellenére anya szeretne lenni, és ennek a
célnak az elérése érdekében igen sok mindent képes feláldozni.
A második résznek már van egy központi
tematikája, ami meg is jelenik a címben: a végzet kardjával, és annak két
élével gyakran foglalkozik a könyv, amit arra használ vizuális megjelenítésként,
hogy az ember el tud-e futni az elkerülhetetlen következmények elől, illetve,
hogy a sors mennyire van kőbe vésve, vagy végül is mi alakítjuk azt. Geralt
ugyan teljesen azon a véleményen van, hogy ő a saját sorsának kovácsa, de
különböző események végül arra kényszerítik, hogy változtasson a hozzáállásán
az életével és a jövőjével kapcsolatban. Ez az egységes tematika, és az
egymáshoz kapcsolódó történetek teszik sokkal erősebb olvasmánnyá ezt a kötetet
az elsőnél. Az utolsó novella több időszálon ide-oda ugráló szerkezete pedig
szépen összefoglalja tulajdonképpen Geralt egész addigi életét, hogy miért
kerül válságba, és miért kell megváltoznia. Bár nem volt a legkönnyebben
követhető, mégis nagy hatással volt rám ez a történet, és a végén kis híján
könnyekig hatódtam, amire igazán nem számítottam.
 |
| Screenshot a Witcher III játékból |
Mindemellett pedig, a műfajnál igen fontos
módon a fantasy világ is lebilincselő. Sapkowski lengyel gyökereiből adódóan
sokat merít a szláv mesevilágból, de ezt nagyon ötletesen ollózza össze a
nyugati fantasy és tündérmesei hagyományokkal. Eleinte még konkrétan
feldolgozásokkal is találkozunk a történetek között (nekem A szépség és a
szörnyeteg újramesélése vitte a pálmát), de később ez már az önálló történetek
mellett csak kikacsintó utalások erejéig jelennek meg az ismert mesék alakjai.
Eredetileg közgazdászként végzett, és ezt a tudását is felhasználja az írásnál,
így olyan részletesen megalapozott, logikusan felépített középkori világot
kapunk, ami még úgy is kidolgozottnak érződik, hogy nem jár mellé térkép, se
több ezer oldal melléklet, és olyan valóságosnak tűnik, mintha csak egy
történelemkönyvből ugrott volna elő.
Mindenképp ajánlom a műfaj szerelmeseinek a
sorozatot, a gusztustalan borítók miatt ugyan elsőre taszítóak lehetnek, de a
tartalom egyáltalán nem ezt a színvonalat követi. Én teljesen szerelmes vagyok
ebbe a világba, a karakterekbe, a főbb tematikákba, és alig várom, hova tud
fokozódni a történet az összefüggő regények hosszabb lélegzetvételű
történetíveiben.
10/10 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése