Idézet


2018. május 18., péntek

Évszakösszefoglaló – 2017/2018 tél


Az évrendező bejegyzéseimet írogatva jöttem rá, hogy milyen nehéz észben tartani és átlátni mindent egy egész évből. Így ellopok egy formátumot, amit egy videóblogon láttam, és megpróbálom átültetni írásban is élvezhető formába. A következőben felsorolom az összes könyvet, amit olvastam az elmúlt évszakban, megadom hozzájuk a kiérdemelt pontszámot (ez még változhat a molyos értékelésig, ha utólag átgondolom), és a végén részletesebben beszélek az öt kedvencemről.



Úgy gondolom, mindhárom hónapom kifejezetten erős volt, néhány kisebb mélypontot leszámítva az olvasott könyvek minőségével és mennyiségével is meg voltam elégedve. Felsorolásszerűen így néz ki a termés:

December:
Ira Levin: Rosemary gyermeke    9 pont
Szakurazaka Hirosi: A holnap határa      7 pont
Rachel Ward: Nem enged a mélység      5 pont
Böszörményi Gyula: Beretva és tőr         8 pont
Becky Chambers: The Long Way to a Small, Angry Planet     10 pont

Január:
Neil Gaiman: Coraline       8 pont
Sally Nicholls: Ways to Live Forever      9 pont
Leigh Bardugo: Crooked Kingdom          10 pont
Jason Segel – Kirsten Miller: Otherworld         6 pont
John Steinbeck: Egerek és emberek       9 pont

Február:
Neal Shusterman: Unwind – Bontásra ítélve    10 pont
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?        10 pont
Adam Silvera: They Both Die at the End                       10 pont

Összesen tehát 13 könyvet olvastam el, azaz átlagosan 4,3-at havonta, az értékeléseim átlaga pedig 8,5-re jön ki, ami kifejezetten erős, szerintem.

Na és akkor lássuk a medvét, azaz azt az 5 könyvet, amik kiemelkedtek ebből az igen erős mezőnyből.



5. Adam Silvera: They Both Die At the End

Egy kicsit bennem van az az érzés, hogy az író előző 1,75 könyvét, amit elolvastam, jobban szerettem… de ez nem jelenti azt, hogy ezt nem szerettem, sőt. Igazából pont azt kaptam, amit vártam: két fiút összehoz a tudás, hogy ez életük utolsó napja, és megpróbálják a hátralévő időt minél tartalmasabban eltölteni. Adam Silvera minden regénye a gyomron rúgás instant megfelelője érzelmileg, és ez erre a kötetre is igaz: egyszerre szomorú és életigenlő, dühös és bölcs, egy kicsit olyan, amilyennek szeretném az életem utolsó napját, és amilyen biztosan tudom, hogy nem lesz. Arról meg a szerző nem tehet, hogy a kelleténél jobban elgondolkodtam a könyvben szereplő szolgáltatások praktikus megfontolásain, és valamiért a predestináción – nem hibáztathatom azért a regényt, mert nem foglalkozott olyan mélységben az alapkoncepciója ellentmondásaival, amilyen mélységben nyilván soha nem akart foglalkozni vele.




4. Neal Shusterman: Unwind

Évek óta kerülgetem az író több könyvét is, és most végre rászántam magam, hogy nekiálljak az angolszász nyelvterületen nagy becsben tartott disztópiás sorozatának… nem bántam meg. Eleinte zavart az a látszólagos ellentmondás, hogy a könyv külföldön YA regényként fut, itthon viszont felnőtt regényként jelent meg, a túl egyszerű stílusa nem passzolt az utóbbihoz, viszont az excesszív mennyiségű vér és belezés miatt meg tudom érteni, miért nem akarják kiskorúak kezében tudni. Végül aztán a regény teljesen elvarázsolt a középpontjában álló nehéz témák okos és érett kezelésével, valamint a három főszereplő remekbe szabott jellemfejlődésével, ami során olyan dolgokat is érintett a regény, amit még nem láttam a műfajtól, és nagyon érdekesnek, merésznek és igaznak találtam. Remélem, a sorozat további kötetei se adnak alább a színvonalból.





3. Becky Chambers: A Long Way To A Small, Angry Planet

Vannak azok a sci-fik, amiktől megcsavarodik az agyad, és olyan mélységekben és dimenziókban gondolkodsz az életről, a világmindenségről meg mindenről, amit előtte nem is tartottál lehetségesnek. De vannak nagyon másfajta sci-fik is. Például ez, ami egy annyira kisember-központú történet, de pont ettől imádnivaló. Egy féreglyukakat fúró kis magánűrhajó legénységéről szól, akik nagyon színes egyéniségek, és a könyv során leírt hosszú utazáson mindenféle kalandba bonyolódnak. Egyszerű és szívmelengető kis történet, de mégis megvolt benne az az izgalom, ami miatt nem hagyott nyugodni.








2. Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

Na, ez meg pont az előző bekezdésben emlegetett, mélyen elgondolkodtató fajta sci-fi. Kicsit féltem, hogy nem fog felérni a hírnevéhez, de szerencsére egyáltalán nem ez volt a helyzet, végig fogva tartottak a központjában álló kérdések arról, hogy mit is jelent igazából embernek lenni, amit olyan mélységben körül tudott járni, hogy azóta is ehhez az alapműhöz méri magát a fél sci-fi irodalom és filmművészet. És ez egy olyan alapmű, ami nagyon szépen öregszik, a kérdései nem kevésbé relevánsak vagy elgondolkodtatóak, mint a megírása idején. Az egyetlen dolog, amit nem igazán tudtam hova tenni, az a befejezés volt, talán örültem volna, ha kevésbé kusza és nyitott, de így is nagy élmény volt a könyv.







1. Leigh Bardugo: Crooked Kingdom


Oké, ennek a könyvnek az uralma az évszakom fölött valószínűleg nem meglepő senki számára. Ez egy gyakorlatilag tökéletes második kötet volt, minden mondatát imádtam (kivéve azt az egy darab halálesetet, de még annak is belátom a szükségességét). A cselekmény elképesztő izgalmas és fordulatos volt, még nagyobb tétekkel, mint az első kötetben, és a karakterek is igazán érdekes és jó jellemfejlődéseken mentek át a veszély és izgalom közepette, néhány főszereplőt kifejezetten csak ebben a kötetben ismertünk meg igazán. Vérzik a szívem, hogy ez a sorozat csak két kötetes volt, mert igazából akármennyit tudnék olvasni erről a csapatról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése