Idézet


2012. március 13., kedd

Fogadom


(Filmszemle)

„Van egy elméletem a megrázó pillanatokról. Szerintem ezek mutatják meg, hogy kik vagyunk valójában.” 

Az már csak szokás Hollywoodban, hogy Valentin-napra minden évben mozivászonra kerül valami romantikus film, legyen mire beülnie a párocskáknak. Idén szerencsére egy kifejezetten szórakoztató és igényes alkotást kaptunk, amit tényleg érdemes megnézni.

Paige (Rachel McAdams) és Leo (Channing Tatum) fiatal házasok, akik épp elkezdik tervezni a gyermekvállalást, amikor szörnyű autóbalesetet szenvednek. A nőt, aki nem volt bekötve, súlyos fejsérülés éri, és miután felébred a kómából, kiderül: amnéziája van. Az utóbbi öt év teljesen kiesett az emlékezetéből, tehát nem emlékszik a Leoval közös életükre, de arra sem, hogy otthagyta a jogi egyetemet a művésziskola kedvéért, hogy elköltözött a szüleitől, vagy amikor szakított a vőlegényével, egy menő, fiatal ügyvéddel. Leo bármire kész, mert vissza akarja hozni élete szerelmének emlékeit. De vajon sikerül-e Paige-nek valaha kiderítenie, miért változott meg így az élete, és képes lesz-e újra megszeretni Leot, vagy a férfi örökre elveszíti őt?

Üdítő színfolt ez a film az átlag amerikai romantikusok sorában, újabb jó példája az igaz történeteket feldolgozó moziknak. A történet kellemes arányban tartalmaz komikumot, könnyfacsaró pillanatokat, romantikát és értékes gondolatokat. Egyikből sem sokall be, nem válik túlzóvá, nagyon intelligensen állították össze a történetet. Különösen jók a narráló részek, amiket Leo szájából hallhatunk.

Mindez azonban kevés lenne, ha nem olyanok lennének a szereplők, amilyenek. Számomra abszolút Leo volt a legszimpatikusabb figura, a szerető férj, aki bármire képes lenne élete párjáért, de nem válik egyoldalúvá a karaktere. Paige élete azt példázza, mennyit változhat az ember, ha meg mer hozni néhány sorfordító döntést, akár annyira, hogy ezeket a döntéseket elveszítve először képtelen azonosulni az új helyzettel. A szülei voltak talán a legkevésbé szimpatikusak, de őket is meg lehetett érteni a maguk módján, hogy miért voltak annyira védelmezők, és miért próbálták ráerőltetni az elképzeléseiket a lányra. 

Ugyanakkor látszik a filmből, hogy ez mennyire nem működik, hogy akármennyire is szeretnénk magunk mellett tartani a gyerekeinket, néha muszáj a saját útjukra engedni őket. Komolyan elgondolkodtató, hogy vajon én mit tennék a különböző szereplők helyzetében, és az nagyon nagy dolog, hogy tényleg nem állít be semmit egyértelműen jónak vagy rossznak a film, hagy töprengeni.

Ami pedig különös nyomatékot ad a tartalomnak, az a rendkívül igényes és kidolgozott képi világ. A jelenetek megtervezése, a beállítások, a színvilág mind nagyon különleges és látványos, volt, így legalább annyira élveztem a szépséget a filmben, mint a történetet, és mivel ez alapvetően egy vizuális műfaj, ezért jó dolog szerintem.

Összességében nagyon kellemes kis film ez, ideális esti kikapcsolódás azoknak, akik igényes szórakozásra vágynak.

2 megjegyzés:

  1. Imádom ezt a filmet! :)
    Amikor moziba mentünk a barátnőimmel, erre esett a választásunk, a történetét elolvasva. Szerintem Rachel McAdams még egy rossz filmben nem játszott. Ez és a Szerelmünk lapjai is a kedvencemmé vált. Nagyon ajánlom mindenkinek mindkettőt. UI: Zsebkendőt ne felejtsétek! :)

    VálaszTörlés