James Dashner – Az útvesztő

(Könyvkuckó)

Újabb olvasókörös gyöngyszemre bukkantam, kész szerencse, hogy tag vagyok, különben sokkal kevesebb jó könyvet olvastam volna az idén. :D

Létezik valahol, a világtól elzárva egy hely, amit Tisztásnak neveznek. Itt mindig jó idő van, sosem esik az eső, mégis kinő a vetemény, ideális lenne az élet. Csakhogy akad egy bökkenő: a Tisztásról nem lehet kijutni. A veszélyes szörnyekkel telezsúfolt, folyton mozgó falú Útvesztő veszi körbe, amiből ennek az aprócska világnak lakói, 12-18 éves fiúk már két éve nem találják a kiutat.

Thomas úgy érkezik ide, mint mindenki más: a Tisztás közepére nyíló liftben, magányosan, összezavarodva. A fiú semmire sem emlékszik a saját nevén kívül, és rettenetesen zavarja a többiek titokzatoskodása és lekezelő modora. Thomas azonban nem egészen olyan, mint a többiek: úgy érzi, korábban járt már a Tisztáson, ráadásul másra sem vágyik, mint hogy a lehető legveszélyesebb munkát végezze, azaz Futár lehessen, és nap mint nap kijárjon az Útvesztőbe a menekvés lehetőségét keresve.

Thomas még csak egy napja küzd beilleszkedésének rögös útján, amikor olyan dolog történik, mint még soha: még egy embert felküldenek a Dobozzal. Ráadásul az illető egy lány, és, mielőtt elvesztené az eszméletét, közli a teljesen tanácstalan bandával, hogy napjaik a Tisztáson meg vannak számlálva. De ha itt nem folytatható az élet, és a kijáratot sem tudják megtalálni, mégis mi vár rájuk?

Az első reakcióm a könyvvel kapcsolatban: á, már megint egy ilyen legyek ura-alapszituáció. Itt ez különösen erősen kijött, mert ugye csak fiúk voltak a Tisztáson, akik a társadalmuk törékeny hierarchiáját védelmezték tűzzel-vassal. De legalább fenáll az a különbség, hogy nekik sikerült működő rendszert kidolgozniuk, ami már valahol mutatja erkölcsi nagyságukat a fent említett regényelődhöz képest.

Ez annak ellenére sikerül nekik, hogy Thomas mintha bombát robbantana ennek a kis társadalomnak a kellős közepében. A fiú akaratlanul is úton-útfélen bajba kerül, és alaposan próbára teszi a közösség vezetőinek döntésképességét. Mert ugye vannak, akik támogatják, vannak, akik mindenáron el akarják buktatni, és ingadozók is akadnak. Felvetődik a kérdés, hogy erkölcsi, vagy az írott szabályokat fontosabb-e követni, ami azt hiszem, elég egyetemes probléma.

De közben persze van fontosabb is, mégpedig a kijutás a Tisztásról, ami igazából a cselekmény fő mozgatórugója. Nagyon okosan van felépítve a könyv, a cselekményben nincsenek üresjáratok, végig egyformán izgalmas. Az információk pont a megfelelő ütemben csepegnek, a szereplők kivételesen elég értelmesnek tűnnek, mindig akkor jönnek rá valamire, mire az olvasó már kezdené sejteni a következő titok nyitját. És ahogy egyre több mindenre rájönnek, egyre zavarbaejtőbb, hogy semmit sem tudnak az Útvesztőn kívüli világról. Mert mi van akkor, ha rosszabb helyre igyekeznek, mint ahol eddig voltak? Persze, egy idő után nem nagyon marad választásuk.

Időközben meg is ismerkedünk a szereplőkkel. Elenite nekem nagyon nehéz volt hova tenni a a karaktereket, Thomast leszámítva, akit kezdettől fogva szimpatikus főszereplőnek találtam. A Tisztáson lakó fiúk eleinte idegesítettek a folytonoson titkolózásukkal (ami sehová sem vezetett az esetükben), meg a lekezelő viselkedésükkel. Aztán szép lassan kibontakozott a jellemük, és bár csak pár szereplőt sikerült igazán megismernünk, azért őket elég alaposan sikerült kivesézni. Bár nem sok az a mellékszereplő, akit érdemben mozgat Dashner, és nem csak arctalan tömegnek vannak ott, de igazából szerintem ez reális, figyelembe véve, milyen rövid idő alatt játszódik a cselekmény.

Itt van nekünk Alby, a szőrösszívű, de felelős vezető, Newt, a gondoskodó barát, Chuck, akitről legszívesebben te gondoskodnál, és Minho, akinek meg elképesztő szövegei vannak. Annyira szépen átjárja a Tisztást a barátság és bajtársiasság légköre, még ha nem is értenek mindig mindenben egyet, ebből egyedül Gally lóg ki, akit még mindig nem tudok hova tenni. Teresa is üdítő színfolt a szereplőgárdában, nem egy ijedős leányzó, és neki is jó a humora. Az is tetszett, hogy látszott a szereplőkön az események hatása, sokaknak a személyisége igen drasztikus változásokon ment végbe a cselekmény során.

Igazából a legjobban a könyvben az alapötlet tetszik, amiről sajnos nem árulhatok el további részleteket, mert spoiler lenne. :D A legtöbb dologra csak az utolsó 50 oldalon derül fény, sőt, az utolsó két oldal is tartogat csavart. Én mondjuk láttam jópár dolgot előre, de ez nem vont le semmit az élvezetéből, voltak egészen frappáns megoldások a regényben.

Ez egy trilógia első része, de ezúttal nem bánom, mert a befejezés azt sejteti, hogy a következő kötetekben még idegtépőbb izgalmak, még drámaibb feszültségek, és még nagyobb fordulatok várhatóak.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10*

Stílus: 10/10

Szereplők: 10/9

Érzelmek: 10/10

Összesen: 10/10

Egyéb (spoileres):

Borító(k): A magyar elég gejl lett (mi az a zöld ragacs rajtam takony?), az eredeti viszont nagyon jó.

Kedvenc szereplők: (1) Thomas (2) Chuck (3) Theresa (4) Minho (5) Newt

Kedvenc jelenetek: (1) befejezés (2) Thomas megszúratja magát egy Siratóval (3) Thomas, Minho és Alby kint rekednek az Útvesztőben (4) Theresa telepatikus beszélgetései Thomassal (5) döntenek Thomas büntetéséről a Tanácsban

Mélypont: -

Kedvenc ötlet: az alapgondolat, a szereplők nevei

Fogadom

(Filmszemle)

„Van egy elméletem a megrázó pillanatokról. Szerintem ezek mutatják meg, hogy kik vagyunk valójában.” 

Az már csak szokás Hollywoodban, hogy Valentin-napra minden évben mozivászonra kerül valami romantikus film, legyen mire beülnie a párocskáknak. Idén szerencsére egy kifejezetten szórakoztató és igényes alkotást kaptunk, amit tényleg érdemes megnézni.

Paige (Rachel McAdams) és Leo (Channing Tatum) fiatal házasok, akik épp elkezdik tervezni a gyermekvállalást, amikor szörnyű autóbalesetet szenvednek. A nőt, aki nem volt bekötve, súlyos fejsérülés éri, és miután felébred a kómából, kiderül: amnéziája van. Az utóbbi öt év teljesen kiesett az emlékezetéből, tehát nem emlékszik a Leoval közös életükre, de arra sem, hogy otthagyta a jogi egyetemet a művésziskola kedvéért, hogy elköltözött a szüleitől, vagy amikor szakított a vőlegényével, egy menő, fiatal ügyvéddel. Leo bármire kész, mert vissza akarja hozni élete szerelmének emlékeit. De vajon sikerül-e Paige-nek valaha kiderítenie, miért változott meg így az élete, és képes lesz-e újra megszeretni Leot, vagy a férfi örökre elveszíti őt?

Üdítő színfolt ez a film az átlag amerikai romantikusok sorában, újabb jó példája az igaz történeteket feldolgozó moziknak. A történet kellemes arányban tartalmaz komikumot, könnyfacsaró pillanatokat, romantikát és értékes gondolatokat. Egyikből sem sokall be, nem válik túlzóvá, nagyon intelligensen állították össze a történetet. Különösen jók a narráló részek, amiket Leo szájából hallhatunk.

Mindez azonban kevés lenne, ha nem olyanok lennének a szereplők, amilyenek. Számomra abszolút Leo volt a legszimpatikusabb figura, a szerető férj, aki bármire képes lenne élete párjáért, de nem válik egyoldalúvá a karaktere. Paige élete azt példázza, mennyit változhat az ember, ha meg mer hozni néhány sorfordító döntést, akár annyira, hogy ezeket a döntéseket elveszítve először képtelen azonosulni az új helyzettel. A szülei voltak talán a legkevésbé szimpatikusak, de őket is meg lehetett érteni a maguk módján, hogy miért voltak annyira védelmezők, és miért próbálták ráerőltetni az elképzeléseiket a lányra. 

Ugyanakkor látszik a filmből, hogy ez mennyire nem működik, hogy akármennyire is szeretnénk magunk mellett tartani a gyerekeinket, néha muszáj a saját útjukra engedni őket. Komolyan elgondolkodtató, hogy vajon én mit tennék a különböző szereplők helyzetében, és az nagyon nagy dolog, hogy tényleg nem állít be semmit egyértelműen jónak vagy rossznak a film, hagy töprengeni.

Ami pedig különös nyomatékot ad a tartalomnak, az a rendkívül igényes és kidolgozott képi világ. A jelenetek megtervezése, a beállítások, a színvilág mind nagyon különleges és látványos, volt, így legalább annyira élveztem a szépséget a filmben, mint a történetet, és mivel ez alapvetően egy vizuális műfaj, ezért jó dolog szerintem.

Összességében nagyon kellemes kis film ez, ideális esti kikapcsolódás azoknak, akik igényes szórakozásra vágynak.