Idézet


2014. augusztus 27., szerda

Érdekességek az emlékek őre filmről + Nyereményjáték

Kezdjük az alapokkal, ha esetleg valaki még nem lenne képben, miről is szól ez a történet:

Jonas egy olyan társadalomban nőtt fel, ahol nincs éhezés, szegénység, betegség vagy szenvedés. Jonas szokatlanul kíváncsi fiú, de nem érzi magát különösen tehetségesnek semmiben, ezért aztán egy kis szorongással várja a ceremóniát, amin majd kijelölik a munkahelyét. Mint kiderül, nagyon különleges feladatot bíznak rá: ő lesz a következő Őrző, akinek a feladata észben tartani az elmúlt világ emlékeit. A felkészülése részeként az idős jelenlegi Őrzőtől át kell vennie az emlékeket. Nem is számít azonban rá, mekkora változást idéz ez elő az életében: látva a különbséget a múlt és a jelen között egyre inkább megkérdőjelezi, vajon a közössége tényleg olyan tökéletes-e, mint amilyennek mondják.



A magyar szinkronos előzetes:



Néhány különbség, ami gyanítható már a trailerből:

1. Jonas idősebb lett. A könyv főszereplője tizenkét éves, de a filmben Brenton Twaithes játssza, aki pont kétszer annyi. Az a tippem, hogy a bűvös tizenhat éves kort fogják hazudni róla. :D

2. Kidolgozottabb mellékszereplők. A könyv, valljuk be, nyúlfarknyi, szóval egy két órás film kitöltéséhez bele kellett írni pár extra dolgot, és úgy tűnik, az idő egy részét a mellékszereplőkre fordítjuk. Különösen feltűnő a változás Fiona esetében: a lánynak nem volt túl sok szerepe a könyvben, leginkább annyi, hogy Jonas első szerelme volt (és vörös hajú). Míg a könyv kifejezetten arra hozta őt példának, aki kiszolgálja a rendszert, a filmben mintha Jonas belerángatná a lázadásba. Nagyon úgy fest, Fiona eredeti szerepét a történetben Asher, Jonas legjobb barátja veszi át.



3. Van arca az ellenségnek. A könyvben nem igazán volt megtestesíthető gonosz, Jonas leginkább csak a rendszer ellen harcolt. A filmben azonban lesz főgonosz, méghozzá nem is kispályás: Meryl Streep fogja játszani a nem feltétlenül ördögi, de a rendszerében elvakultan hívő vezetőt.

4. Több akció. Mintha lenne itt némi futkosás, üldözés, még verekedés is. Ami mértékletesen használva kifejezetten jó lehet.

5. Többet kapunk az Őrző múltjából? Bár a könyvben is kellő mélységig elmondja, mi történt vele, de a film kapcsán olyan mértékig hypeolják ezt a témát, hogy biztosan alaposan alá lesz támasztva vizuálisan.

6. Elképzelhető, hogy a telep a levegőben lebeg? De legalábbis úgy néz ki, hogy valami magas helyen van, hiszen a távoli felvételeken felhők veszik körül.



Karakterposztereket is láthattunk, amik szerintem nagyon szépek, és jól demonstrálják a film egy érdekes vizuális megoldását. Jonas világában az emberek nem látnak színeket, ezt ugyanúgy elvették tőlük, mint az érzelmek átélésének lehetőségét. Amikor főhősünk elkezdi befogadni az emlékeket, fokozatosan tanulja meg a különböző színek érzékelését. Nagyon úgy tűnik, hogy mi, nézők Jonassal együtt fedezhetjük fel ezt az élményt, mert a film fekete-fehérben kezd, aztán fokozatosan színesedik ki.

A filmhez a mostanában divatos módon készült a soundtracken kívül egy kísérő album is, amire többek között a One Republic is írt számot.  A számokhoz nagyon taktikusan kis zenés minitrailerek is készültek, amik egyszerre reklámozták jól a zenét és a filmet. Itt van példának az egyik kedvencem:





Ezen kívül rengeteg kulisszák mögötti videó is felkerült a netre, amiken például láthatjuk az írónőt a kulisszák között bóklászni, de azt is, hogy Meryl Streep milyen hihetetlenül vicces, menő és laza, mielőtt a csapó újra munkára szólítja. Brentonon nagyon látszik, mennyire igyekszik, rengeteg olyan felvétel van, amikor a rendezőt elkapja még egy utolsó tanácskozásra. A fiatal színésznek Jeff Bridges-zel is jó kapcsolatot sikerült kialakítania, így tett Taylor Swift is, aki az Őrző lányát alakítja a filmben. Mindketten arról beszéltek, mekkora élmény számukra egy élő  legendával együtt dolgozni, és hogy mennyit tanultak ebből a munkából. A hármast még egy közös pont kötötte össze: a zene. Mindhárman gitároznak, ezért esténként gyakran ültek össze, hogy együtt zenéljenek. Nem mondom, jó hangulatú forgatás lehetett. :)

Ha felkeltette az érdeklődéseteket a film, akkor van egy remek hírem: a magyarországi forgalmazó Big Bang Media Kft. felajánlott tíz darab tiszteletjegyet a premier előtti vetítésre, ami szeptember 10-én 19:00-kor kezdődik a Lurdyban, Budapesten. Ha el tudtok menni erre a vetítésre, és szeretnétek ingyen tenni, akkor töltsétek ki az alábbi Rafflecopter dobozt! A likeolós dolgokat nyilván egyszerű teljesíteni, a kérdésekre a válaszokat pedig a könyvről szóló három bejegyzésem valamelyikében találjátok. (Ebben, a múlt heti könyves érdekességes bejegyzésemben, vagy a régesrégi kritikámban, amit megtaláltok ITT.) A játékra egy hetetek van, ezután e-mailben értesítelek titeket, ha valaki 24 órán belül nem válaszol, új nyertest sorsolok helyette. Az igazi nevetek fog kelleni, jegyet nem kaptok külön, a lista le lesz adva rólatok, és a moziban a regisztrációs pultnál kell majd jelentkeznetek.


Sok szerencsét!

a Rafflecopter giveaway

25 megjegyzés:

  1. Ezt nem szeretem, amikor így öregítik a szereplőket... Értem én, hogy egy huszonéves sokkal jobban színészkedik, mint egy tizenéves, de akkor is! :)
    Na akkor játékra fel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, először én is morcos voltam... de aztán belegondoltam, hogy ha az egész sorozatot leforgatják, akkor ez még jól is jöhet, mert óriási időugrások vannak a kötetek között.

      Törlés
    2. Én is néztem, hogy akkor most én emlékszem rosszul? :D oké, mondjuk 10 éve olvastam a könyvet, de akkor is, mintha jóval fiatalabb lett volna a főhős...

      Törlés
    3. Én amikor újraolvastam, akkor azon csodálkoztam, hogy ilyen fiatal. :D Idősebbnek hittem, biztos azért, mert olyan éretten viselkedett többnyire, hogy simán megszégyenítette volna YA-főszereplők 90%-át.

      Törlés
    4. Nekem könnyebb dolgom volt ilyen szempontból: a cselekmény nem maradt meg... :D

      Törlés
  2. Engem nem mindig zavarnak az ilyen változtatások, sokkal inkább szokott az, amikor úgy változtatnak, hogy attól utána a film lesz rossz. Pl. a Harry Potternél nagyon zavart, amikor a 4. részből kiszedték a tükröt, aztán a 7.-ben meg ugye újra szerepet kapott, akkor mindenki csak nézett, hogy ez most honnan került elő és csak az olvasók tudták, hogy honnan...
    Én már nagyon régen olvastam az emlékek őrét, de lenyűgözött akkor teljesen, szóval most azt várom, hogy a film is le fog, ezért nem is olvasom újra, megadom neki az esélyt.
    Ugyanazt a dolgot nem fogja tudni hozni, amit a könyv, mármint történetben, szóval azt várom, hogy hozza az érzést és a hangulatot. Az talán elég is lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is ennyi hitelességet várok el. :) Ne legyenek benne hülye, értelemzavaró változtatások a történetben, ismerjek rá azért az eredeti karakterekre, és adja át ugyanazt a hangulatot meg üzenetet, amit a könyv. Ha ez megvan, én onanntól már elégedett vagyok.

      Törlés
  3. Őszintén szólva nekem nagyon nem tetszik a trailer alapján, pont az általad is említett "áthangolások" miatt. Kicsit úgy érzem, egy tömegtermék YA-disztópiát csináltak belőle. A fekete-fehér/színes átmenet viszont biztató. :) Mivel ez az egyik kedvenc könyvem, kíváncsi vagyok nagyon a filmre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ennyi alapján még biztatónak tűnik, remélem, a moziban is ez lesz a benyomásom. :D Kicsit fel kellett tuningolni a sztorit, mert amúgy a könyvben sok midnne nem történik, de amíg csak ennyit tettek, addig még én tudom élvezni.

      Törlés
  4. Sajnos nem nagyon tudják visszaadni általában a könyv élményét. Azért hátha sikerült valami jót kihozniuk belőle. De Jonas idősítése elég zavaró.

    VálaszTörlés
  5. Ritkán vagyok hajlandó mozira pénzt kiadni, de ez a film annyira megfogott a trailerrel, hogy úgy döntöttem megéri a próbát! Sajnos a nyereményjátékra felesleges is jelentkeznem, mert nem tudok elmenni Pestre, de wuhuuuu, nagyon jó lesz ez az ősz!
    Engem is zavart, hogy nagyon a lázadás-kamasz-szerelem háromszögre helyezik a hangsúlyt, de Meryl karaktere is furcsa - mintha olyan muszájból lenne ott. De kíváncsian várom ;)

    VálaszTörlés
  6. Tök jó, hogy így összeszedted, hogy milyen különbségekre lehet számítani a könyvhöz képest. Így legalább fel tudok készülni lélekben..:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznosnak találod. :)

      Törlés
  7. Egyre jobban meghozod a kedvem a könyvhöz/filmhez, bár az elmondásod alapján a film jobbnak tűnik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, azt egyelőre nehéz megmondani, melyik a jobb... A könyv nagyon jó, de ifjúsági regény, 10-14 éveseknek írták. A filmből meg egyelőre még csak annyit láttam, hogy eléggé más lett. :D

      Törlés
  8. Remélem sikerül elolvasnom a könyvet a film előtt, mert az előzetes nagyon felkeltette az érdeklődésemet

    VálaszTörlés
  9. Kicsiként imádtam a könyvet, de kissé félek a film változattól, mert az előzetes alapján sok mindent megváltoztattak... Ráadásul Taylor Swift katasztrofálisan néz ki barna hajjal. Vagy ez csak szerintem van így?

    VálaszTörlés
  10. Esélyt adni mindenképp kell bár a félelem így sem kerül el annyi adaptáció van mostanság ki tudja mit hoznak az alapanyagból gondolom vagy csalódás vagy olyan okés szint lesz .

    VálaszTörlés
  11. imádok moziba járni és ez a film engem egyre jobban érdekel.

    VálaszTörlés
  12. A filmek számomra sokszor jobbak, mint a könyvek, ezért szerintem ebben sem fogok csalódni.

    VálaszTörlés
  13. Felkeltetted a figyelmem a könyv iránt.

    VálaszTörlés
  14. Nagyon érdekes bejegyzés volt, de nem tudom túltenni magam azon, hogy most tudom meg: Louis Lowry valójában Lois Lowry, és NŐ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ezen de jót nevettem. :D Igen, kiskoromban én is férfinak hittem.

      Törlés