Idézet


2015. július 15., szerda

Focimeccs, bolondokháza, szerelem

Matthew Quick – Napos oldal

(Könyvkuckó)

 

Elnézést a hosszadalmas hiátusért, de ez a napló úgy készült, mint a Luca széke. Sajnos az államvizsga körül eléggé sűrű lettem az életem és belezuhantam egy írói válságba, amiből sehogy sem találtam a kiutat. Végre valahára azonban újabb párbajos olvasmánnyal jelentkezem. Ezzel is úgy jártam, mint az Eleven testekkel: előbb láttam a filmadaptációt, mint ahogy a könyv a kezembe került volna. Ez azonban engem nem szokott megakadályozni semmiben, úgyhogy belevágtam ebbe is.

Patet az elmegyógyintézetben töltött hosszú idő alatt az ott belé nevelt pozitív életszemlélet tartotta életben: hogy ha elég keményen dolgozik, töri magát és minden erejével azon van, hogy jobb emberré legyen, akkor előbb-utóbb elér a napos oldalra, azaz minden jóra fordul és visszakapja az imádott feleségét, Nikkit. Amikor végre kikerül a vigyorgóból és hazamehet a családjához, továbbra is azon van, hogy ez valóra váljon: rengeteget edz, elolvassa a könyveket, amiket Nikki tanít a diákjainak és próbál kedvesebben, empatikusabban viselkedni másokkal. A családja azonban szemmel láthatóan feszeng, amikor arról beszél, milyen jó lesz együtt lenni a feleségével, és Pat szép lassan, sok összeomláson és dührohamon keresztül rájön, hogy talán hosszabb időt töltött elzárva a világtól, mint gondolta, és az élete jobban megváltozott, mint hitte. Közben megismerkedik Tiffanyval, aki a férje halála óta szintén mentális problémákkal küzd, és törékeny barátság formálódik közöttük, ami talán mindkettejüknek kiutat mutat.

Annak idején nagy elvárásokkal ültem be a moziba a filmváltozatra, és bár tetszett, egy kicsit csalódott voltam. A nagyon ígéretes kezdés, stílus és remek karakterek reménnyel töltöttek el, de a végén a film jócskán belefulladt a romantikus vígjátékok szokásos klisétengerébe. Így bár a könyv egy ideje már ott figyelt a polcomon, egyre csak halogattam, attól való félelmemben, hogy ebben is hasonló történik. Nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat.

Persze nem állíthatom, hogy rossz lenne az adaptáció, mert igen sok elemet sikerült jól átvinni az eredeti műből, és ezáltal egy nagyon hasonló hangulatot teremteni. Mindkettőben jócskán jelen van például a humor, és a legtöbbször (de főleg a könyvben) sikerült ezt olyan keserédes éllel beletenni, amitől a nevetés végén mindig benned marad az érzés, hogy ez valójában nagyon is szomorú. Ez az érzés teremti meg számomra mindkét mű igazi értékét: bár elsőre úgy tűnhet, valójában nem figurázza ki a mentális betegséggel élőket, nem csinál viccet belőlük. Nagyon is komolyan veszi a témát, csak időnként bemutatja azokat a szürreális helyzeteket, amik abból adódnak, ha ez ember agya nem egészen úgy működik, mint a nagy átlagé.
 

Az kifejezetten kellemes meglepetésként ért, hogy a regény mennyire Pat fejlődéstörténetére koncentrál. Ő egy kifejezetten szimpatikus főhős, aki bár követett el hibákat, és még mindig rendszeresen követ el, hála a mentális betegségének, de mégis, a pozitív életszemlélete, meg az, hogy mennyire igyekszik jobb emberré válni, szerethetővé teszik őt. Patnek azonban nincs könnyű dolga: elfogadni, hogy az a leegyszerűsített idealizmus, amit az elmegyógyban felszedett magára, valójában azon kívül nemigen életképes, és hogy a megszállottsága már inkább hátráltatja az életben, kifejezetten nehéz lehet. Ennek a ráébredésnek a folyamatát részletesen ábrázolja a regény, és jó volt látni, milyen sokat változott Pat a cselekmény során.

Tiffany figuráját én személy szerint a filmben karakteresebbnek éreztem, ez valószínűleg legalább részben Jennifer Lawrence remek színészi játékának köszönhetem, másrészt meg talán annak, hogy a könyvben a szerelmi szál tényleg csak sokadlagos szempont. Sokkal nagyobb hangsúly van Pat családi kapcsolatain, így a viszonyán az apjával és az öccsével, amik ugyan a filmben is szerepelnek, de eléggé módosultan. Míg a moziban Pat apja is elmerozzant ugyan, de próbál közeledni a fiához és a testvér figurája a szemétláda, addig a regényben az apa egyszerűen kibírhatatlan, többször húzott fel, mint az összes többi karakter együttvéve, és Patnek a testvérével sikerül újra összehangolódnia nagyon meghatóan. A regényben azért úgy általában több tér jut a mellékszereplőknek, például Pat pszichiáterének, aki nagy kedvencem lett.

Azért azt is túlzás állítani, hogy mindennel maradéktalanul meg vagyok elégedve mindennel, Pat amerikai foci-mániája néha már borzolta az idegeimet, még ha meg is értettem, hogy ez a lelki világához hozzátartozik. Ugyanígy az apa karaktere és makacs idiótasága is gyakorta kihozott a sodromból. Mégis, a könyv, minden hibájával együtt úgy érzem, egy végtelenül jó szándékú kísérlet arra, hogy közelebb hozza a mentális betegségben szenvedők világát a társadalom többi részéhez, több helyen is hangsúlyozza az empátiát, hogy azért érdemes beleképzelni magunkat más helyzetébe, mert úgy sokkal igazságosabban fogjuk látni őt, és hogy ha tehetjük, érdemes törekednünk megérteni, mit él át, mit érez a másik. Mindennek, többek között a jó házasságnak is ez az alapja, hogy odafigyeljünk egymásra és törődjünk a másik érzéseivel és ez is egy azok közül a leckék közül, amiket Patnek sok nehézség árán kell megtanulnia.

Végül, de nem utolsósorban, amivel megnyert magának a regény, az a befejezése volt. A filmmel kapcsolatos tapasztalataim alapján ezt a részt kissé félve vártam, de alaptalan volt az aggodalmam: a könyv befejezése annyival komplexebb, komolyabb és érdekesebb mint a filmé, hogy azt el nem tudom mondani, és ezért az írónak rendkívül hálás vagyok.

 

Kinek ajánlom? Ha szeretnél mentális betegek mindennapi küzdelmeiről olvasni, de kivételesen nem földbe döngölő, hanem optimista, felemelő és szerethető formában.

Kinek nem ajánlom? Ha még egy sportfilmet se tudnál végigülni, nem hogy egy meccset, akkor sok lesz itt a foci.

10/10 pont

2 megjegyzés:

  1. Én a filmbe vágtam bele a családdal és negyed óra után abbahagytuk... ilyen előzményekkel nem igazán akarok a könyvnek nekiállni, pedig amit leírtál és megfogalmaztál, az mind-mind jónak tűnik és szimpatikus egy sztoriban...
    (Jaj, az a foci-mánia :D Barátnőm is azon kesergett a könyv elolvasása után.. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem alapvetően bejött a film hangulata, de igen, ha azt egyáltalán nem bírtad végigülni, akkor nem biztos, hogy a könyv neked való.

      Törlés