A Morlevant-ok vagy a halál!

Marie-Aude Murail – Oh, boy!

(Könyvkuckó)

Bár szinte teljesen reménytelen a dolog, mert ennyire még sosem voltam elmaradva a bejegyzésekkel, teszek rá egy kísérletet, hogy a hónap végégig még befejezzem az idei Párbajt. Sajnos a legtöbb könyvet már viszonylag régen olvastam (ezt még márciusban), így nem lesz könnyű dolgom.

A könyv a Morlevant testvérek története, akik közvetlenül édesanyjuk halála után fogadalmat tesznek, hogy semmi sem választhatja szét őket. Nemes gondolat, azonban nehezen megvalósítható, ha állami gyámság alá kerülnek. Mivel nem nagyon bírják az életet a gyermekotthonban, a testvéreknek gyorsan valami megoldást kell találniuk, és abba kapaszkodnak, hogy talán az apjuk előző házasságából maradt, sokkal idősebb féltestvéreik valamelyike hajlandó őket együtt örökbe fogadni. A frissen megtalált rokonság azonban nincs elragadtatva a gondolattól, ráadásul ki nem állhatják egymást.

Ami leginkább megragadott ebből a regényből, az az érdekes tonális disszonancia, amit végig sikerült fenntartania. A könyv többnyire a szokásos middle grade regények vicces, könnyed, humoros hangulatával operált. Azonban már az első oldalak elején le lehetett szűrni, hogy nem lesz itt minden móka és kacagás: ha nem lenne elég, hogy frissen elárvult gyerekek a főszereplők, ráadásul tökéletesen tisztában vannak vele, hogy egyetlen szülőjük öngyilkos lett, mert depressziós volt, és nem tudott róluk gondoskodni. Ha ez nem facsarja ki az olvasót érzelmileg az első oldalakon (!), akkor a következő 120 bőven tartalmaz hasonló fordulatokat. Ettől a könyv alapvetően még mindig CUKI, de bőven vannak benne jóval felnőttesebb és elgondolkodtatóbb pillanatok, mint azt esetleg előzetesen gondoltam, volna.

A regény egyik bája, hogy a főszereplők szinte azonnal belopták magukat a szívembe. Nagyrészt a két idősebbik gyereket, Siméont és Morgane-t követjük, akik kicsit introvertáltak és intellektuálisan koraérettek. Ez a második francia YA regényem összesen, és mindkettőben ez volt a főszereplő problémája, szóval az lett az érzésem, hogy arrafelé minden bokorban nő egy ilyen gyerek. XD A legkisebb gyerek pont az ellenpontjukként működik, a kis Venise ugyanis szép, ellenben buta. :D Bart, a féltestvérük hasonlóképpen van ezzel, csak még meleg is (olyan sztereotipikus, óbégatós, infantilis módon). Az egyik érdekes téma, amit feszeget a könyv az az emberek felszínessége, hiszen Venise-t, aki kicsi és babaszerűen szép, mindenki örökbe akarná a fogadni, a kevésbé attraktív tesóit meg senki, holott belső értékek tekintetében ők is bőven el vannak látva. Amikor meg az egyikük még leukémiás is lesz, akkor már főleg nem kell a kutyának se, még a szociális munkás is csak zárójelben beszél róla, mintha biztosra lehetne venni, hogy meghal, és ezért vele kapcsolatban nem is kell már megoldást találni.

Bart mutatja a legnagyobb karakterfejlődést a történetben, és ezért talán ő is válik a leginkább szerethetővé. Persze, nem vetkőzik ki excentrikus valójából, de sokkal felelősségteljesebbé válik, és így egy idő után már sokkal kevésbé idegesítő. Szép azért azt látni, hogy ő, aki eleinte kb. a kórház szó említésére pánikrohamot kapott, végigcsinálja a durva kemoterápiát a beteg gyerekkel, és tényleg megtanul róla a maga módján gondoskodni. Ez valahol a történet legnagyobb tragédiája, hogy miközben nyilvánvaló: Bart nem tud egyedül gondoskodni mindhárom gyerekről, közben egyre jobban megszeretjük, és egyre inkább azt kívánjuk, bárcsak ne így lenne. Mert hát nincs jó megoldás, hiszen Bart látszólag tényleg szereti a gyerekeket, ellenben anyagi biztonságot nem tudna nyújtani, a testvére, Josiane meg anyagilag áll jó helyzetben, de elég önző okokból akarja a kis Venise-t és leginkább csak őt.

Végül nyilván kompromisszumos megoldás születik: a gyerekek egy család is maradnak meg nem is, és Bart végre leakaszt magának egy normális pasit. Kvázi-családi idill és kellemes érzések maradnak a végére, és nagyjából az egész regény ilyesmiket hagy maga után, ezért tartok tőle, hogy nem fog túl maradandó élménnyé válni.

Készült belőle egy kis költségvetésű francia TV-film is, ami egyrészt beszerezhetetlen, másrészt sok jót nem hallottam róla, valószínűleg inkább passzolom.

10/9 pont