Leigh Bardugo – Six of Crows
és Crooked Kingdom
(Könyvkuckó)
Ez
a duológia derült égből villámcsapásként robbant bele az életembe, és most,
hogy frissen befejeztem a második kötetet, még napok után is viszketek a
vágytól, hogy beszéljek róla, ezért aztán megpróbálom kiírni magamból.

Igazából
először külön akartam ajánlót írni a két könyvről, de a második részt olvasva
belátom, hogy ez nagyjából felesleges. A két regény olyan szorosan
összekapcsolódik, hogy szerintem könnyedén kiadhatták volna egy kötetként is
őket, ebben valószínűleg az akadályozta meg a kiadót (az anyagi megfontolásokon
kívül), hogy a regények külön-külön is 500 oldal körül járó, masszív fantasyk.
Ezért én most próbálok majd a teljes történetről spoilermentes véleményt
alkotni.
Évek
óta ismertem már hallomásból Leigh Bardugo nevét és a Grisaverzumot, és bár az
előző sorozata is érdekelt, ami a világban megjelent, eddig elijesztettek azok
a vélemények, amik szerint sok YA klisébe esett bele az írónő a megalkotásakor.
Erről az azonos világban játszódó, de teljesen más karaktereket követő
sorozatról viszont szinte mindenki elismerően nyilatkozott, még azok is
odavoltak érte, akik a korábbi könyveit annyira nem kedvelték, ezért végül úgy
döntöttem, hogy ez is alkalmas olvasmány lesz a világba való
bekapcsolódásomhoz. Ez az első pillanatban nem tűnt annyira zseniális ötletnek,
mivel a könyv az első száz oldalon olyan mennyiségű információval vágott pofán,
hogy csak kapkodtam a fejem, és enyhén elbizonytalanodtam, hogy fogom-e tudni
követni a különböző Grisa erőket, a számos népcsoportot, vagy épp a Ketterdam
városát benépesítő szélhámosok listáját. Szerencsére viszonylag hamar sikerült
összeszednem magam az első sokkhatásból, és onnantól már könnyedén tartottam a
lépést, sőt, annyira megszerettem ezt a környezetet, hogy a világépítés az
egyik legnagyobb pozitívumává vált számomra a regénynek.
A
Grisaverzum sok okból lenyűgöző, a Six of Crows helyszínválasztása pedig nagyon
alkalmas arra, hogy befogadjuk a világ lehető legtöbb részletét. Ketterdam
városa ugyanis semleges föld, ami valamelyest független a világban folyó
csatározásoktól, ezért a környezetében található számos országot és
népcsoportot egy nagyjából külső szempontból ismerhetjük meg. Nagyon
izgalmasnak találtam azt is, hogy van ugyan varázslat a világban, de ez
korántsem mindenható, sőt, a Grisákat (a varázserővel rendelkezőket) a
különböző országokban üldözik, rabszolgasorba vagy épp seregbe vonulásra
kényszerítik, hogy az erejüket a saját céljaikra használják fel. A kor is
valamivel előrehaladottabb a legtöbb high fantasy világnál, itt már nem a
középkor, sokkal inkább az újkor az inspiráció, hiszen a lőfegyverek
használata, a pirotechnika és a hosszú távú tengeri kereskedelem is teljesen mindennapos
dolgok. De a kulturális referenciák is kifejezetten érdekesek: Ketterdam városa
a korabeli Velence ízeit hordozza és a flamand kereskedővárosokból is merített
az írónő (utóbbi leginkább abban érhető tetten, hogy a nevek és elnevezések
időnként kifejezetten hollandosak), Ravka és Fjerda Oroszország véráztatta
történelmének különböző szakaszaival mutatnak párhuzamokat, de találunk itt
pusztában vándorló nomád törzseket, ortodox keresztény referenciákat és
időnként némi közel-keleti beütést is. És valahogy az egész katyvasz összeáll
egy olyan lenyűgöző egységgé, hogy bár csak most tettem félre a Crooked
Kingdomot, alig várom, hogy újra belevethessem magam a világba.
Frissítőleg
hat a témaválasztás is: ez a könyv nem egy műfajtól megszokott nagy ívű, epikus
háborús történet. Nem, ez a duológia történetileg a filmes világból ismerős ún.
heist műfajba tartozik, azaz egy bűnügyi regény, ami egy (vagy több) lopás
megtervezéséről, megvalósításáról és következményeiről szól. És rólam azért azt
tudni kell, hogy én szerintem még egy klasszikus heist filmet se ültem végig.
Az Ocean’s Elevennel megpróbálkoztam vagy kétszer, de egyszer sem kötött le, és
feladtam. XD (Ha nem számítjuk az olyan, szintén műfajhatáros eseteket, mint
például az Inceptiont.) Itt mondjuk szerencsére nem ez a helyzet, egyik regény
sem vált egy pillanatra sem unalmassá, pedig a második résztől féltem, hogy az
első kötetet összefogó fókuszpont elvesztésével nem fogja mjad tudni hozni
ugyanazt a szintet a cselekmény. Szerencsére nem így volt, a Crooked Kingdomis
a legutolsó oldalakig pattanásig feszítette az idegeimet. Viszont az a szerény
meglátásom, hogy ez a konkrét történet, a már megalapozott világfelépítésen és
a remek, dinamikus cselekményen kívül elsősorban a karakterek miatt működik
nekem.

Az
egyetlen, akinél nem működött nekem ez a megkedveltető formula, az Kaz volt.
Bár kétségkívül ő a leginkább antihős a bandából, néha mégis azt éreztem, hogy
az írónő azért csak azt szeretné, hogy ő is belopja magát a szívembe, aminek
makacsul ellenálltam, és legfeljebb értékelni tanultam meg a második kötet
végére. Ami még nagyon tetszett, azok az erős női karakterek voltak, Nina és
Inej is mindketten a tehetségük miatt kerülnek a csoportba, és bár határozott
és karakán csajok, akik a harcban is megállják a helyüket, közben mégis sikerül
jó kombinációban hozniuk a nőiességet is, hiszen Nina a szexuális vonzerejét és
a konkrét fizikai nőiességét, Inej pedig az érzelmi intelligenciáját tudja
kiaknázni számos helyzetben, és ezzel segítik a többieket. És bár van
mindkettejüknek szerelmi szála, nem éreztem, hogy ez definiálná őket, nem
dobnak el mindent a felbukkanó pasi kedvéért, tudnak a célra koncentrálni, sőt,
képesek és hajlandóak lennének lemondani a romantikus kapcsolat lehetőségéről,
ha amiatt fel kéne adniuk a céljaikat vagy az értékeiket.
„Semmilyen szél nem kedvez
annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart."
Ezt
a Seneca idézetet egy volt tanárom tette ki a facebookra, miközben olvastam a
könyvet, és nagyon megmaradt nekem, mivel sok szempontból úgy érzem, hogy
erősen rezonál ez a mondat a szereplők helyzetével, és az első könyv egyik
tételmondatával is: „The heart is like an
arrow: it demands aim to land true.” Azaz, nagyon durva fordításban: a szív
olyan mint a nyíl, célra van szüksége, hogy találjon. A duológia hat
főszereplője azért is olyan érdekes, mert a regényben mindegyikük
karakterdefiniáló válságon esik át. Más egy kicsit ez, mint a szokott YA
történetek felnövési problémái, hiszen ezek a fiatalok már egyszer tudták, vagy
tudni vélték, hogy kik ők és mik a céljaik az életben, de váratlan események
megingatták őket. A regényben mi már ebben az állapotban találjuk őket, hogy a
magukról alkotott képük összeomlott vagy összeomlóban van, és az igen hektikus történések
közepette kell megtalálniuk, hogy igazából mit szeretnének elérni az életben. Van
itt hova fejlődni, legyen szó két katonáról, akik egy háború ellentétes oldalán
harcoltak, de meglátták egymásban az embert, és már nem tudják, mit gondoljanak
arról a gyűlöletről, amiben nevelték őket, egy kisemmizett fiúról, akinek meg
kell tanulnia harcolni magáért, egy Grisáról, akinek a legfontosabb ember az
életében azt tanította, hogy az ereje átok, ami csak szenvedést és halált hoz,
vagy egy nagyon vallásos lányról, akit eladtak prostituáltnak, és kénytelen
volt sok, a lelkiismeretével ellenkező dolgot tenni. Sőt, akár egy
megátalkodott antihős is kénytelen lehet belátni, hogy mégiscsak vannak
emberek, akik fontosak az életében, és olyan erkölcsi határok, amiket már ő is
vonakodva lép át. Ezek mind borzasztóan érdekes ívek és felvetett morális
kérdések, és kellett a két hosszú kötet, hogy valamennyire be lehessen fogni
őket.
Lassan
befejezem, mert ha nem vigyázok, egy fél könyvnyit fröcsögök arról, hogy milyen
remek volt ez a két regény… amit már szerintem már ennyiből is megértettetek.
Olvassátok el ezt a borzalmasan izgalmas, lenyűgöző történetet, amiben olyan
kis emberek, akiket mindenki semmibe vett, végül a tehetségük és az eszük révén
kiemelkednek és kiállnak a hasonló elnyomottakért. És ezt többek között azért
is tudják megtenni, mert nem nézik le egymást, hanem az értéket látják meg a
másikban, és a legjobbat hozzák ki egymásból. Közös utazásuknak pedig minden
pillanata szédítő kaland.
10/10***** pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése