Gonosz emberek kontra véres bosszút álló horrorerdő, avagy a folytatás, aminek volt értelme

Lois Lowry – Hírvivő (Az emlékek őre III.)

(Könyvkuckó)

FIGYELEM! Mivel az ajánló a trilógia befejező kötetére vonatkozik, ezért szükségszerűen SPOILEReket tartalmaz az előző kötetekkel kapcsolatban, amiknek az ajánlói: I. Az emlékek őre: ITT II. Valahol, messze: ITT .

A gyerekkori nagy szerelem első kötet után a második rész némiképp csalódásként ért, de azért rendületlenül olvastam tovább, és milyen jól tettem! A harmadik rész simán van olyan élvezetes, mint a nyitókötet, és elérte, hogy ne morgolódva tekintsek a sorozat összességére, hanem elismeréssel vegyes kellemes nosztalgiával.

Ennek a résznek a főszereplője az előző kötetből is ismert Mattie, aki Kira apjával együtt visszament a Faluba, és azóta is ott él. A vak férfi új családot, Falu pedig egy szerető közösséget adott neki, ami a vadóc, lopkodni, hazudni, verekedni hajlamos fiút szelíd, másokkal törődő kiskamasszá nevelte. Azonban valami történik az egyenlőségen és mások elfogadásán alapuló település életében: az emberek furcsán kezdenek viselkedni, ellenségesebbek, zárkózottabbak lesznek. Miközben Mattie és a Vezető nevű fiatal férfi elkeseredetten próbál a dolgok végére járni, kívülről is egyre fenyegetőbbnek tűnik a veszély: Vezető meg van róla győződve, hogy az Erdő, ami már eddig is el-elnyelt gyanútlan vándorokat egyre sűrűsödik, az pedig semmi jót sem jelenthet.

Persze, ez a rész sem hibátlan, engem például kifejezetten zavart, hogy az írónő látszólag úgy tesz, mint aki nem számít rá, hogy az olvasói az előző köteteket is kézbe vették, vagy emlékeznek rá. Csak erre tudom fogni, miért próbálja meg az írónő teljesen elkenni az összefüggéseket a kötetek között, ami közel sem működik annyira, amennyire kéne neki. Illetve azt tudom még feltételezni, hogy ezzel akart az írónő rejtélyességet és feszültséget generálni a könyv elejébe, ami szintén nem sikerült, mert igen könnyű azonosítani az ismert események alapján a szereplőket, és attól még, hogy ez konkrétan sehol nincs kimondva, szerintem mindenki érti... még a tizenkét évesek is.

Viszont nagyjából ennyiben ki is merülnek a negatívumok és jön egy csomó jó tulajdonság, amitől messze sokkal szerethetőbbé válik a könyv a kissé esetlen második kötetnél. Kezdetnek, nekem mindjárt nagyon tetszik, ahogy Lowry fejlesztette a karaktereket. Azt már az előző kötetből is tudtuk, hogy Jonas túlélte a szánkós kalandot, de a hat évnyi ugrás az időben lehetővé teszi, hogy lássuk őt fiatal felnőttként. A sok mindenben bizonytalan, de mélyen érző és éretten gondolkodó fiúból az évek során igazi, bölcs vezető lett, annak ellenére, hogy még mindig legfeljebb tizenkilenc éves (ez érezhető is rajta néha), és nagyon élvezetesek voltak számomra a jelenetei. Kira mondjuk szerintem nem mutat jelentősen több mélységet, mint az előző kötetben, de a köztük sejtetett potenciális szerelmi szál mégis olyan törékeny és ártatlan, hogy még így is szurkoltam nekik.

Azonban tulajdonképpen Mattie a kötet főszereplője, aki nagyjából hasonló korban van a könyvben, mint Jonas és Kira volt az előző részek idején. A fiú nagyon szimpatikussá vált számomra, megvolt benne az a gyermeki sebezhetőség, hogy még nem feltétlenül látja, mi a jó neki, de végső soron hű marad azokhoz az értékekhez, amiket Faluban tanult, és ezért képes áldozatokat is vállalni. Ráadásul őt is megtalálja a könyvben az első szerelem, ami annyira... aranyos volt, hogy arra jóformán nincsenek is szavak. :D

És ami összeköti ezt a három szereplőt az az, hogy mindegyiknek van „különleges képessége”. Jonasról ugye már tudjuk, hogy távolba néz, Kira olyan képeket hímez, amik megmutatják a jövőt, vagy máshol történő dolgokat, és Mattie is felfedezi magában a különleges képességét, aminek jelentősége van a regény során. Ez kapcsolódik a világkép egy érdekességével: én tendenciának éreztem a könyvek során, hogy a fantasy jelleg egyre erősödött, egyre kevesebb dolgot lehet észérvekkel megmagyarázni, és egyre jelentősebbek a szimbolikus események.

Az elején még az zavart kicsit a könyvben, hogy az induláskor annyira cuki volt és idillikus és Faluban mindenki annyira jó volt meg kedves és tökéletes, hogy felmerült a kérdés: hol lesz itt egyáltalán konfliktus? Aztán a regény előrehaladtával a hangulat rohamtempóban komorul el, és az első ötven oldal után már én sem panaszkodhattam, tényleg nyomasztó volt az egész.

Számomra még a második kötetet is elviselhetővé tették a kérdések, amiket az írónő boncolgatott, és ez itt még fokozottabban érvényesül, hogy máshol sem tudok belekötni a könyvbe. :D A Falu közösségén elharapózó romlás oka mindjárt nagyon érdekes: a cserekereskedelem korántsem olyan ártalmatlan mint amilyennek elsőre látszik, és elgondolkodtat: vajon te mit áldoznál fel, hogy megkapd, amire vágsz? Egyáltalán, az is érdekes, mire vágyhat az ember a legjobban: tárgyakra, hatalomra, szerelemre?

És a békés lakosok fokozatos elembertelenedésével áll párhuzamba a természet fokozatos elvadulása, ami szerintem nagyon jó ötlet volt, és nem csak cselekményi szempontból, de szimbolikusan is. Elvégre az ember morális lealacsonyodása gyakran jár karöltve a természet lerombolásával, esetenként addig, amíg már élhetetlenné teszi saját maga számára is a környezetét.

De mindezzel a káosszal szemben ott áll Jonas Kira és Mattie hármasa, akik rendületlenül, a szenvedések közepette is képviselik az erkölcsi értékek fontosságát és végül is az, hogy ezek a karakterek vezető pozícióban lehetnek egy-egy közösségben, azt sugallja, hogy van még remény a társadalom számára. Bár a végkifejletet sejtettem, még így is nagyon megérintett.

„Nekünk kell a változássá lennünk, amit a világban látni akarunk.” (Gandhi)

Összességében örülök, hogy elolvastam végig a sorozatot, befejeződött ezzel egy tíz éve elkezdett fantasztikus utazás, megvan az a lezártság-érzésem, amit az első kötet végén még nem éreztem.

UPDATE: Miután feltöltöttem a bejegyzést, egy kedves barátnőm felhívta rá a figyelmem, hogy idén jelent meg magyarul még egy könyv ehhez a világhoz. Utánanéztem, és valóban, ez egy tetralógia, a befejező kötet A fiú címet viseli. Végül is örülök ennek, mert maradt néhány fekete folt, Gabe sorsára még mindig nem derült fény, és jó lenne, ha következő kötet ezt pótolná. Kíváncsian várom.

Kinek ajánlom? Kicsiknek és nagyoknak, akik szeretnének komoly és értékes regényt olvasni.

Kinek nem ajánlom? -

Cselekmény, történetvezetés: 10/8

Stílus: 10/8

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/9

Összesen: 10/9

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Ez szerintem simán a legjobb borító a sorozatban, visszaadja a könyv hangulatát és kapcsolódik a cselekményhez is, egyszerűen tökéletes.

Kedvenc szereplők: (1) Vezető (2) Mattie (3) Látó (4) Jeanne (5) Kira

Kedvenc jelenetek: (1) a befejezés... majdnem sírtam (2) Mattie és Jonas a szerelemről beszélgetnek (3) Jeanne és Mattie búcsúja (4) Mattie meggyógyítja a kutyákat (5)

Mélypont: -

Kedvenc ötlet: az Erdő