Idézet


2013. szeptember 22., vasárnap

100. ünnepi bejegyzés


Mivel ez ilyen évfordulós poszt, elő akartam rukkolni valami különlegessel, és megtaláltam ezt a régi bloggerdíjat, amit körülbelül egy éve kaptam két kedves blogger ismerősömtől, csak akkor az egyetemi évkezdés miatt valamiért elmaradt, hogy kitöltsem. Most pótolom a hiányosságaimat, köszönöm még egyszer a jelölést Meggie-nek és Lanatie-nak!




A díjnak vannak szabályai is, történetesen ezek:
Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
 A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
 11 embert meg kell jelölni és linkelni
 Nincs visszaadás/visszajelölés

11 dolog rólam:

1. Jelenleg húsz éves vagyok.

2. A reál érdeklődésemet sosem tudtam a kreatív énemtől elválasztani (illetve inkább egyiket sem tudtam kiverni a fejemből). Így tavaly szeptembertől biológiát tanulok az egyetemen, mindeközben sokat olvasok és írok. Fordított nézőpontból egy irodalmár ismerősöm így fogalmazta meg: „Neked nem furcsa, hogy írsz, és mégis ennyire extrovertált vagy?” :D

3. A felkeléstől számítva körülbelül még egy órán keresztül beszámíthatatlan maradok.

4. Van egy imádnivaló „kiskutyám”, Zsömi, aki nagyjából annyit nyom, mint én, és erővel képtelenség megállítani, úgyhogy próbálom nevelni.

5. Tipikus falusi, legfeljebb kisvárosi lány vagyok. A zöldövezetek hiányától, a tömegtől, a nagy forgalomtól mindig nyomottnak érzem magam.

6. Tele vagyok fóbiákkal, például félek a mozgólépcsőkön, és elég paranoiás is vagyok.

7. Szinte bármit hajlandó vagyok megenni, olyan dolgokat is, amit a legtöbb ember nem. Nagyon szeretem az ázsiai konyhát, az erős fűszereket, az édes-sós ízkombinációkat, meg a zöldséges kajákat.

8. A legtöbb sportban csak bénáskodom, de nagyon szeretek úszni és síelni. Az asztaliteniszhez is van némi érzékem, de azt még sokat kéne gyakorolni.

9. Római katolikus vallású vagyok.

10. Eléggé ellentmondásos a személyiségem, például rengeteget álmodozom, ugyanakkor a tervezésben nagyon is realista, két lábbal a földön típusnak tartom magam.

11. Amióta anyám egyik önmegvalósítós könyvében azt olvastam, hogy a köszönömre az a válasz, hogy „nincs mit” lekicsinyli a teljesítményed értékét, azóta mindig „szívesent” mondok, akkor is, ha csak egy fogpiszkálót adtam oda. :D

Meggie kérdései:

1. Mikor fordult meg először a fejedben, hogy elhivatottabban kéne írnod, mint az órákon való kötelezettség? (Bónuszkérdés: ez mennyire volt érthető?:D)
Már jóval azelőtt szerettem történeteket kitalálni, hogy megtanultam volna írni, amikor pedig az iskolában lett fogalmazásóránk, nagyon élveztem, hogy meséket gyárthatok. :D Aztán tizenegy éves korom körül írtam pár verset is, majd visszatértem a prózára. A blogolást komolyabban két és fél éve kezdtem, egy váróslistacsökkentős kihívás miatt. :D Előtte mondjuk iskolaújságba már írtam könyv- és filmajánlókat. (Érthető volt. :P)

2. Mit csinálsz szívesen szabadidődben az evidens bloggerkedésen kívül?
Szeretek olvasni, fotózni, túrázni, főzni, és mindenféle kulturális rendezvényekre járni (kiállítások, koncertek, stb.).

3. Mi az a dolog, amit szíved szerint nem csinálnál soha, de kell, mert az elvetemült élet rákényszerít?
A takarítás. XD Nem az, szeretem, ha tiszta a környezetem, de roppant bosszantó munkát beleölni abba, hogy utána megint előbb-utóbb minden koszos legyen, és ismét csinálni kelljen. Ja igen, meg a Kaposvár-Szeged ingázás, nagyon rosszul esik a lelkemnek, ha el kell indulnom akár innen, akár onnan.

4. Ha megválaszthatnád, kinek a bőrébe bújnál bele egy napra? (Fiktív, élő és holt is lehet, ez utóbbi még élettel teli formájában… kivéve, ha nem úgy szeretnéd.:D)
Nagyon jó lenne egy napra kipróbálni, milyen például varázsolni. :) Úgyhogy szívesen lennék valamelyik roxforti diák, mondjuk.

5. Könyvek: kinek adsz a leginkább a véleményére, ha arról van szó, mit olvass?
Édesapám véleményére szoktam adni, mivel nagyon hasonló könyveket szeretünk, így gyakran csereberélünk. Van egy-két barátom is, akinek az ajánlására hallgatok, illetve az utóbbi néhány évben sokat olvasok könyves blogokat, és a moly.hu-n is tájékozódom.

6. Kivel szoktad levágni a legélvezetesebb vitákat a közös olvasmányaitok kapcsán?
Hát, mostanában több jóízű vitám is volt Gigivel, akivel hajlamosak vagyunk ugyanazokat a könyveket szeretni, miközben teljesen ellentétes dolgokat gondolunk róla. :D Apuval is jól ki szoktuk vesézni az olvasmányélményeinket, és akadnak barátaim is, akikkel szeretek könyvekről beszélgetni.

7. Ki az a három fiktív karakter (akár filmes is lehet), akivel ki lehet kergetni a világból?
Az életképtelen, idióta női főszereplőktől meg tudnék őrülni, például: Bella, Cassia, Callie...

8. Milyen olvasmányélmény indított el a könyvfaló-lét rögös útján?
A Harry Potter-sorozat első négy kötete voltak az első hosszabb terjedelmű regények, amiket olvastam, és amiktől először tudatosodott bennem, hogy olvasni jó.

9. Szoktál olvasás közben enni/inni? Ha igen, mit, és landolt már könyvön egy darabkája? :D
Főleg nassolni szoktam, csokit, meg hasonló édes ragacsokat, néha péksüteményeket, ilyenkor morzsák tudnak beépülni a lapok közé a könyv gerincénél.

10. Bloggerkedés: mi motivál leginkább?
Az önkifejezési vágy, hogy elmondhassam valahol jó részletesen a gondolataimat az arra érdemes könyvekről.

11. Melyik olvasói visszajelzés volt a legemlékezetesebb (pozitív vagy negatív is lehet)?
A rémálmok lánya-kritikámra írta Vandi, hogy szinte pontosan azt írtam le, amit ő is gondol a könyvről, ez jól esett.


Lanatie kérdései:

1. Ha csak egy tulajdonságodat tarthatnád meg, a többi véletlenszerűen lenne "újraosztva", melyikhez ragaszkodnál? Miért?
A kitartásomat. Az mindenképp jól jönne, akármilyen is lenne a többi tulajdonságom.

2. Ha eldobhatnád egyetlen tulajdonságodat, melyiktől válnál meg? Miért?
A hajlamomat a meggondolatlan beszédre. Mindig utálom magam, ha megbántok valakit.

3. Ha visszakaphatnál valakit, aki valamiért már nem része az életednek, vissza akarnád-e kapni? Miért?
Nem igazán tudok olyan embert, akinek az elvesztése jelenleg is nagy hatással lenne az életemre, de örülnék, ha még velem lehetnének az anyai nagyszüleim, kíváncsi lennék, mit gondolnának rólam.

4. Ha az életed egy film lenne, milyen címet adnál neki és milyen műfajba sorolnád?
Gondolkodtam rajta, hogy egyszer írok az ifjúságom problémás aspektusairól egy regényt, annak az lenne a címe, hogy Apu, én – és anyu. Filmben dráma lenne.

5. Van-e olyan zene, amit szerinted akárhányszor meg tudnál hallgatni? Ha igen, mi az?
Több ilyen is van, de például az Egyiptom hercege című mesefilm záródalát azt tényleg akárhányszor. :D

6. Mi az a létező képesség, amit a legszívesebben magadénak tudnál? Miért?
Mindig sajnáltam, hogy nem jutott időm megtanulni hangszeren játszani és kottát olvasni. Annyira csodálom azokat az embereket, akik értenek hozzá. :D

7. Ha szuperhős lennél, mi lenne a szuperképességed és a szuperhős neved?
Sosem voltam oda a szuperhősös filmekért, így nem is igazán tudom, milyen tipikus szuperhős képességek vannak, deee... nem is tudom, mondjuk szívesen lennék gondolatolvasó.

8. Ha találnál egy elásott kincsesládát, milyen kincsben reménykednél és mit kezdenél vele?
Antik ékszereket szeretnék. :D A legszebb darabokat megtartanám, a többit pénzzé tenném, aztán okosan felhasználnám.

9. Gyűjtesz-e valamit? Ha igen, mit?
A színházi műsorfüzeteket.

10. Milyennek képzelsz el egy ideális randevút?
Nincsenek igazán elvárásaim, de beszélgessünk sokat, vagy menjünk valamilyen kulturális programra: moziba, színházba, múzeumba...

11. Ha választhatnál egyetlen embert a világon, akivel beszélhetnél, ki lenne az, és mit mondanál neki?
Jelen pillanatban Nóra barátnőmmel beszélnék szívesen, mert meg akarom kérdezni tőle, mit gondol eddig a The Legend of Korra második évadáról. (Tudom, ez nem valami fantáziadús. Elfáradtam a sok kérdéstől, oké?)


Mivel egy évig ült nálam ez a dolog, így én nem küldöm tovább (gondolom, amikor ez népszerű volt, úgyis eljutott mindenkihez). Ha valaki mégis nagyon szeretné, írjon hozzászólásban, akkor ötlök ki kérdéseke. ;) Remélem, tetszett. :)


2 megjegyzés:

  1. Ó, jók a kérdések meg persze a válaszok is, érdekes volt olvasni. :)
    Csak én siklottam el felette, vagy tényleg nem írtál (még) ajánlót A fiúról? Remélem valamikor a jövőben azért kapunk belőle, a legutóbbi filmajánlódat is érdeklődéssel fogadtam, még ha magát a film első részét nagyon kicsire is tartom (negatív sajtó miatt is, és mert a könyvet nem olvastam). Örülnék.
    Natty :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. :) Igen, A fiút csúsztattam egy kicsit, de tegnap felkerült. :) Amúgy a Percy Jackson-könyveket bátran merem ajánlani, nagyon jók. :)

      Törlés