Idézet


2013. december 24., kedd

Égjen tovább a láng!

Az Éhezők Viadala II - Futótűz

(Filmszemle)

A premier után két nappal nekem is volt szerencsém megnézni Az Éhezők Viadala-trilógia második részének, a Futótűznek a filmváltozatát. Persze, mint mindenki más, én sem bírom megállni, hogy le ne írjam róla a saját kis véleményem, bár mivel az egyetem meg miegymás közbejött, sajnos csak kissé megkésve tudom ezt tenni. Én a könyvvel összevetve fogom leírni a gondolataim, szóval SPOILERES lesz. (A regényről annak idején írt ajánlómat ITT találod, az első filmről alkotott véleményemet pedig ITT.)

Katniss és Peeta mindezidáig példátlan módon ketten is diadalmaskodtak a hetvennegyedik Éhezők Viadalán, így megkezdődhet nélkülözésektől mentes új életük a Győztesek Falujában. Azonban hőseink nem ülhetnek sokáig a babérjaikon, vár rájuk a Győzelmi Körút, amin egyetlen cél lebeg Katniss szeme előtt: be kell bizonyítania Snow elnöknek, hogy halálosan szerelmes Peetába, különben mindennek vége. Azonban még ha túl is élik az elviselhetetlen protokolleseményeket, villámgyorsan közelít a következő viadal, ami már a hetvenötödik lesz, így a harmadik a Nagy Mészárlások sorában, amik minden viadalnál véresebbek és kegyetlenebbek. Vajon a lázongások miatt bosszúra szomjazó Snow elnök milyen szörnyűséget eszel ki ezúttal?

Kezdjük mondjuk ott, hogy bár találkoztam pár olyan rajongóval, aki nagyon utálta az első filmet, nekem igazából az is tetszett. Jó, egy-két helyen nagyon tömény volt, máshol talán kicsit lassú, és történt benne egy-két hülye változtatás, de összességében egy egészen jó adaptáció volt, és sok embernek kedvet csinált a könyvsorozathoz, ami szintén dicséretes. Aztán a rendező a premier után leköszönt, és Francis Lawrence vállalta a sorozat további filmjeit. Kicsit aggódva figyeltem, ugyanis rettenetesen kevés idejük maradt az előkészítő munkálatokra, ésatöbbi, de a filmen egyáltalán nem érződik semmi, SŐT, sokkal jobb lett, mint az előző, jól jártunk tehát a váltással.

Egyrészt sokkal könyvhűbb lett az egész forgatókönyv, bár az előző is nagyjából okés volt, de itt még inkább törekedtek rá. Konkrétan vannak olyan részek, ahol szó szerint a regény mondatait követik a szereplők (Katniss beszéde a Tizenegyedik Körzetben, a kockacukros jelenet, a zárójelenet), és máshol is úgy általában véve nagyon hiteles lett a film. Vannak persze betoldott jelenetek, amikor Katniss szemszögéből kilépve kicsit kalandozunk az események jobb megértése érdekében, de ezek kifejezetten jól megírt, érdekes párbeszédek, elsősorban Snow és Plutarch, másodsorban Snow és az unokája között, akinek a szerepeltetése a film egyik legnagyobb pozitív meglepetése volt számomra. Jó pont még, hogy nem éreztem akkora törést a film felénél, mint az előzőben, a körút és az azt követő események is elég izgalmasak voltak, hogy folyamatosan fenn tudja tartani a film a feszültséget.

A prezentálás tekintetében is sokat fejlődött a film az elődjéhez képest. Mindenki nagy megelégedésére Lawrence bölcsen kihagyta a rángatózó kézikamerás felvételeket, helyette cipeltette az IMAX-kamerát a hawaii dzsungelben. Emellett nem sajnálta a pénzt (a film majdnem kétszer akkora büdzsével készült, mint az első) a lehető legjobb digitális effektek és jelmezek elkészítésére. A Kapitólium korábban is extravagánsnak tűnt, de el kell ismernem, hogy például Effie ruhái az első a filmben a mostanihoz képest szegényes turkálói rongyok voltak csak, az Aréna pedig minden kis részletében lélegzetelállítóan néz ki. Az akciójelenetek akkor is valóságosnak tűnnek, amikor egy rakás animált pávián ellen harcolnak, és azért ez se kis teljesítmény.

Megette volna a fene viszont a jó forgatókönyvet meg a látványt, ha a színészek nem teljesítenek olyan jól, ahogy, azonban ezzel egyáltalán nem volt gond. Egyértelműen a Katniss szerepében tündöklő hollywoodi állócsillag, Jennifer Lawrence viszi a hátán a filmet, akinek minden rezdülése olyan ösztönösen tökéletes és hiteles, hogy teljesen átélhetővé teszi a karaktert sújtó poszttraumás stresszt, és minden más szenvedését. Mellette a támogató karakterek is hozzák a tőlük megszokott formát, Haymitch változatlanul vicces és nagyon szomorú egyszerre, és a filmben Effie jelleme jobban kibontakozik, mint az előzőben, megláthatjuk végre a felszínes máz alatt az érző, gondoskodó nőt, amit Elisabeth Banks tökéletesen el tud játszani. Aki még pozitív csalódás volt nekem, az Donald Sutherland Snow elnöke: végre tényleg félelmetes volt, de annyira, hogy napokig rá sem bírtam nézni a fehér rózsákra a film után.

Bejött egy rakás új szereplő is ebben a részben, amivel kapcsolatban joggal lehettek félelmeink, hiszen mind
nagyon összetett és a cselekmény szempontjából igen jelentős figurák. Nem kellett azonban csalódni senkiben: Philipp Seymour Hoffmann szemmel láthatóan lubickol a manipulatív és tenyérbemászó Plutarch szerepében, minden perc egy élmény, amit képernyőn tölt. A fiatalok közül aki teljes és tökéletes telitalálat volt, az Jena Malone Johanna szerepére. Bár a való életben Jena egy kedves és finom hölgy, a kamerák előtt olyan vadállati indulatok szabadultak föl belőle, amikkel teljesen hitelesen tudta játszani a Hetedik Körzet szabadszájú győztesét.

Sam Claflin Finnickje is elég meggyőzőre sikerült: az előzetes rajongói ijedelmek ellenére a huszonhét éves brit színész bőven el tudta magát adni sármos szívtiprónak, és bár a forgatókönyvírók nem sok lehetőséget adtak neki a kibontakozásra, a megtört, sok szörnyűséget átélt Finnicket is ügyesen hozta. A Beetee-t játszó Jeffrey Wright jeleneteit is nagyon élveztem, sikerült megjelenítenie azt az introvertált, kicsit fura zsenit, Magsnek (Lynn Cohen) pedig képernyőn töltött minden percébe belehaltam egy kicsit. Meglepetésként kaptunk egy villanásnyi Annie-t (Stef Dawson) is, szerintem ez ügyes húzás volt, sokat hozzátett Finnick háttértörténetéhez (annak ellenére, hogy neki kivételesen nem sikerült megfelelő színűre festeni a haját...).

Amit még értékeltem, hogy a film bátrabban bánt a humorral, mint az elődje, Katniss és Peeta az elején kifejezetten pofátlanul viselkednek néha, ez közelebb áll a könyvbéli valójukhoz. A legtöbb poént persze Haymitchre terhelték, de azért mások is hozzák a formájukat, Johanna sztriptízén a liftben konkrétan visítva röhögött az egész mozi.

Többek között ilyen fantasztikus alkotásokat inspirált a film
Persze, azért nem tökéletes a film, helyenként maradt hiányérzetem. Egy ilyen lyukas pont például Peeta karaktere, akit ugyan erősebbé tettek, mint a könyvben volt, de közel sem jutott neki annyi karakterkidolgozásra alkalmas jelenet, mint kellett volna, így eléggé üres maradt, a szerelmi háromszög meg épp ezért hiteltelenné vált. A másik, amit hiányoltam, hogy Finnick majdnem minden poénos jelenetét kivágták, nyilván nem akarták megtörni az Arénában a feszültséget, de emiatt kicsit kevésbé volt szerethető, mint a könyvben. Emellett még előfordultak olyan kis furcsaságok, hogy a Tizenharmadik Körzet konkrétan csak az utolsó öt percben kerül említésre, vagy hogy Katniss kamuterhessége az Arénában már egyáltalán nem beszédtéma, de én ezek fölött szemet tudok hunyni, engem egyszerűen nem zavartak.

Ami miatt mégis úgy gondolom, ez egy kiemelkedően jó filmfeldolgozás, az az a tény, hogy jóformán minden jelenet és karakter ugyanazt az érzelmi reakciót váltotta ki belőlem, mint a könyvben. Helyenként a könnyeimmel küszködtem (a Tizenegyedik Körzet, vagy amikor látjuk, Finnick milyen odaadóan gondoskodik Magsről), de meg is tudott lepni a film olyan könnyfacsaró jelenettel, ami a regényben annyira nem volt talán hatásos (a Nagy Mészárlás kihirdetése). A karakterek közül csak azokat nem állhattam, akiket már a könyvben sem szerettem, de őket aztán nagyon nem („Gale, takarodj a vászonról, nem érdekelsz”).

A zárójelenete a filmnek egyébként különösen hatásos, az utolsó negyedóra ugyanaz az adrenalintól túlfűtött zűrzavar, mint aminek én a regény végét megéltem, és eléri, hogy az ember nagyon-nagyon várja a folytatást.

Végül ez a jelenet sem került be a filmbe
Még külön poén, hogy én viszonylag nagy figyelemmel kísértem a promózás folyamatát, és elég jelentős mennyiségű anyagot tettek közzé a filmről (három trailer, számtalan TV-reklám, három sorozatnyi poszter, forgatási képek hadai, a kísérőalbum számai), és az a furcsaság állt elő, hogy a kiadott anyagokban szerepelt olyan is, ami végül nem került be a filmbe. Az utómunkák végső fázisában még kivágtak negyven percnyi anyagot, és ezeknek egy részéről már láttuk, hogy ott kéne lennie, furcsa volt tehát, hogy nem került bele. De ha minden jól megy, érkezik majd DVD-n a bővített változat, amiből például már azt is megtudhatjuk, miről csevegett Katniss és Finnick kötélcsomózás közben a kiképzésen.

Ha tetszett az előző film, akkor ezt is kötelező jelleggel ajánlom, de ha az első rész annyira nem is jött be, viszont a könyveket szeretted, ez akkor is megér egy próbát, mert határozott fejlődést mutat az elődjéhez képest.


10/10 pont



3 megjegyzés:

  1. Nekem is gyengébb volt Finnick karaktere a könyvhöz képest, pont a vicces jelenetek kihagyása miatt.:( Sőt, igazából a filmben, amikor tette azt az ágyúdörgéses megjegyzést, nagyon számítónak tűnt, a végén pedig meglepően fitt volt ahhoz képest, hogy a könyvben meg össze volt törve...

    Peeta pedig katasztrófa minden filmben, ezt megállapítom.:D Itt egyedül az tetszett, amikor beszólt, hogy Snow elnök villája "otthonos", meg a csók sem volt rossz, de harmatgyenge a könyvbéli empatikus showmanhez képest.

    Amúgy pedig minden másban is egyetértek.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Finnick a Viadal elején szerintem kifejezetten érzéketlennek tűnt, ami nagyon furcsa volt. :/ A végén nekem is hiányzott az a jelenet, amikor elsírja magát, és elmondja Katnissnek, hogy vissza akart volna menni Peetáért. Így kevésbé lesz elővezetve az idegösszeroppanása a következő rész elejére.

      Nem vágom, miért nem hagyják Peetát beszélni. XD Pedig a színész srác amúgy el tudná játszani. Na majd kíváncsi vagyok, milyen lesz bekattanva a negyedik filmben.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés