Idézet


2017. február 26., vasárnap

A jövőben is a családja fog megnyomorítani mindenkit


Csodaidők I. – Az ogfák vöröse

(Könyvkuckó)

Ha már lendületbe jöttem, hozom is az első párbajos olvasmányom naplóját. Ez a könyv megint olyan, amivel hosszas közös történetünk van, hiszen már évek óta kerülgetem, konkrétan harmadszor kölcsönöztem ki most a könyvtárból, mire végre sikerült elolvasnom. A környezetemben rengetegen ajánlották, borzasztó népszerű ez a sorozat, és még személyes okom is van az érdeklődésre, hiszen a szerző egy evangélikus lelkésznő, és a könyv elég erősen szól a vallásról, vallásosságról is. Hogy akkor miért végezte egy várólistacsökkentős kihívásban? Talán tartottam tőle, hogy csalódni fogok a sok jó után, amit hallottam, ezért halogattam folyton az olvasását. Szerencsére azonban ez a könyv beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, sőt, annál többet is tett, végre egy olyan kötet volt, amit igazán meghatározó olvasmányélménynek tartok.

A regény tulajdonképpen a Raas család története, amit kétezer évvel napjaink után, a jövőben követünk végig. Bár az emberiség számos bolygót meghódított, az emberek mindennapi élete és problémái elég keveset változtak napjaink óta. A Kaveni közösséghez tartozó, szigorú nagycsaládos rendszerben élő Raasok voltaképpen tisztes hétköznapi emberek, akik akaratukon kívül válnak náluk jóval nagyobb események részeseivé. Az egyik főszereplő, Giin, befolyásos vezető pozícióját arra használja, hogy ellentmondásos ügyekben szólaljon fel, ami miatt rövid időn belül annyira keresztbe tesz a hatalomnak, hogy félre akarják állítani. Unokaöccse, Yaan, nagykorúsága határán a felnőtt identitását keresi, ezt azonban rendkívül megnehezíti zsarnokoskodó természetű apja, és a család szigorú elvárásai. Judy pedig egy intézetben nevelkedő kislány, aki a világon mindennél jobban egy családra válik, de erre a maradék reménye is elszáll, amikor anyja véglegesen lemond róla. Az ő hármasuk elbeszélésében kezd kibontakozni a történet, aminek ez a kötet egyértelműen csak egy bevezetője, ami jóval nagyobb dolgokat készít elő.

Ez egyértelműen és nyilvánvalóan a négy részes sorozatnak csak a bevezető kötete, de olyannyira, hogy alig veszi a fáradságot, hogy történjen is benne valami. Ha lehet valami panaszom a könyvvel kapcsolatban, akkor az ez: kicsit lassú, és összességében eléggé kiszámítható. Nagyjából a regény legelején, már a kiindulási helyzetből meg tudtam mondani majdnem minden csavart, ami a főbb szereplőket érni fogja, és hogy hogyan alakul a sorsuk a kötetben. Ez általában zavarna, de ez esetben túl tudtam tenni magam rajta, mivel számomra az egész regény inkább egy karakterközpontú élmény volt. Az írónő érezhetően több energiát fektetett a szereplők átgondolásába, mint a cselekménybe, és véleményem szerint ez kifizetődött. A regény összes karaktere végtelenül emberi, senki sem tisztán jó vagy rossz, mindenkinek vannak szerethető tulajdonságai és olyan pillanatai, döntései is, amivel az ember nagyon nem ért egyet. Emiatt egyrészt a regény sosem válik prédikációvá, inkább kifejezetten elgondolkodtató, hiszen az ember sok szituációban mélázhat rajta, hogy ő mit tenne. Másrészt mellékhatásként azt vettem észre a regény végére, hogy még egy néhány mondatos mellékszereplő halálától is rendkívül elszomorodtam, annyira invesztált érzelmileg a történet.



Bár előre egyáltalán nem számítottam erre, de Giin volt messze az a főszereplő, aki a leginkább érdekelt, pedig a politikai intrikák nem feltétlen kötnek le. Viszont szerencsére azokról viszonylag kevés szó esett, sokkal inkább az állt a középpontban, hogy itt van egy felnőtt ember, aki egész életében keményen dolgozott és áldozatokat hozott, hogy a munkájában eredményeket érjen el, majd a rendszerrel ellenkező véleménye miatt egy pillanat alatt kirántják alóla a teljes egzisztenciáját, mindent, amiért az elmúlt 30 évben törte magát. Ennek következményeképp újra kell értelmeznie az egész életét, miközben vissza kell költöznie a családjához, és egy igazán megalázó helyzetben találja magát. Giint elsősorban az teszi szimpatikus főszereplővé, hogy ezeket a csapásokat meglepő méltósággal viseli, valamint a törekvő, becsületes természete és az önzetlensége, amivel másokon folyton segíteni próbál. Azt is érdekes olvasni, ahogy kényszerül visszailleszkedni a családjába, akiktől felnőtt élete során függetlenedett, de mindig is rendkívül fontosak maradtak az életében. Meg kell tanulnia, hogy a kompromisszumokra való törekvés nem jelenti azt, hogy kisebb embernek kell tettetnie magát a családja előtt, igenis otthon is fel kell vállalnia a vezetői kvalitásait és a tehetségét, és ezeket a képességeit akkor is érvényesítenie kell, ha a rokonsága kellemetlenkedő része a legrosszabb énjét próbálja kihozni belőle.


Bár elsőre erre nem gondoltam volna, de ahogy előrehaladt a regény, Yaan szála volt az, amit rendszeresen átlapoztam, hogy megnézzem, mi lesz a többiekkel, mielőtt visszatértem volna rá. A regény kezdetén a fiú személyisége alapvetően szimpatikus volt, és a dilemmáját is érdekesnek találtam, de aztán hamar elkezdett olyan döntéseket hozni, amikkel nagyon nem értettem egyet. Míg azt megértem, hogy miért hagyta ott a családját, de utána azt a fortyogó gyűlöletet, amit a családtagjai egy része iránt érzett, valamint a rendszer egészének megdöntésére irányuló vágyait nem nagyon tudtam megemészteni. A hozzáállása sokban mintha Giin tükörképe lenne: míg a nagybátyja látja az értéket a rendszerben, amiben felnőtt, és ezért belülről szeretné a hibáit orvosolni, Yaan vak dühében mindent teljes mértékben elutasít, és arra törekszik, hogy kívülről döntse meg az egészet. Ami szintén egy érthető álláspont, csak azt nem tudom, hogyan bír tükörbe nézni azzal a tudattal, hogy a cselekedetei az ártatlan családtagjai életét fenyegetik. Néha egyszerűen csak szerettem volna felpofozni és az arcába üvölteni, hogy „nőjj már fel és ne legyél egy hisztis kamasz”. Nem igazán tudom elképzelni, hogy mindennek hátat lehet fordítani, és az a benyomásom, hogy Yaan nem is nagyon illeszkedett be a külsős világban, inkább csak kihasználták a tehetségét mások, hogy megszerezzék, amit akarnak, és közben teletömték a fejét hülyeséggel. Egyértelműen egy „tékozló fiú hazatér” szálnak örülnék a legjobban az ő esetében, remélem ez meg is valósul valamilyen formában a későbbi kötetekben, és nem rombolja teljesen tönkre mindenkinek az életét előtte.

Judy pedig egy nagy gombóc szerethetőség már a legelejétől, ahogy az őt ért nehézségek ellenére egy tizenkét évestől kitelő maximális mennyiségű gyermeki ártatlansággal, de éles ítélőképességgel szemléli a világot, és egyszerűen nem tehettem róla, az első pillanattól fogva szurkoltam neki, hogy jó helyre kerüljön és rendeződjön az élete. Ő pedig sok tekintetben Yaan ellenpontjának tűnik a regényben: megtapasztalva a külsős és a kaveni intézetek világát is, aztán végül családra lelve, maximálisan értékelni tudja a kaveni életforma pozitívumait. Mivel a külsős világnak ő leginkább csak az árnyoldalát látta, a szemében még inkább felértékelődik a kaveni társadalom gondoskodó, szociálisan érzékeny felépítése, és a nagycsaládos struktúra. Giinnel imádtam az interakcióikat a regényben: annyira szívmelengető volt nézni, ahogy a körülmények ellenére lassan összecsiszolódnak, és mindkét intelligens, nagyon zárkózott ember kivirágzik attól, hogy próbál nyitni a másik felé.
A másik dolog, ami abszolút lenyűgözött a regényben, az a kitalált világ, és annak a bemutatása volt. Az írónő hátteréből meg az eddig elmondottakból már lejöhet mindenkinek, hogy bizony ez a regény elég súlyos vallási témákkal gurigázik, de mindeközben felépít egy színes, nagy méretű és érdekes science fiction világot, aminek minden kis szeglete izgalmas volt, a közlekedéstől kezdve a szabadidős tevékenységeken át a közigazgatásig (!). Egyszerűen mindent olyan lenyűgözőnek találtam, hogy alig tudtam betelni vele, különösen a kaveni kultúrát, ami nagyon hasonlít ma is létező vallási szekták működéséhez, amik alapvetően elutasítják a technológiai fejlődést, de az írónő fel tudta úgy építeni, hogy egy science fiction világban is logikusan tud működni ez a közösség, és érthető, hogy miért maradt fent ebben a formában. A legjobb az egészben pedig szerintem az, hogy a bevezetés ebbe a világba olyan természetes módon történik: nem magyarázgat hosszadalmasan szinte semmit a regény, mivel a szereplői számára ezek természetesek. Ehelyett velük együtt mozogva egy lassabb tanulási folyamaton keresztül ismerjük meg a világot.

És persze az üzenetek és témák is nagyon érdekesek. A kaveniekkel szemben kialakult gyűlöletet például nehéz nem párhuzamba hozni a zsidóellenességgel, ami ráütötte a bélyegét a huszadik századra. De persze a lehetséges értelmezések köre nem feltétlen áll meg itt: ugyanúgy láthatjuk a szereplőkkel történtekben az egyén különböző kihívásait, amit a hite kapcsán él meg, és tényleg semmi sincs senkinek a szájába rágva, és nincsenek egyértelmű válaszok. Ha amúgy nem érdekel a vallás, ez a könyv akkor is egy érdekes és élvezetes olvasmány, bár tény, hogy nekem azért ez nagy vonzerő volt benne.

A hosszadalmas és nem teljesen összefüggő rajongói ömlengésből már lehet sejteni: engem abszolút lenyűgözött ez a regény, és már alig várom, hogy olvassam a folytatást. Örülök, hogy ezzel kezdtem a párbajt, mert kedvet csinált a többi listás regény elolvasásához.


10/10*** pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése