Szigliget

(Színházi szemle)

Amíg nem sikerül összehoznom egy könyvajánlót, addig jöjjön valami más érdekes. :)

Úgy tűnik a Csiky Gergely színház idén nagyon ráállt az írókról és az írásról szóló darabokra, hiszen a Játék a kastélyban után most következett ez a gyöngyszem. Ahhoz képest, hogy a cím alapján elképzelni sem tudtam, hogy miről szól, és a titkosrendőrségi jelentésnek kinéző műsorfüzet alapján nem számítottam túl sok jóra, egy nagyon élvezetes és szórakoztató előadáshoz volt szerencsém. Ugyan Michael Frayn Balmoral című balmoráljából (jé, ki gondolta volna?) írta át Hamvai Kornél, de ez a darab már ízig-vérig magyar.

1952, Szigligeti Alkotóház. A patinás intézmény falai között négy író próbál éppen alkotni: Boncz Kálmán, aki húsz éve egy sort sem írt, Lukics Mária, a szocialista-realista dráma eljövendő nagy írónője, Tarló János, ügyeletes besúgó, akinek sikerült másodszor is megírnia az első regényét, illetve Sass Tibor, Rákosi kedvenc költője, a Sztálin-díj várományosa. Rajtuk kívül a házban él még Malacsik István, a morózus mindenes, és Darányi Pál, a gondnok, aki soha nem áll a helyzet magaslatán.

A bonyodalom akkor kezdődik, amikor a békés Alkotóházba megérkezik Pippolo Luigi, híres olasz riporter, aki Sass Tiborral akar mindenáron interjút készíteni. Sass kilógott hajnalban egy disznóvágásra, de ebből a többiek csak annyit tudnak, hogy reggelre eltűnt, ebből logikusan arra következtetnek: elvitték az ávósok. Így hát írópalántáink megrohamozzák a szobáját, mert az a legjobban fűtött pont az épületben. Eközben Sass kisebb nehézségeken átvergődve befut, és annyira felzaklatja a „birtokháborítás”, hogy kilakoltatás közben amúgy is gyenge szíve végképp beadja a kulcsot. Na de mit mondjanak a lelkes riporternek, akinek maga Rákosi elvtárs rendezte el az interjút? Az igazat semmiképp! Így hát kénytelen szegény Malacsik alakítani a híres írót, mert nagyon hasonlít rá…

A bonyodalom másik felét Tarló jelentése okozza, amiben leírja:  Lukics éjszakánként Sassal olyan hangosan szerelmeskedik, hogy ettől ők nem tudnak aludni. A baj csak az, hogy amikor Boncz átvizsgálja a kimenő postát, fölcseréli Tarló és Lukics borítékát, így a dráma a traktoros lányról megy a Belügyminisztériumhoz, a jelentés pedig Furák Tamáshoz, Mária kritikusként dolgozó férjéhez. Ő azonnal felpattan, és „Megölöm Sasst!”-felkiáltással kirohan a szerkesztőségről. Mire Szigligetre ér, a halottnak tűnő Sass felébred, majd újra elhagyja magát, így meg is vagy győződve róla, hogy ő ölte meg. Tarló ugyan megnyugtatja, hogy valójában már órák óta halott, de erre sajnos, a fenyegetéssel ellentétben, egy szál tanú sincs.

A Szigliget egy kellemes kis darab, ami görbe tükröt tart az írók zárt kis világa és a szocializmus hőskora elé, és mindezt nagyon szórakoztató formában teszi. Végül jöjjön néhány emlékezetes idézet:

„Lukics: Nem mondana valami olyan… népies szót?

Malacsik: Oszt mit?

Lukics: Hát… tudja… például: hogy hívta a dédapja az asztalt?

Malacsik: (elgondolkodik) Asztalnak.”

„ Boncz: <<Az alkotóházban munkálkodó írók éjszakai pihenését lehetetlenné teszi, hogy Lukics Mária és Sass Tibor író elvtársak zajos szerelmi életet élnek.>>”

„Darányi: Az alkotóházba beutalt írók a nyugati sajtó látogatása alkalmából felajánlást tesznek. Miszerint. Az irodalmi termelés fokozása érdekében felajánlást teszünk. Khm. Javaslat?

Lukics: (szarkasztikus) Művenként egy helyett két katarzis.

Darányi: Ellenvetés? (ír) Száz százalékos katarzisemelés.”

„Darányi: Malacsik, maga nem tud engem átverni! Amióta pedellus koromban pórázon kiloptak az orrom elől egy egész biológia szertárt, azóta semmi nem kerüli el a figyelmem!”

„Sass: Rendőr elvtárs, hogy maga milyen hamar ideért!

Furák: Ne szórakozzon velem! Amikor húsz éve egyszerre lett terhes a feleségem és a szeretőm – de egyik sem tőlem! – akkor hagytam ott a rendőri pályát, és lettem kritikus. Erre maga azt mondja, hogy menjek vissza!”