Robert Merle: Francia história

(Könyvkuckó)

Végre végigértem az első listás könyvemen, már csak egy szép ajánlót kell összehoznom róla. :)

Először pár szót az íróról: Robert Merle az huszadik század egyik legismertebb francia írója volt. Kortársai gyakran támadták azért, mert meglátásuk szerint túlságosan olvasmányos és „irodalmiatlan” stílusban alkotott, amit szerintük nem lehet igazi művészetnek nevezni. Merle sosem állt le velük erről vitatkozni, inkább hagyta, hogy kiközösítsék a magasabb írói körök, és továbbra is olyanra alkotta a regényeit, amilyenre tetszett neki. A jövő őt igazolta… Azt nem tudom, mennyire számít művészetnek, amit csinált, de élvezetes és elgondolkodtató regényeinek valamelyikét legalább egyszer az életben mindenkinek kézbe kell venni.

Én a kihívás keretében tizenhárom részes könyvsorozatába, a Francia históriába kezdtem bele. A történet váza Pierre de Siorac (természetesen fiktív) önéletrajzi jellegű vallomása. Pierre az 1500-as évek közepén született Franciaországban, pápista (katolikus) anya és hugenotta (református) apa második fiúgyermekeként, így hát sosem volt könnyű élete. Nem csak a családján belül szenvedett a megkülönböztetéstől, de vallási hovatartozása miatt is folyton bajba került. A lovagias, jószívű, ámde menthetetlenül forrófejű fiú gyermekkorának, azaz élete első tizenöt évének történetét meséli el az első kötetben.

Mindig is nagyon szerettem Merle stílusát, és ebben a könyvben sem okoz csalódást. A nyelvezete az egész könyvnek teljesen korhűnek hat, megfelelően régies (amihez mondjuk a fordító is hozzátette a magáét), mégis érthető. Akkor hát miért mondogattam, hogy nehezen csúszik a könyv? Azt hiszem, a történet miatt. Már akkor kicsit megijedtem, amikor láttam, hogy a főszereplő meg sem születik az első harminc oldalon, hiszen a család háttértörténetének felgöngyölítésével kezd a szerző. Ez a továbbiakban csak fokozódik, az anekdota-szerű családi sztorikat minduntalan meg-megtörik a történelmi helyzetről beiktatott tájékoztatások. Nem mintha ezek unalmasak lennének, sőt… csak nagyon oda kell figyelni rájuk, ezért egy idő után fárasztóvá válhat az olvasás.

Kiemelendő még a hitelesség. Az ember ott érzi magát olvasás közben az adott korban. Én különösen lenyűgözőnek találtam az akkori orvostudományi módszerekről leírtakat.

Ami számomra abszolút telitalálat, az a szereplők megformálása. Nemcsak a főszereplő, Pierre válik nagyon gyorsan rendkívül szimpatikussá, de rengeteg életszerű, kedves, szerethető mellékszereplőt vonultat fel az író a Siorac-várkastély körül dolgozó nép köréből. Nagy kedvencem még Pierre házasságtörésből született, pestisjárványban elárvult féltestvére, Samson, és szolgálójuk, Miroul, de sokáig sorolhatnám itt még, hogy melyik szereplőt miért találtam érdekesnek. Komikus karakter például a babonás, folyton fecsegő szakácsnő, Maligou néne, akin én nagyon jókat nevettem. :)

Ajánlom a könyvet mindazoknak, akiket érdekel a francia történelem eme izgalmas, zűrzavaros időszaka, akik szeretik a családi meséket, a reneszánsz kort, a romantikus hősöket, karddal vívó harcosokat, nagy, drámai szerelmeket, meg úgy általában Merlét. :D Én is komoly kísértést éreztem, hogy mindjárt rávessem magam a folytatásra, a Csikóéveinkre, de Merle-szakértő apám azt gondolja, hogy jobb egy kis szünetet hagyni a kötetek között, mert úgy biztosan nem válik egysíkúvá és unalmassá… hiszek neki.

Jöjjön egy számbeli értékelés, majd zárásként néhány idézet, ami megfogott.

Cselekmény, történetvezetés: 10/7

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/9

Összesen: 10/8

„– Samson, ha meghalunk, vajon a mennyországba kerülünk-e? – kérdeztem.

– Ha Isten is úgy akarja – felelte ő.

– És itt a földön minden úgy megyen azután is, mint addig?

– Úgy ám – bólintott Samson.

– Megmarad Taniés, Marcuays és Sireil? És Mespech? És a Kerek-erdő? És a Csavargók rétje?

– Mind megmarad – felelte Samson eltökélten. – Mind tovább él.

– De mi nem látjuk többé – mondtam, és elszorult a torkom.

– Nem.

– De Samson, hogy lehet ez?

S míg könnyek fürösztötték az arcomat, megragadtam, és teljes erőmből megszorítottam Samson kezét.”

„– Samson a testvérem.

– Féltestvéred.

– No akkor testvérből többet ér a fél az egésznél – mondtam, és ökölbe szorult a kezem.”

„Calais-t

A francia addig be nem veszi,

Míg az ólom, mint dugó

Fenn nem marad a vízen.

E dicsekvés mutatja, hogy egyik nép csakolyan, mint a másik; ha saját virtusuk dicséretéről van szó, még az angolok is úgy hetvenkednek, hogy a gaszkonok se különben.”

„– Jonas, nem félsz, hogy a farkasod egyszer felfalja a kecskédet? – kérdezte Samson.

– Már mért tenné? – vonta meg a vállát Jonas. – A kecske ad tejet neki is, ahogy nekem.

– Honnan tudná azt a farkas, hogy ki adja a tejet?

– Tudja ő, hogyne tudná. Nem kell ám azt képzelni, hogy az állatoknak nincs eszük. Mikor a kecskét fejem, mindig itt fekszik mellettem a farkas, s nyelvét lógatva, tátott szájjal lesi a finom, tőgymeleg tejet. Persze, hogy tudja.”

„De megvolt a mérsékelteknek is a maga veszedelme, mint ez a továbbiakból majd kitetszik. Amikor legvadabbul tombolt a pártok harca, mindkét táborban görbe szemmel néztek a mérsékeltekre.”

„Meg sem moccant, hogy beléptem, és olyan furcsa volt őt, ki máskor csupa elevenség s mozgékonyság volt, ilyen mozdulatlannak látnom, hogy lélegezni is alig mertem, míg előtte megálltam, s a szívem facsarodott belé, látva, mennyire elváltozott. Még fájóbb volt, amikor megérezve, hogy ott vagyok elvonta két kezét, s látni engedte fátyolos pillantását, borostás, könnyáztatta arcát. Nem hittem saját szememnek, csak álltam ostobán, s bámultam rá; lábamat remegés fogta el, mellemben iszonyú üresség támadt, s a fejem kóválygott, mert úgy tetszett, sírni látván a bálványomat, hirtelen darabokra törik, s széthull eddig oly szilárd világunk.”

„… s azóta Erzsébet nem győzi káromolni az álnok franciákat, kik egyformán hitszegők, ha pápisták, ha protestánsok.”

„Mert örömünk szívből szívbe árad, de a fájdalom bezár önmagunkba, megfoszt embertársainktól, és elvág tőlük.”

Enyhén spoileres megjegyzések:

Borítók: Az 1993-as kiadásé, amiben én olvastam nem volt valami extra, sokkal jobban tetszik a fönti változat, az egy 2000 körüli kiadásé. Most már van újabb verzió is, de ez szerintem szebb.

Kedvenc szereplők: (1) Samson de Siorac (2) Pierre de Siorac (3) Jonas

Kedvenc jelenetek: (1) harc a városban (2) Pierre szembeszáll az apjával a medál miatt (3) a befejezés 

Kedvenc ötlet: az, hogy Pierre apja végzettség nélküli orvosként hülyeségnek tartja a középkori gyógymódokat, és maga sokkal jobb módszereket talál ki