Idézet


2011. június 7., kedd

Festők Városa Hangulatfesztivál


Május 26 és 28 között tizenegyedik alkalommal rendezték meg a szülővárosomban a fenti nevet viselő többnapos kulturális népünnepélyt, amire azóta kijárok, amióta csak az eszemet tudom. Úgyhogy, mivel tényleg figyelemre méltónak tartom ezt az eseményt, írok róla itt néhány szót.

Ebben az évben különösen egy festő körül forgott a rendezvény: Rippl-Rónai körül, aki kötődött a városunkhoz, és idén ünnepeljük a születésének százötvenedik évfordulóját. Ennek megfelelően a kiállítások főleg róla szóltak, előadásokat lehetett meghallgatni a munkájával kapcsolatban. Egy kedves kezdeményezés volt az is, hogy környékbeli fiatalok korhű ruhában járták a várost.

Portéka (balra elől a sapka, amit végül megvettem)
Ami persze mindenkinek elsőre szemet szúrt az egészből, az a kirakodóvásár volt. Igen, a rendezvény nagyban szól arról is, hogy a művészek találkozhattak potenciális közönségükkel, és szerencsés esetben értékesíthetnek valamit a portékájukból. Persze túloznánk, ha azt állítanánk, hogy ez az egész csak a vásárlásról szól, mert ez így nem igaz. Sokkal inkább arról, hogy beszélgethetünk hús-vér művészekkel, sőt, sok művészeti programba magunk is bekapcsolódhatunk.
 
Nem csak a képzőművészet jeles képviselői mutatkoztak be, de folyamatosan mentek a színpadi produkciók is, a viharos időjárás ellenére is. Helyi zenészes és táncosok léptek föl több helyszínen, számtalan műfajban. Zenében a bluestól és jazztől kezdve a kemény rockon át az alternatívig volt minden, mint ahogy táncból modern, latin és néptáncos csoportok egyaránt akadtak.

Összességében én nagyon jól éreztem magam, és szívből tudom ajánlani, hogy jövőre minél többen nézzetek ki Kaposvárra  május végén, mert igazán különleges élményekben lehet részetek.
 
(A képek a sonline.hu-ról származnak és Láng Róbert munkái.)



A helyi  divattervező-növendékek is bemutatták ruhakölteményeiket


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése