Jégvarázs
(Filmszemle)
Rám parancsoltak, hogy írjak erről a meséről,
úgyhogy Meggie, ez neked megy sok szeretettel. ;)
Elza és Anna az aprócska északi királyság, Aerendil
hercegnői, és elválaszthatatlanok egymástól. Azonban Elza nem hétköznapi
kislány: varázsereje van, ami bármit jéggé fagyaszt a közelében. Egy alkalommal
a játék hevében megsebesíti Annát, ezért a szülei úgy döntenek, hogy a
képességét nem szabad használnia, sőt, titokban kell tartania mindenki előtt,
és hogy Annát megvédjék, a kőtrollok mágiájával kitörlik emlékezetéből nővére
másságát. Azonban az eset mély nyomokat hagy mindkettejük lelkében: Elza félni
kezd az erejétől és ezért egyre inkább bezárkózik, Anna pedig nem érti, miért
taszította el őt magától a testvére.
A helyzet csak egyre rosszabbá válik, amikor néhány
év múlva a lányok szülei meghalnak egy tengeri viharban, miután Elza a trón
várományosává válik. Három évvel később sor is kerül a koronázásra, azonban az
ezt követő ünnepségen Anna kiborul, kérdőre vonja a nővérét, aki pedig
rémületében nem képes kontrollálni az erejét. Elza szégyenében a hegyekbe
bujdosik, ahol életében először szabadon kezdi használni a képességeit, azonban
ennek ára van: tudtán kívül a lány az egész országot mágikus télbe borítja.
Anna vállalja magára a feladatot, hogy megkeresse Elzát, és rávegye: hozza
vissza a nyarat Aerendilbe.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem
gyerekkorom meghatározói voltak az egész estés Disney-rajzfilmek. Így utólag
visszatekintve ezeket a történeteket, különösen a klasszikus hercegnős meséket,
elég bugyutának és sekélyesnek találom, főleg az zavar most már bennük, hogy
véletlenül sincs személyisége egy szereplőnek sem. :D Kivételek persze akkor is
voltak már, a Mulanban meg a Herkulesben például most sem látok kivetnivalót,
úgy általában viszont sok támadás éri ezeket a történeteket, mert rossz
üzeneteket közvetítenek a lányoknak, etc. Szerintem ez ugyan túlzás, de azért
ma már elvárok valamivel több igyekezetet és igényességet ezektől a
történetektől, ha másért nem, legalább azért, hogy majdan ne legyen
kínszenvedés az a cirka két óra, amit a gyerek mellett kell töltenem a moziban.
És ezzel valamilyen szinten a Disney is tisztában van, az újabb meséiken
(Tangled, Merida, Wreck It Ralph) már kifejezetten látszik az igyekezet.
A Frozen is ebbe a koncepcióba illeszthető bele:
próbálja megtartani a királylányos mesék és általában a
Disney-mesék azon
elemeit, amik miatt megszerettük őket, de közben igyekszik olyan újításokat
hozni, ami miatt a modern ízlésnek is meg tud felelni. A legnagyobb dobása
szerintem a két főszereplő, és az a tény, hogy az ő testvérkapcsolatuk áll a
történet középpontjában. Anna kevésbé hat újdonságként, cserfes, életvidám és
totálisan naiv, de ami kiemeli, az a talpraesettsége és az önállósága, még
véletlenül sem várja el a hercegtől fehér lovon, hogy megmentse (ám ha a herceg
elég helyes, szíves-örömest a karjába omlik... de erről majd kissé később). Ő
is meglepően sokrétegű és érdekes főszereplő, de Elza még inkább az. Nagy
nehézségeket okoz számára önmaga elfogadása, ugyanis évekig félt a
képességétől, amire az emberek azt mondják, hogy átok, rá pedig hogy szörnyeteg,
de amikor végül is szabadjára engedi az erejét, rájön, mekkora boldogságot is
okoz ez neki, és emiatt két tűz közé kerül: az uralkodói kötelességei és a
személyes kiteljesedése látszólag ellentétben áll egymással. Plusz ugye abból a
tényből adódóan, hogy az egész életét a szobájában kuksolva töltötte, szociálisan
enyhén szólva is frusztrált, nehezen alakít ki kapcsolatokat és nem tud
megnyílni igazából senki előtt sem. Ezek a problémák pedig rendkívül sokszínű
és bonyolult konfliktusokat hoznak létre a történet idejére, és tényleg
formabontóan emberiek és elgondolkodtatóak.
Persze, vannak külső kalandok is a történetben, bár
ezek aránytalanul egysíkúak (ömm... felmennek egy hegyre és lejönnek egy
hegyről? jó, plusz-mínusz pár farkas és óriás, vérengző hóember), a hangsúly
meglepő módon tényleg a szereplők közötti konfliktusokon és emberi nehézségeken
van, ami nagyon érett és haladó problémafelvetés, nem is tudom, láttam-e valaha
ilyet a Disneytől. Az újabb rajzfilmjeik jobban koncentrálnak a karakterekre,
de azokban is sokkal hangsúlyosabb a történet, míg az szinte a Jégvarázs
esetében másodlagos. Épp ezért örültem, hogy tényleg így is marad ez végig, és
nem lesz főgonosz, de aztán a film végén kiderül, hogy mégiscsak van gonosz
karakter, akit le kell győzni, és én ettől egy hangos „NEEEE!”-sikolyban törtem
ki, szerintem abszolút nem kellett ide ez, a gyerekek akkor is élvezték volna a
filmet, ha nincs egy sarkított gonosz figura benne, és akkor is értették volna,
mi akar lenni a tanulság.
A másik még, amivel félsikert értek el nálam az
alkotók, az a szerelmi szálak és kezelésük. Anna a film elején belekezd az
univerzum legsarkítottabban disneys románcába a jóképű herceggel, Hansszal,
akinek konkrétan öt perc után alél a karjába és pár óra ismeretség után már a
felesége akar lenni. És itt jön a csattanó, amit imádtam: Elza nem hogy nem
adja az áldását a frigyhez, de nagyon határozottan közli Annával, hogy nem
kötheti össze az életét valakivel, akit egy napja ismer. Ezt később megerősíti
Kristof is, a másodiknak felbukkanó rezidens pasi, aki ugyan nem jóképű és nem
herceg, de nagyon jó a humora és helyén van a szíve. (Én már a trailer alapján
neki szurkoltam.) A szánjelenet (bővebben lásd Meggie értékelésében) tényleg az
egyik leglenyűgözőbb és legviccesebb rész az egész filmben, amikor a fiú
szabályosan lehülyézi Annát, amiért egy vadidegenről azt hiszi, hogy az igaz
szerelme. És ez nagyon király meg minden, CSAKHOGY Anna ezek után ugyanígy egy
nap alatt halálosan beleszeret Kristofba is, és az már aztán igaz szerelem a
javából, ezért számomra a kritikai értéke a korábbi eseményeknek
megkérdőjeleződik. Ráadásul az az üzenet is szép lenne, hogy Annának
választania kell a felszínes értékek és kapcsolat, meg a valódi, mély dolgok
között, de nem is ez történik, mert Anna igazából nem kerül döntéshelyzetbe,
sajnos.
![]() |
-NEM! - De hát őt már KÉT napja ismerem! |
És amitől különösen kiakadtam, az a történet vége...
nincs semmi bajom a hepienddel, mert ez mégiscsak egy mese, de a szeretet ereje
olyan varázsütésre oldja meg a korábban felvázolt rettenetesen összetett
problémákat, mintha soha nem is léteztek volna, én meg csak néztem, hogy „itt
meg mi a bánat történt?”. Még Annának értem, miért megváltás a szeretet, ezt
elmagyarázta a történet, de Elza esetében kellett volna még néhány szót
fecsérelni a dologra, mondjuk egy motivációs éneket arról, hogy hogyan
fejlődött a jelleme a történtek hatására.
Egyébként úgy reklámozzák a történetet, mint a híres
A hókirálynő mese feldolgozását, de aki valaha is csak a közelébe került annak
a történetnek, tudja, hogy semmi köze ehhez, legfeljebb Elza különleges
képességét merítették onnan. Ezt annyira nem szerettem a filmben, azt viszont
igen, hogy legalább skandináv utalásokat tettek bele többet is, különösen a
kőtrollokat értékeltem és találtam igazán különleges elemnek ebben a
mesevilágban. A látványvilág is gyönyörű, maximálisan éltek a téma által
felkínált havas-jeges jellegű tájakban rejlő lehetőségekkel.
Még néhány szót ejtenék a mese zenéjéről: a
megjelenés után a csapból is az folyt,
hogy ennek a mesének van a világon a legkülönlegesebb zenéje, és én ez alapján
őszintén szólva többet vártam. Az elején a nyitózene rettentő jó (szintén a
skandináv beütéstől), de aztán a többi szám a szokásos, kellemes, de középszerű
énekeljünk-az-érzéseinkről-musical-módra Disney-zenék, és bár próbálták
sokszínűvé tenni, nekem mégsem állt össze egy olyan jellegzetes érzés a zene
alapján, ami kiemelné a többi közül. Persze pár számot azért érdemes hallgatni
belőle, leginkább az agyonreklámozott Let it go-t. :) Én egyébként angolul
néztem a mesét, és ezek után belehallgattam a magyar dalszinkronba, ami
megdöbbentően rossz lett. A szöveg gyakran nem áll szinkronban a karakterek
gesztikulációjával, és egyenesen ellentétes az eredeti szöveg jelentésével és a
történet logikájával. :D Aki teheti, ezt érdemesebb angolul nézni, sokkal
szebbek és szellemesebbek úgy a dalok.
Összességében élveztem nézni a mesét, teljesen
lekötött, végig tudtam izgulni rajta, és néhány helyen kifejezetten
elgondolkodtató volt. Persze néhol még mindig giccses, logikátlan vagy
túlegyszerűsített, de határozottan jó úton halad, érdemes megnézni.
Kinek
ajánlom? Romantikus lelkületűeknek, önbizalom-hiányos
különcöknek, hóimádóknak.
Kinek
nem ajánlom? Aki túl felnőttnek érzi magát egy hercegnős
meséhez, és nincs is kisebb gyerek a közelében.
10/8
pont