Történelem más szemszögből

Thomas Keneally – Schindler bárkája

(Könyvkuckó)

Az utolsó listás könyvemhez érkeztem el. :) Véletlenül úgy jött ki, hogy két regényt is tettem a kihívásba a II. Világháborúról, de ez teljesen máshonnan közelítette meg a témát, így érdekes volt olvasni.

Oskar Schindler nem szokványos hős, sőt, békeidőben még azt sem mondanánk rá, hogy jó ember, hiszen a felesége mellett számos szeretőt tart, habzsolja az életet, folyton iszik és dohányzik, két kézzel szórja a pénzt, és az üzleti életben bármire képes a nyereség megszerzéséért. Schindler nem békeidőben talált hős lenni, hanem a Holokauszt idején, amikor is az emberség utolsó mentsvára lett, mert elhatározta, hogy annyi zsidót ment meg a gázkamrától, ahányat csak tud. Thomas Keneally pártfogoltjai, a „Schindler-zsidók” segítségével, elbeszéléseik és az általuk összegyűjtött iratok alapján igyekezett ebben a regényben rekonstruálni ennek a furcsán nagyszerű embernek az életét.

Igazából nehéz nagyon bármit is mondani a könyvről, mert nem kifejezetten irodalmi alkotás, sokkal inkább dokumentumregény, és mint ilyen, teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a regényírás alapszabályait. Rendszeresen zavarja össze az események időrendjét, tekint előre vagy vissza, hogy megmagyarázza az összefüggéseket, de emiatt ugyebár pontosan tudjuk, melyik szereplőnek mi lesz a sorsa, nem is lehet izgulni tehát miatta. Ezen kívül a mindentudó külső elbeszélő, aki ez esetben valóban a történetet összerendező író, néha nagyon furcsa, és az elején még kissé zavart is. Később azért hozzászoktam, és már nem erre figyeltem, hanem elfogadtam, hogy úgy beszél hozzám a könyv, mint egy dokumentumfilm, és már a tényekre, a történetre figyeltem.

A furcsa tálalás ellenére a tartalom igencsak értékes, és számot tarthat a téma iránt érdeklődők figyelmére. Engem teljesen újdonságként ért jópár dolog, amit ez a könyv megmutatott, mert más Holokauszt-regényekben nem találkoztam vele. Eddig általában csak a mérhetetlen borzalomról, a kegyetlenkedésről olvastam, az áldozatok szemszögéből. Persze ez itt is megjelenik, csömört lehet kapni a rengeteg borzalmas, értelmetlen haláltól. Viszont nálam nagyon pozitív pont volt, hogy végre nem csak ezt az oldalát láttam a történetnek. A Schindler bárkája középpontjában sokkal inkább azok az emberek állnak, akik nem törődtek bele az elkerülhetetlen végbe, és vagy így, vagy úgy megpróbáltak tenni ellene. A német oldalon nagyon szemléletesen bemutatja a könyv, hogy voltak jópáran a németeknél is, akik nem értettek egyet azzal, ami történt, és a befolyásuknak megfelelő mértékben próbáltak tenni ellene. A zsidók között is megemlít pár jelenséget, a szervezett ellenállást, a nemzetközi cionista összefogást, amikről én még nem hallottam ilyen részletesen, ezért érdekesnek találtam. És persze volt szó azokról az apró trükkökről is, amivel próbáltak előnyhöz jutni a kétségbeesett emberek, és ezek között néha tényleg voltak bátor, szép gesztusok is.

Ralp Fiennes és Liam Neeson a 7 Oscar-díjjal jutalmazott filmváltozatban

A karakterek részletes elemzésébe nem bocsátkoznék, tekintve, hogy ezek igazi, élő emberek voltak, nem is lenne túl sok értelme. Inkább csak azt emelném ki, amit már próbáltam hangsúlyozni a cselekmény tárgyalásánál is: Schindler nem valami földre szállt szent volt, aki dalolva ment a mártírhalálba! Sőt, szigorúan szemlélve a dolgot, még erkölcsös, jó embernek is igen nehéz nevezni, hiszen például a meggyőzésben rendszeresen a megvesztegetés eszközével élt, a házastársi hűséget pedig még hírből sem ismerte. Mégis a biztonságot és az életben maradást jelentette ezerkétszáz embernek egy olyan világban, ahol senki más nem tudta ezt garantálni. Furcsa, hogy néha a csalás, feketén üzérkedés, hazugság, vesztegetés is vezethet jó eredményre, és bár a cél nem szentesíti az eszközt, szerintem az életben maradtak és családjaik ezt nem bánják.

"Aki egy életet megment, a világot menti meg."

Még ha kicsit döcögős, és izgalmasnak nem kifejezetten nevezhető a könyv, akkor is megéri elolvasni, számomra nagyon elgondolkodtató volt, méltó lezárása a nyári olvasási évadomnak, és nem mellesleg a Könyvmolypárbajnak is. Egyébként, mivel Lengyelországban játszódik, van benne egy halom magyar utalás is. :)

Holokauszt nyelvzavarban

A felolvasó

(Filmszemle)

Hosszú idő után kérésre ismét egy filmajánlóval jelentkezem, ezúttal is egy könyvadaptációt hoztam nektek, azonban az eredeti regényt még nem olvastam, így önálló alkotásként fogom szemlélni a mozit.

A tizenöt éves Michael Berg egy véletlennek köszönhetően találkozik Hana Schmitzcel – a nő viszi őt haza, miután egy skarlátfertőzés teljesen kiüti a fiút az utcán. Felgyógyulása után felkeresi a nőt, és bár az anyja lehetne, mégis szenvedélyes viszonyba bonyolódnak. A két aktus közötti időt Hana hobbijával töltik, a nő ugyanis szereti, ha felolvasnak neki. Aztán Hana a nyár végén eltűnik, kétségek közt vergődve hagyván az érzelmileg idővel teljes függésbe került Michaelt. Néhány év múlva találkoznak megint, amikor ifjú hősünk a jogi egyetem ígéretes tehetségeként nácik pereit látogatja. Legnagyobb megdöbbenésére Hanát a vádlottak padján látja viszont: a nőt azzal gyanúsítják, hogy miatta és a társai miatt égett bent háromszáz zsidó egy templomban. És ő nem is tagad semmit...

Ez a film nagyon jó is lehetett volna, ha... Igen, sajnos akad ha ezzel a történettel kapcsolatban. Ami nagy kár, mert szerintem ennél több potenciál is lett volna az alapötletben.

Először is a film első fél órája halál unalmas. Nincsenek igazából konfliktusok, nem nagyon történik semmi, azon kívül, hogy a két főszereplőnk szexuális életet él, meg pancsol, meg olvasgat. Michael mondjuk láthatóan egyre messzebb sodródik a kortárscsoportja normalitásától, de ez annyira nem köti le a néző figyelmét, mint az azon való agyalás, hogy akkor ez a történet mikor is játszódik, hol játszódik, meg egyáltalán, hogy lesz ebből Holokauszt-film?

A kérdések egy részére választ kapunk, amikor Michael belép a tárgyalóterembe, és megkezdődik Hana pere, de bennem még akkor is volt egyfajta bizonytalaságérzet, aminek okát csak a film kétharmadánál sikerült megtalálnom. Azért nem értettem én semmit, mert, bár a film elvileg Németországban játszódik, ezek a szerencsétlenek MINDENT angolul csinálnak. Angolul vannak nyomtatva Michael iskolai kötelező olvasmányai *SPOILER* Hana angolul tanul írni *SPOILER VÉGE*, általában mindenhol, ahol írást használnak, angol betűket látunk német helyett. Mondhatjátok, hogy ez apróság, de engem ez az igénytelenség mélységesen felháborít. Ne hülyéskedjenek már, hogy nem lehetett találni Hollywoodban egy embert se, aki meg tudja mutatni három német szó leírását a színészeknek?! Ez a részlet engem minden egyes alkalommal kidobott a történetből, amint írott szöveget láttam, aztán kapaszkodhattam vissza.

Aztán történik egy s más, ugrálunk az egymáshoz egyre közelebb kerülő idősíkok között, és igazából a jelen annyira nem érdekel senkit, hogy nem nagyon értem, miért kellett bevagdosni a múltba, simán lineáris szerkesztésmóddal is működött volna a film. A Hana pere körüli rész tényleg érdekes és jó gondolatokat vet fel az egyéni felelősségről, de az utána következő részek megint nem nagyon szólnak a Holokausztról, meg igazából másról sem, csak lassú jelenetek egész során át nézhetjük a felnőtt Michael szenvedését.

Jó, ha ez igazából nem egy Holokauszt-film, akkor koncentráljunk a főszereplők jellemére! Michael fiatal korában úgy néz ki, mint egy kibontakozóban lévő pszichopata (szegény srácnak nem nagyon sikerült elkapnia a szerep lényegét), jó adag szexuális aberrációval és frusztrációval a Hanával szerzett furcsa első tapasztalatoknak köszönhetően. A hab a tortán, hogy a nővel soha nem beszéltek semmiről, a kommunikációjuk nagyjából ilyen szinten volt működőképes:

Michael: Ma van ám a szülinapom, de te meg sem kérdezted, hogy vagyok. Miért nem beszélsz velem soha semmiről?
Hana: *kiabál* Azért, mert te soha nem mondasz el nekem semmit!
*csókolózni kezdenek, majd szexjelenet*

Mivel Michael élete nagy szerelme egy kavics szintjén állt kommunikációs készségekben (és ezen Kate Winslet bánatos távolbanézései sem segítenek, hiába jutalmazták Oscar- és Golden Globe-díjjal is), ezért egy hellyel-közzel normális kamaszfiúból egy totálisan érzelmi analfabéta felnőtt lett. És a legszebb az egészben, hogy amikor az ember várja már a nagy találkozást, amikor majd szerencsétlen csórikám végre egyszer kifejezi, mit gondol Hanáról, vagy egyáltalán, lesz bármi értelme annak, hogy ők találkoznak, akkor NEM MONDANAK EGYMÁSNAK SEMMIT! Gyönyörűen értelmetlen, ha engem kérdeztek.

Hana jelleme meg, hát... a bíróságon egész sokáig együtt tudtam vele érezni, egészen addig, amíg *SPOILER* be nem vállalja az egész balhét egyedül! Nem szégyellheti annyira, hogy nem tud írni, hogy cserébe vállaljon húsz év börtönt, míg azok a szemét dögök, akik ugyanúgy elkövették ezt a szörnyűséget, mint ő, csak sikeresen bemártották, megússzák öt évvel. Úristen, ne legyél már ennyire mártír, te, kalauzok majdnem-pedofil gyöngye, te! *SPOILER VÉGE* Szóval ennél a bizonyos pontnál meghalt számomra a karaktere, és innentől kezdve már semmivel sem tudott szimpátiát ébreszteni bennem, és nem is érdekelt, mi lesz a sorsa.

Hát ez van. A film felvet pár kérdést, fő tanulsága pedig az, hogy ne hágj anyád korabeli volt SS-tiszttel, mert egy életre érzelmi nyomorék maradsz! Mindezt olyan lassú tempóban mondja el, hogy a tananyag sokkal jobban érdekelt, mint a film, pedig azért kezdtem el nézni, hogy ne kelljen már tanulnom.

Kinek ajánlom? Aki szereti a NAGYON lassú drámákat, esetleg érdekli ez a tinirománcos-érzelmi függéses szál.

Kinek nem ajánlom? Aki jó Holokauszt-filmet akar látni, aki nem bírja a céltalan meztelenkedést.

10/6