Egy csokor gondolat

(Írói sarok)

„Mindenki úgy ír, ahogy tud, és ahogy akar.” (Csehov)

Nekem személy szerint nagyon tetszik ez az idézet, amit nyilván többféleképpen is lehet értelmezni, most az én verziómat olvashatjátok.

Mindenki úgy ír, ahogy tud. – Azt hiszem, ennek a résznek a jelentése elég nyilvánvaló. A szókincsünk, a helyesírási érzékünk, nyelvtani tudásunk alapvetően meghatározza, hogy milyen szinten vagyunk képesek megfogalmazni a mondanivalónkat. Általában ezt még a szerencsésebbek is elég alacsony színvonalon kezdik, azonban gyakorlással, tapasztalatszerzéssel, építő kritikákkal gyarapodva lehet fejleszteni a készségeinket.

Nekem is bőven van mit tanulnom ezen a téren, ezt nem is tagadom. Alapvetően az nem tetszik, amikor ezt összemossák a második kategóriával, és az esetleges nyelvi gyengeségek alapján teljes mértékben elítélnek egy amatőr írót. Ez szerintem nem helyes, hiszen minden írásban lehet találni valami jót, még akkor is, ha időnként nagyon kell keresni.

Mindenki úgy ír, ahogy akar. – Számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy két, nyelvileg azonos szinten álló író sem fog ugyanúgy írni, sok esetben még akkor sem, ha épp hasonló témákat választanak. Ez abból adódik, hogy mindegyikünknek más a személyisége, a látásmódja, így soha nem fogunk azonosan hozzáállni egy kérdéshez. Ez az, amit nem hánytorgathatunk föl senkinek.

És ezért érzékenyek annyira az emberek a negatív kritikára. Hiszen ha el is tekintünk attól, hogy mennyi munkát fektetünk egy-egy írásba, az akkor is a személyiségünk egy darabja. Ha valakinek a kezébe adjuk a lényünk egy részét, akkor nyilván nem szeretnénk, ha rosszat mondana rá. Persze ezt a helyzetet is tudni kell kezelni, az élet velejárója, hogy nem kapsz mindig pozitív visszajelzéseket, sőt. De ettől függetlenül mivel minden emberben van valami jó, minden írásban is akad érték. Ha más nem, akkor az, hogy amíg dolgozott rajta, addig is fejlődött.

Miért írom mindezt? Gondolom, lehet sejteni, hogy én is kaptam rossz kritikát mostanság. A technikai gondjaimra vonatkozó részt elhiszem és aláírom, de abba nem nyugszom bele, hogy semmi érték sincs abban, amit írtam. Mert olyan nincs. Ráadásul, ha tényleg értéktelen lenne, akkor nem nyilatkozott volna róla ennyi ember pozitívan… remélem.

A másik problémám, hogy belekezdtem egy regény írásába, amit egy fiú szemszögéből próbálok hitelesen előadni. Hát… nekem ez általában nem szokott összejönni. Egyrészt az a gond, hogy én lány vagyok, másrészt a körülöttem élő pasik többsége is kifejezetten „széplélek”. Tud valaki pszichológiai szakirodalmat a férfiak működéséről, amiből megtanulhatom végre, hogyan helyezkedjek bele ebbe a számomra idegen helyzetbe?