James Dashner – Az útvesztő

(Könyvkuckó)

Újabb olvasókörös gyöngyszemre bukkantam, kész szerencse, hogy tag vagyok, különben sokkal kevesebb jó könyvet olvastam volna az idén. :D

Létezik valahol, a világtól elzárva egy hely, amit Tisztásnak neveznek. Itt mindig jó idő van, sosem esik az eső, mégis kinő a vetemény, ideális lenne az élet. Csakhogy akad egy bökkenő: a Tisztásról nem lehet kijutni. A veszélyes szörnyekkel telezsúfolt, folyton mozgó falú Útvesztő veszi körbe, amiből ennek az aprócska világnak lakói, 12-18 éves fiúk már két éve nem találják a kiutat.

Thomas úgy érkezik ide, mint mindenki más: a Tisztás közepére nyíló liftben, magányosan, összezavarodva. A fiú semmire sem emlékszik a saját nevén kívül, és rettenetesen zavarja a többiek titokzatoskodása és lekezelő modora. Thomas azonban nem egészen olyan, mint a többiek: úgy érzi, korábban járt már a Tisztáson, ráadásul másra sem vágyik, mint hogy a lehető legveszélyesebb munkát végezze, azaz Futár lehessen, és nap mint nap kijárjon az Útvesztőbe a menekvés lehetőségét keresve.

Thomas még csak egy napja küzd beilleszkedésének rögös útján, amikor olyan dolog történik, mint még soha: még egy embert felküldenek a Dobozzal. Ráadásul az illető egy lány, és, mielőtt elvesztené az eszméletét, közli a teljesen tanácstalan bandával, hogy napjaik a Tisztáson meg vannak számlálva. De ha itt nem folytatható az élet, és a kijáratot sem tudják megtalálni, mégis mi vár rájuk?

Az első reakcióm a könyvvel kapcsolatban: á, már megint egy ilyen legyek ura-alapszituáció. Itt ez különösen erősen kijött, mert ugye csak fiúk voltak a Tisztáson, akik a társadalmuk törékeny hierarchiáját védelmezték tűzzel-vassal. De legalább fenáll az a különbség, hogy nekik sikerült működő rendszert kidolgozniuk, ami már valahol mutatja erkölcsi nagyságukat a fent említett regényelődhöz képest.

Ez annak ellenére sikerül nekik, hogy Thomas mintha bombát robbantana ennek a kis társadalomnak a kellős közepében. A fiú akaratlanul is úton-útfélen bajba kerül, és alaposan próbára teszi a közösség vezetőinek döntésképességét. Mert ugye vannak, akik támogatják, vannak, akik mindenáron el akarják buktatni, és ingadozók is akadnak. Felvetődik a kérdés, hogy erkölcsi, vagy az írott szabályokat fontosabb-e követni, ami azt hiszem, elég egyetemes probléma.

De közben persze van fontosabb is, mégpedig a kijutás a Tisztásról, ami igazából a cselekmény fő mozgatórugója. Nagyon okosan van felépítve a könyv, a cselekményben nincsenek üresjáratok, végig egyformán izgalmas. Az információk pont a megfelelő ütemben csepegnek, a szereplők kivételesen elég értelmesnek tűnnek, mindig akkor jönnek rá valamire, mire az olvasó már kezdené sejteni a következő titok nyitját. És ahogy egyre több mindenre rájönnek, egyre zavarbaejtőbb, hogy semmit sem tudnak az Útvesztőn kívüli világról. Mert mi van akkor, ha rosszabb helyre igyekeznek, mint ahol eddig voltak? Persze, egy idő után nem nagyon marad választásuk.

Időközben meg is ismerkedünk a szereplőkkel. Elenite nekem nagyon nehéz volt hova tenni a a karaktereket, Thomast leszámítva, akit kezdettől fogva szimpatikus főszereplőnek találtam. A Tisztáson lakó fiúk eleinte idegesítettek a folytonoson titkolózásukkal (ami sehová sem vezetett az esetükben), meg a lekezelő viselkedésükkel. Aztán szép lassan kibontakozott a jellemük, és bár csak pár szereplőt sikerült igazán megismernünk, azért őket elég alaposan sikerült kivesézni. Bár nem sok az a mellékszereplő, akit érdemben mozgat Dashner, és nem csak arctalan tömegnek vannak ott, de igazából szerintem ez reális, figyelembe véve, milyen rövid idő alatt játszódik a cselekmény.

Itt van nekünk Alby, a szőrösszívű, de felelős vezető, Newt, a gondoskodó barát, Chuck, akitről legszívesebben te gondoskodnál, és Minho, akinek meg elképesztő szövegei vannak. Annyira szépen átjárja a Tisztást a barátság és bajtársiasság légköre, még ha nem is értenek mindig mindenben egyet, ebből egyedül Gally lóg ki, akit még mindig nem tudok hova tenni. Teresa is üdítő színfolt a szereplőgárdában, nem egy ijedős leányzó, és neki is jó a humora. Az is tetszett, hogy látszott a szereplőkön az események hatása, sokaknak a személyisége igen drasztikus változásokon ment végbe a cselekmény során.

Igazából a legjobban a könyvben az alapötlet tetszik, amiről sajnos nem árulhatok el további részleteket, mert spoiler lenne. :D A legtöbb dologra csak az utolsó 50 oldalon derül fény, sőt, az utolsó két oldal is tartogat csavart. Én mondjuk láttam jópár dolgot előre, de ez nem vont le semmit az élvezetéből, voltak egészen frappáns megoldások a regényben.

Ez egy trilógia első része, de ezúttal nem bánom, mert a befejezés azt sejteti, hogy a következő kötetekben még idegtépőbb izgalmak, még drámaibb feszültségek, és még nagyobb fordulatok várhatóak.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10*

Stílus: 10/10

Szereplők: 10/9

Érzelmek: 10/10

Összesen: 10/10

Egyéb (spoileres):

Borító(k): A magyar elég gejl lett (mi az a zöld ragacs rajtam takony?), az eredeti viszont nagyon jó.

Kedvenc szereplők: (1) Thomas (2) Chuck (3) Theresa (4) Minho (5) Newt

Kedvenc jelenetek: (1) befejezés (2) Thomas megszúratja magát egy Siratóval (3) Thomas, Minho és Alby kint rekednek az Útvesztőben (4) Theresa telepatikus beszélgetései Thomassal (5) döntenek Thomas büntetéséről a Tanácsban

Mélypont: -

Kedvenc ötlet: az alapgondolat, a szereplők nevei