Jó, de nem az igazi

Az útvesztő

(Filmszemle)

Kellemes emlékeket őrzök a könyvről, azért vártam, hogy megjelenjen a filmváltozat. És mivel sikerült eljutnom rá a moziba, elmondom, mit láttam.

Thomas egy liftben ébred, és nem emlékszik semmire abból, hogy ki is ő és hol van. A Tisztásra kerül, ahol korabeli fiúk élnek, akik hasonló helyzetben vannak, mint ő. Próbálják megismertetni az életük szabályaival, de főhősünket mindennél jobban vonzza a Tisztást körülvevő Útvesztő, amiben szörnyek ólálkodnak, és amiből bátor fiúk kis csapata, a Futárok már évek óta hiába keresik a kiutat.

Töredelmesen meg kell vallanom, olyan régen olvastam a könyvet, hogy a részletek már erősen homályba vesznek, csak a nagy összbenyomás maradt meg. Nem igazán tudtam ezért a film nézése közben azon rugózni, hogy mik azok a részletek pontosan, amikben eltértek a könyvtől, csak azt éreztem, ha valahol nagyon kilógott a lóláb. A cselekmény összbenyomására nagy panaszom nem lehetett, a film olyan lendületes volt, hogy bár két órát ültünk a moziban, nem tűnt félnél többnek, nagyon gyorsan zajlottak az események.

A legnagyobb potenciális gyenge pontja a filmnek számomra a casting volt, mert ugye az elég kétesélyes, hogy sikerül-e összelapátolni egy csomó huszonéves fiatal (etnikailag diverz) színészt, akik még mind tudnak színészkedni is. Szerencsére ezt a részét a feladatnak meglepően jól megoldották. Dylan O’Brien szerethető főhőst hoz, és nem mellesleg az esztétikai értéke miatt sem panaszkodhatunk, ami azért jó, mert különben már kínosan sok közelit kéne néznünk a képéről. Newtot a nyálasképű gyerekszínész-létből kifelé kapaszkodó Thomas Brodie-Sangster játssza, akinek számomra alapból ilyen unszimpatikusnak tűnő feje van, ugyanakkor itt pozitív szerepben is teljesen rendben volt. Gally szerepét pedig az inkább karakterszínész Will Poulterre osztották, aki kellemesen megoldotta a feladatot, Gally személyisége valahol érthetőbbé és szerethetőbbé vált, mint a könyvben. A többi szerepben ismeretlen színészek hoznak korrekt alakítást. A Chuckot játszó kölyök is szerethető, valahogy még pont nem válik idegesítővé a jelenléte, ami jó. Ja meg itten van még ez a Theresa lány is (Kaya Scodelario), de a film is kábé ennyit foglalkozik vele, szóval én se többet.

Amit szerettem nagyon a filmben, az a hangulata volt. Azon kívül, hogy végig fenntartotta a feszültséget, jót tett még neki az is, hogy megtartották a fiúk saját beszédstílusát a könyvből. Valahogy az egész filmen átütött az adrenalin meg a tesztoszteron szaga, és ez rendkívül jól állt neki. Fiús maradt a film, a jó értelemben, ahogy az átlag YA-mezőnyhöz képest a könyv is az. A humor is ilyen fiús területösszemérő humor benne, de ez remekül működik, főleg Minho meg-megcsillanó szarkazmusát szerettem.

Ezenkívül nagy piros pont jár még a látványvilágért. Amikor a könyvet olvastam, hiába gyötörtem az agyam, hogy értelmes formát képzeljek el a Siratóknak, ami ijesztő is, ez sehogy sem sikerült. A filmben viszont egyáltalán nem néznek ki röhejesen, nagyon jól megcsinálták őket. Magának az Útvesztőnek is fantasztikus a látványvilága, a hatalmas falak, a kopott festék, az itt-ott kinőtt gaz mind nagyon jól mutatnak. Szerettem még azt a futurisztikus látványt, amit Thomas emlékfoszlányainak adtak, ez is jól aláfestette a hangulatot. Ezzel szemben a fiúk szemszögét kézikamerás felvételek és kitartott arcközelik teszik átélhetőbbé.

És ami még nagyon jól működött a történetben, az maga Thomas volt. Mint már említettem, az esetében szerencsés volt a casting, és ezt kellőképpen sok érzelmet megmutató jelenettel és minden egyébbel megtámogatták, amivel csak kellett. Szerethető hőssé vált, akinek a küzdelme a csoport összetartásáért, a kiút megtalálásáért igazán emberi volt. Inspirált a kitartása, az, ahogy szembe mert menni a csoporttal, ezt jól sikerült ábrázolniuk.

Akkor miért nem mondhatom mégsem, hogy túlzottan elégedett lennék a filmmel? Azért, mert a harmadik harmadában már olyan mértékű változtatásokat eszközöltek sorozatban a történeten, hogy még nekem is feltűnt. És ez alapvetően nem lenne baj, de az már igen, hogy mindezt nagyrészt azért tették, hogy könnyebbé tegyék az Útvesztőből való kijutást, de ezzel pont azt az élményt vették el, amit szerettem a könyvben: hogy gondolkodni akartam rajta. A filmben minden túl könnyen jött, a szereplőknek alig kellett megdolgoznia a válaszokért. Ezen kívül a másik idegesítő rész, aminek köze nem volt a könyvhöz, az a vége felé az a pillanat, amikor a Siratók betörtnek a tisztásra és az egész egy ilyen Zs-kategóriás horrorfilmre emlékeztet. Ezzel szemben a fiúk politikai torzsalkodásairól majdnem semmit sem tudtunk meg.

Összességében szerintem ez egy nem rossz film, és nem túl rossz adaptáció, de a színészi játék meg a látvány húzza fel, maga a történet nem tükrözi annyira a könyvet, mint amennyire szerettem volna.

10/8 pont

James Dashner – Az útvesztő

(Könyvkuckó)

Újabb olvasókörös gyöngyszemre bukkantam, kész szerencse, hogy tag vagyok, különben sokkal kevesebb jó könyvet olvastam volna az idén. :D

Létezik valahol, a világtól elzárva egy hely, amit Tisztásnak neveznek. Itt mindig jó idő van, sosem esik az eső, mégis kinő a vetemény, ideális lenne az élet. Csakhogy akad egy bökkenő: a Tisztásról nem lehet kijutni. A veszélyes szörnyekkel telezsúfolt, folyton mozgó falú Útvesztő veszi körbe, amiből ennek az aprócska világnak lakói, 12-18 éves fiúk már két éve nem találják a kiutat.

Thomas úgy érkezik ide, mint mindenki más: a Tisztás közepére nyíló liftben, magányosan, összezavarodva. A fiú semmire sem emlékszik a saját nevén kívül, és rettenetesen zavarja a többiek titokzatoskodása és lekezelő modora. Thomas azonban nem egészen olyan, mint a többiek: úgy érzi, korábban járt már a Tisztáson, ráadásul másra sem vágyik, mint hogy a lehető legveszélyesebb munkát végezze, azaz Futár lehessen, és nap mint nap kijárjon az Útvesztőbe a menekvés lehetőségét keresve.

Thomas még csak egy napja küzd beilleszkedésének rögös útján, amikor olyan dolog történik, mint még soha: még egy embert felküldenek a Dobozzal. Ráadásul az illető egy lány, és, mielőtt elvesztené az eszméletét, közli a teljesen tanácstalan bandával, hogy napjaik a Tisztáson meg vannak számlálva. De ha itt nem folytatható az élet, és a kijáratot sem tudják megtalálni, mégis mi vár rájuk?

Az első reakcióm a könyvvel kapcsolatban: á, már megint egy ilyen legyek ura-alapszituáció. Itt ez különösen erősen kijött, mert ugye csak fiúk voltak a Tisztáson, akik a társadalmuk törékeny hierarchiáját védelmezték tűzzel-vassal. De legalább fenáll az a különbség, hogy nekik sikerült működő rendszert kidolgozniuk, ami már valahol mutatja erkölcsi nagyságukat a fent említett regényelődhöz képest.

Ez annak ellenére sikerül nekik, hogy Thomas mintha bombát robbantana ennek a kis társadalomnak a kellős közepében. A fiú akaratlanul is úton-útfélen bajba kerül, és alaposan próbára teszi a közösség vezetőinek döntésképességét. Mert ugye vannak, akik támogatják, vannak, akik mindenáron el akarják buktatni, és ingadozók is akadnak. Felvetődik a kérdés, hogy erkölcsi, vagy az írott szabályokat fontosabb-e követni, ami azt hiszem, elég egyetemes probléma.

De közben persze van fontosabb is, mégpedig a kijutás a Tisztásról, ami igazából a cselekmény fő mozgatórugója. Nagyon okosan van felépítve a könyv, a cselekményben nincsenek üresjáratok, végig egyformán izgalmas. Az információk pont a megfelelő ütemben csepegnek, a szereplők kivételesen elég értelmesnek tűnnek, mindig akkor jönnek rá valamire, mire az olvasó már kezdené sejteni a következő titok nyitját. És ahogy egyre több mindenre rájönnek, egyre zavarbaejtőbb, hogy semmit sem tudnak az Útvesztőn kívüli világról. Mert mi van akkor, ha rosszabb helyre igyekeznek, mint ahol eddig voltak? Persze, egy idő után nem nagyon marad választásuk.

Időközben meg is ismerkedünk a szereplőkkel. Elenite nekem nagyon nehéz volt hova tenni a a karaktereket, Thomast leszámítva, akit kezdettől fogva szimpatikus főszereplőnek találtam. A Tisztáson lakó fiúk eleinte idegesítettek a folytonoson titkolózásukkal (ami sehová sem vezetett az esetükben), meg a lekezelő viselkedésükkel. Aztán szép lassan kibontakozott a jellemük, és bár csak pár szereplőt sikerült igazán megismernünk, azért őket elég alaposan sikerült kivesézni. Bár nem sok az a mellékszereplő, akit érdemben mozgat Dashner, és nem csak arctalan tömegnek vannak ott, de igazából szerintem ez reális, figyelembe véve, milyen rövid idő alatt játszódik a cselekmény.

Itt van nekünk Alby, a szőrösszívű, de felelős vezető, Newt, a gondoskodó barát, Chuck, akitről legszívesebben te gondoskodnál, és Minho, akinek meg elképesztő szövegei vannak. Annyira szépen átjárja a Tisztást a barátság és bajtársiasság légköre, még ha nem is értenek mindig mindenben egyet, ebből egyedül Gally lóg ki, akit még mindig nem tudok hova tenni. Teresa is üdítő színfolt a szereplőgárdában, nem egy ijedős leányzó, és neki is jó a humora. Az is tetszett, hogy látszott a szereplőkön az események hatása, sokaknak a személyisége igen drasztikus változásokon ment végbe a cselekmény során.

Igazából a legjobban a könyvben az alapötlet tetszik, amiről sajnos nem árulhatok el további részleteket, mert spoiler lenne. :D A legtöbb dologra csak az utolsó 50 oldalon derül fény, sőt, az utolsó két oldal is tartogat csavart. Én mondjuk láttam jópár dolgot előre, de ez nem vont le semmit az élvezetéből, voltak egészen frappáns megoldások a regényben.

Ez egy trilógia első része, de ezúttal nem bánom, mert a befejezés azt sejteti, hogy a következő kötetekben még idegtépőbb izgalmak, még drámaibb feszültségek, és még nagyobb fordulatok várhatóak.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10*

Stílus: 10/10

Szereplők: 10/9

Érzelmek: 10/10

Összesen: 10/10

Egyéb (spoileres):

Borító(k): A magyar elég gejl lett (mi az a zöld ragacs rajtam takony?), az eredeti viszont nagyon jó.

Kedvenc szereplők: (1) Thomas (2) Chuck (3) Theresa (4) Minho (5) Newt

Kedvenc jelenetek: (1) befejezés (2) Thomas megszúratja magát egy Siratóval (3) Thomas, Minho és Alby kint rekednek az Útvesztőben (4) Theresa telepatikus beszélgetései Thomassal (5) döntenek Thomas büntetéséről a Tanácsban

Mélypont: -

Kedvenc ötlet: az alapgondolat, a szereplők nevei

Postaládám V.-VI.

Egyben a júliusi és az augusztusi termés, mert nem sok időm van mostanában blogolni. :((

Júliusi beszerzéseim közül két könyvet már olvastunk vásárlás előtt, csak akartuk a családi könyvtárba. Ezek:

Carlos Ruiz Zafón – A szél árnyéka

„Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sempere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd.

Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka hatalmas nemzetközi sikert aratott, több mint negyven nyelven jelent meg. Az író páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényével olvasók millióit hódította meg világszerte. Regényei valóságos labirintusok, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel.”

Másfél éve olvastam ezt a regényt, és nagyon a szívembe zárta magát a történet meg a szereplők. Az külön pluszpont, hogy Barcelonában játszódik, ami szerintem a világ egyik legszebb városa.

George R. R. Martin – Kardok vihara

„Tolkien óta alig született történet, amely annyira rabul ejtené egy egész nemzedék képzeletét, mint A tűz és jég dala, George R. R. Martin hatalmas fantasyeposza. Az első részben, a Trónok harcában megismertük Westeros ősi királyságát, amelyet a könyörtelen hatalomvágy taszított hanyatlásba. A Királyok csatájában kiéhezett ragadozóként söpört végig az uralkodóját vesztett birodalmon a háború, a mágia és az őrület. A Kardok vihara képes még tovább fokozni a feszültséget és még sokkolóbbá tenni Westeros történetét: most közeledik tetőpontjához a hatalomért folytatott embertelen küzdelem. A megosztott, megtépázott királyság eddigi legszörnyűbb ellenségével kénytelen szembenézni, amely a síron túlról érkezik... Martin a fantasy mestere. Kimeríthetetlen képzelőerővel megírt históriái középkori mintákból merítenek ihletet, és a láthatóság határát súroló érzékletességgel jelenítik meg fiktív világukat. A sodró, szofisztikáit történetvezetés, az árnyalt karakterábrázolás és a szexualitásnak a fantasy műfajában szokatlanul nyílt kezelése is fontos szerepet játszik abban, hogy Martin sikert sikerre halmozó újítóként vonulhat be a műfaj történetébe. A tűz és jég dala az elmúlt évtized egyik legjelentősebb fantasysorozata - minden kötete letehetetlen olvasmány.”

Ez a harmadik kötet a Jég és Tűz dala sorozatban, amit apukám olvas. Ő már túlvan ezen a köteten, de azért megvettük, legyen teljes a sorozat.

Két új könyvvel is bővült a házikönyvtárunk :

Lionel Shriver – Beszélnünk kell  Kevinről

„Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt. Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával. A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik.”

Mindig is vonzottak az ilyesfajta bűncselekmények, és különösen érdekel a nézőpont, amit Shriver választott, kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle.

George R. R. Martin – Sárkányok tánca

„Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister, a megvetett és üldözött rokongyilkos sárkányvadászatra indul, ám útja veszélyekkel és váratlan kitérőkkel teli. A világ eközben az ősi városra, Meereenre figyel, ahol Viharbanszületett Daeneryst, Westeros jog szerinti uralkodóját minden oldalról szorongatják ellenségei. Hogy arathat diadalt a Sárkányok Anyja, ha három gyermekére sem számíthat? A végkifejlet csak tűz és vér lehet, ám ki éli túl a sárkányok táncát?”

Amikor apu befejezte a negyedik kötetet, rögtön rohant hozzám, és közölte, hogy amint tudunk, megyünk megvenni az ötödiket. Így is tettünk, nehogy elvonása legyen. :D

Augusztusban van a születésnapom, így, bár ugye rendesen kisöpörtük a boltot júliusban is, azért visszatértem két áhított könyvért.

James Dashner – Az útvesztő

„Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.

EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…

…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.

James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen.

„Üdv a Tisztáson!””

Olvasóklubos könyv, disztópia, ráadásul érdekesnek tűnik a téma. :D

Darren Shan – A holtak vonulása

„A Kardinális a Város szülötte. A Város a Kardinális teremtménye. Egy a lelkük, és sosem alszanak. A Kardinális mindent lát, ami az utcákon vagy a zárt ajtók mögött történik. Ő a mindenható. Capac Raimi a Városba érkezik, hogy szerencsét próbáljon kisstílű gengszter nagybátyja mellett. Hamarosan azonban arra eszmél, hogy már a Város teljhatalmú urának, a Kardinálisnak dolgozik. Az öntelt fiatalember habzsolja új életét, amit csak néhány kellemetlenség zavar meg. Capac életének sorsfordító eseményeinél furcsa módon a semmiből vak szerzetesek bukkannak fel. És miközben a jelenben él, rádöbben, hogy semmire sem emlékszik, ami azelőtt történt vele, hogy a Városba érkezett... Capac egy álmot és az inka neve által számára kijelölt sorsát követve belép a természetfeletti birodalmába. Miközben igyekszik beteljesíteni a küldetését, furcsa és izgalmas kutatásba kezd, hogy a nyomára akadjon eltűnt barátainak és saját, elveszített múltjának. A HOLTAK VONULÁSA a világsikerű Vámpír Könyvek és a Démonvilág szerzőjének első felnőttek számára készült regénye, a Város-trilógia első része. Egy utópisztikus thriller és egy vérfagyasztó horror elsőrangú keveréke, olyan hátborzongató olvasmány, amely még az erős idegzetűeket is próbára teszi.”

Alapvetően szerettem én már Shan ifjúsági könyveit is, kíváncsi vagyok, a felnőtteknek mit tud nyújtani. Egy izgalmakban bővelkedő, gördülékeny disztópiára számítok.