A leg johngreenebb John Green-regény valaha

John Green – Paper Towns (Papírvárosok)

(Könyvkuckó)

Nyáron már másfél éve volt, hogy utoljára olvastam valamit, az (egyik) kedvenc írómtól, ami nehezen tűrhető állapot, szóval nekiálltam az utolsó egyedül írt regényének, ami eddig kimaradt, a magyarul még nem megjelent Paper Townsnak.

Quentin Jacobsen és Margo Roth Spiegelman kapcsolata úgy kezdődik, mint nagyon sok gyerekkori barátság: szomszédok, ezért a szüleik szorgalmazzák, hogy játsszanak együtt. Hanem, a gyerekek egy napon a játszótéren megtalálják egy öngyilkosságot elkövetett férfi holttestét, és ez a pillanat különböző mértékben lesz hatással az életükre a későbbiekben. Amikor bekapcsolódunk a történetbe, Quentin és Margo éppen végeznek a középiskolában. Quentinből szófogadó, rendes fiú lett, aki a hosszú évek alatt a távolból rajongott a csodálatos kalandokba keveredő, népszerű és izgalmas Margóért, akivel régen eltávolodtak egymástól.

Azonban a lány egy este megjelenik a szobája ablakában ninjaruhában, feketére mázolt arccal, és közli vele, hogy márpedig segíteni fog neki megvalósítani a teljesen jogos bosszúhadjáratát. Quentin vele tart, és élete legizgalmasabb éjszakáját tapasztalja meg. Már elképzeli, milyen szép lesz az élet, ha másnaptól Margo nem a népszerű barátaival, hanem vele fog lógni az iskolában, csakhogy a lány nem megy be többet, eltűnik otthonról. Quentin azonban felfedez egy sor nyomot, amik talán elvezethetik őt Margóhoz, és amikről úgy érzi, a lány pont neki szánta őket. De vajon miért?

Aki jól ismer, az tudja, hogy van ez az... obszesszióm John Green írásművészetével kapcsolatban, mert hát ő talán az egyetlen kortárs szerző, aki felvállalja, hogy mer átlagon felüli intelligenciájú kamaszokról írni, úgy, hogy nem állítja be csodabogárnak őket. Mégis... megdöbbentő, de igaz: eleinte ez a könyv nem tetszett. Mármint olyan kellemes volt, meg minden, de számomra zavaróan hasonlított a hangulata meg az alapfelállása az Alaska nyomábanra... és már jól felfújtam magam, hogy lehúzom a könyvet, mert ez mégsem járja, amikor megváltozott a helyzet. Margo eltűnése után a történet hangulata és jellege teljesen átalakul, és már egyáltalán nem emlékeztet az Alaskára. Számomra úgy tűnik, Green talált magának az első regényében néhány ötletet, amit szeretett volna még jobban kidolgozni, és ezt tette meg a könyvben.

Ezt a borítót kevéssé szeretem

A másik, ami miatt furcsa, hogy végül ennyire tetszett a könyv, az a tény, hogy nem szerettem Margót, és ez most nagyon enyhe megfogalmazás. Átérzem azt, amit a könyv egyik szereplője mondott valahol: az ötleteit sokkal jobban kedveltem magánál a lánynál. Margóban megvan az a megalkuvás, hogy nem mer igazából önmaga lenni, és ez elől próbál menekülni, csak azt nem érti, hogy akárhova fut, önmagát mindig cipelni fogja. És mivel el van merülve a saját világfájdalmában, nem veszi észre, mennyire rettenetesen önző.

Szerencsére nem Margo a főszereplő, ő csak a katalizátor ahhoz, hogy elindítsa Quentint egy utazáson, amihez még meg kell találnia a bátorságát. Szóval igazából a könyv középpontjában Quentin jellemfejlődése áll, ami azért jó, mert ő egy nagyon szerethető főszereplő, annak ellenére, hogy talán ő a legkevésbé extravagáns az összes John Green-főhős közül. Quentinnek nincs fura mániája, egy kicsit Grammar Nazi, de ez minden. Ami definiálja Quentint az az, hogy ő jó gyerek. Tanul, nem hiányzik az iskolából, a zenekarral lóg, holott botfüle van, mert ők is jó gyerekek, a problémáit megbeszéli a szüleivel. Elsőre unalmasnak tűnik, de Quentin valójában nagyon kalandvágyó, intelligens és mély érzésű. És az, hogy pánikrohamot kap néhányszor, nem jelenti azt, hogy nem bátor. Sőt, ha valaki ennyire félős, akkor sokkal több bátorságra van szüksége.

A mellékszereplők is nagyon rendben vannak, nem érzem kidolgozatlannak őket. Különösen Radart és Bent sikerül alaposabban megismernünk, akik Quentin legjobb barátai. Radar egy internetes tényoldal elhivatott szerkesztője, ezen kívül mélységesen szégyelli, hogy a szüleinek van a világon a legnagyobb néger Mikulás-gyűjteménye. Számomra nagyon szerethető volt, olyan igazi legjobb barát, amilyet mindenkinek akarnál, lojális, megértő és elfogadó. Ben már egy kicsit nehezebb eset: ő sokkal harsányabb természet, akinek jelen pillanatban fontos prioritása az életben, hogy becsajozzon és/vagy népszerű legyen. Quentinnek és neki gyakran vannak súrlódásai, ugyanakkor Ben őszintén törődik a főhőssel, akkor is, ha nem értenek mindig egyet, és hajlandó áldozatokat hozni ezért a barátságért. Egyik fiú számára se jelent olyan rendkívül sokat Quentin útja, mégis mindketten ott akarnak lenni vele, hogy támogassák.

Az első ötven oldal Alaska-izmusa után nagyon jól esett nekem a könyv második felének cselekménye, ami lényegében félúton volt a nyomozás és az önfelfedezés között. Eszembe jutott egy kedves régi barátom, aki szintén az átlagnál jóval intelligensebb volt, és mindig azt mondogatta, hogy álmai születésnapja egy olyan nap lenne, amikor 24 órán keresztül folyamatosan csak meglepetések érnék. És igen, végül is minden okos gyerek így érez szerintem, mert akármilyen kihívásokat is helyezünk magunk elé, az élet valahogy mindig túl kiszámítható, steril és kalandmentes. Jómagam is vonzódom a nyomok sorozatát végigkövető kincsvadászatokhoz. Quentin sincs ezzel másképp, de ő Margónak hála megkapta élete nagy kalandját, úgyhogy nekünk, továbbra is unalomban tengődőknek jó vágykiteljesítés olvasni a történetét.

A történetnek meglepően erős a hangulata. Nem számítottam itt különösebben jó teljesítményre, hiszen még csak különösebben izgalmas helyszínen se játszódik, feltéve, ha Orlandót nem találjátok különösen izgalmasnak. Viszont ezen belül Green nagyszerűen választott, és az elhagyott épületekben, meg a Quentin fejében töltött órák egy idő után kifejezetten fullasztóvá és melankolikussá válnak.

John Green érezhetően szabadjára engedte minden passzióját a könyvben, többek között a metaforák iránti rajongását is. A regény tagolása is ez alapján van: három jellemző metaforát használnak a regény során az életre és az emberi kapcsolatokra, ez alapján tagolódik három szerkezeti részre a könyv. Az első szerkezeti rész a „Szál” címet viseli, mert az egyik metafora szerint a kapcsolatok olyanok, mint a léggömböt tartó szálak, és ha elpattannak, akkor az ember örökre elsodródhat. A második rész a „Fű” címmel fut, ugyanis mind kapcsolatban állunk egymással, és különállóságunk ellenére mind alkothatunk egy nagy egészet, mint a fűszálak a mezőn. Az utolsó rész a „Burok” címet viseli, ezt inkább nem fejtem ki, mert ez Quentin saját végkövetkeztetése a kapcsolatokkal kapcsolatban. Mindenestre a könyv végén ki is mondják, hogy egy dologra végtelen számú metaforát találhatsz ki, és ezek azért veszélyesek, mert meghatározzák, hogyan tekintesz valamire. (Amúgy a szerkezeti részeken belül a „fejezetek” felosztása se valami szokványos, jó ötlet volt így beosztani.) Az is érdekes, ahogy a szimbólumokat használja, például a papírvárosok számos jelentéstartalommal vonulnak végig a könyvön. Kevésbé nagy horderejű szóvirágokban is gazdag a regény, megtaláltam benne például az irodalom legborzalmasabb és/vagy legzseniálisabb hasonlatát.

„A hugyozás olyan, mint amikor egy nagyon jó könyvet olvasol: ha egyszer nekiálltál, baromi nehéz abbahagyni.”

Nat fogja játszani Quentint a filmben

Mégis, amiért igazán szerettem a könyvet, az a mélyen filozofikus mivolta. A metaforák nem csak úgy vannak, hogy legyenek, tényleg a könyv minden egyes pontja igazából egy belső utazás a főszereplő számára, és hát utazunk vele mi is. Quentin és Margo két ellentétes világnézetet képviselnek: a fiú folyton a jövőjével foglalkozik, és rettenet sokat aggódik, míg a lány az „élj a mának” filozófia szélsőséges követője. Ennek az egymásnak feszüléséről is szól a könyv, meg annak a felismeréséről, hogy valójában mennyire korlátoz a saját nézőpontod más megismerésében, és hogy mások megismerésén keresztül mennyire és hogyan ismerheted meg magad. Quentin, ugyebár elég sokáig idealizálta Margót, és az útjának ez az egyik nagy nehézsége, hogy megtanulja ezt levetkőzni, Margóban csak és kizárólag azt a hús-vér embert lássa, ami valójában, nem azt, akinek ő akarja látni.

Ami még kiemelendő a könyvvel kapcsolatban, hogy Greennek sikerült meglepő gazdagsággal megmutatni, milyen érzés is lezárni az életed egy szakaszát, és továbblépni. Benne van minden: az emlékeket megszépítő nosztalgia, a jövőtől való félelem, annak a felismerése, hogy mi az, amit érdemes megtartani, és mi az, amit nem, illetve hogy milyen az, ha valakivel menthetetlenül különböző irányokba halad az életetek, és nincs az a szeretet meg megértés a világon, ami ezt áthidalhatná. Ugyanakkor, ha megfelelő érettséggel rendelkezel, akkor viszont tudod, hogy melyikek azok a kapcsolatok, amikhez ragaszkodnod kell. Nekem legalábbis ezt mondta ez a könyv.

Száz szónak is egy a vége: John Green ezzel a regényével is adott nekem pár óra minőségi agytornát, nevetést és szívfacsarást, és erősen remélem, hogy ezt a jó szokását sokáig megtartja.

Cara Delevingne

Egy jó hír az érdeklődőknek: hamarosan elkezdik forgatni a regény filmváltozatát, és ennek örömére a Gabo bejelentette, hogy nagyjából a filmpremierrel egy időben, tehát jövő nyáron üdvözölhetjük a boltok polcain a magyar fordítást. A filmről egyelőre annyit tudni, hogy Nat Wolff fogja játszani a főszerepet, aminek én speciel nagyon örülök, mert a Stuck in Love-ban is hasonló karaktert alakított, és nagyon jól állt neki. Margo szerepét a (számomra) ismeretlen Cara Delevingne kapta, aki semmiben sem hasonlít az én fejemben élő Margóhoz, de ettől még persze lehet jó.

Kinek ajánlom? Ballagó diákoknak, és mindenkinek, aki szereti (hogy az általam kifejezetten utált rádiós sablondumát idézzem). :D

Kinek nem ajánlom? -

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/10*

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/10*

Összesen: 10/10*

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Nekem egyedül a bejegyzés elején mutatott borítója tetszik az angolok közül, a többi felejthető.

Kedvenc szereplők: (1) Quentin (2) Radar (3) Lauren (4) Ben (5) -

Kedvenc jelenetek: (1) a vége... teljesen érzelemgombóc lettem tőle (2) Quentin rájön, hogy Margo egy hús-vér ember (3) Ben megmenti őket a tehén általi haláltól (4) a fiúk felfedezik az elhagyott üzletházat (5) a boxutca-jellegű benzinkutas megállás :D

Mélypont: -

Kedvenc ötlet: a fejezetek felépítése, a nyomok