A halál fura dolgokat hoz ki az emberből

Jenny Downham – Amíg élek

(Könyvkuckó)

Újabb párbajos könyvvel jelentkezem, szerencsére most, hogy közelít a véghajrá, sikerült picit belehúznom az olvasásba.

Mind tudjuk, hogy egyszer meg fogunk halni, de Tessa számára ez a nap jóval közelebb van, mint szeretné. A lányt évek óta kezelik leukémiával, és amikor mi bekapcsolódunk a történetébe, már többé-kevésbé tudja magáról: menthetetlen. Ezért aztán a további kórházban szenvedés helyett úgy dönt, hogy az utolsó hónapjaiban megpróbál élni. Készít egy listát azokról a dolgokról, amiket mindenképp szeretne megtenni még a halála előtt, és elhatározza, a lista pontjait tűzön-vízen keresztül végigviszi.

Huh, hát, no. (Értelmes véleménynyilvánítás a köbön). Tudjátok, hogy én élek-halok a halálról szóló könyvekért, de valahogy ez a regény nem a megfelelő húrokat pengette nálam. Valószínűleg az sem segített, hogy évek óta azt hallgatom: a Csillagainkban a hiba teljesen olyan, mint ez a könyv... ami szerintem nem igaz. Én azt a regényt sokkal közelebb állónak éreztem magamhoz, míg Tessa történetével helyenként határozottan nem tudtam mit kezdeni.

Nincs hova szépíteni: időnként kifejezetten utáltam Tessát. Olyan mértékig ellenszenves volt számomra, hogy egy idő után elgondolkodtatott: normális-e azt éreznem, hogy én ezt az embert legszívesebben addig rugdosnám, amíg mozog, és ilyenformán meggyilkolva őt a könyv minden egyes szereplőjének sok fájdalmat spórolnék meg? És hiába volt bűntudatom emiatt, mégsem tudtam másképp gondolni a lányra, mint egy borzalmasan önző, felelőtlen, egocentrikus kis libára. Talán segített volna, ha látom a betegségének abban a szakaszában, amikor még menthető, ha látom, hogy valaha volt ő normális tinédzser és jó gyerek is, de így folyamatosan csak azt láttam, hogy maximálisan telibe szarja a körülötte élő embereket és hogy nekik milyen érzés az, ha úgy kezeli őket, mint egy zsák szemetet. És persze ez érthető valahol, hasonló dolgot világított meg nekem, mint a Breaking Bad című sorozat, amit most nézek: ha haldokolsz, már nem kötnek a társadalom vagy a józan ész szabályai. Minden szabály betartatása arra épül, hogy valamiképp büntethető vagy, de ha néhány hónapod van hátra, akkor már nem lehet téged semmivel sakkban tartani. Ezek után csoda, hogy nem minden haldokló lesz egykettőre szociopatává, és végül is Tessa sem lett az, de ettől csak még jobban zavart az egész. Pontosan tudta, hogy mit csinál, és ezzel mit okoz a körülötte élőknek, egyszerűen csak többnyire leszarta, és a saját vágyai kiteljesítésének élt.



A film roppant cselesen
Most jó címmel jelent meg

És ezek a vágyak voltak azok a dolgok, amiktől megint csak pont lehalt az agyam. Rájöttem, én valószínűleg túl jó kislány vagyok ehhez a regényhez, mert ha kiderülne holnap, hogy haldoklom, akkor sem ezekre a dolgokra vágynék. Tessa listája egy kicsit... ez most rosszul fog hangzani: átlag tinédzseres. Többek között szex, törvényszegés és drogok szerepelnek rajta, és valahol szerintem szomorú, hogy ez volt a legtöbb, amivel elő bírt rukkolni, hogy bár szinte semmit sem élt, mégis ezek voltak azok a vágyai, amikkel ki akarta tölteni az élete utolsó hónapjait, és semmi igazi értékkel bíró dolog nem szerepelt ott jóformán. Emiatt a könyv első fele, ami a lista körül forgott, szintén nagyon frusztrált: folyamatosan azt éreztem, hogy nem akarok erről olvasni, magamban kérleltem az írónőt, hogy legyünk már túl ezen a részen, jussunk el oda, ahol Tessa túl beteg a listához, és végre meghal szépen.

És a másik ami zavar, hogy úgy állítják be a könyvet, hogy ez aztán nem cukormázas és milyen realisztikus. Hát hm... ha annyira nagyon az lenne, akkor nem jönne az álompasi, aki amúgy tökéletes azt leszámítva, hogy ronda, és beleszeret a főhősünkbe annak ellenére, hogy a csaj már csak egy két lábon járó csontváz, amin lifeg némi bőr. Őszintén, erre a valóságban mekkora lenne az esély? Ha tényleg realisztikus lenne a regény, akkor Tessa nem találna olyan srácot se, aki nem fut tőle hetedhét határon túlra, hát még olyat, aki végigcsinálja vele ezt az egészet. Magányosan és boldogtalanul halna meg, a listának köszönhető kétes dicsőségű szexuális élményének zavarbaejtő emlékével.

A mellékszereplők talán mentenék a dolgot, de úgy éreztem, Tessán kívül nincs igazán senki kidolgozva, mindenkit össze lehet foglalni egy fél mondatban. Ott van az odaadó, aggodalmas apa, a cuki kistestvér, a terhes, idegesítő barátnő (upsz, spoiler), meg az álompasi. Ez nyilvánvalóan Tessa története, és az írónő nem is vette a fáradságot, hogy egyenlő mértékben érdekes embereket tegyen köré. Ez különösen Adamen, a szerelmén érezhető: komolyan, ennek a srácnak volt személyisége? Mert nekem nem tűnt fel. Annyit láttam belőle, hogy szeret kertészkedni, gondoskodik a mentálisan instabil anyjáról, bőrdzsekit hord, motorozik (mert ezek menők és egy álompasihoz elengedhetetlenül szükségesek), és Tessa minden szeszélyét kiszolgálja. Amúgy, ha kivenném Tessát a képből, nem tudnám megmondani, ki ez a srác, és hosszú távon ez engem nagyon zavart. Az egyetlen ember a regényben, aki nem puszta sztereotípia, az Tessa anyja: ő némileg színesítette a képet azzal, hogy évekkel ezelőtt elhagyta a családot. Nem sok, de legalább valami.

Szóval lényegében ennyi, egy (számomra) elég semmitmondó történet egy lányról, aki ahelyett, hogy rendesen végighaldokolná a pszichológiai fázisokat, a haragot meg az elfogadást váltogatja teljesen véletlenszerűen, miközben a partvonalról említésre sem méltó mellékszereplők nézik. Amiért mégsem utálom teljesen ezt a regényt, az az a tény, hogy legalább jól van megírva. Tessa gondolatai tényleg szépek, időnként megkockáztatnám, hogy költőiek, és néha még engem is sikerült elvarázsolniuk annyira, hogy elfelejtsem, mennyire utálom valójában ezt az egész mizériát. Meg amikor végre tényleg meghalt, az tényleg szép volt, és ezért megbocsátok neki pár dolgot. Ez nem az én regényem volt, de végül is megértem, hogy akik máshogy látják a világot, talán értékelik, hogy végre nem egy jó gyerek története ez, aki szépen, a családját figyelembe véve haldoklik, és belátom, hogy lehet ezt a könyvet szeretni. Csak nekem nem megy.

10/7 pont