A miért a világ legnehezebb kérdése

Courtney Summers – Fall For Anything (Zuhanni bármiért)

(Könyvkuckó)

Eddie Reeves édesapja néhány hete öngyilkosságot követett el, a lány élete pedig azon az éjszakán gyökeresen megváltozott. Az anyja depresszióba süllyedt, idegesítő barátnője erőszakkal akarja lenyomni az élni akarást a torkukon, a Eddie-t pedig csak egyetlen kérdés foglalkoztatja: miért? Miért dobta el magától az életet az apja, aki egy boldog családban élt, sikeres és termékeny fotós volt és egy kedves, melegszívű ember, akit mindenki szeretett a kisvárosban? Eddie válaszokat akar, mert úgy érzi, hogy a kérdés felőrli az életét, miközben szép lassan tébolyba kergeti. Ekkor találkozik Culler Evansszel, apja egyetlen tanítványával, aki talán közelebb viheti a válaszhoz, mint valaha remélte.

Nekünk már volt egy afférünk Summersszel a This Is Not a Test kapcsán, ami a 2012-es év legjobb regényévé vált a számomra, ezért néztem utána az írónő többi könyvének. Ez keltette fel először a figyelmem, mert ugyanúgy az öngyilkossággal foglalkozik, mint a fent említett könyve, de egy olyan megközelítésben, amiben ritkábban láthatjuk: egy felnőtt öngyilkosságát mutatja be az életben maradottak szemszögéből. Érdekesnek találtam ezt a problémafelvetést, meg azt a tényt, hogy fotósokról szól a könyv, ezért vágtam bele, és nem csalódtam.

’I’m always leaving, but I never have anywhere to go.’ – Mindig elmegyek, de sosincs hová mennem.

Courtney Summersre nem jellemző, hogy túl terjengős regényekkel untatná a közönségét, ez a szépség is meglehetősen karcsú. Annak ellenére, hogy simán olvastam volna tovább a könyvet, el kell ismernem, hogy így is teljesen kerek, mindennel foglalkozik, amivel kell. Bár nem cselekményközpontú a regény, azért Eddie nyomozása egy idő után bőven elég izgalmas volt ahhoz, hogy a szék szélén pattogva várjam a következő információmorzsát. A stílust is hasonló lényegre törő minimalizmus jellemzi, de azért nem hiányzik a szépség és az érzelem sem, tökéletesen visszaadja az elbeszélőnk megtört és zavarodott lelkivilágát.

A regény atmoszférája nagyon erős, az írónőtől számomra már jól ismert nyomasztó, rátelepedő, kicsit bezártság-jellegű érzés. Ezt nem csak az erős érzelmi töltettel rendelkező jelenetek, párbeszédek sora okozza számomra, hanem a helyszínváltozások is. Az elhagyott, lerongyolódott épületek, amiket Eddie és Culler meglátogat, csak úgy árasztják az elmúlás és a szomorúság légkörét.

A regény abszolút karakterközpontú, és érdekessége, hogy a szereplők mindegyike annyira reális, hogy egyszerre tudod őket szeretni és utálni, de közben nagyon mélyen meg lehet érteni őket és együtt érezni velük, ami jó kombináció. A főszereplő, Eddie, tipikusan jó példa erre: végtelenül emberi, ahogy a gyászával próbál megbirkózni, és szeretne értelmet találni az érthetetlenben, azt hiszem, bizonyos pontig mind így kezelnénk ezt a szituációt. Ugyanakkor vannak nagyon furcsa dolgai is, amikor rendszeresen bántja a körülötte lévőket azzal, amit kimond, vagy épp nem mond ki, meg amikor kibukik belőle a hisztis kamasz, olyankor nehezebb vele szimpatizálni. Néha Eddie igenis tesz olyan dolgokat, amitől jogosan ijednek meg a körülötte élők, és amikor számon kérik, úgy érzi, hogy senki sem érti meg őt igazán.

’We’re all lost in different ways, so how do we even help each other find our way out. We won’t. We can’t. We’ll just stay lost forever.’ – Mindegyikünk el van veszve valamilyen módon, hogy is segíthetnénk egymásnak megtalálni a kiutat? Nem fogunk. Nem tudunk. Elveszettek maradunk örökre.

A kivétel, akivel Eddie megtalálja a hangot, az egyetlen és csodálatos Culler, aki nagyon hasonló cipőben jár a lánnyal, hiszen a néhai Reeves apuka volt a mentora, és pályájának elindítója, ezért őt is majdnem annyira megrázta a halála, mint Eddie-t. Ezért aztán érthető okokból egyfajta támaszt tudnak nyújtani egymásnak ezekben a nehéz időkben, sőt, a barátságos érzelmi támogatást mindketten nagyon hamar elkezdik kutyulni a fizikai vonzalommal, és abból sül ki csak az igazi móka. Ugyanis ennek a kapcsolatnak van egy árnyoldala is: mivel Culler pont ugyanolyan megtört, mint Eddie, hiába a fiú az idősebb, és neki kéne kézben tartania a helyzetet, egyáltalán nem képes erre. Sőt, a lány minden szeszélyét kiszolgálja, legyen szó düledező épületekben való mászkálásról, vagy elszökésről otthonról.

Azonban számomra az igazi, klasszikus értelemben vett hőse a történetnek a másik fiú Eddie életében, Milo (aki hogy, hogy nem, kimaradt a fülszövegből, ejnye). Ő az a legjobb barát, aki azonban mintha kicsit több lenne barátnál, hiszen Eddie mindig úgy képzelte el, hogy vele fog lefeküdni életében először. Őt is súlyosan érintette a haláleset, hiszen Mr. Reeves gyakorlatilag a fiává fogadta, miután a biológiai apja lelécelt, közel álltak ők is egymáshoz. Milo az egyetlen a hármasból, aki el tudja fogadni, hogy talán ami történt, annak a világon egyáltalán semmi értelme nincsen, és aki próbál továbblépni, felejtéssel elérni, hogy ne őrüljön bele annak a szörnyű éjszakának az emlékébe. Eddie azonban nem képes a gyógyulásra tett kísérletét elfogadni, folyamatosan gyötri, hogy mondja el a történteket az ő szemszögéből, és amikor Milo erre nem hajlandó, egyre jobban eltávolodik tőle. Borzalmas lehet végignézni, ahogy valaki, akit szeretsz, szép lassan a darabjaira hullik, és megtapasztalni az elutasítását, a fiú mégis tűr, miközben minden helyzetben próbálja Eddie-t kisegíteni a bajból, remélve, hogy a lány egy nap majd megérti, csak őt próbálta védeni.

Valóságos elhagyott épületek, amik akár a regény helyszínei is lehetnének (forrás: http://www.barnorama.com/photos-of-abandoned-places/)

’It might have been me.

Imagine you’re the weight around a person who jumps.

That you’re what keeps them falling.”

Lehettem én is.

Képzeld el, hogy te vagy a súly egy ember körül, aki ugrott.

Hogy miattad zuhan le a földre.

De ami miatt a leginkább lehet értékelni ezt a könyvet, az a gondolati gazdagsága. Nagyon-nagyon tömény ilyen szempontból a regény, több témát is boncolgat, és a rövidsége ellenére szépen ki is fejti őket. A fő témája természetesen az öngyilkosság a családtagok szemszögéből, mint hogy a történet is főképp erről szól. Eddie küzdelmén keresztül bepillantást nyerünk abba, mennyire nehéz szituáció ez, mennyire megterheli az ember lelkét egy élet látszólag értelmetlen eldobása, egészen addig, hogy még akár bűntudatot is érezhet, gondolhatja azt, ő okozta a szerette halálát. Ugyanakkor szól az elszigeteltségről is a könyv, mert ezek a családok igenis kiszakadnak a közösségeikből, mert senki sem érti meg igazán, min mennek keresztül, csak aki maga is átélte ezt, és nagyon nehéz megtalálni azt a módot, ahogy kell és lehet másokkal a helyzetükről beszélni.

Mással is foglalkozik érintőlegesen a regény, például azzal, hogy mennyire tudja két érzelmileg sérült ember támogatni egymást, vagy épp az igazság/hazugság/kegyes hazugság/őszintétlenség tárgykörével, mert akad itt minden bőven ezek közül. Valamit ugye amiatt, hogy több szereplő is művész, foglalkozik a könyv a művészettel magával is, leginkább azzal, hogy mi a szerepe az ember életében. Eddie apukája ugyanis fiatalon sikeressé vált a fotóival, majd ezt feladta, hogy csak magának alkothasson a kisváros biztonságos ismeretlenségében, és ez van szembeállítva Culler hozzáállásával, aki szerint a művészetnek csak akkor van értelme, ha az emberek látják, ha rájuk hatással van. Culler és a lakótársa viszonyában pedig azt boncolgatja, hogy mi számít jobban: az akadémikus tudás és a technikai képzettség, vagy az inspiráció meg az egyéni látásmód?

Összességében ez a regény egy nagyon is olvasásra méltó alkotás. Summers immár egyéni meglátásaival, tömény, komoly és kissé nyomasztó történeteivel és kényelmetlenül reális karaktereivel felkerült a kedvenc szerzőim listájára.

Kinek ajánlom? Ha szeretnél egy viszonylag ritkábban látott megközelítésből olvasni az öngyilkosságról, akkor nem kell tovább keresgélned.

Kinek nem ajánlom? Érzékeny lelkűeknek. Summers regényei nem kifejezetten azok a napsütés-és-vidámság típusúak.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10**

Nyelvi nehézség (angol eredeti): 10/6 (Szerintem egy erős középfokú nyelvtudással már lehet érteni ezt a könyvet, semmi különösebb fakszni nincs benne.).

Összesen: 10/10*

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Én a borító alapján szerettem bele a könyvbe, nagyon hangulatos, és minden részletnek jelentősége van rajta.

Kedvenc szereplők: (1) Milo (2) Culler (3) Eddie (4) Missy (5) Beth

Kedvenc jelenetek: (1) a befejezés (2) Eddie elküldi Milot (3) Culler lefotózza Eddie-t meztelenül (4) az üzenet megtalálása a kilátónál (5) a tábortűz körül

Mélypont: -

Kedvenc ötlet: az üzenetek elhelyezése

John Green – Alaska nyomában

 (Könyvkuckó)

Te hogyan jutsz ki a labirintusból?

Már érkezem is az első könyvmolypárbajos olvasmányommal, amin rekord idő alatt faltam végig magam (főleg, ha azt is beleszámítjuk, mennyire nem volt időm olvasni), és mély benyomást tett rám.

Miles Halter Floridában, szülei óvó szárnyai alatt tengeti végig a nagyon nem népszerű srácok unalmas gimis pályafutását, és leginkább egyetlen érdeklődése különbözteti meg a kortársaitól: rajong híres emberek utolsó mondataiért. Mégis, érzi, hogy az élete több is lehetne ennél, szenvedélyesen keresi a „Nagy Talánt” (ahogy egy utolsó mondatban nevezték). Kutatása arra sarkallja, hogy életét hátrahagyva Alabamába menjen, ahol beiratkozik édesapja régi előkészítő iskolájába, a Culver Creekbe.

Itt mindjárt megismerkedik a suli két meghatározó egyéniségével: Chippel (Ezredes), az ösztöndíjas zsenipalánta szobatársával, aki tudja a világ összes országának fővárosát, és nagyon penge matekból, valamint Alaskával, az iskola legjobb nőjével, aki pedig odavan a szépirodalomért, és remekül korrepetál. Azonban emellett el kell még mondani róluk, hogy ők aztán minden buliban és balhéban nyakig benne vannak, ami a Creek falai között történik. Kedvenc szórakozásuk borsot törni éber felügyelő tanáruk, a „Sas”, valamint a hétköznapi harcosok (azok a gazdag srácok, akik hétvégékre hazajárnak a suliból) orra alá. Persze haverjukként Miles (Pufi) is azonnal belekerül a két párt között folyó csatározásba. A tanórák rendjét ezek a balhék, néhány nagy beszélgetés, illetve az első szerelem színesíti.

A könyv első, nagyon szembetűnő tulajdonsága, hogy szerkezetileg két részre oszlik: „Azelőtt” és „Azután”. 128 nappal azután, hogy Miles elindul otthonról, olyan esemény történik, ami örökre megváltoztatja ő és barátai életét, majd az „Azután” az újra magukra találás, a tragédia feldolgozásának, a továbblépésnek a története. A borító, a fülszöveg és a cím alapján nem nehéz kitalálni, hogy mi fog történni, de azért próbálom nem lelőni a poént, legyen elég annyi, hogy Alaska nyomában járni korántsem az élet legkönnyebb dolga.

Nagyon-nagyon-nagyon tetszett a könyv, aminek több oka van. Egyrészt rettentően olvastatja magát, a cselekmény végig lekötött, a stílusa nagyon könnyed, de mégis drámai a megfelelő helyeken, alig tudtam lerakni. Az utolsó 80 oldalt nagyjából együltő helyemben fogyasztottam el.

A másik, amivel kivívta az elismerésem az író, hogy Green van elég bátor, és fel meri rúgni a konvenciókat. Az okos kölyköknek is van élete, és időnként ők is kaphatók egy kis mókára, de a hétköznapi harcosok-mások ellentét sem olyan áthidalhatatlan és végleges, mint például a Griffendél-Mardekár ellentét a Harry Potterben. A karakterek nem sarkítottak, mindnek megvan a maga hibája és erénye, fejlődik a jellemük, és néha olyan dolgok derülnek ki róluk, amik átírják az addigi képünket.

Talán sokat elárul a könyvről, ha elmondom, hogy az egyetlen tanóra, ami részletesen van ábrázolva benne, az a vallástörténet. Igen komoly szerepet kap a regényben a filozófia, illetve a komolyabb gondolatok, és ezt is imádom benne. Nagyon fontos kérdéseket feszeget a könyv, mint például, hogy mi az élet értelme, mi lehet a halál után, miből meríthet reményt az ember, helyrehozhatók-e a hibáink, és hasonlók. Nem rágja szájba a válaszokat, de elgondolkodtatja az embert, és ez a lehető legjobb kombináció.

Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom a könyvet, mert engem teljesen levett a lábamról, és már alig várom az író következő regényét, ami körül nagy a titokzatosság, de már azért elkezdtek elhinteni a tengerentúlon egy-két információt.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10

Stílus: 10/10

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10*

Összesen: 10/10

Enyhén spoileres infók:

Borító(k): A magyar borzasztó, a türkiz színen kívül semmi sem tetszik benne, mindegyik külföldi borító jobb nála.

Kedvenc szereplők : (1) Miles (2) Alaska (3) Ezredes (4) Takumi (5) Lara

Kedvenc jelenetek: (1) zárás Takumi levelétől (2) bejelentik Alaska halálát (3) istállóbuli (4) Sas elkapja a fiúkat az Alaska-emlékbalhé után (5) Miles és Chip elmennek oda, ahol Alaska meghalt

Mélypont: Miles és Lara az orális szexszel próbálkoznak

Kedvenc ötlet: a balhék kidolgozása, a vallástörténet-órák

Könyvmolypárbaj – múlt és jövő

Hosszú idő után ismét jelenkezem. Jó párszor nekiálltam a bejegyzésírásnak, de mindig elakadtam. Kissé el vagyok havazva így a végzős évben, na. :(

Végül is sikerült befejeznem a Könyvmolypárbajt. Az olvasások miatt nem izgultam, de egy kissé aggodalmaskodtam amiatt, hogy nem tudom majd időben megírni az olvasónaplókat. A jó hír, hogy újra lesz Párbaj, és újra neveztem. :D Úgyhogy álljon itt most egy értékelés az előző párbajról, és a következő évi lista.

A részvételem időtartama: 2011 március-szeptember

                                                                                      

1. A kedvenc könyvem:

No, ilyet nehéz választani, mivel annyira széles spektrumból válogattam a könyveket, hogy igazán nem egyszerű őket összehasonlítani, majdnem mindegyiket szerettem a maga módján. Mégis, a legjobban talán A burok tetszett, az foglalkoztatott leginkább.

2. A legrövidebb idő alatt elolvasott könyv

A legyek ura, öt nap alatt faltam be. Hasonló idő alatt végeztem ki az Ötnegyed narancsot, illetve a Piszkos Fredet.

3. A leghosszabb idő alatt elolvasott könyv

A Fracia história. Annak ellenére, hogy tetszett, és nem is volt olyan nagyon hosszú, 3(!) hétig olvastam.

4.  A kedvenc főszereplő

Pierre (Francia história). Olyan kis izgalmas hős, nagyon szimpatikus. :)

5. A legjobb világ

A burok. Szerintem ez volt a legjobb dolog az egész könyvben.

6. A legszebb leírások

A legyek ura. Volt benne pár olyan leírás, hogy hű. :D

7. A legnehezebb nyelvezet

Szintén az előző. Nyilván azért is viselt meg ennyire, mert angolul volt, de egyébként is eléggé szerette Golding a bonyolult mondatokat.

8. A legnagyobb csalódás

A suttogó. Az okokat már kifejtettem. Nagyon nem tetszett.

9. A legszórakoztatóbb könyv

Hát naná, hogy a Piszkos Fred, a kapitány! Mi más? :D

10. A legelgondolkodtatóbb könyv

A Zahír. Mondjuk Coelhótól ez elvárható.

Arányok:

1. Magyar – külföldi

            1 – 6 (van hová fejlődni)

2. Női író-férfi író

            2 - 5

3. Szórakoztató irodalom – szépirodalom

            3 – 4 (Kb.)

És akkor jöjjön a következő év listája. Bátor leszek, és bevállalom a tízet, talán menni fog.

1. Daniel Keyes: Az ötödik Sally

Nagyon szerettem az írótól a Virágot Algernonnak című könyvét, de erről a regényéről már sokkal régebb óta hallok nagyon jókat. Már igencsak kíváncsi vagyok rá.

2. John Green: Alaska nyomában

Hirtelen felindulásból hoztam ki a könyvtárból ezt a könyvet, főleg azért, mert annyira meglepődtem, hogy egyáltalán ott találom. :D Mindenesetre akkor már el is fogom olvasni.

3. Szerb Antal: A Pendragon legenda

Az Utas és holdvilág óta tervezem újabb Szerb Antal-könyvek elolvasását, őkelme meg kéznél van. :)

4. Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Múlt karácsonyra kaptam ezt a könyvet, már nagyon ideje lenne elolvasni. XD

5. Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

A szél árnyéka után tudtam, hogy ez nekem kell. És ha már megszereztem, el is kéne olvasni.

6. Joseph Heller: A 22-es csapdája

Kevés könyvről hallottam ennyit kiskoromban, mint erről, lévén édesapám régesrégi kedvence. Mivel hamarosan tanuljuk a második világháborút történelemből, már nekem is meglesz az ismeretem ahhoz, hogy megértsem a könyvet, így nem is várok tovább az olvasással. :)

7. Ken Follet: A katedrális

Szintén szülői ajánlásra vettem be a listába, meg azért, mert végignéztem a belőle készült filmsorozatot, és nagyon tetszett. Akkor a könyv sem lehet olyan rossz, csak nagyon-nagyon hosszú.

8. Jodie Picoult: A nővérem húga

Be akartam rakni olyan könyveket is, amik csak e-bookban vannak meg nekem, és ez tökéletesnek tűnt, mivel már régóta fenem rá a fogam.

9. Allie Condie: Matched

Angolul és e-könyvben fogom olvasni ezt a mostanság nagyon népszerű YA-regényt. Kíváncsi vagyok. Disztópiából meg sosem elég. :D

10. Meg Cabot: The Guy Next Door

Angol eredetiben állok neki a könyvnek, hát kíváncsi vagyok, így a műfaj alapján nem nagyon fog bejönni, kell hozzá a bíztatás.

Könyves kihívások, és egy kis teszt

Nos, ugyebár ezt már tudjátok, hogy részt veszek a Könyvmolypárbaj nevű megmérettetésen... Bevallom, kicsit kezdek aggódni, hogy a maradék négy könyvet nem tudom elolvasni szeptemberig, de hát közben jön egy nyári szünet, ami szerintem segíteni fog rajtam, idő szempontjából mindenképp.

De mivel telhetetlen vagyok, mint mindenben, így feltétlenül bele kell vágnom egy újabb kihívásba: körbe akarom olvasni az angol ABC-t olyan írókkal, akiktől eddig nem ismertem egy könyvet sem. Nézni fogom, mennyi idő alatt tudom megcsinálni, kíváncsi vagyok. Már tudom is, ki lesz az A, de erről majd bővebben később.

Összeraktam egy asszociációs tesztet könyvcímekkel, ami szerintem nagyon muris, próbáljátok ki! A megoldásaitokat szívesen várom  hozzászólásokban, ahova kikerül az én kitöltésem is.

Mondj egy általad olvasott könyvet, aminek a címében szerepel…

1. … földrajzi név?

2. …írásjel? (Nem vessző vagy pont.)

3. … egytől különböző számnév?

4. … szín?

5. … valamilyen idegen szó? (Nem tulajdonnévként.)

6. … állat vagy növény neve?

7. … igenév?

8. … a négy fő elem valamelyike?

9. … olyan személynév, ami nem a könyv egyik szereplőjének neve?

10. … egy különleges tárgy?

Robert Merle: Francia história

(Könyvkuckó)

Végre végigértem az első listás könyvemen, már csak egy szép ajánlót kell összehoznom róla. :)

Először pár szót az íróról: Robert Merle az huszadik század egyik legismertebb francia írója volt. Kortársai gyakran támadták azért, mert meglátásuk szerint túlságosan olvasmányos és „irodalmiatlan” stílusban alkotott, amit szerintük nem lehet igazi művészetnek nevezni. Merle sosem állt le velük erről vitatkozni, inkább hagyta, hogy kiközösítsék a magasabb írói körök, és továbbra is olyanra alkotta a regényeit, amilyenre tetszett neki. A jövő őt igazolta… Azt nem tudom, mennyire számít művészetnek, amit csinált, de élvezetes és elgondolkodtató regényeinek valamelyikét legalább egyszer az életben mindenkinek kézbe kell venni.

Én a kihívás keretében tizenhárom részes könyvsorozatába, a Francia históriába kezdtem bele. A történet váza Pierre de Siorac (természetesen fiktív) önéletrajzi jellegű vallomása. Pierre az 1500-as évek közepén született Franciaországban, pápista (katolikus) anya és hugenotta (református) apa második fiúgyermekeként, így hát sosem volt könnyű élete. Nem csak a családján belül szenvedett a megkülönböztetéstől, de vallási hovatartozása miatt is folyton bajba került. A lovagias, jószívű, ámde menthetetlenül forrófejű fiú gyermekkorának, azaz élete első tizenöt évének történetét meséli el az első kötetben.

Mindig is nagyon szerettem Merle stílusát, és ebben a könyvben sem okoz csalódást. A nyelvezete az egész könyvnek teljesen korhűnek hat, megfelelően régies (amihez mondjuk a fordító is hozzátette a magáét), mégis érthető. Akkor hát miért mondogattam, hogy nehezen csúszik a könyv? Azt hiszem, a történet miatt. Már akkor kicsit megijedtem, amikor láttam, hogy a főszereplő meg sem születik az első harminc oldalon, hiszen a család háttértörténetének felgöngyölítésével kezd a szerző. Ez a továbbiakban csak fokozódik, az anekdota-szerű családi sztorikat minduntalan meg-megtörik a történelmi helyzetről beiktatott tájékoztatások. Nem mintha ezek unalmasak lennének, sőt… csak nagyon oda kell figyelni rájuk, ezért egy idő után fárasztóvá válhat az olvasás.

Kiemelendő még a hitelesség. Az ember ott érzi magát olvasás közben az adott korban. Én különösen lenyűgözőnek találtam az akkori orvostudományi módszerekről leírtakat.

Ami számomra abszolút telitalálat, az a szereplők megformálása. Nemcsak a főszereplő, Pierre válik nagyon gyorsan rendkívül szimpatikussá, de rengeteg életszerű, kedves, szerethető mellékszereplőt vonultat fel az író a Siorac-várkastély körül dolgozó nép köréből. Nagy kedvencem még Pierre házasságtörésből született, pestisjárványban elárvult féltestvére, Samson, és szolgálójuk, Miroul, de sokáig sorolhatnám itt még, hogy melyik szereplőt miért találtam érdekesnek. Komikus karakter például a babonás, folyton fecsegő szakácsnő, Maligou néne, akin én nagyon jókat nevettem. :)

Ajánlom a könyvet mindazoknak, akiket érdekel a francia történelem eme izgalmas, zűrzavaros időszaka, akik szeretik a családi meséket, a reneszánsz kort, a romantikus hősöket, karddal vívó harcosokat, nagy, drámai szerelmeket, meg úgy általában Merlét. :D Én is komoly kísértést éreztem, hogy mindjárt rávessem magam a folytatásra, a Csikóéveinkre, de Merle-szakértő apám azt gondolja, hogy jobb egy kis szünetet hagyni a kötetek között, mert úgy biztosan nem válik egysíkúvá és unalmassá… hiszek neki.

Jöjjön egy számbeli értékelés, majd zárásként néhány idézet, ami megfogott.

Cselekmény, történetvezetés: 10/7

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/9

Összesen: 10/8

„– Samson, ha meghalunk, vajon a mennyországba kerülünk-e? – kérdeztem.

– Ha Isten is úgy akarja – felelte ő.

– És itt a földön minden úgy megyen azután is, mint addig?

– Úgy ám – bólintott Samson.

– Megmarad Taniés, Marcuays és Sireil? És Mespech? És a Kerek-erdő? És a Csavargók rétje?

– Mind megmarad – felelte Samson eltökélten. – Mind tovább él.

– De mi nem látjuk többé – mondtam, és elszorult a torkom.

– Nem.

– De Samson, hogy lehet ez?

S míg könnyek fürösztötték az arcomat, megragadtam, és teljes erőmből megszorítottam Samson kezét.”

„– Samson a testvérem.

– Féltestvéred.

– No akkor testvérből többet ér a fél az egésznél – mondtam, és ökölbe szorult a kezem.”

„Calais-t

A francia addig be nem veszi,

Míg az ólom, mint dugó

Fenn nem marad a vízen.

E dicsekvés mutatja, hogy egyik nép csakolyan, mint a másik; ha saját virtusuk dicséretéről van szó, még az angolok is úgy hetvenkednek, hogy a gaszkonok se különben.”

„– Jonas, nem félsz, hogy a farkasod egyszer felfalja a kecskédet? – kérdezte Samson.

– Már mért tenné? – vonta meg a vállát Jonas. – A kecske ad tejet neki is, ahogy nekem.

– Honnan tudná azt a farkas, hogy ki adja a tejet?

– Tudja ő, hogyne tudná. Nem kell ám azt képzelni, hogy az állatoknak nincs eszük. Mikor a kecskét fejem, mindig itt fekszik mellettem a farkas, s nyelvét lógatva, tátott szájjal lesi a finom, tőgymeleg tejet. Persze, hogy tudja.”

„De megvolt a mérsékelteknek is a maga veszedelme, mint ez a továbbiakból majd kitetszik. Amikor legvadabbul tombolt a pártok harca, mindkét táborban görbe szemmel néztek a mérsékeltekre.”

„Meg sem moccant, hogy beléptem, és olyan furcsa volt őt, ki máskor csupa elevenség s mozgékonyság volt, ilyen mozdulatlannak látnom, hogy lélegezni is alig mertem, míg előtte megálltam, s a szívem facsarodott belé, látva, mennyire elváltozott. Még fájóbb volt, amikor megérezve, hogy ott vagyok elvonta két kezét, s látni engedte fátyolos pillantását, borostás, könnyáztatta arcát. Nem hittem saját szememnek, csak álltam ostobán, s bámultam rá; lábamat remegés fogta el, mellemben iszonyú üresség támadt, s a fejem kóválygott, mert úgy tetszett, sírni látván a bálványomat, hirtelen darabokra törik, s széthull eddig oly szilárd világunk.”

„… s azóta Erzsébet nem győzi káromolni az álnok franciákat, kik egyformán hitszegők, ha pápisták, ha protestánsok.”

„Mert örömünk szívből szívbe árad, de a fájdalom bezár önmagunkba, megfoszt embertársainktól, és elvág tőlük.”

Enyhén spoileres megjegyzések:

Borítók: Az 1993-as kiadásé, amiben én olvastam nem volt valami extra, sokkal jobban tetszik a fönti változat, az egy 2000 körüli kiadásé. Most már van újabb verzió is, de ez szerintem szebb.

Kedvenc szereplők: (1) Samson de Siorac (2) Pierre de Siorac (3) Jonas

Kedvenc jelenetek: (1) harc a városban (2) Pierre szembeszáll az apjával a medál miatt (3) a befejezés 

Kedvenc ötlet: az, hogy Pierre apja végzettség nélküli orvosként hülyeségnek tartja a középkori gyógymódokat, és maga sokkal jobb módszereket talál ki

Könyvmolypárbaj: A lista

A blog életre hívásának közvetlen kiváltóoka egy kis megmérettetés, ami a Könyvmolypárbaj névre hallgat. Lényege, hogy hét hónap alatt (szeptember 8-ig) el kell olvasni hét szabadon választott könyvet, és ezekről olvasónaplót kell írni valami nyilvános fórumon (például blogban). Az én listámon a következő kötetek szerepelnek:

1. Robert Merle: Francia história sorozat I. - Francia história

Mifelénk nagy családi kedvencnek számít Merle, különösképpen a gigantikus Francia história címet viselő sorozata, aminek az első részébe kóstolok bele a kihívás keretében.

2. Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

Szeretem Rejtő stílusát, így aztán nem múlhat el az ifjúságom úgy, hogy nem olvastam az egyik leghíresebb könyvét! Egyébként is, egy csomó kvízműsorban szokott lenni hozzá kapcsolódó kérdés. :D

3. Nicolas Evans: A suttogó

Amióta egyszer majdnem megnéztem a filmadaptációt, fölöttébb nagy kedvet kaptam hozzá, hogy elolvassam a kötet. Ennek eléggé elérkezett az ideje, mivel már nyáron a birtokomba került a kérdéses kötet. :D

4. William Golding: A legyek ura (angolul)

Kíváncsi vagyok erre a könyvre, mert rengeteget hallottam már róla, de azt soha nem tudtam, hogy pontosan miről is van szó benne. Azt tudom, hogy eléggé hozzátartozik az alapműveltséghez, és generációk hosszú sorát ihlette meg hasonló témákat boncoló könyvekre.  Extra nehezítésként eredeti nyelven fogom olvasni, hogy az angol műveltségem is gyarapodjon.

5. Stephenie Meyer: A burok

Bevallom, egyike vagyok a Twilight-gyűlölők népes klubjának. Angol eredetiben olvastam az első részt, de szörnyűnek találtam. Viszont erről a könyvről Natty oldalán (lásd a linkek között) nagyon jókat olvastam, meg egyébként is, mindenkinek jár egy második esély. Ezért fogom elolvasni ezt a könyvet.

6. Paulo Coelho: A Zahír

Mostanában művelt emberek között igencsak nagy tömeghisztériát keltettek az író művei, én pedig minden ilyen jelenségnél tudni akarom, hogy van-e alapja. Úgyhogy, ha már megvan tőle ez a könyv, elolvasom.

7. Joanne Harris: Ötnegyed narancs

Nagyon belopta magát a szívembe az írónő a Rúnajelek című fantasyjával, és érdekel, más műfajban mit tud nyújtani.

Teljesítettségben egyelőre úgy állok, hogy a Francia história feléig küzdöttel el magam. Nagyon tetszik, csak kicsit lassan csúszik. Ráadásul tegnap könyveső hullott az égből, jártam könyvtárban, és szereztem néhány e-bookot is, úgyhogy nem tudom, mennyire fogok haladni a listás olvasnivalókkal. Valószínűleg a Rejtő-könyv lesz a második, de utána változhat a sorrend, még meglátom.