Poszttraumás Poszáta meg a többiek

Az éhezők viadala III. – A kiválasztott I.

(Filmszemle)

Hát eljött az év legjobban várt filmje is számomra. Természetesen már premierhétvégén megnéztem, csak azóta beköszöntött a szemeszter végével járó írói válság, és egyszerűen hiába kezdtem el azonnal írni róla a bejegyzést, nem bírtam befejezni. Furcsa volt közben belegondolni, hogy eltelt már egy év az előző rész óta, és összehasonlítani, hogy mennyiben adott ez a film más élményt. Mert persze ahogy a trilógia utolsó kötete könyvben is merően más megközelítésű volt, ez a filmre is abszolút jellemző.

Katniss megtörten és zavarodottan érkezik a Tizenharmadik Körzetbe, miután a korábbi győztesek összeesküvésének hála élve kihozták a Nagy Mészárlás arénájából. Az otthonát porig rombolták, és bár ő megmenekült a Kapitólium markából, Peetát foglyul ejtették, amiért saját magát okolja. Miközben azonban a lány a személyes válságával küzd, Panem-szerte zavargások törnek ki. A Tizenharmadik Körzet ambiciózus vezetője, Alma Coin úgy gondolja, itt az ideje, hogy a Körzetek összefogjanak, és együttes erővel legyűrjék a Kapitóliumot. Ahhoz azonban, hogy ez lehetséges legyen, szükség van egy jelképre, egy olyan alakra, aki képes feltüzelni a bizonytalankodókat, és mindenkit a lázadás ügye mellé állít. Persze kézenfekvőnek tűnik, hogy Katniss legyen ez az ember, a Fecsegőposzáta, akinek a példája eleve elindította az egész folyamatot. Csakhogy egyáltalán nem lehetnek biztosak benne, hogy a lány mindazok után, amin keresztülment, képes lesz-e beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Amikor annak idején kiderült, hogy a harmadik könyvet két filmben fogják megvalósítani, rajongó létemre én hörögtem a leghangosabban. El nem tudtam képzelni, hogyan lehet megcsinálni a regény első 150 oldalát úgy, hogy az izgalmas legyen, és végül is igazam lett: nem igazán sikerült. A harmadik film jóval lassabb az előzőnél, és emiatt a vélemények két táborra szakadtak: a rajongók többsége ennek ellenére élvezte, azoknak viszont, akik nem olvasták a könyvet, szerintem sokkal kevesebbet ad a film. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy jól sikerült, egy percig sem unatkoztam rajta, és úgy érzem, szükséges volt a felbontás, mert enélkül nem jutna elég idő nagyon sok dologra, ami a végjátékban fontos lesz.

Bár fogadkozott a rendező, hogy nagyon könyvhű a feldolgozás, azért annyira ez sem sikerült, mint az előző rész esetén. Sok apróbb-nagyobb változtatást kellett eszközölni a regényhez képest, bizonyos események sorrendjét felcserélték, karaktereket cseréltek ki, és persze sok olyan dolgot láthatunk, amit a könyvnek, Katniss szemszögét követve, esélye sem volt megmutatni, csak utalt rá. Szerencsére Francis Lawrence még mindig zseniális érzékkel nyúl hozzá ehhez a történethez, minden, amit kitalált, remekül működik. Az egyik legikonikusabb változtatás, hogy beletették a filmbe Effie-t egy új noname mellékszereplő helyett, ami szerintem mindegyikünk nagy megelégedésére szolgált, hiszen Effie egy csodás, karizmatikus karakter, remekül működött a jelenléte a filmben.

Mivel ez a film leginkább a karakterdrámára koncentrál, elengedhetetlen volt az élvezhetőséghez, hogy a színészi játék magas színvonalú legyen. Szerencsére ezzel megint nem volt gond, sőt, számomra tökéletesen eladta a filmet. Jennifer Lawrence még mindig meggyőzően játssza a mogorva, szenvedő, összezavarodott, de valójában mélyen érző Katnisst, és szerintem bámulatosan ironikus az a jelenet, amiben azt játssza, hogy nem tud színészkedni, borzalmasan jót nevettem rajta. :D Peeta karaktere szomorú módon most kezd beérni, a helyére kerülni a filmben, és sok állt vagy bukott ebben Josh Hutcherson alakításán, aki meglepő hitelességgel ábrázolja a fiú fizikai és érzelmi tönkremenetelét. Liam Hemsworth is persze jól játssza Gale-t, de belegondolva, neki kell a legkevésbé megdolgoznia a kenyeréért, elvégre jóképűsége okán mindig hasonló kemény, férfias, hősies szerepeket kap, nem kell megerőltetnie magát a legkisebb mértékben sem.

Közben a háttérben fantasztikus színészek molyolnak támogató karakterekként, lenyűgöző munkát végezve. Julianne Moore castingja Coinként egyszerűen zseniális ötlet volt, viszonylag sok időt tölt a vásznon, mindet abszolút megérdemelten, és próbáltak egy kis hátteret, több mélységet adni a karakterének, ami szintén jó volt. Egy a bajom: jelen pillanatban sokkal szimpatikusabb a számomra, mint a könyvben, ami nem túl szerencsés, mert egyelőre nem látom, hogyan fogják megalapozni Katniss döntését a negyedik film végén. Moore többnyire Philipp Seymour Hoffmannal (Plutarch) tündököl együtt a vásznon, és ez nem túlzás, minden jelenetük zseniális. Bár Natalie Dormer Cressidája olyan hihetetlen nagy szerepet nem kap a történetben, azért nekem tetszett az alakítása, kifejezetten vagány volt.

Ami a régi motorosokat illeti, Haymitch még mindig vicces és tragikus, de inkább csak vicces, amiért némileg vérezhet a szívem, de úgy döntöttem, hogy nem fog. Jeffrey Wright Beeteeje többet szerepel ebben a részben, aminek örültem, szerintem kifejezetten jó mind az alakítása, mind a karakter. Primet volt még különösen jó látni a filmben, nagyon szépen ábrázolták a felnövésének és a fejlődésének folyamatát végig az egész sorozatban, és olyan jó nézni, hogy Willow Shields milyen szép munkát végez ezzel a szereppel, remélem, ez egy ígéretes karrier kezdete a számára. Mégis, az igazi nagyágyú itt Donald Sutherland Snow elnöke, aki még a reggeli szakáltrimmelése közben sem szűnik meg fenyegető lenni, és képes az egész film alatt folyamatos stresszben tartani a közönséget.

És mivel borzalmasan elfogult vagyok, mert Finnick volt talán a kedvenc karakterem az egész sorozatban, ezért álljon itt egy kis eszmefuttatás külön csak róla. Szóval végül is elégedett lehetek a filmben kapott szerepével, körülbelül ugyanannyit van arányaiban a vásznon, amennyit a könyvben szerepel. A Futótűz végén volt a regényben egy jelenete, amit áttettek ennek a résznek az elejére, és azt kell mondjam, ez így jó döntés volt. A film során látszik némileg, bár teljesen nem bontakozik ki az a barátság, amit Katnissel formálnak a regényben, de Finnick kulcsjelenetei azt hiszem, így is nagyon erősre sikerültek, amiben persze szerepe van Sam Claflin érzelmes, átéléssel megvalósított játékának is. Most kellett teljesen megmutatnia Finnicknek azt az oldalát, amit az előző részben csak sejtettünk, hogy létezik: törődő, jószívű férfit, aki görnyedezik a tehetetlenség súlya alatt, és szerintem ebben nem lehet okunk panaszra, ehhez képest pedig minden más huszadlagos szempont. Amit hiányoltam, az megint csak a humora volt, sajnos ebben a részben már egyáltalán nem volt könnyedebb jelenete (úgy látszik, Haymitch megkapta az ő vicces oldalát is). A film végén viszont minden rajongó nagy megelégedéssel konstatálhatta, hogy az Annie szerepére kiválasztott Stef Dawsonnal igen erős a kémiájuk, várhatjuk hát miattuk is a következő filmet.

A film technikai megvalósítása továbbra is fantasztikus, nagyszerűen eltalálták a Tizenharmadik Körzet hangulatát, steril, letisztult, célszerű kinézetét, sötét tereit, az egyenruhák személytelenségét. Örültem a jeleneteknek, amik a lázadás alakulását mutatták, és hogy közben megismerhettünk új körzeteket, de többet láthattunk a Kapitóliumból is, nem mellesleg ezek a jelenetek nagyon látványosak is voltak. Az egész film hangulata zárt, sötét és nyomasztó, ami remek, ilyennek szerettem volna látni. A zene is fantasztikus, azon kívül, hogy továbbra is okosan használja az előző film témáit, A bitóval sikerült valami igazán  nagyot alkotniuk ezúttal, amiben benne van a soundtrack zeneszerzőjének, a dal dallamát író The Lumineers együttesnek, illetve az azt eléneklő Jennifer Lawrencenek  a munkája is vastagon.

A film végéről szeretnék még egy kicsit beszélni. Egyrészt jó volt, hogy tényleg izgalmasra sikerült, viszont én egy kicsit fájlaltam, hogy olyan hektikusan volt összevágva. Így a hangsúly végig az akción maradt, Finnick története kb. csak a háttérben futott, aminek nem örültem, mert számomra az ő személyes tragédiájának megismerése volt az egyik leginkább szemet felnyitó pillanata a könyvnek. Ehelyett viszont Katniss és Snow csatározásából kaptunk többet, és az végül is jó is volt. Az utolsó jelenetek a filmben szerintem nagyon erősre sikerültek, jó lezárása lett a filmnek, annak ellenére, hogy tudja persze mindenki, hogy ez nem a vége, mégis, a záró képsorok, ahol Coin beszédében egyszerre láthatjuk a forradalom ügyének felemelkedését, és közben Katniss személyes összeomlását, az lenyűgöző pillanat volt.

A film elején még akadtak jobban humoros jelenetek, többször is nevetett együtt a mozi (komolyan mondom, Kökörcsin volt a legnagyobb arc a filmben), de aztán szép lassan mindenkire egyre jobban rátelepedett a nyomasztó hangulat. Meghatnia is sikerült egyszer-kétszer a filmnek. A végén vert seregként távoztunk, én személy szerint inkább letargiát éreztem, mint azt a lelkesedést, amivel az első és a második rész után elhagytam a mozit. Persze ezt pozitívumnak fogom fel, hiszen ezt vártam a filmtől, csak már előre fáj a pici szívem a második fele miatt.

10/9,5 pont

Suzanne Collins – A kiválasztott (Mockingjay)

(Könyvkuckó)

Figyelem! Ez a trilógia harmadik részének ajánlója, így SPOILEReket tartalmaz az első két könyvvel kapcsolatban, amiknek az ajánlóját itt olvashatjátok: 1. Az ÉhezőkViadala 2. Futótűz.

Az eredeti (meg a magyar) borító

Hát, tényleg megtörtént. Katniss Everdeen másodszor is megmenekült a Kapitólium karmai közül, amikor a Nagy Mészárlás botrányba fulladt, és Panem-szerte kirobbant a lázadás. Katniss azóta a Tizenharmadik Körzetben próbál felépülni súlyos fizikai, illetve még súlyosabb lelki sebeiből, miközben mindenki azt várja tőle, hogy gyorsan szedje össze magát, majd Fecsegőposzátaként álljon a harcolók élére. Csakhogy neki ez nem megy, mert képtelen szabadulni a porig égett Tizenkettedik Körzet képétől, ráadásul nem tud megbirkózni a bűntudattal, amiért az Arénában sorsára hagyta Peetát, aki azóta a Kapitólium karmai közt senyved, talán már meg is halt. Bánatát nem nagyon könnyíti Gale segítsége, de a szintén igencsak szétcsúszott Haymitch és Finnick se sokat javít a kedélyállapotán.

Épp amikor Alma Coin, a körzet vezetője végső választás elé állítja, Peeta megjelenik a tévében, és úgy tűnik, ha nincs is a legjobb formában, de közel sem bánnak vele annyira rosszul, amennyire Katniss gondolta. A fiúnak rögtön sikerül is bajba kevernie magát, amikor arra próbálja rávenni a lázadókat, hogy adják fel a harcot. Katniss kénytelen Fecsegőposzátaként közbelépni, így Peeta és a többi elfogott Győztes kegyelmet kaphat a Tizenharmadik Körzetben, a lány azonban már nem vonhatja ki magát tovább a harcokból sem. De vajon elég erős ahhoz, hogy megvívja ezt a minden eddiginél nagyobb csatát, amin nem csak a saját, vagy a szerettei, de egy egész birodalom sorsa múlik?

Német borító

Egy történet elmesélésénél két dologhoz kell nagyon érteni: az elkezdéshez, meg a befejezéshez. Suzanne Collins bebizonyította, hogy ő mindkettőnek mestere. Elképesztően jól megírt záró kötetet kapott a sorozat, felteszi a koronát az egész eddigi cselekményre, sőt, szinte háttérbe szorítja az előző két könyvet, mert ha azok csak arra voltak jók, hogy ezt előkészítsék, akkor már megérte elolvasni őket.

A történetszövésben a szokásos dinamikát érzékeltem, bár a kezdés talán most ezúttal valamivel lendületesebb volt, mint az előző két kötet esetében, de középtájt ugyanúgy éreztem egy kis hullámvölgyet, majd a végét szokás szerint végigizgultam, egészen az utolsó oldal által kiváltott megkönnyebbült és meghatott sóhajig. Nagyon tetszik még a történetszövésben, hogy rettentően erős a sorozat egysége, a harmadik kötet számtalan alkalommal utal vissza közvetlenül vagy közvetve, párhuzamok által az előzőekre, és bizonyos motívumok ismétlődése nagyon széppé teszi ezt az egészet. Például ilyen számomra Katniss kapcsolata az édesapjával vagy Ruta halála. Többek között ezzel is hangsúlyossá válik, mennyire nem múlik el nyomtalanul mindaz, ami a szereplőkkel történt, akárhogy is próbálják túltenni magukat a tragédiákon.

Az utolsó kötet egyedi vonása, hogy felerősödik benne a lélektani jelleg, néhány mellékszereplő jelleme igazából ebben a kötetben bontakozik ki. Ezen kívül nagyon komoly kérdéseket feszeget a könyv: a több fontos karakter is legalább egyszer eljut az őrület határára, és néhányan túl is lépik ezt a határt. A kiválasztott világában néha nem elég élesen válik el a rémálmok birodalma a valóságtól, ez pedig felvet néhány kérdést a hűségről és az árulásról, az emberségről és a kegyetlenségről, többek között az egyik leggyakrabban visszatérőt: vajon képes lennél megölni egy szeretted, hogy megóvd őt a rá váró szenvedéstől?

Brit/Ausztrál (az első részé annyira jó volt, ez miért ilyen?!)

A műfaj is egy kicsit más, mint eddig. Igazából ez már nem annyira kifejezetten disztópia, inkább egy kőkemény, reálisan megírt háborús regény, ennek minden előnyével és hátrányával. Collins tökéletesen átélhetően ábrázolja a nyomort, a pusztulást, a borzalmakat, és az emberi lelkek torzulását mindeközben. Épp ezért – először a sorozat olvasása során – az az érzésem támadt, hogy ez a könyv jóval túlszárnyalja a YA-kategória szintjét, mert annyira mély, és annyira igényesen van megírva, hogy felnőtteknek is nyugodtan a kezébe adnám.

Akik a szívük mélyén rózsaszín befejezésre vágynak, nem lesznek elragadtatva a könyvtől, de igazából még talán ők is azzal az érzéssel tehetik le a regényt, hogy ennek így kellett lennie. Szerintem a záró kötet szinte tökéletes, és ez emeli igazán magas szintre a sorozatot, amiért az már nyugodtan helyet kaphat az igényes felnőtt olvasók polcain is.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10

Stílus: 10/10

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10*

Összesen: 10/10*

Innentől a kritika SPOILEReket tartalmaz mindazoknak, akik nem olvasták a harmadik kötetet!

Nevezzetek betegnek, de én ennél sokkal rosszabbra számítottam! Mielőtt elolvashattam volna a könyvet, mindenhonnan csak azt hallottam, hogy mennyire szörnyű szomorú és nyomasztó könyv lett ez, ezek alapján én komolyan azt hittem, hogy a három főszereplő közül minimum egy meghal. Az utolsó ötven oldalon végig azon gyötrődtem, hogy Katniss biztos öngyilkos lesz, aztán vagy háromszor azt hittem, hogy tényleg, és végül alig akartam felfogni, hogy mégsem. :D Ne értsetek félre, örülök a pozitív befejezésnek, de azért időnként már beleéltem magam, hogy ennyire nem lesz jó vége a dolognak. Úgyhogy könny szökött a szemembe a meghatottságtól, amikor rájöttem, hogy mégis.

Kínai (így kell kreatívan használni az eredeti borítót)

Azért nem állítanám, hogy egynémely veszteség nem viselt meg. A könyv végén olyan tempóban hullottak a szereplők, hogy az már nekem is sok volt. A legjobban Finnick halála viselt meg, annak ellenére, hogy biztos voltam a bekövetkezésében, főleg az esküvő után. 

Ettől függetlenül teljesen padlóra küldött az esemény bekövetkezése, jó ideig csak tátogtam (azóta se fogtam fel, hogy egy rózsaillatú mutáns gyík harapta át a torkát XD meg hát a halála egy akkora közhely volt, hogy csak na). Prim halálánál pedig már annyira sokkolt voltam, hogy kellett vagy húsz oldal, mire egyáltalán felfogtam, mi történt.

Azért nem állítanám, hogy néha nem nevettem vagy mosolyogtam a könyvön, persze előfordult egy-két szellemes megjegyzés, de ez nem nyomta el a dolog drámai élét.

Katniss szokás szerint kiborított, még az elején azt hittem, hogy mivel valamivel érettebb lett, ezért ezúttal megúszom a dolgot, de nem, a közepére megint egy tompa tárggyal csapkodtam volna fejbe. Borzalmasan kezelte a Peetával kapcsolatos helyzetet, és még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy lehet ez a csaj ennyire önző. :O Akin még kiborultam, az Gale volt. Eddig se rajongtam érte, de ebben a könyvben kiderült, hogy borzalmas ember, és a végére szabályosan meggyűlöltem.

Összességében elégedett vagyok a befejezéssel, jó szájízzel búcsúztam a sorozattól, és örülök, hogy itt van vége, nem kell ennek több folytatás.

Egyéb:

Borító(k): Az eredetit nagyon szeretem, a német is jó, a többi nem ér fel ehhez a kettőhöz.

Cím: Nem hiszem el, hogy csinálhattak a magyarok ekkora közhelyet az eredetileg teljesen jó és különleges címből (Mockingjay).

Kedvenc szereplők: (1) Peeta (2) Finnick (3) Haymitch (4) Boggs (5) Johanna

Kedvenc jelenetek: (1) befejezés (2) Finnick vallomása (3) Katniss megcsókolja Peetát a csatornában (4) Finnick alsónadrágos jelenete (5) Prim halála

Mélypont: Finnick halála… sokkot kaptam

Kedvenc ötlet: a rózsás terrorizálás

Az Olvasók Viadala –5. téma

    

 Ki vagy kik a kedvenc férfi és női szereplőd/ szereplőid, és miért ő/ ők? Jellemezd a karakterüket és a cselekményben betöltött szerepüket! (Akár átfogóan az egész trilógiában, akár kötetenként.)

Szerinted melyik szereplő ment át a legnagyobb jellemfejlődésen, és miért?

Nagyon sok szereplőt szerettem, de (főleg talán a történet jellege miatt) a férfiszereplőket sokkal erősebbnek találtam, mint a nőiket, ezért külön kell kezelnem a két nemet a  kérdésben.

Először a férfi szereplők TOP 5-ös listája:

1. Peeta

Nem nagy titok, hogy az összes szereplő közül leginkább tőle voltam hasra esve. :D Már a történet legelején nagyon szerettem benne, hogy olyan más volt, mint a legtöbb szereplő, érzékeny, gyengéd, gondoskodó. A humorát is nagyon értékeltem. Aztán ehhez jött még hozzá a művészi véna, meg a további jó tulajdonságai, például az embersége. Olyan tipikus tragikus hős-firgurának tűnt nekem, annyira kilógott a világából, hogy nagyon féltem egy negatív befejezéstől vele kapcsolatban, és végül is bizonyos szempontból igazam lett. Szerencsére a dolog jól sült el, mert ha viszontagságosan is, de sikerült összeszednie magát, és bebizonyította, hogy valójában mennyire erős. A Katniss iránt érzett szerelme reálisabb alapot kapott ezáltal, és szerintem az is jót tett neki, hogy kénytelen volt kimondani és megkérdezni azokat a dolgokat, amiket egyébként nem mert volna. Néha zavart a túlzott mártírkodása, de a legtöbb helyzetben ez indokolt volt, úgyhogy belefért.

http://alicecullen88.deviantart.com/art/THG-Finnick-and-Annie-184700838

2. Finnick

Másik nagy kedvencem, akit már akkor bírtam, amikor még megpróbált bunkónak tűnni. Szerintem Finnick a történet egyik legsokoldalúbb és legérdekesebb figurája, akár egy önálló regényt is lehetne építeni rá, annyira erős karakter. Először is ugye feltűnik a Kapitólium által ráerőszakolt szívtipró-szerepben, aztán szép lassan kiderül, hogy valójában jószívű ember, megbízható szövetséges, hűséges barát, odaadó társ, mindezt olyan múlttal a háta mögött, ami bárkit összetörhetett volna. Finnick mégsem adta fel, és még a gödör legmélyéről is próbálta segíteni Katnisst, majd végül is megint megtalálta magában az erőt ahhoz, hogy felvegye a Kapitólium ellen a harcot. Nagyon szerettem a barátságukat, ami bizonyos szempontból egy jó testvérkapcsolatra is emlékeztetett. Finnick ezenkívül szerintem egyfajta szerepmodell is volt a lány számára, hiszen sokszor nagyon hasonló problémákkal, érzésekkel kellett szembenézniük, és ő végül is megmutatta, hogy a dolgok jóra fordulhatnak minden viszontagság ellenére. A kapcsolata Annie-vel egyszerűen bűbájos volt, nagyon sajnálom, hogy csak ilyen rövid ideig lehettek boldogok együtt.

3. Haymitch

Haymitch számtalan rossz tulajdonsággal rendelkezik, ennek ellenére számomra nagyon szerethető szereplőnek bizonyult. A történet elején igazi gag-karakternek tűnt (olyan figura, amire az író komolyabb sztoriban a poénokat építi), aztán a történet előrehaladásával megmutatta, hogy sokkal több ennél. Mindig kiállt a gyerekek mellett, és a végére egyfajta apafigurává is vált talán a számukra, annak ellenére, hogy határozottan nehéz ember. Viszont ő legalább mindig törődött velük, és nekem nagyon úgy jött le a harmadik részből, hogy szerette is őket. :)

4. Cinna

Szerintem Cinnát nagyon nehéz nem szeretni. :) Ő volt az első, aki bebizonyította, hogy a kapitóliumiak elborult társaságában is akadnak értelmes emberek, és nagyon bátor dolog volt tőle, ahogy lázadt, mindig a maximumot nyújtotta, amivel Katnisst tudta támogatni, akkor is, amikor tudta, hogy a saját életével játszik.

5. Boggs

Bár viszonylag keveset szerepelt, mégis nagyon megkedveltem, szépen kibontakozott a jelleme a harmadik könyv végére. Ő talán még inkább apafigura lehetett volna Katnissnek, csak ugye nem maradt ideje rá. Ennek ellenére nagyon szeretetreméltó embernek sikerült megismernem.

+1. Kökörcsin

Csak hogy Gale lássa, hogy még a macskát is jobban szerettem nála. XD Viccet félretéve, szerintem Kökörcsin nagyon feldobta a történetet, imádtam, ahogy Katnissel utálták egymást, a végére azonban mégis rákényszerültek valamiféle szövetségre. :)

 

És akkor a lányok:

1. Johanna

Finnick párja női oldalon szerepkör szempontjából. Nagyon elüt a könyv összes többi női karakterétől, igazi vagány csaj, őrült is egy kicsit, de valahol pont ebben áll a varázsa. A harmadik részben az is világossá válik, mennyire törékeny és esendő, de remélem, hogy az élet majd kárpótolja azért a sok szörnyűségért, amit el kellett szenvednie.

2. Ruta

Jaj, hát ő pont annyira szeretnivalóra sikerült, amennyire kellett, hogy a halála megfelelően szörnyű legyen. :( Abszolút megértem, Katniss miért nem tudta túltenni magát rajta. Szerintem az olvasóknak sem sikerült.

3. Katniss

Nem voltam érte oda éppenséggel, ha a fiúkkal együtt nézem, nem fért volna be az első ötbe. Viszonyunk enyhén szólva is ambivalensnek tekinthető, néha nagyon utáltam őt, ezt majd a következő témában kifejtem. Azt viszont el kell ismernem, hogy nagyon egyedi főszereplő, érdekes volt az ő szemszögéből követni az eseményeket.

http://mary-chan.deviantart.com/art/Watching-the-Games-275236586

4. Effie

Olyan ártatlan módon bolond egy nőszemély, imádnivalóan butuska és sekélyes. :) Mégis, a maga módján rengeteget tett Katnissért meg Peetáért, és ezt tisztelem benne.

5. Prim

Őt igazából csak a harmadik kötetre szerettem meg, tetszett az az okos, érzékeny fiatal nő, akivé felcseperedett, előtte olyan semmilyen volt a számomra. Végül mégis sajnáltam nagyon. :(

Ha a jellemfejlődést kell néznem, a legtöbb karakter nem sok ilyet mutatott, inkább arról volt szó több esetben, hogy Katniss első ránézésre levont valamilyen következtetést az illetőről, amit aztán a tettei alapján kénytelen volt átírni. Így például Finnick, Boggs, illetve Johanna megítélése sokat változott a történet során, noha ők maguk nem sokat alakultak.

Aki tényleg fejlődött, az szerintem maga Katniss volt. Alapvetően persze ugyanaz maradt, mint a történet elején, de sokat érett, tanult a történet során. Rá kellett jönnie, hogy nem játszhatja örökké a magányos farkas szerepét, hogy igenis szüksége van társakra, és azt is megtapasztalta, hogy a döntései igen komoly hatással vannak mások életére (vagy halálára…). Szerintem sikerült felnőnie a történtek hatására, a Viadalok előtt nem tudta volna meghozni ugyanazokat a felelősségteljes döntéseket, amiket a harmadik kötet végére sikerült.

A másik karakter, aki sokat alakult, Prim volt. Ő a szemünk láttára esetlen, gyámoltalan kislányból erős, független nővé változott. Nagyon tetszett, ahogy a harmadik kötetben támogatta a nővérét, illetve ahogy készült az orvoslás kitanulásával a jövőjére, arra, hogy majd segíteni tudjon másokon. Halála nem csak a családjának volt nagy veszteség.

Az Olvasók Viadala – 4. téma

Melyik a kedvenc THG könyved? Indokold meg, hogy miért! 
Milyen tetszési sorrendet állítanál fel a kötetekből, és miért? 
Hogyan folytatnád Te a sztorit, hogy ha erre lehetőséged adódna? Egyáltalán folytatnád -e? 
Szerinted angolul vagy magyarul jobb olvasni a trilógiát? 
Az örök kérdés: Team Peeta vagy Team Gale? Ki? és Miért?

Hú, az első kérdésre mindjárt nehéz válaszolni. Megpróbálom azért eldönteni, bár először mindenképp kénytelen vagyok külön-külön elemezni a köteteket, hogy aztán összehasonlítsam őket.

Az  Éhezők Viadala:

Az első kötet inkább a belerázódás volt, hogy úgy mondjam, főleg az elején nehéz volt beleszokni ebbe a világba, összezavarónak találtam, hogy mindennek a működését meg kellett érteni, de a könyv második fele már iszonyúan pörgött, csak úgy kapkodtam a fejem, a végére pedig rettentően megszerettem a történetet.

Ami tetszett a könyvben: a világ, a rengeteg izgalom, harc, a szerelmi szálak

Ami nem tetszett a könyvben: hogy ki lehetett találni Katniss túlélését, hiszen a többi kötetben is ő a főszereplő, hogy a csaj olyan lassan jött rá Peeta érzelmeinek valódiságára,  az eleje kicsit lassú volt

Futótűz:

Ennek már teljes rajongói hisztériával álltam neki, és nem csalódtam. A könyv első fele ez esetben is pangott egy kicsit, bár a Győzelmi Körút rész még tetszett, inkább az utána következőt nem igazán tudtam hova tenni. Különösebben nem lepett meg, hogy Katniss és Peeta visszamentek az arénába, de én személy szerint jobban örültem volna, ha mentorkodnak. Azért így is jó volt, szerintem végül egy nagyon erős átvezető kötetet kaptunk.

Ami tetszett a könyvben: az új mellékszereplők, a régebbi Viadalok történetei, Katniss és Peeta kapcsolatának alakulása

Ami nem tetszett: a lassú kezdés, Katniss tipródása Peeta és Gale között, meg minden más kapcsán, az olvasónyúzó függővég

A kiválasztott:

Rajongói hisztéria a tetőfokon, első két kötet újraolvasásával előkészítve a terep, október óta már szinte csak ez jár a fejemben. Ilyen várakozásokkal lehet nagyon pofára esni, de velem szerencsére nem történt meg. A könyv abszolút felnőtt a várakozásaimhoz. Érdekes módon itt az eleje mindjárt jól indult nekem, középen volt egy kis hullámvölgy, és a vége az megint nagyon magasan volt. Tökéletes befejezés, ha az előző két kötet csak azért volt, hogy ezt előkészítse, már akkor megérte.

Ami tetszett a könyvben: fejlődtek a karakterek (illetve jobban megismertük őket), Katniss felnőtté válása, a komorsága, a mondanivalója, a befejezés

Ami nem tetszett: Peeta kevés szereplése, illetve passzivitása, Katniss elutasítása vele szemben, Finnick számomra értelmetlennek és feleslegesnek tűnő halála (ami az Annie-től születő gyerekkel együtt elég közhelyes is... bármennyire is drámai és romantikus), hogy nagyjából ugyanazok a körzetek voltak exponálva, mint az előző kötetekben, így bizonyosakról alig kaptunk információkat (5,6, 9, 10)

Végül, ha sorrendet kéne felállítanom, azt mondanám, hogy: 1. A kiválasztott, 2. Az Éhezők Viadala és 3. Futótűz Nem azt mondom, hogy bármelyik kötet sokkal jobb vagy rosszabb a másiknál, épp ellenkezőleg, inkább azt  szeretném hangsúlyozni, hogy mennyire egységet alkotnak a kötetek, tökéletesen tudatos a szerkesztés, ügyes írói munka.

Alapvetően nem hiszek az erőltetett folytatásokban, szerintem ez úgy jó, ahogy van. Ha mégis lehetőségem lenne  folytatni, akkor azt hiszem, Katniss lányának a szemszögéből írnám meg az eseményeket az egyik szálon, a másikon pedig továbbra is Katniss szemszögéből. A következő generáció boldogulását követném szívem szerint nyomon, a szép új köztársaság válságával megspékelve. Érdekes lenne például megnézni, hogyan tudnák a fiatalok feldolgozni azt, hogy a szüleiknek milyen egy világban kellett élniük, és mi mindent meg kellett tenniük az életben maradásért. Ha kiélhetném minden vágyamat, akkor valószínűleg összehoznám a Katniss és Peeta lányát Annie és Finnick fiával (igen, tudom, hogy legalább tíz évvel idősebb nála, de pont ezért lenne vicces a dolog, például nagyon kíváncsi lennék Peeta arckifejezésére, ha elkezdene udvarolni az ő egyetlen kicsi lányának XD). El tudnék képzelni más szereplők szemszögéből megírt alternatív történeteket, például szívesen végigolvasnám Finnick, Peeta, vagy Haymitch nézőpontjából is a trilógia eseményeit.

Nem igazán tudom megítélni, hogy angolul vagy magyarul jobb-e olvasni a könyveket, hiszen össz-vissz A bitó szövegét olvastam el eredetiben. Ebből nagyjából sikerült így utólag leszűrnöm, hogy tényleg jó a fordítás, de először is éreztem, hogy magával ragad a stílus, és szívesen elmerülök egy-egy mondatban, ezért is döntöttem úgy, hogy nem próbálkozom az angollal, inkább várok a magyar megjelenésre, és nem a nyelvtudásom miatt, mert afelől aztán nyugodtan olvashattam volna eredetiben is. Csak hát magyarul kezdtem el, aztán így már ragaszkodtam hozzá.

Forrás: http://alicecullen88.deviantart.com/art/Catching-Fire-nightmares-185696880?q=gallery%3Aalicecullen88%2F795999&qo=20

Az utolsó kérdéshez szeretnék ajánlani egy cikket, amit natty fordított magyarra egy ismert angol nyelvű blogból: http://lightland.gportal.hu/gindex.php?pg=27224047&nid=6003023 . Nos, ebből is látszik, mennyire megosztja a rajongótársadalmat a téma, a két oldal elég élesen elhatárolódik, illetve vannak közöttük semlegesek vagy csellengők is
.

Nos én egyértelműen Team Peeta voltam az interjús szerelmi vallomástól kezdve egészen a gyerekek megszületéséig. Talán ez azzal magyarázható a legkönnyebben, hogy alapvetően az életben is nagyon hasonló a férfiideálom Peetához. Soha nem jöttek be a macsós, lobbanékony srácok, én mindig is értékeltem, ha egy fiú érzékeny, jólelkű és kedves. Azt is szerettem Peetában, hogy annyira más volt, mint a többiek: a jóság és szépség tiszteletének szigete egy tombolóan erőszakos világban. Ráadásul végig következetesen képviselte az önfeláldozás erényét, ami számomra nagyon tiszteletreméltó dolog, azért is bíztam benne, hogy végül rengeteg szenvedés után, de elnyeri méltó jutalmát, ami csak Katniss lehetett, mert szegény srácnak semmi más sem maradt a végére.

Forrás: http://favim.com/image/199817/

Az, hogy Gale számomra soha sem volt igazi vetélytársa Peetának, talán nem csak a személyiségemből fakad. Úgy érzem, nekem Collins nem adott elég lehetőséget, hogy bizalmat szavazzak Gale-nek. Az első két kötet alapján azért nem tudtam dönteni, mert egyszerűen túl kevésnek éreztem az ő szereplését a történetben, nem tudtam úgy összehasonlítani őket, hogy Gale legtöbbet Katniss visszaemlékezéseiben szerepelt, amik mind egy oldalát mutatták meg, miközben Peetát rengeteg komplex szituációban megfigyelhettem.

A harmadik könyvben, ahogy azt sejtettem is, fordult a kocka, de számomra ez valószínűleg már túl későn történt. Egyrészt, már elköteleztem magam Peeta mellett, másrészt Gale tökéletesen bemutatta, miért nem kedveltem korábban sem. Erőszakos volt, bosszúszomjas és sokszor igazságtalan. Nem sikerült megszeretnem a történet végéig, pedig tényleg keményen próbálkoztam. Szerintem Katniss meglátása nagyon helyes volt, amikor rájött, hogy Gale mellett nem tudná újra felépíteni az életét, a fiú a szélsőségeivel minden jó szándéka ellenére is újra meg újra visszalökte volna a szakadék szélére.