Én kicsi pszichopatám

Lionel Shriver – Beszélnünk kell Kevinről

(Könyvkuckó)

Végre valahára eljutok odáig, hogy írjak a második könyvmoly párbajos könyvemről. Jó sokáig küzdöttünk egymással, én meg ez a regény, mert nem egy könnyű olvasmány, de végül azért csak én győztem, azt hiszem.

Már majdnem két éve annak a bizonyos csütörtöknek, amikor Eva Katchadourian fia, Kevin, tömegmészárlást tartott az iskolájában, aminek keretében hét tanulót, egy tanárt és egy menzai alkalmazottat ölt meg. Azóta a fiú jól megérdemelt börtönbüntetését tölti, Eva élete pedig teljesen összeomlott: elvesztette a pénzét, az egész élete során féltő gonddal építgetett cégét, a házát. Még mindig nem tud megbirkózni azzal a rengeteg zavaros érzéssel, amit ez az egész kiváltott belőle, ezért, hogy egy kicsit rendbe tegye a fejét, leveleket kezd el írni a férjének azokról a dolgokról, amiket eddig nagyrészt megtartott magának: hogy hogyan látta ő Kevint a felnövése közben, és hogyan alakult a kapcsolatuk furcsa ellenszenvből a másik nyílt terrorizálásáig.

Na igen. Kezdjük ott, hogy miért is érdekelt engem annyira ez a könyv. Pár éve volt egy lövöldözés a PTE-n, és egy lány, akit kiskorom óta ismerek, ott volt a helyszínen (mármint konkrétan a dupla terem másik felében, mint ahol elkezdett lövöldözni a srác). Emiatt egy kicsit személyesen érintett engem az ügy, és jobban is figyeltem az utóéletét. Engem megdöbbentett, hogy ott milyen vehemenciával védték a szülei az elkövetőt. Mármint persze, a gyerekük és szeretik, de mégiscsak embert ölt, nem érzik úgy, hogy ezért meg kéne kapnia a büntetését? Ezért éreztem úgy, hogy szeretnék olvasni a témáról, és így találtam meg ezt a könyvet.

A könyvvel furcsa, ambivalens viszonyunk volt: ez a regény ugyanis nem szeretné, ha szeretnéd. Nyilván Lionel Shriver (aki neve dacára meglepő módon írónő) egyetlen porcikája se vágyik arra, hogy te akár egy pozitív érzést is felfedezz a lapokon. És ettől egyrészt őszinte, szívbe markoló és nagyon igaz. Másrészt meg lassú, idegtépő és rettentő cinikus. Mégis, van benne valami, ami miatt a legrosszabb pillanatokban se akartam letenni.

Filmplakát

Ami miatt nehéz másképp érezni magad a könyv olvasása közben, mint egy besózott meztelen csiga, annak az a fő oka, hogy a történet középpontjában az univerzum legkevésbé szerethető családja áll. A főszereplő, Eva, különösen utálatos, és nekem az ellenszenv kialakításában segített az is, hogy néhány saját hibámat láttam visszaköszönni a személyiségében. Eva önző, individualista nagyvilági nő, aki örömmel néz le másokat, és aki mindig valami nagyobbat és eszményibbet vár az élettől, mint ami az lehet. Az érzelmeit nehezen mutatja ki, és ez a jelenére még inkább igaz, mint a múltjára, hiszen a tragédiától csak még inkább bezárkózott, és ettől még hidegebbnek és arrogánsabbnak tűnik, ha ez egyáltalán lehetséges. Franklin eleinte teljes ellentétessége miatt szimpatikusabbnak tűnt, de aztán pont ugyanezen okból vált rettentő ellenszenvessé. Túlontúl naiv, optimista, negédes és kedélyeskedő, és nagyon hamar pont ugyanúgy az ember agyára mászik az őszintétlenségével meg az álomvilágával, mint Eva a cinizmusával.

És hát Kevin. Jaj, Kevin. A könyv első fele azért is volt nagyon idegtépő, mert úgy a 260. oldalig nem volt más a történet, csak egy vádirat. Mintha Eva azt bizonygatta volna, hogy igen, ő egy épületesen pocsék anya volt, na de Kevin olyan elszúrt gyereknek született, hogy nem nagyon tehetett ez ellen semmit. Esküszöm, a fiú már kisbabának utálatos, legalábbis az anyja szemében, és később egyre vállalhatatlanabb dolgokat művel. Jó, elismerem, léteznek született pszichopaták, de Kevin olyan sarkosan van ábrázolva, hogy esküszöm, elgondolkodtam azon, miért nem hajtott át rajta Eva véletlenül az autójával, amikor még elég pici volt. 260 oldalt kellett várnom az emberség megnyilvánulásának első szikrájára, és ez olyan eksztatikus örömöt váltott ki belőlem, amit aligha tudtok elképzelni. :D

Szóval persze, nyilván léteznek született pszichopaták, ugyanakkor ők is csak emberek, és bőven megértem, miért volt Kevin életére olyan romboló hatással, hogy már magzat korában is az anyja elutasítását érezte. Nem azt mondom, hogy sajnálni kell, véleményem szerint nem  nagyon lehet, de azért nem csak ő a hibás itt, hiába egyedül ő követte el a szörnyűséget. Evával való kapcsolatában a kezdet kezdetétől fogva a kettőn áll a vásár volt jellemző, anyunak se kellett a szomszédba menni szemétségért, és a fiacskája is bőven kitett magáért. És bármi is volt a miért, azt is át tudom némiképp érezni, hogy mennyire elviselhetetlennek tűnik az élet, ha nem vagy képes szenvedélyt érezni bármi iránt, ha nem vagy hajlandó a legapróbb mértékű öncsalásra sem az értelmetlen ám élvezetes apróságok létezését illetően.

Mellesleg Kevin viselkedésén se lehet csodálkozni, azért átsüt rajta a szeretetéhség, ha az ember nagyon figyelmesen nézi, és el se merem képzelni, milyen lehet, ha az egyik szülőd ismer, de nem szeret, a másik pedig csak azért szeret, mert nem téged lát. És bár Eva azt hitte, hogy a fia utálja őt és nem is volt oka mást hinni, azért a helyzet nem ilyen egyszerű, ez kiderül a könyv végére.

Mert hogy igazából a könyv utolsó negyven oldala okozta számomra az igazi fejtörést, ami zseniális, lebilincselő, letehetetlen, és az érzelmek is a helyükön vannak kezelve végre. A lezárás egyértelműen fantasztikus volt, tökéletes befejezés, a lehető legjobb, amit ez a történet kaphatott, és emiatt billent végül a szeretlek-utállak kapcsolatunk végérvényesen a szeretlek irányába. Meg még valami miatt, amit elárulni spoiler lenne, mert bár majd’ kibökte a szemem az igazság, mégse bírtam rájönni egészen addig, amíg a képembe nem törölte a könyv.

És ami miatt még szerettem ezt a könyvet, az az egész gondolatisága. Hiába cinikus és érzéketlen látszólag Eva látásmódja a társadalomról is, azért sok dologról eléggé sikerült elgondolkodtatnia. Egyrészt ott van a nevelés kérdése, hogy vajon mennyiben játszott hozzá Kevin elvadulásához az, hogy totálisan elkényeztették, de közben őszinte szeretet nem kapott. Másrészt a bűnbakképzésről is van szó: az már egyik halott gyereket se hozta vissza, hogy Evát is meghurcolták, ennek ellenére az egyik szülő szükségesnek látta ezt. És ugyanígy egészen értelmetlen tulajdonképpen a miérteken is rugózni. Ha Kevin valaha is adna értelmes választ arra kérdésre, hogy miért lőtt le kilenc embert az iskolájában, az se változtatna már semmin. És persze azon is lehet kattogni, hogy elegendő büntetést kapott-e, de szerintem ennek a kertvárosi aranyifjúnak nem lesz sétagalopp túlélni a börtönéveket. Ha pedig ezt sikerrel véghezviszi, akkor odakint még mindig vár rá a mamája, és hogy ez jó lesz-e vagy rossz, az már rajtuk múlik.

Tilda Swinton a Kevinekkel

A filmről: Készült a regénynek 2011-ben egy filmváltozata, amit megnéztem, mert kíváncsi voltam, hogyan sikerült interpretálni ezt a könyvet. Azt kell mondjam, a film nagyon is méltó feldolgozás, bár Evát (Tilda Swinton) és Franklint (John C. Reilly) is nagyon másképp képzeltem el, de végül a színészek fantasztikus játéka meggyőzött, hogy tökéletes választások voltak. A Kevin szerepének terhét hordozó négy különböző életkorú fiú mindegyike remek volt (igen, még a csecsemő is), mégis persze leginkább a kamasz Kevint játszó Ezra Miller fog megmaradni az emlékezetemben, aki hihetetlen mélységig volt képes megmutatni a fiú lelki világát. (Nem mellesleg meglepően vonzó jelenség íjjal a kezében.) Szóval mindenképp tudom ajánlani a filmet is, azonban úgy érzem, hogy számomra nem helyettesítette a könyvet, abban ugyanis sokkal több részlet van, amiknek egy részét ugyan beépítették vizuálisan a filmbe is, azonban aligha érthetőek, ha nem olvastad a könyvet.

10/10 pont

Kinek ajánlom: Azoknak a szülőknek, akik úgy érzik, hogy nekik van a világon a legrosszabb kölkük. Garantálom, hogy Kevinnel összevetve (kevés kivételtől eltekintve) kezesbáránynak fog tűnni a csemete.

Kinek nem ajánlom: Azoknak, akik most gondolkodnak a gyerekvállaláson, hátha még elvenné a kedvüket, vagy paranoiába hajszolná őket.

Postaládám V.-VI.

Egyben a júliusi és az augusztusi termés, mert nem sok időm van mostanában blogolni. :((

Júliusi beszerzéseim közül két könyvet már olvastunk vásárlás előtt, csak akartuk a családi könyvtárba. Ezek:

Carlos Ruiz Zafón – A szél árnyéka

„Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sempere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd.

Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka hatalmas nemzetközi sikert aratott, több mint negyven nyelven jelent meg. Az író páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényével olvasók millióit hódította meg világszerte. Regényei valóságos labirintusok, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel.”

Másfél éve olvastam ezt a regényt, és nagyon a szívembe zárta magát a történet meg a szereplők. Az külön pluszpont, hogy Barcelonában játszódik, ami szerintem a világ egyik legszebb városa.

George R. R. Martin – Kardok vihara

„Tolkien óta alig született történet, amely annyira rabul ejtené egy egész nemzedék képzeletét, mint A tűz és jég dala, George R. R. Martin hatalmas fantasyeposza. Az első részben, a Trónok harcában megismertük Westeros ősi királyságát, amelyet a könyörtelen hatalomvágy taszított hanyatlásba. A Királyok csatájában kiéhezett ragadozóként söpört végig az uralkodóját vesztett birodalmon a háború, a mágia és az őrület. A Kardok vihara képes még tovább fokozni a feszültséget és még sokkolóbbá tenni Westeros történetét: most közeledik tetőpontjához a hatalomért folytatott embertelen küzdelem. A megosztott, megtépázott királyság eddigi legszörnyűbb ellenségével kénytelen szembenézni, amely a síron túlról érkezik... Martin a fantasy mestere. Kimeríthetetlen képzelőerővel megírt históriái középkori mintákból merítenek ihletet, és a láthatóság határát súroló érzékletességgel jelenítik meg fiktív világukat. A sodró, szofisztikáit történetvezetés, az árnyalt karakterábrázolás és a szexualitásnak a fantasy műfajában szokatlanul nyílt kezelése is fontos szerepet játszik abban, hogy Martin sikert sikerre halmozó újítóként vonulhat be a műfaj történetébe. A tűz és jég dala az elmúlt évtized egyik legjelentősebb fantasysorozata - minden kötete letehetetlen olvasmány.”

Ez a harmadik kötet a Jég és Tűz dala sorozatban, amit apukám olvas. Ő már túlvan ezen a köteten, de azért megvettük, legyen teljes a sorozat.

Két új könyvvel is bővült a házikönyvtárunk :

Lionel Shriver – Beszélnünk kell  Kevinről

„Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt. Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával. A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik.”

Mindig is vonzottak az ilyesfajta bűncselekmények, és különösen érdekel a nézőpont, amit Shriver választott, kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle.

George R. R. Martin – Sárkányok tánca

„Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister, a megvetett és üldözött rokongyilkos sárkányvadászatra indul, ám útja veszélyekkel és váratlan kitérőkkel teli. A világ eközben az ősi városra, Meereenre figyel, ahol Viharbanszületett Daeneryst, Westeros jog szerinti uralkodóját minden oldalról szorongatják ellenségei. Hogy arathat diadalt a Sárkányok Anyja, ha három gyermekére sem számíthat? A végkifejlet csak tűz és vér lehet, ám ki éli túl a sárkányok táncát?”

Amikor apu befejezte a negyedik kötetet, rögtön rohant hozzám, és közölte, hogy amint tudunk, megyünk megvenni az ötödiket. Így is tettünk, nehogy elvonása legyen. :D

Augusztusban van a születésnapom, így, bár ugye rendesen kisöpörtük a boltot júliusban is, azért visszatértem két áhított könyvért.

James Dashner – Az útvesztő

„Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.

EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…

…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.

James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen.

„Üdv a Tisztáson!””

Olvasóklubos könyv, disztópia, ráadásul érdekesnek tűnik a téma. :D

Darren Shan – A holtak vonulása

„A Kardinális a Város szülötte. A Város a Kardinális teremtménye. Egy a lelkük, és sosem alszanak. A Kardinális mindent lát, ami az utcákon vagy a zárt ajtók mögött történik. Ő a mindenható. Capac Raimi a Városba érkezik, hogy szerencsét próbáljon kisstílű gengszter nagybátyja mellett. Hamarosan azonban arra eszmél, hogy már a Város teljhatalmú urának, a Kardinálisnak dolgozik. Az öntelt fiatalember habzsolja új életét, amit csak néhány kellemetlenség zavar meg. Capac életének sorsfordító eseményeinél furcsa módon a semmiből vak szerzetesek bukkannak fel. És miközben a jelenben él, rádöbben, hogy semmire sem emlékszik, ami azelőtt történt vele, hogy a Városba érkezett... Capac egy álmot és az inka neve által számára kijelölt sorsát követve belép a természetfeletti birodalmába. Miközben igyekszik beteljesíteni a küldetését, furcsa és izgalmas kutatásba kezd, hogy a nyomára akadjon eltűnt barátainak és saját, elveszített múltjának. A HOLTAK VONULÁSA a világsikerű Vámpír Könyvek és a Démonvilág szerzőjének első felnőttek számára készült regénye, a Város-trilógia első része. Egy utópisztikus thriller és egy vérfagyasztó horror elsőrangú keveréke, olyan hátborzongató olvasmány, amely még az erős idegzetűeket is próbára teszi.”

Alapvetően szerettem én már Shan ifjúsági könyveit is, kíváncsi vagyok, a felnőtteknek mit tud nyújtani. Egy izgalmakban bővelkedő, gördülékeny disztópiára számítok.