Paulo Coelho: A Zahir
(Könyvkuckó)
Akkor következzen a harmadik listás könyvem ajánlója. Hát igen, engem is elkapott a Coelho-láz, mondhatni, ahogy sokakat a környezetemben. Minden szkepticizmusom ellenére el kell ismernem, ez a fickó tud valamit.
A könyv főszereplője egy pályája csúcsán álló sikeres író, akinek a felesége egyik napról a másikra gondol egyet, és kilép közös életükből. A férfi ebbe szabályosan belebetegszik, rögeszméjévé (Zahirjává) válik az asszony, akit nem tud kiverni a fejéből sem úgy, hogy új kapcsolatba kezd, se könyvírással. Sőt, mindettől szerelme mintha új erőre kapna. Egyszer csak betoppan az életébe az ember, akiről úgy sejti, hogy köze volt felesége eltűnéséhez: egy Mikhail nevű kazah fiú, aki azt állítja megáról, hogy látomásai vannak. Azt is elmondja a főszereplőnek: tudja, hol van a felesége, de addig nem mondhatja meg, amíg a férfi rá nem jön, Esther miért ment el. Ahhoz tehát, hogy az imádásig szeretett nőt felkutathassa, először önmagát kell megtalálnia.Engem személy szerint nem csak a történet fogott meg (ami nagyon jól van felépítve), de mélyen megérintett az egész könyv gondolatisága. Többnyire nem tűnt szájbarágósnak a stílus, sokkal inkább abban állt a varázsa, hogy nem mondta ki minden kérdésre egyértelműen a választ, viszont kellőképpen elgondolkodtatott arról, hogy hogyan kell és lehet valakit szeretni, hogyan lehet az ember szabad és még sok minden másról. A megfogalmazása nagyon szép, igazán igényes a fordítás is.
A szereplőkkel is többnyire meg voltam elégedve, főleg a főszereplővel, illetve Mikhaillal éreztem együtt. Az utolsó harminc oldalt szabályos gyomorgörccsel olvastam végig, annyira szorítottam, hogy végül a pasas megtisztuljon, és visszataláljon a feleségéhez. Annyira hitelesen sikerült megírnia a szemszögkaraktert, hogy én simán elképzelhetőnek tartom, hogy nagyrészt magáról mintázta a szereplőt. A női karaktereket egy árnyalattal gyengébbnek találtam, főleg Esther idegesített, ő olyan életidegennek érződött a számomra.
Néha szerintem túlzásokba esett az író, mert nekem párszor átcikázott a fejemen, hogy „Na ne, ennyire még a pápa sem spirituális!” meg hogy „Á, kizárt, hogy így meg lehessen élni az életet!”.Mindezek ellenére érdemes volt elolvasni a könyvet. Merem állítani, hogy Coelho jó író, és ugyan nem való mindenkinek, de aki különleges, elgondolkodtató könyvélményre vágyik, az bátran olvashatja. Én is végigjárom majd a fontosabb regényeit, mert állítólag vannak sokkal jobbak is ennél. Kíváncsian várom őket.
„…a szabadságért nagy árat kell fizetni, éppolyan nagy árat, mint a rabszolgaságért – az egyetlen különbség az, hogy a szabadságért boldogan fizetsz, mosolyogva, akkor is, ha közben nyeled a könnyeidet.”
„…a szabadság ugyanis nem az elkötelezettség teljes hiányát jelenti, hanem azt, hogy képes vagy önállóan dönteni, és elkötelezni magad amellett, ami neked a legjobb.”
„Nemrég rájöttem valamire: az igazi barátok akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeiknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg azzal a búval bélelt, <<együttérző>> arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt.”
„– Az nem tesz jót nekem, hogy értelmetlen életet kell élnem. A háborúban mindenki tudja, hogy valami nagy dolgot él át.
– Történelmi pillanatot?
– Nem, ez még nem volna ok arra, hogy kockáztassák az életüket. Nem, inkább azt hiszem, az ember igazi lényegét tapasztalják meg.
– A háborút.
– Nem. A szeretetet.”
„ Senkinek sem volna szabad föltennie ezt a kérdést: miért vagyok boldogtalan? Ez a kérdés magában hordja a vírust, ami mindent elpusztít. Ha feltesszük ezt a kérdést, akkor hamarosan azt is megkérdezzük, mi tesz minket boldoggá. És ha az, ami boldoggá tesz minket különbözik attól, amiben élünk, akkor vagy változtatunk a dolgokon, vagy még boldogtalanabbak leszünk.”
„ Abban a világban, amelyben maguk élnek, ha egy kisfiú elindul otthonról, hogy vegyen öt almát, de végül csak kettőt hoz haza, az emberek arra következtetnek, hogy a hiányzó hármat megette. De az én világomban más lehetőségek is léteznek: lehet, hogy megette, de az is lehet, hogy ellopták tőle, vagy hogy nem volt elég pénze, vagy lehet, hogy elvesztette őket útközben, hogy valaki éhes volt, és ő úgy döntött, hogy megosztja vele a gyümölcsöt, satöbbi. Az én világomban minden lehetséges és minden relatív.”
„…amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következő pillanatban tehetünk.”
„Most, több hónapos fizikai és pszichikai kiképzés után már elfogadom, hogy a technika erősebb és hatalmasabb nálam: akkor dolgozik, amikor akar, és ha nincs kedve, jobb, ha inkább újságot olvasok, és megvárom, amíg megváltozik a kábelek és a telefon-összeköttetések hangulata, és újra hajlandóak lesznek működni.”
„… a kritikusok rendkívül bizonytalanok, nem értik igazán, mi történik körülöttük, demokratikusak, ha politikáról van szó, de fasiszták, ha kultúráról. Azt hiszik, hogy a nép képes megválasztani a vezetőit, de nem képes kiválasztani a neki megfelelő filmeket, könyveket és zenéket.”
„…a <<szerencse>> valójában nem más, mint hogy az ember körülnéz, hogy meglássa, hol vannak az igazi barátai: mert az angyalok az ő szavaikon keresztül hallatják a hangjukat.”
„ És ez elég: elég, ha tudjuk, hogy az élet alapvető kérdéseire soha nem kapunk választ, mégis tovább tudunk menni.”
„Fölfedeztem, hogy sokkal jobb vagyok, és sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam, s a kor csak az olyan emberek lépteit lassítja meg, akiknek soha nem volt bátorságuk a saját ritmusukban menetelni.”
Cselekmény, történetvezetés: 10/10
Stílus: 10/10
Szereplők: 10/9
Érzelmek: 10/9
Összesen: 10/9
Enyhén spoileres infók:
Borítók: Személy szerint nem vagyok oda a festőért, aki az egységes magyar sorozat összes borítóját festette, de az angol valamivel jobb, de az is fura egy kicsit (hogy lehet egy sziluettnek fehér a szoknyája, most komolyan?).
Kedvenc szereplők: (1) főszereplő (2) Mikhail (3) Marie (4) az orvos
Kedvenc jelenetek: (1) a befejezés (2) jelenet Zágrában a befagyott szökőkúton (3) a főszereplő végigveszi azokat a témákat, amikről nem akar beszélgetni egy összejövetelen (4) a főszereplőt elüti a motor (5) Mikhail rendezvényei az örmény étteremben
Mélypont: amikor eszembe jutott, hogy „ilyen ember biztos nincs”
Kedvenc ötlet: a Zahir-motívum… meg még sok minden más :)
