VLOG: Kitárulkozom a romantikus fantáziáimról

Na jó, annyira nem. :D De egy picit.

Volt egy kis technikai nehézségünk, de azért leküzdöttük, úgyhogy megnézhetitek a tag videót, amiben a könyvekben található kiemelkedő hímeket társítok a különböző kategóriákhoz.

Jókait a népnek!

 Jókai Mór – Az új földesúr

(Könyvkuckó)

Nem igazán illeszkedik a blog profiljába a könyv, amiről most írok, pedig olvasok én ám ilyeneket is, csak sokak által ismert regényekről (szerintem) nehezebb érdekeseket írni. De hát nincs mit tenni, ez a gyöngyszem a harmadik Könyvmolypárbajos olvasmányom, úgyhogy lássunk neki!

A történet az 1850-es évekbe kalauzol minket, amikor is Magyarországon javában dúl a forradalom utáni, kiegyezés előtti patthelyzet. Ebbe az áldatlan állapotba szokott bele már egy ideje Garanvölgyi Ádám úr, egykori köztiszteletben álló táblabíró, aki a passzív ellenállás feltétlen híve, ennek megfelelően már évekkel ezelőtt önkéntes remeteségbe vonult, megfogadta ugyanis, hogy nem lép ki az utcára. Jobbára maradék kis földjein gazdálkodik, és sokat gondol az unokaöccsére, Aladárra, aki forradalmi hőstettei jutalmaképp Kufsteinban üli tizenöt éves börtönbüntetését.

Garanvölgyi nyugodt mederben folyó, rendezett kis életét azonban megzavarja az „új földesúr” felbukkanása. A szerencsés tulajdonos Ankerschmidt lovag, aki a forradalomban a császári csapatok egyik vezetője volt, békeidőben viszont megözvegyülvén, úgy döntött, két szép hajadon leányával a kies magyar földön telepszik le. Igazából kész is a konfliktus a két éltes férfiú között, amire még rásegít egy minden lében kanál szélhámos, egy haszonleső ügyvéd, és Aladár számtalan kérőt talonban tartó, kapzsi menyasszonya is.

Tehát beszéljünk Jókairól... szerintem a törzsolvasóim nagy része már rég abbahagyta a bejegyzést, de azért folytatom rendületlenül. :D Na de miért is ilyen ellenszenves minden idők legtermékenyebb magyar regényírója (a könyveit méterre lehet venni polctölteléknek, kiválóan mutatnak) a mai fiatalság szemében? Első helyen szerepel talán az a triviális indok, hogy azért, mert kötelező olvasmányok formájában ismerkedik meg vele a fogékony korban lévő diákság, ráadásul nem is feltétlenül a legolvasmányosabb köteteivel.

Aztán persze kétségtelen ott van az a bosszantó szokása, hogy hajlamos fejezethosszú leírásokat közölni gyakorlatilag bármiről, ami a regényeiben előfordul, melyben képes húsz-harminc oldalakat regélni például Tímár Mihály gabonakereskedelmi karrierjéről (vagy bármi másról... tényleg). Meg hát azért nyilvánvalóan a fogalmazásmódja felett eljárt az idő, a latin, francia, német szavak a szövegeiben pedig már egyáltalán nem képezik az alapműveltség részét. A „kedvcsináló” filmfeldolgozások szerintem még inkább ártanak, a regényekben legalább a cselekmény érdekes, de ezek a nagy klasszikus magyar mozik, amik a történetei alapján készültek, képesek a legjobb könyvét is három-hat órás dagályos unalommá változtatni.

Kufstein

De ha valaki leküzdi az előítéleteit, és nem zavarja, hogy átlagosan mondatonként előfordul egy szó, amit nem ért, akkor hamar úgy járhat, hogy felfedezi ennek a kiváló írónak az erényeit. Jókai tökéletesen ismerte azt a kort és környezetet, amiről éppen írt, azért minden helyszíne olyan élő és lélegző, és minden eseménye olyan valósághű, mintha a szomszéd sarkon is történhetett volna 150 évvel ezelőtt. Emellett a könyveinek cselekménye kifejezetten gördülékeny, a karakterek jól felépítettek, és az egész úgy általánosságban szemlélve nagyon szórakoztató.

Konkrétan ezt a könyvét nézve engem először az döbbentett meg, milyen humoros a regény. Az első húsz oldalt végignevettem, de utána is akadtak jócskán mulatságos részletek.  Az öreg Garanvölgyi olyan hanyag eleganciával és mérhetetlen makacssággal műveli a passzív ellenállást, hogy egyszerűen minden jelenetet öröm olvasni, amiben benne van, Aladár hasonlóképpen „laza”. A negatív karakterek ebben a regényben pitiáner, haszonleső szélhámosok, akiken szintén lehet szórakozni bőven. Emellett feltűnő, hogy ebben a könyvben még egy öncélú leírás sincs, az elbeszélő részek jól illeszkednek a cselekménybe, és egyik sem válik unalmassá vagy vontatottá.

Jókai egyik korai műve ez a regény, amit még áthat egyfajta mérhetetlen optimizmus, épp ezért bírálták a kortársai. Viszont néha olyan jó hinni abban, hogy a magyar föld elvarázsolhat valakit, hogy békében megférhet egy faluban a magyar táblabíró meg az osztrák hadastyán (kedvenc szavam a könyvem XD), ésatöbbi. Kellemes mese ez, nem több, nem kevesebb, de azért akadt néhány nagyon mély pillanata, amikor a sírás kerülgetett.

Akad egy meglehetősen átlátszó szerelmi szál is a történetben, ami bár nagyon bájos, azért, mégis egy kissé bugyuta talán... illetve inkább az egyszerű a jó szó rá, de hát nem lehet minden tökéletes. És Eliz mennyivel jobb női szereplő, mint az összes eddigi Jókai regény női figurái! Önálló, akaratos, engedetlen, de mégis csak épp annyira, amennyire még hihető az adott korban. :D Jó kis figura.

A történetben a legnagyobb izgalmat a negatív mellékszereplők szolgáltatják, akik önző ármánykodásukkal megpróbálják tönkretenni a főszereplők életét, de persze nem járnak akkora sikerrel, mint szeretnének. Viszont fordul elő emiatt az anekdotaszerű történetekben néhány csavar.

Összességében véve a regény nem tartogat eget verő izgalmakat, de kellemes, humorral gazdagított szórakozást nyújt néhány napra, kevés erkölcsi tanulsággal és hiteles történelmi betekintéssel.

Kinek ajánlom? Aki kedveli a korszakot, vagy csak egy pihentető olvasmányélményre vágyik.

Kinek nem ajánlom? Akit zavar, ha olyan kifejezések vannak a könyvben, amit nem ért (főleg német és francia nyelvűek, illetve latinizmusok).

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/9

Összesen: 10/9

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Hát erről különösen fölösleges nyilatkozni. :D

Kedvenc szereplők: (1) Garanvölgyi Ádám (2) Ankerschmidt lovag (3) Garanvölgyi Aladár (4) Eliz (5) Kampós úr

Kedvenc jelenetek: (1) Ankerschmidt először találkozik Garanvölgyivel (2) Aladár az ürgementést meséli (3) Ankerschmidt elmegy Aladárért a börtönbe (4) a kezdés (5) Eliz lebukik, hogy ő írt levelet Garanvölgyinek

Mélypont: -

Kedvenc ötlet: a disznólopás XD

Időutazás és szerelem... ismét

Guillaume Musso: Ott leszel?

(Könyvkuckó)

Régóta szemeztem ezzel a könyvvel a boltban, hallottam már róla hideget is, meleget is, mégsem akartam ítélni, amíg magam nem olvastam. Végül egy könyvtári egymásra találás eredményeképpen elolvastam a kötetet.

Elliott Cooper neves, elismert orvos, egy gyönyörű egyetemista lány büszke édesapja. Amikor azonban kiderül róla, hogy rákos (ez nem volt csoda ismervén a cigarettamennyiséget, amit életében elszívott), egyre gyakrabban gondol a múltjára, különösen arra a nőre, akit fiatalkora óta szeretett, és nem tudja kiverni a fejéből, hogy valahol felelős a tragikus balesetért, ami kioltotta az életét. Ekkor találkozik egyik ázsiai útja során egy különös öregemberrel, aki tíz varázserejű pirulát ad át neki: ezek segítségével visszautazhat harminc évet az időben, találkozhat fiatalkori önmagával, és persze elvesztett szerelmével is. Először tényleg csak találkozni szeretne vele, de aztán fiatal énjén keresztül megkísérti egy fantasztikus, de egyben ijesztő lehetőség: vajon meg tudja akadályozni a történteket? Megmentheti büntetlenül a nő életét?

A téma, meg részben a szerkezeti felépítés miatt ez a könyv eszembe jutatta egyik nagy kedvencemet, Az időutazó feleségét, és onnantól kezdve tudatosan és tudat alatt is azzal a könyvvel hasonlítottam össze. Az eredményről majd a végén nyilatkozok, most jöjjenek a gondolataim a könyvről.

Eleinte abszolút nem fogott meg. A karakterek nem rosszak, de nem igazán találtam egy magával ragadó jellemet sem, az író stílusában pedig van valami távolságtartás és terjengősség, amit eleinte nehezen viseltem. Aztán a közepe tájára beindult a dolog, akkor gyorsan is fogytak az oldalak, és eljutottam az általam tetőpontként értékelt részhez. Innét azonban a könyv még ötven oldalon keresztül folytatódott, amiből harmincat úgy szenvedtem végig, mert abszolút nem értettem, miért is kell az oda. A befejezés megint tetszett, viszont cseles módon a kiadó berakta utána a többi könyvének a részleteit hatvan oldalban, amit szintén nem voltam hajlandó elolvasni.

Idézhető részt nem nagyon tudok, amik tetszettek, azokat ő is úgy idézte mástól (minden fejezet elején van egy híres idézet).

Összességében számomra minden szempontból alulmaradt Az időutazó feleségéhez képest. A karakterek közel sem olyan erősek, az érzelmi színvonalát is alig üti meg, a fogalmazásmódja sem olyan magával ragadó. Ráadásul felfedeztem néhány logikai buktatót a történetben, voltak benne olyan dolgok, amik ellenmondásban álltak az időutazásról felállított saját törvényeinek is… ami azért elég ciki. Egy szó, mint száz: nem kifejezetten rossz könyv, de a jótól messze van. Talán a későbbi regényei már jobban sikerültek, mindenesetre ez alapján nem fizetnék értük.

Cselekmény, történetvezetés: 10/7

Stílus: 10/6

Szereplők: 10/7

Érzelmek: 10/6

Összesen: 10/6

Enyhén spoileres infók:

Borítók: Az eredeti borítóval jelent meg magyarul is, ami szerintem jó választás, mert annyira szép, hogy többen is megkérdezték miatta, hogy mit olvasok.

Kedvenc szereplők: (1) Matt (akinek a neve egyáltalán nem franciás, ami csak azért fura, mert az író francia :P) (2) Elliott (főleg fiatalon) (3) Rasztafej

Kedvenc jelenetek: (1) befejező jelenet (hú de jól mutatna filmben (2) a fiatal Elliott üzenetet küld a jövőbe (3) Ilena megmentése (első kísérlet)

Mélypont: amikor újra végigfutunk Elliott életén

Kedvenc ötlet: a fiatal Elliott elképzelései a jövőről (amikről ugye mi már tudjuk, hogy hibásak); hogy a jövőbe is lehet üzenetet küldeni a múltból; hogy az ember fiatal és időskori önmaga micsoda konfliktusokba keveredhetne, ha találkozna