Suzanne Collins - Futótűz

(Könyvkuckó)

Figyelem! Ez a trilógia második részének ajánlója, így SPOILEReket tartalmaz az első résszel kapcsolatban, aminek az ajánlóját itt olvashatjátok: Az Éhezők Viadala.

A magyar borító (az eredeti átvéve)

Katniss Everdeennek és Peeta Mellarknak sikerült a lehetetlen: vakmerő öngyilkossági kísérletükkel a Hetvennegyedik Viadal végén kikényszerítették, hogy mindketten életben maradhassanak, így Panem történetében először két győztes született. Az események óta eltelt fél évben a fiatalok beköltöztek új lakóhelyükre a Győztesek Falujában, és soha sem tapasztalt jólét köszöntött rájuk. Katniss ettől függetlenül továbbra is vadászattal tölti a napjai nagy részét, így segít az időközben a bányába került Gale-nek családja eltartásában, meg aztán be is golyózna a semmittevéstől. Közben bőszen próbálja elterelni a figyelmét a két fiú iránt táplált zavaros érzelmeiről, de már alig-alig odázhatja el a pillanatot, amikor kénytelen lesz újra beszélő viszonyba keveredni Peetával…

Közeleg ugyanis a Győzelmi Körút, ahol majd ismét boldogságtól mámoros szerelmespárként kell a kamerák előtt tündökölniük szerte mind a Tizenkét Körzetben. Egy felkavaró látogatás világossá teszi, milyen sok múlik az alakításukon: Snow elnök személyesen keresi meg főhősnőnket, hogy elmondja, Panemben sokan a lázadás jelének vélték a Viadal végén végrehajtott akcióját, az emberek forrongnak. Ha nem hűtik le a kedélyeket egy, Katniss butuska, szerelmes tinilány mivoltát hangsúlyozó propaganda-hadjárattal (aminek káprázatos fénypontja természetesen az eljegyzésük bejelentése), akkor annak komoly következményei lesznek. Ezek a következmények pedig nem csak őket, de a családjukat, barátaikat is érinteni fogják, mindent és mindenkit, aki és ami fontos nekik.

Tehát a Viadal még korántsem ért véget. Sőt, az igazi harc csak most kezdődik.

A brit/ausztrál borító

Majdnem annyira féltem ettől a könyvtől, mint az első résztől, de egészen más okból. Attól tartottam, hogy erőltetett lesz a folytatás, feleslegesnek fogom érezni, és nem is üti meg majd az első kötet színvonalát. Valóban kicsit gyengébbnek éreztem az előző könyvnél, de egyáltalán nem feleslegesnek, sőt. Sok dolog van, ami nagyon szerethető a második részben, és szerintem összességében egy roppant erős átvezető kötetet kaptunk.

Ez a könyv öleli fel a három közül a leghosszabb időintervallumot (majdnem fél év a tiszta cselekményidő), így nem csoda talán, hogy ez a legvontatottabb mind közül. Az eleje még csak-csak pörög a regénynek, mivel már nem kell beleszoknunk a világba, de a közepe eléggé ellaposodik, amiért egy elképesztően izgalmas utolsó harmad, és egy méretes függővég kárpótol minket.

A főszereplők jelleme kicsit jobban kibontakozik a regényben, viszont nyilván, mivel a nagy döntést az utolsó kötetre halasztja az írónő, így a Peeta-Katniss-Gale háromszögben patthelyzet uralkodik, amit én egyáltalán nem élveztem, sőt. Feldobták viszont a gárdát az új mellékszereplők, akik között igazán jól kigondolt, nagyon szerethető karaktereket találunk.

A világról alkotott ismereteink szépen fejlődtek, én nagyon vártam, hogy más körzeteket is megismerjünk, és kaptunk is belőle, bár nem annyit, amennyit reméltem. Viszont a korábbi Viadalokról is sok minden kiderült, amit szintén értékeltem.

Összességében véve nem hiszem, hogy jogos volt a félelmem, egyáltalán nem tűnt kierőszakoltnak ez a könyv, méltó folytatása az első résznek és tele van ígéretesen induló szálakkal, amikért lehet várni a harmadik kötetet. Mondjuk én úgysem bírtam volna megállni, hogy elolvassam, de ha ti még hezitáltok, nyugodtan vágjatok bele! :)

Cselekmény, történetvezetés: 10/10

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10

Összesen: 10/10

Innentől a kritika SPOILERt tartalmaz mindazoknak, akik nem olvasták a teljes második kötetet:

Aki már végigért a könyvön, tudja, milyen nehéz erről spoilermentesen írni, hiszen az igazán izgalmas, cselekményt meghatározó események a regény felénél lépnek működésbe. Most hazudnék, ha azt állítanám, nem számítottam rá, hogy Katnissnek és Peetának vissza kell mennie az Arénába, mert igazából kitaláltam. Ez, a befejezés, amit szintén kitaláltam, és még több apróság, amikre sikerült rájönnöm, tovább erősítette azt a benyomásom, hogy valójában én írtam a könyvet, csak nem emlékszem rá. :D

A német borító

És ez az új Viadal képes volt túlszárnyalni az előzőt, hiszen itt már nem megrettent kölykökről volt szó, hanem profi gyilkosokról, akik akárhogy is, de egyszer már túlélték ezt a rémálmot. Az is nagyon tetszett, hogy Katnissnek ezúttal egy nagyobb csapat tagjaként kellett dolgoznia, ez nagyon nehezére esett, de a helyzetükben az egyetlen logikus lépés volt.

A főszereplőnk egyébként rettenetesen irritált, főleg a könyv közepén, amikor teljesen véletlenszerűen rájött, hogy őt mégis Gale-nek szánta az ég, majd húsz oldallal később Peeta nyakába borult. Amikor cselekednie kellett, olyankor nem volt bele bajom. Peeta továbbra is messze a legszerethetőbb karakter az egészben (ó, azért milyen romantikus jelenetek vannak köztük, jajj), még akkor is, ha a kelleténél kevesebb életigenlés szorult belé, de bizonyos mellékszereplők is nagyot alakítanak (Haymitch, Cinna). Az egykori Győztesek között pedig találunk pár olyan figurát, hogy hű. Imádtam őket! :D

Mindezt pedig sikerül megfejelni egy olyan befejezéssel, amin csak tátogtam. Embernyúzás ilyen bizonytalanságban abbahagyni egy könyvet (szegény Peeta), de legalább szavatolta, hogy mindenki el akarja olvasni a folytatást.

Egyéb:

Borító(k): Nagyon szeretem az eredetit, jók a színei, ahogy a motívum változik, igazán ízléses, mégis dinamikus látvány. Az angolt sajnos elrontották, pedig az előzőt mennyire szerettem, kár érte, de ennek semmi értelme, és még a színek se az igaziak. A német nagyon tetszik, igazán jól viszi tovább az első rész borítósémáját, az is igazán szép.

Kedvenc szereplők: (1) Peeta (2) Finnick (3) Johanna (őt az előző könyv információi alapján tök másnak képzeltem... azt hittem, még mindig játssza az elveszett, szerencsétlen kislányt) (4) Haymitch (5) Cinna

Kedvenc jelenetek: (1) Peeta színt vall az Arénában (2) Katniss haverkodni próbál Finnickkel (3) Peeta alakítása az interjún (4) Katniss és Peeta utolsó napja a Viadal előtt (5) a befejezés (6) Johanna kirohanása (7) Katniss és Haymitch leissza magát (8) a fecsegők támadása

Mélypont: a közepe, elviselhetetlen volt Katniss tipródását olvasni

Kedvenc ötlet: Katniss fecsegőposzáta-ruhája, az Aréna felépítése

Szerb Antal – A Pendragon-legenda

(Könyvkuckó)

Ímhol következzék a harmadik listás könyvem ajánlója!

Bátky János, magyarországi bölcsészprofesszor már évek óta Angliában él, hiszen ide köti fő kutatási területe. Ez pedig nem más, mint a Rózsakeresztesek titkos társasága, akik az alkimisták különösen elszánt képviselői voltak, az aranycsinálás és az örök élet titkának megszállottjai. Természetesen el van ragadtatva, amikor egy fogadáson megismerkedik a gwyneddi earllel, aki híres a könyvgyűjteményéről, és mint kiderül, ő is a Rózsakeresztesek nagy rajongója. Így hát képtelen visszautasítani az earl pompás vidéki kastélyába, Llanwyganba szóló meghívást, ahol majd békés körülmények között kutakodhat az ősrégi könyvek között.

Itt hamar megismerkedik az uraság unokahúgával és unokaöccsével, előbbibe kicsit bele is habarodik. De van valami furcsa a kastélyban: a folyosókon mintha szellemek járnának, ráadásul hamarosan valaki az earl életére tör. Így már sokkal kevésbé tűnnek rosszmájú tréfának azok a fenyegetések, amiket Bátky kapott walesi utazása előtt…

Nagyon furcsa élmény volt olvasni ezt a könyvet, főleg mert rengeteg helyen Dan Brown munkáira emlékeztetett, bár ugye ez volt előbb. :D Persze a hasonló témaválasztás ellenére annyira sok közös nem érződött azért a két regényben, nagyon más az írók stílusa. Mindenesetre, ha Szerb Antal ezt a könyvet nem magyarul írja meg, szerintem már világhírű lenne.

Ami tetszett a könyvben nagyon, az az egésznek a légköre volt, az a ködös, misztikus angliai táj beleégett a lapokba, és valami fantasztikus érzékletességgel jelent meg előttem. Szerettem a szereplőket is minden bogaruk ellenére, Bátky igazán rokonszenves főszereplő volt, de a többiek is derekasan helytálltak. A humor persze szerves része a kötetnek, különösen élveztem az angolok és a kontinens szembenállásával kapcsolatos poénokat, az ilyen nemzeti sztereotípiás humorra mindig vevő vagyok. Olvasmányos is egyébként a könyv, pörög a cselekménye rendesen, nehéz letenni.

Ami nem annyira tetszett, az a befejezés volt. Nagyon nehezen tudtam ezt a lezárást megemészteni, egyrészt korán volt nekem, elolvasgattam volna a könyvet még egy ideig, másrészt olyan üresre is sikerült, számomra nem igazán magyarázta meg a regény rejtélyeit, olyan érzésem támadt, mintha megoldás helyett hirtelen elküldtek volna haza. Maradtak furcsaságok is a könyvben, ezért nehéz belőni szerintem a műfajt is, mert egy kicsit fantasy, egy kicsit krimi, egy kicsit kalandregény. Olyan egészen furcsa, egészen más, és egészen különleges. Igazi Szerb Antal.

Tudom ajánlani azoknak, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól, és hajlandóak eltűrni néhány megmagyarázhatatlan dolgot egy könyvben. :D

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/9

Érzelmek: 10/9

Összesen: 10/9

Enyhén spoileres infók:

Borító(k): A saját borítómon egyedül a betűtípust szerettem, más mondjuk nem is nagyon volt rajta. :D

Kedvenc szereplők : (1) Bátky (2) Osborne  (3) Lene (4) az earl (5) Mallory

Kedvenc jelenetek: (1) Bátky elmegy kiszabadítani a társait, de maga is fogságban végzi (2) a szellem gyilkol a kastélyban (3) Pendragon felderítése (4) Lene elcsábítja Osborne-t (5) a kezdés

Mélypont: a befejezés :(

Kedvenc ötlet: az álcázós-megfigyelős részek :D

A kéz

(Színházi szemle)

Ha nagyon dióhéjban akarnám megfogalmazni az előadás lényegét, akkor azt mondanám: sok hűhó semmiért. Háy János és Lovasi András színdarabja a Csiky Gergely Színház színpadán szüleink generációjába kalauzol el minket, ez értékelendő, de a nagy áttörés ezúttal nem sikerült.

Dávid élete elég kilátástalannak tűnik: a kis faluban, ahol él, a család számára az a legnagyobb esemény az évben, hogy lemennek kempingezni a Balatonra. A fiú előtt az az egyetlen távlat, hogy apja nyomdokaiba léphet a kertészet vezetésében. Ő azonban másra vágyik, rockzenész szeretne lenni. Így elhatározza, hogy a nagyvárosban folytatja tanulmányait, ahol majd minden szép és jó lesz. Tényleg? Hát nem egészen.

Szó se róla, a szerzők, illetve a rendező mindent megtett azért, hogy ez a darab élvezhető legyen. A zene nagyon kellemes, jól illeszkedik a történetbe. A színészek ügyesek, úgy látszik, ez az év a Csikyben a fiataloké, hiszen ebben a darabban is egyetemi hallgatóké lett a főszerep, és nagyon jól megállják a helyüket. A díszletek is igazán látványosak.

Amivel problémáim akadtak, az a történet. Tudni kell a sztoriról, hogy eredetileg egy novelláskötetben írták meg, talán ezért is maradt bennem olyan érzés, hogy nem sikerült egységes történetté formálni a cselekményt, végig kicsit darabos maradt. Mindemellett olyan érzésem volt, mintha igazából semmiről sem szólt volna az egész. Hiába beszéltek a darabban sok mindenről, egy téma sem lett igazán hangsúlyos, valahogy mintha minden a levegőben lógott volna. Összességében véve még a novelláskötet elolvasásához se nagyon kaptam kedvet, pedig egy feldolgozással szemben minimálisan ezt a követelést szoktam támasztani.

Az Olvasók Viadala –5. téma

    

 Ki vagy kik a kedvenc férfi és női szereplőd/ szereplőid, és miért ő/ ők? Jellemezd a karakterüket és a cselekményben betöltött szerepüket! (Akár átfogóan az egész trilógiában, akár kötetenként.)

Szerinted melyik szereplő ment át a legnagyobb jellemfejlődésen, és miért?

Nagyon sok szereplőt szerettem, de (főleg talán a történet jellege miatt) a férfiszereplőket sokkal erősebbnek találtam, mint a nőiket, ezért külön kell kezelnem a két nemet a  kérdésben.

Először a férfi szereplők TOP 5-ös listája:

1. Peeta

Nem nagy titok, hogy az összes szereplő közül leginkább tőle voltam hasra esve. :D Már a történet legelején nagyon szerettem benne, hogy olyan más volt, mint a legtöbb szereplő, érzékeny, gyengéd, gondoskodó. A humorát is nagyon értékeltem. Aztán ehhez jött még hozzá a művészi véna, meg a további jó tulajdonságai, például az embersége. Olyan tipikus tragikus hős-firgurának tűnt nekem, annyira kilógott a világából, hogy nagyon féltem egy negatív befejezéstől vele kapcsolatban, és végül is bizonyos szempontból igazam lett. Szerencsére a dolog jól sült el, mert ha viszontagságosan is, de sikerült összeszednie magát, és bebizonyította, hogy valójában mennyire erős. A Katniss iránt érzett szerelme reálisabb alapot kapott ezáltal, és szerintem az is jót tett neki, hogy kénytelen volt kimondani és megkérdezni azokat a dolgokat, amiket egyébként nem mert volna. Néha zavart a túlzott mártírkodása, de a legtöbb helyzetben ez indokolt volt, úgyhogy belefért.

http://alicecullen88.deviantart.com/art/THG-Finnick-and-Annie-184700838

2. Finnick

Másik nagy kedvencem, akit már akkor bírtam, amikor még megpróbált bunkónak tűnni. Szerintem Finnick a történet egyik legsokoldalúbb és legérdekesebb figurája, akár egy önálló regényt is lehetne építeni rá, annyira erős karakter. Először is ugye feltűnik a Kapitólium által ráerőszakolt szívtipró-szerepben, aztán szép lassan kiderül, hogy valójában jószívű ember, megbízható szövetséges, hűséges barát, odaadó társ, mindezt olyan múlttal a háta mögött, ami bárkit összetörhetett volna. Finnick mégsem adta fel, és még a gödör legmélyéről is próbálta segíteni Katnisst, majd végül is megint megtalálta magában az erőt ahhoz, hogy felvegye a Kapitólium ellen a harcot. Nagyon szerettem a barátságukat, ami bizonyos szempontból egy jó testvérkapcsolatra is emlékeztetett. Finnick ezenkívül szerintem egyfajta szerepmodell is volt a lány számára, hiszen sokszor nagyon hasonló problémákkal, érzésekkel kellett szembenézniük, és ő végül is megmutatta, hogy a dolgok jóra fordulhatnak minden viszontagság ellenére. A kapcsolata Annie-vel egyszerűen bűbájos volt, nagyon sajnálom, hogy csak ilyen rövid ideig lehettek boldogok együtt.

3. Haymitch

Haymitch számtalan rossz tulajdonsággal rendelkezik, ennek ellenére számomra nagyon szerethető szereplőnek bizonyult. A történet elején igazi gag-karakternek tűnt (olyan figura, amire az író komolyabb sztoriban a poénokat építi), aztán a történet előrehaladásával megmutatta, hogy sokkal több ennél. Mindig kiállt a gyerekek mellett, és a végére egyfajta apafigurává is vált talán a számukra, annak ellenére, hogy határozottan nehéz ember. Viszont ő legalább mindig törődött velük, és nekem nagyon úgy jött le a harmadik részből, hogy szerette is őket. :)

4. Cinna

Szerintem Cinnát nagyon nehéz nem szeretni. :) Ő volt az első, aki bebizonyította, hogy a kapitóliumiak elborult társaságában is akadnak értelmes emberek, és nagyon bátor dolog volt tőle, ahogy lázadt, mindig a maximumot nyújtotta, amivel Katnisst tudta támogatni, akkor is, amikor tudta, hogy a saját életével játszik.

5. Boggs

Bár viszonylag keveset szerepelt, mégis nagyon megkedveltem, szépen kibontakozott a jelleme a harmadik könyv végére. Ő talán még inkább apafigura lehetett volna Katnissnek, csak ugye nem maradt ideje rá. Ennek ellenére nagyon szeretetreméltó embernek sikerült megismernem.

+1. Kökörcsin

Csak hogy Gale lássa, hogy még a macskát is jobban szerettem nála. XD Viccet félretéve, szerintem Kökörcsin nagyon feldobta a történetet, imádtam, ahogy Katnissel utálták egymást, a végére azonban mégis rákényszerültek valamiféle szövetségre. :)

 

És akkor a lányok:

1. Johanna

Finnick párja női oldalon szerepkör szempontjából. Nagyon elüt a könyv összes többi női karakterétől, igazi vagány csaj, őrült is egy kicsit, de valahol pont ebben áll a varázsa. A harmadik részben az is világossá válik, mennyire törékeny és esendő, de remélem, hogy az élet majd kárpótolja azért a sok szörnyűségért, amit el kellett szenvednie.

2. Ruta

Jaj, hát ő pont annyira szeretnivalóra sikerült, amennyire kellett, hogy a halála megfelelően szörnyű legyen. :( Abszolút megértem, Katniss miért nem tudta túltenni magát rajta. Szerintem az olvasóknak sem sikerült.

3. Katniss

Nem voltam érte oda éppenséggel, ha a fiúkkal együtt nézem, nem fért volna be az első ötbe. Viszonyunk enyhén szólva is ambivalensnek tekinthető, néha nagyon utáltam őt, ezt majd a következő témában kifejtem. Azt viszont el kell ismernem, hogy nagyon egyedi főszereplő, érdekes volt az ő szemszögéből követni az eseményeket.

http://mary-chan.deviantart.com/art/Watching-the-Games-275236586

4. Effie

Olyan ártatlan módon bolond egy nőszemély, imádnivalóan butuska és sekélyes. :) Mégis, a maga módján rengeteget tett Katnissért meg Peetáért, és ezt tisztelem benne.

5. Prim

Őt igazából csak a harmadik kötetre szerettem meg, tetszett az az okos, érzékeny fiatal nő, akivé felcseperedett, előtte olyan semmilyen volt a számomra. Végül mégis sajnáltam nagyon. :(

Ha a jellemfejlődést kell néznem, a legtöbb karakter nem sok ilyet mutatott, inkább arról volt szó több esetben, hogy Katniss első ránézésre levont valamilyen következtetést az illetőről, amit aztán a tettei alapján kénytelen volt átírni. Így például Finnick, Boggs, illetve Johanna megítélése sokat változott a történet során, noha ők maguk nem sokat alakultak.

Aki tényleg fejlődött, az szerintem maga Katniss volt. Alapvetően persze ugyanaz maradt, mint a történet elején, de sokat érett, tanult a történet során. Rá kellett jönnie, hogy nem játszhatja örökké a magányos farkas szerepét, hogy igenis szüksége van társakra, és azt is megtapasztalta, hogy a döntései igen komoly hatással vannak mások életére (vagy halálára…). Szerintem sikerült felnőnie a történtek hatására, a Viadalok előtt nem tudta volna meghozni ugyanazokat a felelősségteljes döntéseket, amiket a harmadik kötet végére sikerült.

A másik karakter, aki sokat alakult, Prim volt. Ő a szemünk láttára esetlen, gyámoltalan kislányból erős, független nővé változott. Nagyon tetszett, ahogy a harmadik kötetben támogatta a nővérét, illetve ahogy készült az orvoslás kitanulásával a jövőjére, arra, hogy majd segíteni tudjon másokon. Halála nem csak a családjának volt nagy veszteség.

Sarah Mlynowski – Ten Things We Did (and Probably Shouldn’t Have)

(Könyvkuckó)

Pont rosszkor olvastam ki ezt a könyvet, akkor, amikor semmi időm sem volt blogolni, így maradhatott ki az ajánló. Aztán gondolkodtam a dolgon, és rájöttem, hogy érdekesebb, ha egy ilyen könyvről írok, amiről kevés magyar nyelvű vélemény áll a rendelkezésre, mintha egy olyanról, amiről minden második bloggernek van már irománya. :)

April utálja a változásokat, mert eddig azok még soha nem jelentettek számára jót. A szülei szétmentek, anyja Franciaországba költözött az új pasijával, és vitte magával April öccsét is, míg a lány az apjával és annak újdonsült feleségével maradt. Ezt a bizonytalan helyzetet a barátnői, valamint imádott pasija, Noah segítették átvészelni. Így talán érthető, miért van April teljesen kétségbeesve, amikor közlik vele: elköltöznek. Még hogy átcuccoljon az Államok másik felére, és hagyjon itt a tanév közepén mindenkit, aki fontos neki? Na ne!

Így születik meg April fejében a gondolat: odaköltözhetne Vihez, régi barátnőjéhez, hiszen az ő anyukája színésznő és szuperlaza, a házuk pedig hatalmas. Ezzel csak egy gond: Vi anyukája a következő fél évet turnézással tölti. Egy megoldás marad: a lányok legyártanak két hamis e-mail-címet, amiken keresztül az ősökkel tárgyalnak, és mindegyik oldalt megnyugtatják, hogy minden a legnagyobb rendben van, April odaköltözése teljesen normális, és hogy lesz felnőtt, aki vigyázni fog rá.

Miután a csalás megvan, a lányokra vár fél év, amikor teljesen a maguk urai, azt tesznek, amit akarnak, minden szülői felügyelet nélkül… na de mivel töltik el az időt? Tíz (jó, kilenc, az első az e-mailes hazugság volt) olyan dologgal, amit megtettek, de talán nem lett volna szabad. Ezek a dolgok pedig végül oda juttatják Aprilt, hogy 15 perce van eltakarítani pár félpucér srácot meg egy csomó piásüveget a házból az apja érkezése előtt, aki arra számít, hogy Vi anyját is ott fogja találni…

Kellemesen csalódtam ebben a könyvben. Arra számítottam, hogy a lányok ennél sokkal-sokkal mélyebbre fognak süllyedni, körülbelül egy Zs-kategóriás amerikai vígjáték szintjére, és hogy semmi sem fog igazán megfogni a kötetben. Szerencsére tévedtem. :)

Ami legelőször is nagyon feltűnő, az a narráció technikája: viszonylag hosszú fejezetek vannak (kb. tíz fejezet az egész, a tíz megtett dolog köré szerveződve), amik viszonylag rövid, filmszerű jelenetekre tagolódnak, mindegyik egy-egy félmondatos címmel bevezetve. Ez ad egy lendületet a történetnek, sokkal inkább pörög az egész, mint ahogy a témájától elvárná az ember. Például:

„MARCH 28

Yup, believe it: I was born on March 28, yet my name is

April.

I was supposed to be born on April 14, but I was two and

a half weeks early and my mom decided that April didn’t

have to be literal. It could be metaphorical. A new season.

A new family unit.

At least they hadn’t named me March.

LOST IN TRANSLATION

Matthew: You better call Mom back. She’s trying to get in touch

with you. Has bitten off all her nails.

Me: Moving into Vi’s today! Will call her later! xxx

Matthew: U R?

Me: Dad leaving 4 the Cleve

Matthew: Oh right.

Me: Didn’t you tell Mom he’s moving?

Matthew: Forgot. Did u?

NOT THAT KIND OF MOTHER

Why didn’t I consult my mother about my living situation?

In a traditional mother-daughter relationship, the

daughter would probably call her mother to discuss a move

like this. Although in a traditional mother-daughter

relationship, a high school junior would live with her mother.

But my mother lived in Paris with her new husband,

Daniel (pronounced “Danielle” en français). She’d been

gone a year and a half, since the summer after freshman

year.

The truth is, it hadn’t occurred to me to consult her about

my living situation.” (Részlet a második fejezetből)

Aztán, ami nagy erőssége még a sztorinak, azok a karakterek: nem mondhatnám őket sablonosnak, élnek, változnak, fejlődnek, és könnyen lehet velük azonosulni. Egyedül talán Vi nem volt szimpatikus, de őt is meg lehet érteni a családi helyzete alapján, hogy egy ilyen megbízhatatlan anya mellett úgy érzi, mindenáron az ő kezében kell maradnia az irányításnak. A fiúszereplők is nagyon jók. Noah a jófej srác, akivel valahogy már mégsem olyan a kapcsolatuk, mint régen, Hudson a titokzatos, aki mindig hajlandó megmenteni a napot, öccse, Dean pedig elsőre talán felszínes rosszfiúnak tűnik, de aztán kiderül róla, hogy nem igazán igaz rá ez a diagnózis. :) April másik barátnője, Marissa, illetve az ő kompániája nem fogott meg igazán, ők unalmasak voltak.

Aki azonban teljesen meggyőzött, az maga April volt. Az ő személyiségfejlődése a történet fontos mozzanata, és ez szolgáltatja azt a komolyabb tartalmat, ami teljesen megdöbbentet (mármint, hogy van a könyvben). Elsősorban azt mutatja be a regény, hogy milyen érzelmi sérülésekkel néznek szembe a csonka családban felnövő gyerekek, és miként lehet ezen túllépni, hogy később érett, normális kapcsolatokat tudjanak kialakítani. Szerintem a regény sokat segíthet az elvált szülők gyerekeinek, emellett még szórakoztató is.

Summa summarum: nyugodt szívvel ajánlom a könyvet, igényes, romantikus, de nem szirupos, vicces, de komoly is egy kicsit. Nagyon kellemes olvasmány.


Ja igen, majdnem elfelejtettem megköszönni a könyvet Kellynek! (Meg a programot is, nagyon jó. :) )

Végezetül jöjjön néhány spoilermentes idézet!

“I can’t live with you guys forever. We knew I’d have to go home eventually, right?”

I guess I had. But I hadn’t. I knew it was a stupid thing to think, or to hope, that she’d move in with us for good. Ever since she’d come to stay, I’d been so happy. I’d barely thought about my parents at all. I finally felt like I had a family again.

But everyone else got to go home.

Everyone except me.”

„My favorite was a photo of Noah and me that Marissa had taken at school the day before he gave it to me. Sitting together. A couple. I loved that he was mine. I had a boyfriend. My birthday wish had come true, albeit eight months later. I wondered if I had unknowingly made a trade. Parents for boyfriend.

And if I’d trade back if I could.”

„I didn’t know what I wanted. I knew that I didn’t want to feel like this.

Abandoned.

Dirty.

Unwanted.

Left behind.”

Cselekmény, történetvezetés: 10/10

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/9

Érzelmek: 10/9

Összesen: 10/9

Nyelvi nehézség (angol eredeti): 10/7 (Átlagosan nehéz mondatszerkezetek, de erősen fejleszti a szlengszókincset éppúgy, mint ahogy orvosi szakkifejezéseket is lehet belőle tanulni. :D)

Enyhén spoileres infók:

Borító(k): Az első nagyon tetszik, egyszerű, de aranyos, viszont a rúzsnyomos olyan… nem is tudom, kurvás nekem, ráadásul még a címet is megváltoztatták, nem kellett volna.

Kedvenc szereplők : (1) April (2) Hudson  (3) Dean (4) Noah (5) Lucy

Kedvenc jelenetek: (1) April lerántja Hudsonről a leplet :D (2) April elmegy vigasztalódni a régi házukba (3) a befejezés (4) Vi elveszti a szüzességét (5) Noah végre színt vall

Mélypont: nem emlékszem, hogy lett volna

Kedvenc ötlet: a narrálás, az mindent visz

Daniel Keyes – Az ötödik Sally

 (Könyvkuckó)

Hosszas késlekedés után íme a második listás könyvem ajánlója.

Sallyvel van egy kis gond: elvált a férjétől, nem láthatja imádott gyerekeit, jelenleg munkája sincs… ja igen, és kiesik neki az idő. Időnként hasogatni kezd a feje, elsötétül előtte a világ, és ami ezután történik, nos, arról semmilyen emléke sem marad. Váratlanul idegen helyeken találja magát, idegen emberekkel, akik fura neveken szólítják őt. Amikor a pszichiátrián ébred, majd közlik vele, hogy megpróbált öngyilkos lenni, úgy dönt: ezúttal elfogadja a szakember segítségét, hátha fényt derítenek a rejtélyes kórra. Pszichiáterének, Rogernek azonban a saját problémáival is meg kell küzdenie. A kórházban azt pusmogják, kiégett, talán nem alaptalanul.

Derry tökéletesen tisztában van vele, mi a baja Sallynek. Hát persze, hiszen ő Sally négy személyiségének egyike, a kapcsolattartó, aki az összes többi létezésének is tudatában van. Hozzá társul még Nola, a borongós művészlélek, Bella, az érzéki vadmacska, valamint Jynx, az agresszivitás élő mintaképe. Hogy valaha sikerül-e összhangra vergődniük, vagy folytonos széthúzásukkal elpusztítják Sallyt, nos, az kiderül a könyvből.

Háthát, elég ambivalensek az érzéseim a kötettel kapcsolatban. Sok dolgot szerettem benne, Keyes stílusa még mindig nagyon megfog (még akkor is, ha itt nem tetszett annyira, mint a Vriágot Algernonnak esetén), valamint remekül ért az érzelmek ábrázolásához, és mindig gyorsan fogynak a könyvei, nem tudom félrerakni őket. Azt is szerettem, hogy Derry volt a szemszögfőszereplő, az ő szemén át izgalmas volt nyomon követni az egész rendszer működését.

A témaválasztás is megragadott, nagyon érdekes állapot ez a többszörös személyiség, és Keyesnek remekül sikerült ezt közel hozni hozzám, sokszor belegondoltam, milyen lehet Sally helyzetében, illetve a volt férje, gyerekei, kollégái szemszögébe is beleképzeltem magam. Vajon ha az én egyik ismerősömről derülne ki, hogy igazából nem szeszélyes, hanem többszörös személyisége van, vajon mit tennék? Akadt pár nagyon torokszorító jelenet is a könyvben, amitől rendesen könnybe lábadt a szemem, és ez jó volt.

Amit viszont nem szerettem, hogy Keyes talán túlságosan is leegyszerűsítette a problémát, bár ez rossz megfogalmazás, inkább túl kereskedelmivé tette. A történet nagy része a szerelmi szálak körüli nyavalygással ment el, amikért nem igazán lelkesedtem, különösen azért a szálért nem, ami a legerősebben jelen volt a könyvben. Ráadásul ezt a Sallyt lépten-nyomon meg akarta erőszakolni valaki, ami csöppet valószínűtlennek tűnik, meg szerintem nem is volt olyan jó csaj, hogy mindenkinek gerjednie kellett rá. Így hát a pasikat sem értem, akik beleestek. :D

A könyv végét könnyűszerrel kitaláltam, és igazából még Jynx legszörnyűbb húzásainál se kételkedtem, hogy tényleg az lesz a vége, ami, azt sem szerettem benne, kicsit átlátszó volt.

Összességében nem ez életem legnagyobb könyvélménye (még Keyestől sem), de azért élvezhetőnek találtam, majd olvasok még tőle.

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/8

Szereplők: 10/8

Érzelmek: 10/7

Összesen: 10/8

Enyhén spoileres infók:

Borító(k): A legtöbb elég régi/lepusztult, de ez az új nagyon tetszik, rettentően kifejező.

Kedvenc szereplők : (1) Derry (2) Todd  (3) Nola (4) Jynx (5) Roger

Kedvenc jelenetek: (1) Derry születése (2) a gyerekek születésnapja (3) a kocsmai verekedés (4) Nola és Todd a műteremben (5) a lóverseny

Mélypont: amikor összejöttek Rogerrel… nem szurkoltam nekik

Kedvenc ötlet: a kirakati bábu, amiből később megpróbál személyiséget csinálni

A 2011-es évről

Forrás: http://lenabelicosa.blogger.hu

A tavalyi évről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy könyvekben szegényen telt volna. Következzen egy rövid összegzés olvasói teljesítményeimről, egy kis statisztika, illetve az év legjei!

Az újévi fogadalmaim között szerepelt tavaly, hogy megpróbálok minél több jó könyvet elolvasni (később 50 elolvasott könyvben számszerűsítettem). Ez sikerült: 2011-et 51 elolvasott könyvvel zártam, figyelembe véve az újraolvasásokat, versesköteteket (bár abból nem mindet) és a mangákat is. Ez a szám nagyjából duplája a tavalyi teljesítményemnek, úgyhogy azt hiszem, elégedett vagyok. Nagyjából kijön az egy könyv/hét átlag, amit főleg azt figyelembe véve jó, hogy pár kötettel meddig elszöszmögtem.

Forrás: http://torontoismytown.blogspot.com

Beszerzéseket tekintve a kötetek közel harmada (16 db) került ki a könyvtárból, 7-et kölcsönbe kaptam (14%), a többihez saját vagy családi könyvgyűjteményből jutottam hozzá. Egy új médiumot is felfedeztem tavaly: az elolvasott könyveim közül 9 (18%) e-könyv volt. Mindegyiket laptopon olvastam, e-könyv-olvasó híján, remélem, az az idei év újítása lesz.

Összesen az év során a család olyan 50.000 Ft körüli összeget költött könyvekre, ezekből gyakorta ajándékoztuk is egymást, én a magam részéről legalább három kötetet adtam ajándékba idén.

(Számomra) Meglepő módon, olvasmánylistámban többségében férfi írók művei szerepelnek, a figyelmemre érdemes könyvek csupán egyharmadát írták a gyengébbik nem képviselői. A magyar szerzők aránya még ennél is rosszabb: csupán 5 könyvet olvastam idén magyar írótól, kettőt valószínűleg csak azért, mert kötelező volt. Örvendetesebb adat, hogy nőtt az angol eredetiben elfogyasztott könyvek aránya. Ezek közül szintén 5 került az utamba.

Belekezdtem pár sorozatba is, a Rettentő gyönyörűség, az Angelfire és a terjedelmesebb Démonvilág meg Francia história említendők meg.

Jövő évre cél az olvasott könyvek számát szinten tartani, valamint növelni a magyar szerzők, illetve az angol nyelvű olvasmányok arányát.

Az év legnagyobb eseménye mégis ennek a blognak a megnyitása volt. :D Nem számítottam rá, hogy még valaha is nekiállok valami ilyesminek, mint a blogolás, aztán mégis itt vagyunk. :D És élvezem, szeretek könyvajánlókat írni. Nem vagyok ugyan hipernépszerű, de azért tudom, hogy olvasnak, és ez jó érzés.

Akkor jöjjenek az év legjei. Általános toplistám:

1. Suzanne Collins: Futótűz/ A kiválasztott

Nem akartam két külön helyet a listán, mert együtt érdemlik meg az első helyet, vagy még inkább hármasban az első résszel, mert határozottan ez a trilógia volt számomra az év legnagyobb olvasmányélménye. Egy disztópikus világban modern rabszolga-felkelés történeten keresztül vall a háború szörnyűségeiről, az emberek szörnyeteggé válásáról, a szabadság igazi jelentéséről. Nagyon jó, csak ajánlani tudom.

2. Jay Asher: Tizenhárom okom volt

Mindig is érdekelt az öngyilkosság, mint téma, és szerintem ez a könyv nagyon jól, fiataloknak szóló módon foglalkozik vele. Nem értettem meg belőle, mi adhat okot az öngyilkosságra, de már jobban bele tudom élni magam azok helyzetébe, akik mégis meghozták ezt a döntést. Ez szerintem nagy eredmény.

3. John Green: Alaska nyomában

Hasonló, mint az előző, mégis nagyon más. Humorosabb, könnyedebb, emészthetőbb könyv, de jobban megmozgatja az ember gondolkodását, súlyos kérdéseket vet fel, amire magunknak kell megtalálni a választ.

4. Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Különös, kicsit hátborzongató hangulatú történelmi regény az 50-es évek katalán valóságából. Emellett kicsit krimi, kicsit lélektani regény, és a romantikus szál is nagyon jó benne. Arról nem is beszélve, hogy a stílusa csodaszép. Csak ajánlani tudom.

5. Stephenie Meyer: A burok

Ahhoz képest, mennyire tartottam ettől a könyvtől, egész jónak éltem meg. A Föld testrabló űrlények általi megszállását mutatja be – egy idegen szemszögéből. A számomra ideálisnál talán egy kicsit több romantika szorult belé, de azért foglalkozott más érzelmekkel is bőven, határozottan kellemes olvasmány volt.

6. E. M. Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan

Kegyetlenül őszinte háborús regény, vallomás egy generáció életének tönkremeneteléről. Nagyon őszinte, nagyon igaz, és nagyon szép a maga kétségbeejtő módján.

7. Christopher Moore: Biff evangéliuma

Hiába vagyok gyakorló katolikus, engem kilóra megvett ez a könyv. :D Vicces, aranyos, megható, és meglepően sokat mond a hitről. Nem megbotránkozni kell rajta, hanem meg kell próbálni megérteni.

8. William Golding: A legyek ura

Régóta halogatott, de végül nagyon megszeretett klasszikus. Odavoltam a tájleírásaiért, a karakterekért, a vége pedig tényleg felkavaróra sikerült.

9. Jang Ercsö Namu: Búcsú Tóanyánktól

Különleges hangulatú életrajzi regény egy nagyon más kulturális körülmények között élő aprócska ázsiai népcsoport, a moszók világából, egy olyan nő tolmácsolásával, aki ebből a zárt világból elindulva vált híres énekesnővé, majd modellé.

10. Courtney Allison Moulton: Angelfire

Néha már kezdem elveszteni a hitemet a YA-műfajban a sok elrettentő példát olvasva, de egy-egy ilyen gyöngyszem mindig visszahozza a kísérletező kedvemet. :D Ez egy kellemes kis harcolós urban-fantasy angyalokkal és keresztény mitológiával, már nagyon várom a folytatását.

Egyéb díjak:

Az év legrosszabb könyve: Kemény verseny volt ebben a kategóriában, végül kéz a kézben W.M.P. Young: A viskó, illetve Nicholas Evans: A suttogó végeztek itt holtversenyben. Mert, ha különböző okokból is, de a hajamat téptem tőlük. Határozottan idegesítő könyvek voltak a számomra. Ráadásul rövid időn belül olvastam őket (ugyanabban a hónapban).

Az év legpozitívabb csalódása: A burok, mert soha nem számítottam rá, hogy Stephenie Meyer olyat tud írni, amit én lelkesedve olvasok. :D

Az év kedvenc témája: az öngyilkosság. Két könyv is bekerült a TOP 10-be, illetve még olyan kötetekben is előfordult a kérdés, amikre nem is számítottam (A kiválasztott, Biff evangéliuma).

Az év kedvenc műfaja: Lélektani. Nagyon szeretem az emberek személyiségét boncolgató írásokat, így sok olyan könyv kerül a kezemben, ami legalább részben ezzel foglalkozik.

Az év kedvenc női főszereplője: Izé, nehéz dönteni, általában nem vagyok ellötyögtetve a női szereplőktől. Talán Ellie-t mondanám az Angelfire-ből, ő megmaradt, mint különösen szimpatikus főszereplő. A második helyen, közel hozzá April áll a Ten Things We Did-ből, a harmadik helyen Bec az Áldozatból.

Az év kedvenc férfi főszereplője: Hát, ha Peeta Az Éhezők Viadala-trilógiából főszereplőnek számít, akkor ő az abszolút kedvenc. Olyan hypeolást csaptam körülötte, hogy még magamat is megleptem. XD Második Pufi az Alaska nyomábanból, harmadik Daniel, A szél árnyéka főszereplője.

Az év kedvenc női mellékszereplője: Cirip-cirip… női mellékszereplőkre még kevésbé emlékszem, mint főszereplőkre… megvan! Juni a Vérfüredből. :D

Az év kedvenc férfi mellékszereplője: Finnick Odair Az Éhezők Viadalából. Magasan. :D

Az év kedvenc állatszereplője: Minimális konkurenciával Kökörcsin nyert, Az Éhezők Viadala-sorozat ocsmány macskája. :D

Az év kedvenc humoros könyve: Ha pusztán az egységnyi szövegre jutó röhögés mennyiségét nézem, akkor egyértelműen a Piszkos Fred, a kapitány viszi a prímet. Egyéb szempontokat is figyelembe véve a Biff evangéliuma is szóba jön.

Az év legjobb írója: Hosszas megfontolás után A szél árnyéka íróját, Carlos Ruiz Zafónt választanám, mert annyira elvarázsolt, hogy azonnal meg kellett vennem az író másik magyarul megjelent könyvét, amit idén tervezek elolvasni.

Nagyjából ennyi, már így is kicsit megterhelő post lett asszem így hosszúság szempontjából. A végére jöjjön egy kis random: csak szerintem vicces, hogy a két könyvsorozat borítói pontosan ugyanazokat a színeket használják, csak fordított sorrendben?

Az Olvasók Viadala – 4. téma

Melyik a kedvenc THG könyved? Indokold meg, hogy miért! 
Milyen tetszési sorrendet állítanál fel a kötetekből, és miért? 
Hogyan folytatnád Te a sztorit, hogy ha erre lehetőséged adódna? Egyáltalán folytatnád -e? 
Szerinted angolul vagy magyarul jobb olvasni a trilógiát? 
Az örök kérdés: Team Peeta vagy Team Gale? Ki? és Miért?

Hú, az első kérdésre mindjárt nehéz válaszolni. Megpróbálom azért eldönteni, bár először mindenképp kénytelen vagyok külön-külön elemezni a köteteket, hogy aztán összehasonlítsam őket.

Az  Éhezők Viadala:

Az első kötet inkább a belerázódás volt, hogy úgy mondjam, főleg az elején nehéz volt beleszokni ebbe a világba, összezavarónak találtam, hogy mindennek a működését meg kellett érteni, de a könyv második fele már iszonyúan pörgött, csak úgy kapkodtam a fejem, a végére pedig rettentően megszerettem a történetet.

Ami tetszett a könyvben: a világ, a rengeteg izgalom, harc, a szerelmi szálak

Ami nem tetszett a könyvben: hogy ki lehetett találni Katniss túlélését, hiszen a többi kötetben is ő a főszereplő, hogy a csaj olyan lassan jött rá Peeta érzelmeinek valódiságára,  az eleje kicsit lassú volt

Futótűz:

Ennek már teljes rajongói hisztériával álltam neki, és nem csalódtam. A könyv első fele ez esetben is pangott egy kicsit, bár a Győzelmi Körút rész még tetszett, inkább az utána következőt nem igazán tudtam hova tenni. Különösebben nem lepett meg, hogy Katniss és Peeta visszamentek az arénába, de én személy szerint jobban örültem volna, ha mentorkodnak. Azért így is jó volt, szerintem végül egy nagyon erős átvezető kötetet kaptunk.

Ami tetszett a könyvben: az új mellékszereplők, a régebbi Viadalok történetei, Katniss és Peeta kapcsolatának alakulása

Ami nem tetszett: a lassú kezdés, Katniss tipródása Peeta és Gale között, meg minden más kapcsán, az olvasónyúzó függővég

A kiválasztott:

Rajongói hisztéria a tetőfokon, első két kötet újraolvasásával előkészítve a terep, október óta már szinte csak ez jár a fejemben. Ilyen várakozásokkal lehet nagyon pofára esni, de velem szerencsére nem történt meg. A könyv abszolút felnőtt a várakozásaimhoz. Érdekes módon itt az eleje mindjárt jól indult nekem, középen volt egy kis hullámvölgy, és a vége az megint nagyon magasan volt. Tökéletes befejezés, ha az előző két kötet csak azért volt, hogy ezt előkészítse, már akkor megérte.

Ami tetszett a könyvben: fejlődtek a karakterek (illetve jobban megismertük őket), Katniss felnőtté válása, a komorsága, a mondanivalója, a befejezés

Ami nem tetszett: Peeta kevés szereplése, illetve passzivitása, Katniss elutasítása vele szemben, Finnick számomra értelmetlennek és feleslegesnek tűnő halála (ami az Annie-től születő gyerekkel együtt elég közhelyes is... bármennyire is drámai és romantikus), hogy nagyjából ugyanazok a körzetek voltak exponálva, mint az előző kötetekben, így bizonyosakról alig kaptunk információkat (5,6, 9, 10)

Végül, ha sorrendet kéne felállítanom, azt mondanám, hogy: 1. A kiválasztott, 2. Az Éhezők Viadala és 3. Futótűz Nem azt mondom, hogy bármelyik kötet sokkal jobb vagy rosszabb a másiknál, épp ellenkezőleg, inkább azt  szeretném hangsúlyozni, hogy mennyire egységet alkotnak a kötetek, tökéletesen tudatos a szerkesztés, ügyes írói munka.

Alapvetően nem hiszek az erőltetett folytatásokban, szerintem ez úgy jó, ahogy van. Ha mégis lehetőségem lenne  folytatni, akkor azt hiszem, Katniss lányának a szemszögéből írnám meg az eseményeket az egyik szálon, a másikon pedig továbbra is Katniss szemszögéből. A következő generáció boldogulását követném szívem szerint nyomon, a szép új köztársaság válságával megspékelve. Érdekes lenne például megnézni, hogyan tudnák a fiatalok feldolgozni azt, hogy a szüleiknek milyen egy világban kellett élniük, és mi mindent meg kellett tenniük az életben maradásért. Ha kiélhetném minden vágyamat, akkor valószínűleg összehoznám a Katniss és Peeta lányát Annie és Finnick fiával (igen, tudom, hogy legalább tíz évvel idősebb nála, de pont ezért lenne vicces a dolog, például nagyon kíváncsi lennék Peeta arckifejezésére, ha elkezdene udvarolni az ő egyetlen kicsi lányának XD). El tudnék képzelni más szereplők szemszögéből megírt alternatív történeteket, például szívesen végigolvasnám Finnick, Peeta, vagy Haymitch nézőpontjából is a trilógia eseményeit.

Nem igazán tudom megítélni, hogy angolul vagy magyarul jobb-e olvasni a könyveket, hiszen össz-vissz A bitó szövegét olvastam el eredetiben. Ebből nagyjából sikerült így utólag leszűrnöm, hogy tényleg jó a fordítás, de először is éreztem, hogy magával ragad a stílus, és szívesen elmerülök egy-egy mondatban, ezért is döntöttem úgy, hogy nem próbálkozom az angollal, inkább várok a magyar megjelenésre, és nem a nyelvtudásom miatt, mert afelől aztán nyugodtan olvashattam volna eredetiben is. Csak hát magyarul kezdtem el, aztán így már ragaszkodtam hozzá.

Forrás: http://alicecullen88.deviantart.com/art/Catching-Fire-nightmares-185696880?q=gallery%3Aalicecullen88%2F795999&qo=20

Az utolsó kérdéshez szeretnék ajánlani egy cikket, amit natty fordított magyarra egy ismert angol nyelvű blogból: http://lightland.gportal.hu/gindex.php?pg=27224047&nid=6003023 . Nos, ebből is látszik, mennyire megosztja a rajongótársadalmat a téma, a két oldal elég élesen elhatárolódik, illetve vannak közöttük semlegesek vagy csellengők is
.

Nos én egyértelműen Team Peeta voltam az interjús szerelmi vallomástól kezdve egészen a gyerekek megszületéséig. Talán ez azzal magyarázható a legkönnyebben, hogy alapvetően az életben is nagyon hasonló a férfiideálom Peetához. Soha nem jöttek be a macsós, lobbanékony srácok, én mindig is értékeltem, ha egy fiú érzékeny, jólelkű és kedves. Azt is szerettem Peetában, hogy annyira más volt, mint a többiek: a jóság és szépség tiszteletének szigete egy tombolóan erőszakos világban. Ráadásul végig következetesen képviselte az önfeláldozás erényét, ami számomra nagyon tiszteletreméltó dolog, azért is bíztam benne, hogy végül rengeteg szenvedés után, de elnyeri méltó jutalmát, ami csak Katniss lehetett, mert szegény srácnak semmi más sem maradt a végére.

Forrás: http://favim.com/image/199817/

Az, hogy Gale számomra soha sem volt igazi vetélytársa Peetának, talán nem csak a személyiségemből fakad. Úgy érzem, nekem Collins nem adott elég lehetőséget, hogy bizalmat szavazzak Gale-nek. Az első két kötet alapján azért nem tudtam dönteni, mert egyszerűen túl kevésnek éreztem az ő szereplését a történetben, nem tudtam úgy összehasonlítani őket, hogy Gale legtöbbet Katniss visszaemlékezéseiben szerepelt, amik mind egy oldalát mutatták meg, miközben Peetát rengeteg komplex szituációban megfigyelhettem.

A harmadik könyvben, ahogy azt sejtettem is, fordult a kocka, de számomra ez valószínűleg már túl későn történt. Egyrészt, már elköteleztem magam Peeta mellett, másrészt Gale tökéletesen bemutatta, miért nem kedveltem korábban sem. Erőszakos volt, bosszúszomjas és sokszor igazságtalan. Nem sikerült megszeretnem a történet végéig, pedig tényleg keményen próbálkoztam. Szerintem Katniss meglátása nagyon helyes volt, amikor rájött, hogy Gale mellett nem tudná újra felépíteni az életét, a fiú a szélsőségeivel minden jó szándéka ellenére is újra meg újra visszalökte volna a szakadék szélére.