Maats Strandberg – Sara B. Elfgren – A kör

(Könyvkuckó)

A következő könyv különleges: ez a blog történetének első recenziós példánya! Nagyon örültem neki, és mindjárt elvarázsolt a gyönyörű borítója, igényes kivitelezése, amint a kezembe vettem. Na de a tartalom se kutya.

A történet egy aprócska svéd városba, Engelsforsba kalauzol minket, ahol hat nagyon különböző lány senyved egyazon gimnázium azonos évfolyamában. Bennük csak egy közös: mind egy ősi prófécia beteljesítői, különleges erő birtokosai, boszorkányok. Amikor erre a túlvilági erő rányitja a szemüket, az egész világ megváltozik. A korábban egyszerűnek, mindennapinak tűnő dolgok egy halálos játszma részeivé válnak. A gonosz előbb tudott a lányokról, mint ahogy ők ráébredtek volna a saját erejükre: a prófécia hetedik kiválasztottja ugyanis Elias volt, az a fiú, aki nemrég az iskola egy elhagyott mosdójában felvágta az ereit. De a lányok tudják, hogy nem öngyilkosság történt. Elias nyomában egy gyilkos járt, aki csak az alkalomra vár, hogy a többiekre is lecsaphasson...

Eddig egész olyan, mint egy hagyományos tinikönyv, nem? Jó, elismerem, az alap séma ezerszer lerágott csont, de ha most ez alapján azt hiszed, hogy ez egy szokásos, unalmas, nyálas, esetleg kis akciót tartalmazó lányregény, akkor baromi nagyot tévedsz.

Nem tudom, pontosan mi az oka, talán a skandináv szerzőpáros nyilvánvalóan más világképe, de ez a könyv nem igazán olyan, mint amit az amerikai társaitól megszokhattunk. Valahogy hiába fantasy, mégis annyira kemény, valóságos és hiteles, ami sokkal átélhetőbbé teszi a műfaj átlagos képviselőihez képest.

Nem horror a könyv, mégis, akad benne egy-két borzongató jelenet, például a gyilkos módszere is ilyen. A prológusban Elias halálát láthatjuk az ő szemszögéből, és bizony, gyomrot összeszorító érzés végignézni, ahogy a gonosz a fiú bizonytalanságaiból erőt kovácsolva rákényszeríti őt, hogy vessen véget az életének. Már itt is éreztem, hogy a fantasy történetet tulajdonképpen lehet izgalmas metaforaként felfogni, a lányok küzdelme a gyilkossal hasonló ahhoz, ahogy az emberek a saját életük démonjaival küzdenek. Tulajdonképpen az egész könyvnek igen fontos tárgyköre az, hogy valaki hogyan birkózik meg a problémáival, mint ahogy az életünknek is ez a központi kérdése.

A szerzők

A hat lány majd’ mindegyike szemszögszereplő is, úgyhogy elég jól megismerjük őket. Nagyon különböző személyiségek ők, és ez eleinte megnehezíti az együttműködésüket, ugyanakkor jó is, mert tanulhatnak egymástól, és változhatnak. Rebecka látszólag magabiztos lány, valójában azonban anorexiával küzd, Minoo strébernek van bélyegezve, ezért nem érzi jól magát a korabeliek között, Anna-Karin túlsúlyos és folyton csúfolt lány, akinek semmi önbizalma sincs, Linnéa kicsit alternatív, és egyáltalán nem érdekli mások véleménye, Vanessa küszködik a családjával, a párkapcsolatával, és minden vágya egyszer jó messzire kerülni Engelsforstól, Ida pedig a tökéletes életű úrilány, az iskola jégszívű úrnője.

Nagyon valószínű, hogy a lányok sosem álltak volna szóba egymással, ha nem jön ez az egész boszorkányság-ügy, de még így is nagyon nehezen megy nekik. És ez is annyira tetszik, hogy nem öribarik a lányok, hanem igenis random egymás mellé vetett sorsú emberek, akiknek ez nem feltétlenül tetszik. Mindegyikük szimpatikus volt nagyjából, de leginkább Minooval és Anna-Karinnal tudtam azonosulni, az ő problémáikat éreztem a leginkább magaménak.

Amivel szintén foglalkozik még a könyv, és nagyon érdekes, az a tetteink következményének témája. A lányok nem feltétlenül csak jóra használják az erejüket, és van, aki igen nagy slamasztikába keveri magát, amiből pedig ki kell másznia, a bűntudattal pedig együtt kell élnie.

A varázslás is egészen egyedi könyvben. A lányoknak a teendőket egy nehezen értelmezhető, kusza jelekből összeállított könyv mondja meg, akit sokszor „zsémbes öregasszonynak” titulálnak, mert annyira nem hajlik az együttműködésre. Tetszett a varázserő elemek szerinti felosztása, és az ezekhez hozzárendelt különleges képességek is.

Én abban a hitben voltam, hogy
 az eredeti borítóval adták ki magyarul, de nem,
ez az eredeti

Ami még jó, hogy a lányok nem csak magukra számíthatnak a harcban, akadnak a történetben felnőtt támogató karakterek, más boszorkányok is. Ezzel kapcsolatban külön értékeltem, hogy bár próbálták legjobb képességeik és szándékaik szerint vezetni őket, de ők sem voltak mindentudók, sőt, gyakran még a kamaszoknál is kevésbé voltak képben.

Eleinte nekem nagyon furcsának találtam az E/3-as, jelen idejű elbeszélés, ami mégis egy-egy szereplőt követ, de amint belerázódtam, már nagyon dinamikusan haladt a történet. A nyomozós szál ugyan hagy némi kívánnivalót maga után (bár én nem találtam ki olyan iszonyat gyorsan, ki a gyilkos), de egyrészt nem annyira ez a lényeg történetben, másrészt meg amikor már kiderül, ki a hunyó, iszonyat izgalmas tetőpontot kap a cselekmény. Ami elsősorban azért lehetséges, mert van a szerzőknek egypár olyan húzása a könyvben, ami miatt elhiszem, hogy bármikor bármi megtörténhet.

Ez az Engelsfors-trilógia első kötete, és őszintén, nagyon várom, hogy jobban megismerjem a lányokat a következő kötetben, mert érdekel a sorsuk alakulása, meg persze a gonosszal vívott, épp csak kezdődő harc is.

Köszönöm a könyvet a Geopen Kiadónak!

Cselekmény, történetvezetés: 10/10

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10*

Összesen: 10/10

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Csodagyönyörűséges, imádom!

Kedvenc szereplők: (1) Minoo (2) Rebecka (3) Anna-Karin (4) a gondnok (5) Anna-Karin nagypapája

Kedvenc jelenetek: (1) Minoo Rebecka temetése után Gusafot vigasztalja (2) a prológus (3) Anna-Karin még egyszer visszaviszi a nagypapáját a farmra (4) a befejezés (5) a karácsonyi házibuli

Mélypont: Rebecka halála... majd’ kiugrott a szemem, amikor megláttam, hogy a 100. oldalon meghal az egyik főszereplő... ráadásul kedveltem is  a lányt :(

Kedvenc ötlet: a könyv, a jsónő, ahogy az elemek társítva vannak a képességekhez, a Tanács