Idézet


2012. április 23., hétfő

Az Éhezők Viadala



(Filmszemle)

Ugyan a magyar premier másnapján (azaz az amerikai premier napján) láttam a filmet, mégsem sikerült eddig annyi időt összekaparnom az érettségi hajrában, hogy normálisan leüljek bejegyzést írni. Egy cikket már sikerült alkotni az újságba, először egybe akartam a kettőt, csak aztán rájöttem, hogy a sima filmajánlót nem tudom összegyúrni ezzel az inkább összehasonlító jellegű elemzéssel, úgyhogy ezt későbbre halasztottam. Szégyen, gyalázat, de most végre megérkeztem a külön kis eszmefuttatásommal a blog számára, amiben a filmet a könyvvel fogom összevetni. Ha valaki nem olvasta a regényt, csak a film iránt érdeklődik, az ezúttal nem jó helyen kapirgál. :) A könyv bemutatását megtalálhatjátok ITT.

A német plakát (menő)
Azt hiszem, a forgatókönyvíróknak nem volt túl nehéz dolguk, hiszen a könyv viszonylag rövid terjedelmű, ráadásul mozgalmas történetű. Abban bíztam, hogy ezért nem sok mindent kell majd változtatni az eredeti cselekményen, és ez az én megítélésem szerint nagyjából be is jött. Igazából a cselekménymenet lényegi részében nem sok változás történt, az egyetlen igazán idegesítő dolog számomra Madge kiírása volt, aminek eredményeként a fecsegőposzátás kitűző eredete meglehetősen értelmetlenre sikerült (igen, felettébb valószínű, hogy a rongyos zugbeli néni csak úgy a csaj kezébe nyom egy színarany ékszert).

Persze, voltak dolgok, amiket máshogy kellett megoldani, mint a könyvben, hiszen nem forgathatták úgy a filmet, hogy hozzátapadnak Jennifer Lawrence fejéhez, és csak az ő szemén keresztül látjuk a világot. Így az információhintést ügyesen a különböző interjúrészletek, hírblokkok bevágásával, illetve a Játékmesterek szerepléseinek megnövelésével érték el, ami nekem kifejezetten tetszett. Seneca jóval nagyobb szerephez jutott így, mint a könyvben, de Snow elnök is többször tűnt fel a színen. Egy helyen nem volt elég egyértelmű szerintem az információszolgáltatás: a raktár felrobbantásánál nem igazán emelték ki, hogyan jött rá Katniss az aknákra, ami kicsit furcsára sikerült. Alkalmaztak olyan jeleneteket is, ahol viszont tényleg a főszereplő (vagy valaki más) szemszögéből láthattunk egy-egy dolgot, így például felmehettünk az indítócsővel, vagy megérezhettük Katniss lámpalázát, ez átélhetőbbé tette a filmet.

Nagyon örültem az olyan apróságoknak, amik a könyvben nem voltak benne, de hozzáadtak a filmhez, például a vérmintás azonosítás az Aratásnál, a képernyős üveg a Kiképzőközpontban, vagy a Játékmesterek irányítópultja.
Ruta halála kellően meghatóra sikerült

A színészi játék is jócskán dobott a produkció értékén. Néhány hónapja még szemöldökráncolva nézegettem a castingot (amit egyértelműen valamelyik hajfestékgyár szponzorált, hiszen mindhárom főszereplő más hajszínt kapott, mint az eredetiben), de végül is majdnem mindenki kitett magáért, hihetően alakították a karaktereiket. Lawrence nagyságrendekkel szerethetőbb Katnissnek bizonyult, mint az eredeti könyv főszereplője, Josh Hutcherson is nagyon peetás volt, Liam Hemsworth pedig pont annyira nem szerepelt, mint Gale a regényben. XD A felnőtt színészek is meglepően jól teljesítettek, mindenki hitelesen játszotta a maga karakterét, Effie megfelelően nyafkára és sekélyesre sikerült („Nem baj, hogy a hivatásosak sokkal erősebbek és ügyesebbek nálatok… ők nem kapnak ám ennyi desszertet!”), Cinna és Haymitch is megfelelt az elvárásaimnak. Egyedül talán Snow elnökben csalódtam, aki egyáltalán nem volt félelmetes, véreres szemű Mikulásnak tűnt (a háttérben látható rózsákért viszont pirospont, na, azok félelmetesek voltak).

Felgyújtás előtt
Akadt néhány jelenet, amit látványvilág szempontjából vártam nagyon, és nem csalódtam. A Kapitólium lélegzetelállító díszleteket kapott, az emberek pedig úgy festettek, mintha a tervezők a legvadabb vágyálmaikat próbálták volna kiélni („Ú, tudom, tudom! Legyen a csajnak fél méter hosszú, szivárványszínű szempillája!” „Zseniális, csináljuk!”). A sarkalatos jelenetek számomra a tüzes ruhában kocsikázás, meg a vadászdarazsak mérge által keltett hallucinációk voltak, és mindkettővel elégedett lehettem, főleg az utóbbival. A hangulatkeltést szuper aláfestő zene is biztosítja, nagyon jól kihasználták ennek az adottságait.

Persze, nem állítanám, hogy minden mozzanatában tökéletes volt a film. Kissé fájlalom például a barlangos rész lerövidítését, bár érzelmileg meg intenzívebb volt, ami persze nem biztos, hogy jó. A filmből ugyanis nem igazán jön át Katniss és Peeta kapcsolatának a bizonytalan, hazugságokra épülő, édes-bús jellege, inkább csak egy bimbódzó tinirománcot kaptunk. A mutánsok sem voltak például egyéniek, így sokkal kevésbé sikerültek érzelmileg terrorizálóra.

Tetszett a természetesség is: Lwarence-nek minden szeplőjét és bőrhibáját láthattuk, de a napokig tartó erdőben fetrengés után sem voltak épp patyolattiszták hőseink


Nem igazán örülök, hogy a reklámhadjáratban máris
túldimenzionálták a szerelmi-háromszög dolgot,
mintha ez lenne a legfontosabb a filmben
(pedig a történet alapján nem annyira hangsúlyos)
Szerintem a világ baromsága, hogy egy Amerikában ilyen népszerű filmet kis hazánkban csak felirattal adnak, mindazonáltal végül is nem volt rossz így nézni. Szeretem a színészek hangját, és szépen, artikulálva beszéltek, megértettem volna az időnként meglehetősen félrefordított felirat nélkül is.

Összességében véve szerintem kiemelkedően jól sikerült feldolgozás a film, méltó a könyvhöz. Az elején tűkön ültem, a közepén könnyekig hatódtam, a végén pedig felháborodottan követeltem a folytatást, ami remélem, minél előbb elkészül.

2012. április 9., hétfő

Postaládám II.


Ezúttal a húsvéti szerzeményeimről írok. :)









Scott Kelby - A digitális fotós könyv I.

„Scott Kelby, aki a Photoshop Digitális Fotósoknak című sikerlistás, díjnyertes könyvével mindörökre megváltoztatta a „digitális sötétkamrát”, ezúttal a digitális fényképészet legfontosabb területével küzd meg, és megmutatja nekünk, hogyan készíthetünk profi minőségű felvételeket a legjobb digitális fotósok trükkjeit használva (amelyek mellesleg egyszerűbbek, mintsem gondolnánk). Nézzük, Scott miként mutatja be könyvének lényegét: „Ha mi együtt fotózni mennénk, és megkérdeznéd, hogy "Te, hogyan kapjam le ezt a virágot úgy, hogy éles legyen?”, nem kezdenék el fényképész leckéket tartani Neked. Egyszerűen azt mondanám, hogy „Rakd fel a zoom objektívet, állítsd a blendét f/2.8-ra, fókuszálj a virágra, és kattints.” Erről szól a könyv: mi ketten fotózni megyünk, válaszolok a kérdésekre, tanácsokat adok, és megosztom az általam ismert titkokat, ahogy egy barátommal tenném – a technikai magyarázat és a fotós szakzsargon nélkül."

Szóval ez alapvetően egy gyakorlatorientált fotós szakkönyv, minden oldalon színes illsuztrációval. Már beleolvastam, a szerzőnek elég fárasztó a humora, de én azért tudtam röhögni rajta, ráadásul nagyon hasznos olvasmánynak tűnik. :)

J. R. R. Tolkien – A hobbit

„Kicsiny, összkomfortos odújában, távol a világtól lakik Mr. Baggins, a babók népének tiszteletre méltó tagja. Különös népek a babók: apró teremtmények, nem törpék, de nem is egészen emberek. Rikító öltözetben járnak, viszont nem hordanak cipőt; hízásra hajlamosak, ami nem csoda, mert szeretik a békés, eseménytelen hétköznapokat, és mindennél jobban megvetik a kalandot. Mr. Bagginsot mégis utoléri a nagy kaland. Egy napon törpék csapata szállja meg a házát, hogy magukkal vigyék egy kalandos, nagy hadjáratra a sárkány ellen, aki emberemlékezet óta őrzi a törpék ősi kincsét. Hogy a botcsinálta hadvezér miképpen viszi diadalra ügyüket – nem is annyira bátorságával, mint furfangos eszével –, megtudja, aki ezt a mulatságos és egyben nagyon izgalmas meseregényt elolvassa. Felejthetetlen szép tájakon barangolhat, végigélheti hőseinkkel a vad csatákat, és jókat nevethet egy valószínűtlen világ fonák helyzetein.”

Ez a regény igazából A gyűrűk ura-trilógia előzménytörténete, amivel kapcsolatban két dolog is hihetetlen: egyrészt az, hogy kemény LOTR-rajongóként még nem olvastam, másrészt meg hogy meg sem volt itthon. Na, ezt a problémát most orvosoljuk! Ez a változat, azon kívül, hogy felújított fordítás, azért is nagyon különleges, mert szövegkritikai kiadás. Ha valaki nem látott volna még ilyet, ez azt jelenti, hogy az egész könyv tele van lábjegyzetekkel, háttérinformációkkal, és kapcsolódó képekkel. A Matúra-sorozat kötelező olvasmányain kívül még sosem láttam ilyet, úgyhogy teljesen meglepett a könyv létezése, az meg pláne, hogy megkaptam ajándékba. Annyira örülök neki! :D

2012. április 6., péntek

Suzanne Collins – A kiválasztott (Mockingjay)






(Könyvkuckó)

Figyelem! Ez a trilógia harmadik részének ajánlója, így SPOILEReket tartalmaz az első két könyvvel kapcsolatban, amiknek az ajánlóját itt olvashatjátok: 1. Az ÉhezőkViadala 2. Futótűz.

Az eredeti (meg a magyar) borító
Hát, tényleg megtörtént. Katniss Everdeen másodszor is megmenekült a Kapitólium karmai közül, amikor a Nagy Mészárlás botrányba fulladt, és Panem-szerte kirobbant a lázadás. Katniss azóta a Tizenharmadik Körzetben próbál felépülni súlyos fizikai, illetve még súlyosabb lelki sebeiből, miközben mindenki azt várja tőle, hogy gyorsan szedje össze magát, majd Fecsegőposzátaként álljon a harcolók élére. Csakhogy neki ez nem megy, mert képtelen szabadulni a porig égett Tizenkettedik Körzet képétől, ráadásul nem tud megbirkózni a bűntudattal, amiért az Arénában sorsára hagyta Peetát, aki azóta a Kapitólium karmai közt senyved, talán már meg is halt. Bánatát nem nagyon könnyíti Gale segítsége, de a szintén igencsak szétcsúszott Haymitch és Finnick se sokat javít a kedélyállapotán.

Épp amikor Alma Coin, a körzet vezetője végső választás elé állítja, Peeta megjelenik a tévében, és úgy tűnik, ha nincs is a legjobb formában, de közel sem bánnak vele annyira rosszul, amennyire Katniss gondolta. A fiúnak rögtön sikerül is bajba kevernie magát, amikor arra próbálja rávenni a lázadókat, hogy adják fel a harcot. Katniss kénytelen Fecsegőposzátaként közbelépni, így Peeta és a többi elfogott Győztes kegyelmet kaphat a Tizenharmadik Körzetben, a lány azonban már nem vonhatja ki magát tovább a harcokból sem. De vajon elég erős ahhoz, hogy megvívja ezt a minden eddiginél nagyobb csatát, amin nem csak a saját, vagy a szerettei, de egy egész birodalom sorsa múlik?

Német borító
Egy történet elmesélésénél két dologhoz kell nagyon érteni: az elkezdéshez, meg a befejezéshez. Suzanne Collins bebizonyította, hogy ő mindkettőnek mestere. Elképesztően jól megírt záró kötetet kapott a sorozat, felteszi a koronát az egész eddigi cselekményre, sőt, szinte háttérbe szorítja az előző két könyvet, mert ha azok csak arra voltak jók, hogy ezt előkészítsék, akkor már megérte elolvasni őket.

A történetszövésben a szokásos dinamikát érzékeltem, bár a kezdés talán most ezúttal valamivel lendületesebb volt, mint az előző két kötet esetében, de középtájt ugyanúgy éreztem egy kis hullámvölgyet, majd a végét szokás szerint végigizgultam, egészen az utolsó oldal által kiváltott megkönnyebbült és meghatott sóhajig. Nagyon tetszik még a történetszövésben, hogy rettentően erős a sorozat egysége, a harmadik kötet számtalan alkalommal utal vissza közvetlenül vagy közvetve, párhuzamok által az előzőekre, és bizonyos motívumok ismétlődése nagyon széppé teszi ezt az egészet. Például ilyen számomra Katniss kapcsolata az édesapjával vagy Ruta halála. Többek között ezzel is hangsúlyossá válik, mennyire nem múlik el nyomtalanul mindaz, ami a szereplőkkel történt, akárhogy is próbálják túltenni magukat a tragédiákon.

Az utolsó kötet egyedi vonása, hogy felerősödik benne a lélektani jelleg, néhány mellékszereplő jelleme igazából ebben a kötetben bontakozik ki. Ezen kívül nagyon komoly kérdéseket feszeget a könyv: a több fontos karakter is legalább egyszer eljut az őrület határára, és néhányan túl is lépik ezt a határt. A kiválasztott világában néha nem elég élesen válik el a rémálmok birodalma a valóságtól, ez pedig felvet néhány kérdést a hűségről és az árulásról, az emberségről és a kegyetlenségről, többek között az egyik leggyakrabban visszatérőt: vajon képes lennél megölni egy szeretted, hogy megóvd őt a rá váró szenvedéstől?

Brit/Ausztrál (az első részé annyira jó volt, ez miért ilyen?!)
A műfaj is egy kicsit más, mint eddig. Igazából ez már nem annyira kifejezetten disztópia, inkább egy kőkemény, reálisan megírt háborús regény, ennek minden előnyével és hátrányával. Collins tökéletesen átélhetően ábrázolja a nyomort, a pusztulást, a borzalmakat, és az emberi lelkek torzulását mindeközben. Épp ezért – először a sorozat olvasása során – az az érzésem támadt, hogy ez a könyv jóval túlszárnyalja a YA-kategória szintjét, mert annyira mély, és annyira igényesen van megírva, hogy felnőtteknek is nyugodtan a kezébe adnám.

Akik a szívük mélyén rózsaszín befejezésre vágynak, nem lesznek elragadtatva a könyvtől, de igazából még talán ők is azzal az érzéssel tehetik le a regényt, hogy ennek így kellett lennie. Szerintem a záró kötet szinte tökéletes, és ez emeli igazán magas szintre a sorozatot, amiért az már nyugodtan helyet kaphat az igényes felnőtt olvasók polcain is.


Cselekmény, történetvezetés: 10/10
Stílus: 10/10
Szereplők: 10/10*
Érzelmek: 10/10*
Összesen: 10/10*


Innentől a kritika SPOILEReket tartalmaz mindazoknak, akik nem olvasták a harmadik kötetet!

Nevezzetek betegnek, de én ennél sokkal rosszabbra számítottam! Mielőtt elolvashattam volna a könyvet, mindenhonnan csak azt hallottam, hogy mennyire szörnyű szomorú és nyomasztó könyv lett ez, ezek alapján én komolyan azt hittem, hogy a három főszereplő közül minimum egy meghal. Az utolsó ötven oldalon végig azon gyötrődtem, hogy Katniss biztos öngyilkos lesz, aztán vagy háromszor azt hittem, hogy tényleg, és végül alig akartam felfogni, hogy mégsem. :D Ne értsetek félre, örülök a pozitív befejezésnek, de azért időnként már beleéltem magam, hogy ennyire nem lesz jó vége a dolognak. Úgyhogy könny szökött a szemembe a meghatottságtól, amikor rájöttem, hogy mégis.

Kínai (így kell kreatívan használni az eredeti borítót)
Azért nem állítanám, hogy egynémely veszteség nem viselt meg. A könyv végén olyan tempóban hullottak a szereplők, hogy az már nekem is sok volt. A legjobban Finnick halála viselt meg, annak ellenére, hogy biztos voltam a bekövetkezésében, főleg az esküvő után. 

Ettől függetlenül teljesen padlóra küldött az esemény bekövetkezése, jó ideig csak tátogtam (azóta se fogtam fel, hogy egy rózsaillatú mutáns gyík harapta át a torkát XD meg hát a halála egy akkora közhely volt, hogy csak na). Prim halálánál pedig már annyira sokkolt voltam, hogy kellett vagy húsz oldal, mire egyáltalán felfogtam, mi történt.
Azért nem állítanám, hogy néha nem nevettem vagy mosolyogtam a könyvön, persze előfordult egy-két szellemes megjegyzés, de ez nem nyomta el a dolog drámai élét.

Katniss szokás szerint kiborított, még az elején azt hittem, hogy mivel valamivel érettebb lett, ezért ezúttal megúszom a dolgot, de nem, a közepére megint egy tompa tárggyal csapkodtam volna fejbe. Borzalmasan kezelte a Peetával kapcsolatos helyzetet, és még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy lehet ez a csaj ennyire önző. :O Akin még kiborultam, az Gale volt. Eddig se rajongtam érte, de ebben a könyvben kiderült, hogy borzalmas ember, és a végére szabályosan meggyűlöltem.

Összességében elégedett vagyok a befejezéssel, jó szájízzel búcsúztam a sorozattól, és örülök, hogy itt van vége, nem kell ennek több folytatás.


Egyéb:
Borító(k): Az eredetit nagyon szeretem, a német is jó, a többi nem ér fel ehhez a kettőhöz.
Cím: Nem hiszem el, hogy csinálhattak a magyarok ekkora közhelyet az eredetileg teljesen jó és különleges címből (Mockingjay).
Kedvenc szereplők: (1) Peeta (2) Finnick (3) Haymitch (4) Boggs (5) Johanna
Kedvenc jelenetek: (1) befejezés (2) Finnick vallomása (3) Katniss megcsókolja Peetát a csatornában (4) Finnick alsónadrágos jelenete (5) Prim halála
Mélypont: Finnick halála… sokkot kaptam
Kedvenc ötlet: a rózsás terrorizálás