Suzanne Collins - Futótűz

(Könyvkuckó)

Figyelem! Ez a trilógia második részének ajánlója, így SPOILEReket tartalmaz az első résszel kapcsolatban, aminek az ajánlóját itt olvashatjátok: Az Éhezők Viadala.

A magyar borító (az eredeti átvéve)

Katniss Everdeennek és Peeta Mellarknak sikerült a lehetetlen: vakmerő öngyilkossági kísérletükkel a Hetvennegyedik Viadal végén kikényszerítették, hogy mindketten életben maradhassanak, így Panem történetében először két győztes született. Az események óta eltelt fél évben a fiatalok beköltöztek új lakóhelyükre a Győztesek Falujában, és soha sem tapasztalt jólét köszöntött rájuk. Katniss ettől függetlenül továbbra is vadászattal tölti a napjai nagy részét, így segít az időközben a bányába került Gale-nek családja eltartásában, meg aztán be is golyózna a semmittevéstől. Közben bőszen próbálja elterelni a figyelmét a két fiú iránt táplált zavaros érzelmeiről, de már alig-alig odázhatja el a pillanatot, amikor kénytelen lesz újra beszélő viszonyba keveredni Peetával…

Közeleg ugyanis a Győzelmi Körút, ahol majd ismét boldogságtól mámoros szerelmespárként kell a kamerák előtt tündökölniük szerte mind a Tizenkét Körzetben. Egy felkavaró látogatás világossá teszi, milyen sok múlik az alakításukon: Snow elnök személyesen keresi meg főhősnőnket, hogy elmondja, Panemben sokan a lázadás jelének vélték a Viadal végén végrehajtott akcióját, az emberek forrongnak. Ha nem hűtik le a kedélyeket egy, Katniss butuska, szerelmes tinilány mivoltát hangsúlyozó propaganda-hadjárattal (aminek káprázatos fénypontja természetesen az eljegyzésük bejelentése), akkor annak komoly következményei lesznek. Ezek a következmények pedig nem csak őket, de a családjukat, barátaikat is érinteni fogják, mindent és mindenkit, aki és ami fontos nekik.

Tehát a Viadal még korántsem ért véget. Sőt, az igazi harc csak most kezdődik.

A brit/ausztrál borító

Majdnem annyira féltem ettől a könyvtől, mint az első résztől, de egészen más okból. Attól tartottam, hogy erőltetett lesz a folytatás, feleslegesnek fogom érezni, és nem is üti meg majd az első kötet színvonalát. Valóban kicsit gyengébbnek éreztem az előző könyvnél, de egyáltalán nem feleslegesnek, sőt. Sok dolog van, ami nagyon szerethető a második részben, és szerintem összességében egy roppant erős átvezető kötetet kaptunk.

Ez a könyv öleli fel a három közül a leghosszabb időintervallumot (majdnem fél év a tiszta cselekményidő), így nem csoda talán, hogy ez a legvontatottabb mind közül. Az eleje még csak-csak pörög a regénynek, mivel már nem kell beleszoknunk a világba, de a közepe eléggé ellaposodik, amiért egy elképesztően izgalmas utolsó harmad, és egy méretes függővég kárpótol minket.

A főszereplők jelleme kicsit jobban kibontakozik a regényben, viszont nyilván, mivel a nagy döntést az utolsó kötetre halasztja az írónő, így a Peeta-Katniss-Gale háromszögben patthelyzet uralkodik, amit én egyáltalán nem élveztem, sőt. Feldobták viszont a gárdát az új mellékszereplők, akik között igazán jól kigondolt, nagyon szerethető karaktereket találunk.

A világról alkotott ismereteink szépen fejlődtek, én nagyon vártam, hogy más körzeteket is megismerjünk, és kaptunk is belőle, bár nem annyit, amennyit reméltem. Viszont a korábbi Viadalokról is sok minden kiderült, amit szintén értékeltem.

Összességében véve nem hiszem, hogy jogos volt a félelmem, egyáltalán nem tűnt kierőszakoltnak ez a könyv, méltó folytatása az első résznek és tele van ígéretesen induló szálakkal, amikért lehet várni a harmadik kötetet. Mondjuk én úgysem bírtam volna megállni, hogy elolvassam, de ha ti még hezitáltok, nyugodtan vágjatok bele! :)

Cselekmény, történetvezetés: 10/10

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10

Összesen: 10/10

Innentől a kritika SPOILERt tartalmaz mindazoknak, akik nem olvasták a teljes második kötetet:

Aki már végigért a könyvön, tudja, milyen nehéz erről spoilermentesen írni, hiszen az igazán izgalmas, cselekményt meghatározó események a regény felénél lépnek működésbe. Most hazudnék, ha azt állítanám, nem számítottam rá, hogy Katnissnek és Peetának vissza kell mennie az Arénába, mert igazából kitaláltam. Ez, a befejezés, amit szintén kitaláltam, és még több apróság, amikre sikerült rájönnöm, tovább erősítette azt a benyomásom, hogy valójában én írtam a könyvet, csak nem emlékszem rá. :D

A német borító

És ez az új Viadal képes volt túlszárnyalni az előzőt, hiszen itt már nem megrettent kölykökről volt szó, hanem profi gyilkosokról, akik akárhogy is, de egyszer már túlélték ezt a rémálmot. Az is nagyon tetszett, hogy Katnissnek ezúttal egy nagyobb csapat tagjaként kellett dolgoznia, ez nagyon nehezére esett, de a helyzetükben az egyetlen logikus lépés volt.

A főszereplőnk egyébként rettenetesen irritált, főleg a könyv közepén, amikor teljesen véletlenszerűen rájött, hogy őt mégis Gale-nek szánta az ég, majd húsz oldallal később Peeta nyakába borult. Amikor cselekednie kellett, olyankor nem volt bele bajom. Peeta továbbra is messze a legszerethetőbb karakter az egészben (ó, azért milyen romantikus jelenetek vannak köztük, jajj), még akkor is, ha a kelleténél kevesebb életigenlés szorult belé, de bizonyos mellékszereplők is nagyot alakítanak (Haymitch, Cinna). Az egykori Győztesek között pedig találunk pár olyan figurát, hogy hű. Imádtam őket! :D

Mindezt pedig sikerül megfejelni egy olyan befejezéssel, amin csak tátogtam. Embernyúzás ilyen bizonytalanságban abbahagyni egy könyvet (szegény Peeta), de legalább szavatolta, hogy mindenki el akarja olvasni a folytatást.

Egyéb:

Borító(k): Nagyon szeretem az eredetit, jók a színei, ahogy a motívum változik, igazán ízléses, mégis dinamikus látvány. Az angolt sajnos elrontották, pedig az előzőt mennyire szerettem, kár érte, de ennek semmi értelme, és még a színek se az igaziak. A német nagyon tetszik, igazán jól viszi tovább az első rész borítósémáját, az is igazán szép.

Kedvenc szereplők: (1) Peeta (2) Finnick (3) Johanna (őt az előző könyv információi alapján tök másnak képzeltem... azt hittem, még mindig játssza az elveszett, szerencsétlen kislányt) (4) Haymitch (5) Cinna

Kedvenc jelenetek: (1) Peeta színt vall az Arénában (2) Katniss haverkodni próbál Finnickkel (3) Peeta alakítása az interjún (4) Katniss és Peeta utolsó napja a Viadal előtt (5) a befejezés (6) Johanna kirohanása (7) Katniss és Haymitch leissza magát (8) a fecsegők támadása

Mélypont: a közepe, elviselhetetlen volt Katniss tipródását olvasni

Kedvenc ötlet: Katniss fecsegőposzáta-ruhája, az Aréna felépítése

Szerb Antal – A Pendragon-legenda

(Könyvkuckó)

Ímhol következzék a harmadik listás könyvem ajánlója!

Bátky János, magyarországi bölcsészprofesszor már évek óta Angliában él, hiszen ide köti fő kutatási területe. Ez pedig nem más, mint a Rózsakeresztesek titkos társasága, akik az alkimisták különösen elszánt képviselői voltak, az aranycsinálás és az örök élet titkának megszállottjai. Természetesen el van ragadtatva, amikor egy fogadáson megismerkedik a gwyneddi earllel, aki híres a könyvgyűjteményéről, és mint kiderül, ő is a Rózsakeresztesek nagy rajongója. Így hát képtelen visszautasítani az earl pompás vidéki kastélyába, Llanwyganba szóló meghívást, ahol majd békés körülmények között kutakodhat az ősrégi könyvek között.

Itt hamar megismerkedik az uraság unokahúgával és unokaöccsével, előbbibe kicsit bele is habarodik. De van valami furcsa a kastélyban: a folyosókon mintha szellemek járnának, ráadásul hamarosan valaki az earl életére tör. Így már sokkal kevésbé tűnnek rosszmájú tréfának azok a fenyegetések, amiket Bátky kapott walesi utazása előtt…

Nagyon furcsa élmény volt olvasni ezt a könyvet, főleg mert rengeteg helyen Dan Brown munkáira emlékeztetett, bár ugye ez volt előbb. :D Persze a hasonló témaválasztás ellenére annyira sok közös nem érződött azért a két regényben, nagyon más az írók stílusa. Mindenesetre, ha Szerb Antal ezt a könyvet nem magyarul írja meg, szerintem már világhírű lenne.

Ami tetszett a könyvben nagyon, az az egésznek a légköre volt, az a ködös, misztikus angliai táj beleégett a lapokba, és valami fantasztikus érzékletességgel jelent meg előttem. Szerettem a szereplőket is minden bogaruk ellenére, Bátky igazán rokonszenves főszereplő volt, de a többiek is derekasan helytálltak. A humor persze szerves része a kötetnek, különösen élveztem az angolok és a kontinens szembenállásával kapcsolatos poénokat, az ilyen nemzeti sztereotípiás humorra mindig vevő vagyok. Olvasmányos is egyébként a könyv, pörög a cselekménye rendesen, nehéz letenni.

Ami nem annyira tetszett, az a befejezés volt. Nagyon nehezen tudtam ezt a lezárást megemészteni, egyrészt korán volt nekem, elolvasgattam volna a könyvet még egy ideig, másrészt olyan üresre is sikerült, számomra nem igazán magyarázta meg a regény rejtélyeit, olyan érzésem támadt, mintha megoldás helyett hirtelen elküldtek volna haza. Maradtak furcsaságok is a könyvben, ezért nehéz belőni szerintem a műfajt is, mert egy kicsit fantasy, egy kicsit krimi, egy kicsit kalandregény. Olyan egészen furcsa, egészen más, és egészen különleges. Igazi Szerb Antal.

Tudom ajánlani azoknak, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól, és hajlandóak eltűrni néhány megmagyarázhatatlan dolgot egy könyvben. :D

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/9

Érzelmek: 10/9

Összesen: 10/9

Enyhén spoileres infók:

Borító(k): A saját borítómon egyedül a betűtípust szerettem, más mondjuk nem is nagyon volt rajta. :D

Kedvenc szereplők : (1) Bátky (2) Osborne  (3) Lene (4) az earl (5) Mallory

Kedvenc jelenetek: (1) Bátky elmegy kiszabadítani a társait, de maga is fogságban végzi (2) a szellem gyilkol a kastélyban (3) Pendragon felderítése (4) Lene elcsábítja Osborne-t (5) a kezdés

Mélypont: a befejezés :(

Kedvenc ötlet: az álcázós-megfigyelős részek :D

A kéz

(Színházi szemle)

Ha nagyon dióhéjban akarnám megfogalmazni az előadás lényegét, akkor azt mondanám: sok hűhó semmiért. Háy János és Lovasi András színdarabja a Csiky Gergely Színház színpadán szüleink generációjába kalauzol el minket, ez értékelendő, de a nagy áttörés ezúttal nem sikerült.

Dávid élete elég kilátástalannak tűnik: a kis faluban, ahol él, a család számára az a legnagyobb esemény az évben, hogy lemennek kempingezni a Balatonra. A fiú előtt az az egyetlen távlat, hogy apja nyomdokaiba léphet a kertészet vezetésében. Ő azonban másra vágyik, rockzenész szeretne lenni. Így elhatározza, hogy a nagyvárosban folytatja tanulmányait, ahol majd minden szép és jó lesz. Tényleg? Hát nem egészen.

Szó se róla, a szerzők, illetve a rendező mindent megtett azért, hogy ez a darab élvezhető legyen. A zene nagyon kellemes, jól illeszkedik a történetbe. A színészek ügyesek, úgy látszik, ez az év a Csikyben a fiataloké, hiszen ebben a darabban is egyetemi hallgatóké lett a főszerep, és nagyon jól megállják a helyüket. A díszletek is igazán látványosak.

Amivel problémáim akadtak, az a történet. Tudni kell a sztoriról, hogy eredetileg egy novelláskötetben írták meg, talán ezért is maradt bennem olyan érzés, hogy nem sikerült egységes történetté formálni a cselekményt, végig kicsit darabos maradt. Mindemellett olyan érzésem volt, mintha igazából semmiről sem szólt volna az egész. Hiába beszéltek a darabban sok mindenről, egy téma sem lett igazán hangsúlyos, valahogy mintha minden a levegőben lógott volna. Összességében véve még a novelláskötet elolvasásához se nagyon kaptam kedvet, pedig egy feldolgozással szemben minimálisan ezt a követelést szoktam támasztani.