Cirque du Soleil – Alegría

Cirkusz, cirkusz, de mitől más, mint a többi? Nem másért, mint azért az egyszerű tényért, amivel már meg is fogalmazzuk a Cirques du Soleil létezésének lényegét: ez a társulat nem egy egyszerű cirkusz, az ő profiljuk az artistamutatványok művészete. És mivel a társaság a világ legtehetségesebb tornászait tömöríti, ezért nem nagy csoda, hogy ők a legjobbak. A kanadai társulat nemrég Magyarországra érkezett, május közepén Budapesten tartottak öt előadást egyik leghíresebb műsorukból, az 1994-es Alegríából.

A kezdéssel nem várták sokáig, pontban nyolckor sötétségbe borult a Papp László Budapest Sportaréna, hogy aztán besorjázzanak a legfurcsább szerzetek, akikhez valaha szerencsém volt színpadon: a kifejezetten ijesztőre elmaszkírozott bohócok és – lévén ez mégis egy cirkuszi előadás – a porondmester. A műsor nem vitt végig egységes történetet: látványos artistamutatványokból álló komoly számok és bohócjelenetek váltakozása tartott a nézők elé színes kaleidoszkópot az élet minden területéről és a különböző érzelmekről.

Az artistaszámokat az eszközök sokszínűsége jellemezte: láthattunk szinkrontrapézt, kerettrapézt, orosz rudat, de felléptek gumiemberek, tűzzsonglőrök is. Az egyik leglátványosabb eszköznek a trambulin bizonyult, ami X-alakú volt, és a színpadba süllyesztették, így igen érdekes koreográfiát lehetett kitalálni hozzá. Bármelyik produkcióról volt is szó, a művészek hihetetlenül pontos időzítéssel hajtották végre a bonyolult gyakorlatokat, amelyek szinte emberfeletti erőt, ügyességet, és hajlékonyságot igényeltek. Így például egy fiatal nő egyszerre vagy tucatnyi fémkarikát pörgetett a testén, többet ellentétes forgásiránnyal. A szakmai ismeret hiányában is meg lehetett érezni, milyen hihetetlen profizmus szükséges ezekhez a mutatványokhoz, a közönség többnyire csak ámult.

A trambulinos csapat

A bohócjelenetek sem okoztak különösebb törést a lendületben, de ezek nyilvánvalóan kissé más jellegű szórakozást nyújtottak. A legjobbak a két barát jelenetei voltak, amik igen egyszerű eszközökkel, mint például egy zseblámpával meg egy papírrepülővel elevenítettek fel egészen összetett dolgokat, a helyzet- és a jellemkomikumot egyaránt kihasználva. Az egyik számban az orosz rúdon végrehajtott artistaszámot parodizálták. A jeleneteiken az egész közönség könnyesre nevette magát. Ezek voltak ez előadás interaktívabb részei is: gyakran igényelték a közönség segítségét, például a fent említett orosz rudas paródiajelenetben egy különösen szellemes fiatalembert szerepeltettek spontán módon, ami igen sokat hozzátett a produkcióhoz.

A"guminők" hihetetlen hajlékonyságról tettek tanúbizonyságot

Az első felvonás végén apró papírdarabokból valóságos hóvihar borította el a nézőteret

Mindezt lenyűgöző jelmezek, díszletek és sminkek, meg persze fantasztikus élőzene festette alá. A csodálatos hangú énekesnő ragyogóan festett hosszú fehér ruhájában, és tevékenyen részt is vett az előadásban, fel-alá sétálgatva a színpadon, és az egyik bohóccal egy kis szerelmi jelenet szereplőjeként.

Az énekesnő

Lebilincselő, látványos szórakozást biztosított az előadás egy estére mindenféle korosztálynak, és egyértelműen bebizonyította, hogy ez a társulat különleges, hiszen máshol aligha láthatnánk ilyen minőségű artistaszámokat, főleg ilyen sokfélét. Remélem, mihamarabb új előadással térnek vissza Európába.