Carlos Ruiz Zafón – Angyali játszma

(Könyvkuckó)

Újabb listás könyv. Kezdem feladni a reményt, hogy be tudom fejezni, de ezt jó volt olvasni. :)

Új magyar

David Martín, a feltörekvő fiatal író, már harmincévesen úgy érzi: élete zsákutcába jutott. Miután éveket fecsérelt az újságírásra, majd a ponyva jellegű bűnügyi regényekre, egyszer végre akart alkotni valami igazán értékeset, de a könyve csúfosan elbukott. Ellenben gazdag jótevője és barátja nagy sikert ért el a saját regényével (amit lényegében szintén David írt), ráadásul – és ez mindennél jobban fáj a férfinek – feleségül kérte David ifjúkori nagy szerelmét, Christinát, és a nő, habár nem volt szerelmes belé, igent mondott.

David teljesen el van keseredve, és tökéletesen tehetetlennek érzi magát, amit csak súlyosbít, hogy tisztában van vele: halálos beteg. Ekkor bukkan fel az életében Andreás Corelli, a különös párizsi könyvkiadó, aki nem mindennapi ajánlattal áll elő. Ha David képes neki megírni a könyvet, ami egy új vallás alapkövévé válik, ha új ideológiát képes teremteni az összehullani készülő világ romjain, akkor tőle megkaphat mindent, amire vágyik. Hosszú életet, elképzelhetetlen gazdagságot… és talán Christina szívét is.

De Corelli titkára mások is vágynak. Ahogy David nekiáll a nagy műnek, egyre szaporodnak körülötte a különös események: halálesetek, bizarr, megmagyarázhatatlan dolgok. Ezért aztán nyomozni kezd kiadója és az általa bérelt ház tulajdonosa után… és hamarosan azzal szembesül, hogy már az életéért küzd.

A Sagrada Famili, Gaudí főműve. Ez az épület is szerepel a regényben

Oké, lehet, ez a leírás kissé spoileres lett, de lényegében a fülszöveg is elárul legalább ennyit, mert hát a könyv legeleje tulajdonképpen előzménytörténet, alaposan körbejárhatjuk benne David ifjúságát. Ami nem baj, csak hát az aktuális cselekményhez nem biztos, hogy hiányzott.

Nekem ez már a második könyvem Zafóntól, így nem igazán lep meg, hogy mutat némi hasonlóságot az előzővel. A pasi bolondul a rejtélyekért, a több generáción átívelő konfliktusokért, a kísérteties házakért, a valószínűtlen csavarokért, úgyhogy elég valószínűnek tűnt számomra, hogy ebben a regényben is lesz majd ilyen. Ami viszont meglepőbb, hogy a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére sem sikerült rájönnöm szinte semmire, majdnem minden fordulat meglepetésként ért.

Szóval adott az izgalmas, fordulatokban gazdag cselekmény, amihez a színteret ismét Barcelona gyönyörű városa szolgáltatja, ami szinte együtt él, lélegzik a hőseinkkel. Zafón gyönyörűen ír leírásokat, és nagyon ért hozzá, hogy minden eseményhez megteremtse a megfelelő légkört. Ebben a könyvben különösen nagy szerepet játszanak Gaudí épületei, amit én külön értékeltem, mert nagyon szeretem a munkásságát. Ezúttal a húszas évekbe visz minket, és, bár ebben a regényben kevésbé éreztem jelentősnek a történelmi vonulatot, azért itt is szerepet játszott.

Ami még különösen jó pontja a regénynek, az a karakterizálás. A regény minden szereplője – ha nem is szimpatikus -, de hihető, valós figura. A sziporkázó szópárbajok rendkívül jók benne, lehet kuncogni bőven. A főszereplővel együtt a karakterek nagy része már meglett felnőtt, így többek között azzal is behatóan foglalkozik a könyv, hogy hogyan nő fel az ember, miképp ábrándul ki a világból, és mi történik vele, ha nem sikerül felnőnie a saját elvárásaihoz, ráadásul közben eltékozolja az ifjúságát, és feladja az értékrendjét. Ezért talán nem meglepő, ha kissé nyomasztó a könyv hangulata, de ez jó, mert többé teszi egy átlagos misztikus kriminél.

Borító barcelonai utcaképpel

És hát igen… hogy mennyire misztikus, az is jó kérdés. Az előző kötet, A szél árnyéka is már pengeélen táncolt, de ott végül is mindenre akadt ésszerű magyarázat. Azt vártam, hogy a történet végére ez ebben a könyvben is így lesz, de nem kaptunk mindenre kielégítő magyarázatot, sőt. Még elgondolkodom azon, hogy ezt miképp értékeljem, nem feltétlenül rossz, csak furcsa. Amondó vagyok, hogy a főszereplő megzakkant egy idő után. :D Egyébként is elég sok zavaros ember volt a könyvben, ő is köztük lehetett.

Egyébként, bár ez egy tetralógia második része, nem szigorúan összefüggő a történet A szél árnyékával. Időrendben ez játszódik előbb, mégis érdemes a megírás sorrendjében olvasni, úgy talán szórakoztatóbb. Mondjuk ki lehet találni az összefüggést az első könyvvel, de ez szerintem nem baj, nekem így is tetszett. :)

Aki szerette A szél árnyékát, annak tetszeni fog ez is. :) Aki még nem ismeri Zafónt, azt javaslom, fedezze fel az Elfelejtett Könyvek Temetőjének világát! Szórakoztató, izgalmakban bővelkedő, elgondolkodtató, hangulatos történetet foghatnak a kezükbe.

régi magyar

Cselekmény, történetvezetés: 10/10

Stílus: 10/10*

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/9

Összesen: 10/10

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Mindkét magyar borító tetszik, bár az első jobban, viszont a külföldiek még szebbek.

Kedvenc szereplők: (1) Isabella (2) David (3) az öreg Sempere (4) Pedro (5) a fiatal Sempere

Kedvenc jelenetek: (1) David megpróbálja összeboronálni Isabellát Semperével (2) a nyomozó holttestének megtalálása (3) Christina halála (olyan jól el tudom képzelni filmben) (4) David álmai (nagyon betegek) (5) az özvegy halála, és ami előtte volt

Mélypont: -

Kedvenc ötlet: nemtom… az egész?