Hány Oscart érdemelt a Napos oldal?

(Filmszemle)

No igen, A hobbit után megint sikerült betévednem a moziba, ezúttal egy romantikus/komoly vígjáték/dráma izére, amiről utólag kiderült, hogy szintén könyvfeldolgozás, bár van egy olyan sanda gyanúm, ez a regény még nem jelent meg magyarul. Szóval nyolc Oscar-jelölés? Vígjáték, ami mentális betegségekkel foglalkozik? Jennifer Lawrence? Nézzük, mit várhatunk ettől a filmtől!

Patrick (Pat) Solatano egy súlyos testi sértés elkövetése után elmegyógyintézetbe kerül, mivel mániás depresszióval diagnosztizálják. Közben mindenét elveszíti: a házát, a feleségét, az önbecsülését. Amikor nyolc hónap kezelés után kikerül az intézetből, visszaköltözik a szüleihez, és megpróbálja újra felépíteni a normális életét. Komolyan hisz benne, hogy ha keményen küzd, rendbe jöhetnek a dolgok, eljuthat a napos oldalra, ahogy ő fogalmaz. Többek közt a terveibe beletartozik a felesége visszahódítása is, ami nem egyszerű, mert Nikki távoltartási végzést kért ellene, így nem léphet vele kapcsolatba.

Aztán Pat találkozik a régi barátja sógornőjével, Tiffanyval, aki férje halála óta szintén mentális gondokkal küzd. A fiatal nő piócaként ragad rá Patre, a férfi végül a pszichiátere javaslatára elkezd barátkozni vele. Tiffany pedig egy idő után megígéri, hogy segít Patet újra összehozni a feleségével, ha a férfi is tesz cserébe egy nagy szívességet.

Felemás érzéseim vannak ezzel a filmmel kapcsolatban, vannak nagyon jó és rossz aspektusai is. Nem az a világmegváltó, filmipart feltámasztó mozi, mint aminek néha beharangozzák, de kifejezetten élvezhető kis alkotás, ha nem vársz túl sokat tőle.

Ami szerintem kifejezetten leggyengébb pontja a Napos oldalnak, az a történet. Az eleje elég lassan indul, hagy időt a film belehelyezkedni Pat világába, kibontja a mellékszereplők kis problémáit, satöbbi. Ez önmagában még nem baj, mert Tiffany belépője után felpörögnek az események, kifejezetten érdekessé válik az egész helyzet, egy darabig egyre csak fokozódik a feszültség, aztán... aztán kisül, hogy ez a film mégis csak egy romantikus komédia. Az utolsó húsz perc olyan kliséhalom, hogy szinte betemeti a nézőt, és ez számomra már zavaróvá vált, túl kiszámítható, és igazából olyan semmilyen lett.

Akkor miért tartom ezt inkább jó filmnek? Egyértelműen a karakterek miatt. Pat kiválóan demonstrálja, milyen nehéz lehet egy ilyen betegséggel visszahelyezkedni a normális emberek világába, az optimizmusa, a görcsösen hangoztatott pozitív gondolkodásra irányító közhelyei, folytonos küzdelme szimpatikussá teszi a néző szemében, Tiffany pedig megmutatja, hogy van élet a normalitás meg az őrültség közti szűk határmezsgyén is.

Pat családja szintén kifejezetten érdekes, apu (Robert de Niro), talán neurotikusabb, mint a kicsi fia, csak ő még olyan korban volt fiatal, amikor nem diagnosztizálták az ilyesmit, anyu meg mosolyogva asszisztál kettejük tombolásához, próbálva egy normális családot összehozni. És akkor betoppan Pat bátyja, aki elsőre ilyen kis tökéletes idősebb gyerek, de olyan szemét módon viselkedik az öccsével, hogy legszívesebben megverné az átlag néző. És elérkezik a film vége felé az az izgalmas lélektani pillanat, amikor rájössz, hogy valószínűleg még Pat a legépebb elméjű az egész társaságban.

Tetszett még a mondvacsinált okokkal folyton kiszabaduló őrültekházi haver is, valamint Pat régi barátja, aki bár látszólag jól él, de boldogtalan, feszült, ideges, és hát látszik, hogy egy konvencionális élet se feltétlenül okoz sok örömet. De az egyik legjobb az egész filmben... a rendőr! XD Aki kiszáll az éjszaka közepén, megállapítja, hogy már megint balhéznak az őrültek, fenyegetőzik egyet, majd szépen elmegy haza. (Tényleg felsoroltam az egész szereplőgárdát? Oké, a karakterek tényleg NAGYON jók...)

A humor pedig, amit összedobnak egymás közt egyszerűen fergeteges. Ettől féltem a legjobban, hogy lekezelően bánik majd a mozi a mentális betegségekben szenvedőkkel, belőlük csinál viccet. Szerencsére azonban a film nagyon okosan áll az alapanyagához, és bár sokszor nevetsz, mert miért ne lenne komikus, amikor Pat szemeteszsákba burkolózva áll neki futni, ugyanakkor karnyújtásnyira vannak mindig a problémák, a lehetőség, hogy ez a kis stabilitás is kicsúszik a kezéből, a megbélyegzettség, a kitaszítottság, ami éri a hozzá hasonló embereket. Mindenképp érdemes eredeti nyelven nézni a filmet, mert úgy érvényesül szerintem igazán a párbeszédek nagyon jól felépített dinamikája, és úgy jönnek ki igazán a humoros vagy hatásos részletek.

Mégis, számomra, ami leginkább emlékezetessé teszi a filmet, az Jennifer Lawrence zseniális színészi alakítása Tiffany szerepében. A karakter is nagyon jól felépített, de mindez semmit sem ért volna, ha nem jeleníti meg ezt ilyen hihetően és átélhetően. Nem volt könnyű dolga, hiszen olyan éles érzelmi váltásokat kellett produkálnia, ami még a nézők idegeit is próbára teszi, de nagyszerűen megold mindent, és egy idő után azt veszed észre, hogy akkor is őt nézed, ha csak a háttérben áll, miközben Robert de Niro és Bradley Cooper az előtérben üvöltenek egymással (pedig de Niro is nagyon nagyot játszik a filmben). Plusz kapunk tőle egy olyan élethű pofon-jelenetet, amit öröm volt nézni, tanítani kéne, ahogy csinálta.

Persze, szomorú ahogy Pat fut Nikki után, aki már nyilvánvalóan nem képes őt a hibáival együtt szeretni, és nincs is azzal semmi baj, hogy egy idő után már egyáltalán nem vagyunk benne biztosak, megéri-e, de számomra a befejezés akkor is túl cukorsziruposra és amerikaira sikerült. Talán ha a végén kevésbé lett volna „romkom” és kicsit jobban dráma, akkor többet is adna a film, mint egy kellemes, néha elgondolkodtató kikapcsolódást. Ugyanakkor annyira megszerettem a szereplőket, hogy rosszat sem tudok kívánni nekik, megérdemelnek egy kis boldogságot.

Ami az Oscar-díjakat illeti, szerény véleményem szerint pont annyit kapott a film, amennyit megérdemelt. Lawrence-nek már nagyon érett egy aranyszobrocska, de más aspektusaiban nem tudnám rámondani a mozira, hogy biztosan ez volt a legjobb a tavalyi évben. Összességében véve mégis nyugodtan merem ajánlani a megnézését, igényes randifilmnek például ideális.

10/8 pont