Varázsbűnözők maffiaügyletei

Holly Black – White Cat/ A fehér macska

(Könyvkuckó)

Hát ez lesz idén a könyvmoly párbajos jokerkönyvem. Nem olyan stílusos választás, mint a tavalyi, de februárban nem sikerült egy párbajos könyvet sem elolvasnom, erről meg akarok írni.

Cassel Lightwood egy átokvetőkből álló családba született egyetlen varázstalan emberként, és mint ilyen, mindig is a perifériára szorult. Ez a helyzet semmit sem javult, amikor tizennégy évesen megölte a legjobb barátját, Lilát, amely eseményre ő csak ködösen emlékszik. Hogy új életet kezdjen, beküzdötte magát egy nagyon jó hírű bentlakásos iskolába, és azóta mindent megtesz, hogy annyira normális életet éljen, amennyire csak tud. Ebbéli törekvése azonban veszni látszik, amikor alvajárás miatt a tetőről kell lehalászniuk, ráadásul fel is függesztik. Casselt az álmaiban egy furcsa fehér macska kísérti, és amikor a felfüggesztés miatt hazakerül nem-túl-szerető családja körébe, kezd az az érzése lenni, hogy valami nagyon nem stimmel, és talán az erősen simlis bátyjai eltitkolnak előle valamit.

Ennek a könyvnek minden esélye megvan, hogy egy egyszerű tucat YA regény legyen, de nem az, és aminek ezt köszönheti, az nagyrészt a világfelépítése. A könyv urban fantasy, ami szerint a világunkban élnek – nagyjából mindig is éltek – varázserővel rendelkező emberek. Ők nem különülnek el a saját társadalmukba (mint a Harry Potterben), hanem belesimulnak a miénkbe. Mivel azonban az erejük többnyire nagyon is alkalmas arra, hogy ártsanak másoknak, ezért mindig is vonzotta őket az alvilág, manapság pedig a tevékenységük teljesen illegálisnak számít, hátrányos megkülönböztetéssel és kirekesztéssel néznek szembe. Mivel a varázslat közvetlen érintést igényel, ezért mindenki kesztyűt hord, és a varázstalan népesség mindenféle törvényekkel akarja rákényszeríteni az átokvetőket, hogy fedjék fel kilétüket és hagyjanak fel az üzelmeikkel. Ezt a vágyukat, valljuk be, nagyon is meg lehet érteni. Mi lenne, ha a bűnözőink kezében még veszélyes varázserő is lenne, rossz elképzelni is.

A mágia szabályai is nagyon kidolgozottak a regényben, és a cselekmény előrehaladtával apránként ismerjük meg ezeket, a sok információ nem teszi vontatottá a regényt. Az átokvetők mindegyikének egy-egy speciális képessége van, csak bizonyos fajta varázslatokat tudnak végrehajtani, például a testi átokvetők fizikai sérüléseket tudnak okozni, az érzésvetők egyetlen érintésükkel el tudják érni, hogy feltámadjon benned az az érzés, amit ők akarnak, a halálvetők pedig egész egyszerűen bárkit meg tudnak ölni az érintésükkel, stb..  A varázslatok használata során mindig szembe kell nézniük a visszahatással, ami azt jelenti, hogy az átokvetőt gyengített formában ugyanaz éri, mint az áldozatát: Cassel nagyapjának például a fél keze el van üszkösödve, mert halálvetőként minden gyilkossága után egy kis darab meghalt belőle is.

A varázslók között akadnak nagy családok, akik a maffiaklánokhoz nagyon hasonlóan működnek, Casselnek pedig minden családtagja az egyik nagy maffiavezérnek végzi a piszkos munkát. Így tett a nagyapja, az apja és jelenleg a két bátyja is, miközben az anyja épp az általa elkövetett piszlicsáré bűntények miatt börtönben ül, mivel érzésvetőként rendszeresen kihasználja az embereket. Nem éppen az ideális család, nem igaz? Hát nagyon nem: Casselt egész életében ide-oda lökdösték, manipulálták és háttérbe szorították a családtagjai, a regény során derül csak ki pontosan, hogy mennyire. Valahogy mindenki csak eszközként tekint a fiúra, akit ki lehet használni, hogy elérjék a céljukat. Ironikus módon, az első látásra meglehetősen ijesztő nagypapa tűnik az egyetlen használható embernek ebben a famíliában: hiába ex-bérgyilkos az öreg, mégis ő az egyetlen, aki tényleg törődik Cassellel, aki az ő érdekeit tartja szem előtt és a pártját fogja. Vissza is üthetett volna, hogy mindenki ilyen diszfunkcionális ebben a bagázsban, de kifejezetten élveztem, végre ez valami igazán más volt és szerettem, hogy minden karakterben volt egy jó adag sötétség.

A főhősünk sem kivétel ez alól. Mi ugyan kívülről hiába látjuk úgy, hogy ebben a családban mindenki mélységesen romlott ember, ő ebben nőtt fel, neki ez a normális. Így, bár nincs varázsereje, azért van olyan különleges képessége, amit az átlagemberek ellen használni tud, hogy előnyhöz jusson, mivel hogy elég jó és gyakorlott szélhámos. Persze mostanában próbálja visszafogni magát, és az élete két részre szakadt: az iskolában próbál jó gyerek lenni és azon igyekszik, hogy senki se jöjjön rá vele kapcsolatban semmire, otthon pedig küszködik azzal, hogy érvényre juttassa a hangját a saját családjában. Meg kell mondanom, minden visszássága ellenére (vagy talán pont azok miatt) én kifejezetten megszerettem Casselt. Alapvetően okos és rátermett srác, a ravaszság meg szerintem nem negatív tulajdonság. :D Egyébként pedig szívet facsaró volt hallgatni, ahogy visszaemlékezett a gyerekkorára, hogy hogyan próbált kapcsolatot teremteni a családtagjaival, hogyan bálványozta Philippet, az idősebbik bátyját, miközben ő jóformán emberszámba se vette. Hiába olyanok a többiek, amilyenek, mégiscsak a rokonai, és Cassel természetesen egész életében csak arra vágyott, hogy valahova normálisan beilleszkedjen, és szeressék azért, aki.

Két mellékszereplő csatlakozik Casselhez a bajban. Sam a nem kicsit kocka szobatárs, akire Cassel távollétében a bukméker-bizniszét bízza, és a fiú meglehetően hamar ráérez a tilosban járás ízére, utána már le se lehetne vakarni. Ezen kívül ott van még Daneca is, akinek az anyja az átokvetők nagy jogvédője, és próbálná behálózni Casselt is, akit azonban eddig nem nagyon érdekelt a dolog. Daneca is teljesen minden lében kanál, és, ahogy Cassel egyre jobban bevonja őket az életébe, kiderül, mennyire rátermettek, és hogy Casselnek mennyire szüksége volt már barátokra. Ráadásul nagyon vicces párbeszédek is bonyolódtak a hármuk között, igazán élveztem. A klánvezér kissé keresztapa-szerű figuráját is nagyon értékeltem, jó főgonosz (?) volt.

Ami még nagyon tetszett az az, hogy valamelyest megmutatta, milyen társadalmi problémákkal jár, ha bizonyos embereknek természetfeletti képességei vannak. Ezt ilyen részletesen eddig még csak a Vörös hold című regényben láttam. Ahogy stigmatizálják és rendszabályokkal a perifériára szorítják a különleges képességű embereket az nagyon hasonló, mint ahogy a jogvédelmi törekvések is. Őszintén érdekel, tud-e kezdeni valamit ezzel a koncepcióval az írónő vagy sem. Gondolom, YA regény lévén nem ezen lesz a fő hangsúly, de talán előkerül még ez is.

Az egyetlen hiba, amit fel tudok róni a könyvnek, hogy nagyon kiszámítható volt. Körülbelül a kétharmadáig egyszerűen mindent tudtam jóval azelőtt, hogy megtörtént volna. Ez nagyjából csak a regény végén változott meg, amikor már minden kiderült, aminek ki kellett, akkor már nem feltétlenül láttam át, hogyan fog elsülni Cassel nagy terve. Azért végig lekötött az egész, nagyon izgalmasnak találtam.

A könyv lezárása pedig kellőképpen keserédes, ami remek alapot szolgáltat a további kötetekhez. Mondanom sem kell, azokat is el fogom olvasni, nem csak Cassel sorsa érdekel, de a felvetett társadalmi kérdések is.

Kinek ajánlom? Ha szereted a Svindlerek műsort és nem riasztanak el a kifejezetten diszfunkcionális moralitású karakterek, akkor élvezetesnek fogod találni.

Kinek nem ajánlom? Ha nem szeretsz sokmindent tudni előre.

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/10

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/9

Összesen: 10/9