Testvéries vérfürdő

Rob Thurman – Holdvilág (Cal Leandros II.)

(Könyvkuckó)

FIGYELEM! Ez a bejegyzés egy sorozat második részéről szól, ezért szükségszerűen SPOILEREKET tartalmazhat az első részre, amiről a bejegyzést ITT találod.

Ahh, valamiért két évig nem vettem elő a második kötetet az első után, pedig hiba volt, mert amikor viszont elkezdtem olvasni, azonnal éreztem, mennyire hiányzott ez a sorozat, a karakterek, a hangulat. Felteszem, hogy a harmadik rész már nem fog ilyen sokáig porosodni.

Niko és Cal, miután sikeresen eltörölték az Auphe-ot a Föld színéről, úgy döntenek, ideje kevésbé félteni az életüket és megállapodni. Niko levelezőn elkezdi az egyetemet, ezért szükségük van valami melóra, ami jobban jövedelmez, mint az alkalmi pincérkedés. Ezért a fiúk úgy döntenek, azzal fognak foglalkozni, amihez a legtöbb Isten áldotta tehetségük van: szörnyirtással. Egy darabig minden egészen jól is megy, addig, amíg egy vérfarkas fel nem béreli őket, hogy lopjanak el valami ősi mágikus koronát jogtalan tulajdonosától. És hogy megfelelő motivációjuk legyen, elrabolják Georginát, Cal reménybeli barátnőjét.

Komolyan meglepett azzal a könyv, hogy milyen élvezetes volt az első perctől olvasni. Teljesen magától értetődően zökkentem vissza újra ebbe a világba, mintha nem telt volna el több mint két év azóta, hogy az első kötet elvarázsolt. Ez a könyv is hasonlatosan izgalmas volt, sőt, ha lehet, még emelte a téteket. A fiúk már sikeresen hírhedté tették magukat a szakmában, így nyilván ebben a feladatukban már igazi keményfiúkkal akad dolguk (na nem mintha nem a rokonságuk lett volna a leginkább összefosatós bagázs), és olyan lelkesedéssel irtják a természetfeletti cucmerákokat, hogy a vérükkel egy úszómedencét fel lehetne tölteni a könyv végére. Ezen kívül számos érdekes elem van még – beépülős kémkedés, road trip, autós üldözés – amik újdonságnak számítottak, és igazán érdekessé tették a cselekményt.

Cal elvárható mennyiségű jellemfejlődést produkál ebben a részben. Persze még mindig lobbanékony, és ha bepöccen, akkor esélyes, hogy letépi valaminek a fejét, de azért ha megerőlteti magát, akkor tud már megfontoltabban is viselkedni, valamint az első kötet alaphelyzetével, hogy Calt folyton meg kellett védelmezni a családjától, szöges ellentétben áll a mostani regény, ugyanis itt főleg rajta a sor, hogy megvédje a szeretteit. Hiányoltam az Éjvilágból, hogy lássunk valami igazán különleges képességet, ami Cal természetfeletti származásából adódik, és eddig a könyvig kellett várnom, de megérkezett, és HŰHA, EZ NAGYON KIRÁLY. Figyelemreméltó még a Georginával folytatott macska-egér játékuk, Cal nem az első főszereplő, aki lenyomja a „jaj, nem maradhatsz mellettem, veszélyes vagyok rád, jaj”-hisztit, de ő az első, akinek a szájából számomra ez tényleg hitelesen hat, tekintve hogy mennyi borzalom és pusztulás jár nap mint nap a nyomában, és hányszor próbálják teljesen spontán megölni őt vagy a körülötte lévő embereket.

Nikoval kapcsolatban a leginkább érdekes momentuma a regénynek az, hogy egyre jobban belebonyolódik a Promise-szal folytatott románcába, ami amellett, hogy Cal piszkálódásának folyamatosan szolgáltat muníciót, a kötet néhány tényleg szép érzelmi pillanatát is szolgáltatja. Emellett ebben a részben fájdalmasan nyilvánvalóvá válik, hogy akármilyen okos és edzett és menő, mégiscsak ő az egyetlen a kis különítményben, akinek semmilyen természetfeletti vér sem csörgedez az ereiben, és ez módfelett kiszolgáltatottá és törékennyé teszi a szemükben.

A mellékszereplők is érdekesek tudnak maradni erre a könyvre is, Robin még mindig egyszerre tragikus és komikus azzal, hogy örökéletű faun bölcsességével együtt beleszeretett a legheteróbb pasiba a körletben, és a könyvben néhány adalékot megtudunk a hátteréről is, ami érdekes volt. Promise eddig csak a sablon titokzatos álomnő volt a szememben, de most végre megtudhattunk egy kicsit arról, milyen volt az élete, mielőtt megélhetési férjfaló és milliárdos özvegy lett, valamint aktív közreműködése során az is kiderül, hogy félelmetes kvalitású harcos és fejlődőképes hamiskártyás. :D Ezek az apró adalékok, meg ahogy Callel viselkedik, mind építik a karakterét, és így a könyv végére egészen szimpatikussá vált számomra. Georginát is szeretem még mindig bár nem tudom, hogyan képes fenntartani ezt a „minden úgy lesz jó, ahogy lesz” attitűdjét, miközben körülötte a világ alaposan összeomlik, de jó neki. Néhány átvonuló mellékszereplő is volt, akik pont kellettek még a történetbe, de tartós nyomot nem fognak hagyni.

Elgondolkodtató pillanata is akadt a könyvnek, leginkább most Cal identitási problémái voltak számomra érdekesek, mert hogy még a természetfeletti társaságokban se csípik az Auphe-okat és így kábé annyira bánnak vele kedvesen, mint kutyaszarral a cipő talpán, na de az emberi rokonsága se különb ilyen szempontból. Ebből a távlatból még inkább felértékelődik Niko odaadása, aki mindig is feltétel nélkül szerette. Okozott nekem továbbá néhány vidám percet a fiúk rokonságának felderítése, ugyanis az anyjuk vándor cigányasszony volt... olyan mosolyogtató az a romantikus kép, ami az USA könyv- és filmiparába beette magát a romákról. Illetve, nem tudom, lehet hogy ott tényleg úgy élnek a helyi romák, de hát jó lenne ha itt is ilyen szép lenne a helyzetük.

Összességében továbbra is nagyon élvezem a sorozatot, ugyan nyilván nem ezek életem könyvélményei, de kikapcsolódásnak nagyon kiválóak. Kár, hogy több rész nem jelent meg magyarul, örülnék, ha valamelyik kiadó még átvenné a sorozatot, de nem lesz nagy baj, ha angolul kell tovább olvasnom, akkor legalább elkerülöm a fordítási hibákat, amiből azért akadt itt egy-két idegtépő (’watch your back’ = vigyázom a hátad, grrrrr).

10/10 pont