Idézet


2016. július 2., szombat

Summer Biannual Bibliothon – Lista és haladási napló


(Hahahahaha! A könyörtelen múzsák végre megkegyelmeztek rajtam és visszatértem! Nem fogok magyarázkodni, mert nincs is mit mondani, az elmúlt hónapokban egyszerűen annyi történt, hogy képtelen voltam írni.)



Hát ez a pillanat is eljött. Amióta vlogolok (vlogoltam?), meg sokat nézek könyves videóblogokat, azóta sokat találkozom az úgynevezett read-a-thonokkal. Nem tudom, van-e rájuk magyar szó, én ezentúl könyvmaratonnak fogom nevezni őket. A lényegük, hogy egy adott időn belül - ami a legrövidebbek esetében általában 24 óra, a leghosszabbak esetében kb. 2 hét – igyekezz minél többet olvasni. Mondhatjuk, hogy egy igazi könyvmoly élete elejétől végéig egy könyvmaraton, de hát tudjuk, hogy mindegyikünknek vannak kisebb-nagyobb kiégései, olvasási válságai, ezek a kis kihívások pedig lehetőséget adnak, hogy az ember játékos körülmények között üljön fel a lóra újra, vagy csak úgy általában, szórakozzon egy jót.

De, mint tudjátok, az embernek mindig közbejön mindenféle izé (úgy az egész élet), ezért én most először merem felelősen bevállalni azt, hogy tényleg igyekszem kihasítani a napjaimból ezt az időt, és tényleg olvasni fogok (na nem egész nap azért, mert sajnos dolgozni is kell). Amit kinéztem magamnak, az a Summer Biannual Bibliothon, egy egy hetes rendezvény, július 3. és 9. között tart. A feladat 7 kihívás teljesítése, azonban van egy könnyítés: összevonhatsz 2-2 kategóriát. Mivel most először csinálok ilyet, nem akarom túlvállalni magam, így éltem a maximális számú könnyítéssel, és összesen négy könyvet választottam ki a kihívások teljesítésére.

A Lista:

Az első egy kvázi kötelező választás, ugyanis ennek a könyvmaratonnak mindig van egy közös olvasása, ez idén Morgan Matson The Unexpected Everything című frissen megjelent regénye. Én bevallom őszintén, eddig nem nagyon gondolkodtam azon, hogy olvasnom kéne tőle, bár tudom, hogy népszerű. Ennek az az oka, hogy érzésem szerint ilyen kis laza tinirománcokat ír, amik, hát, enyhén szólva nem az én műfajom most már. Ez azonban valamennyire érdekesnek tűnik – egy politikus lányáról szól, akinek a tökéletesen eltervezett életét felborítja egy botrány -, és remélhetőleg az évszaknak köszönhetően lecsúszik. Mivel ez az egész maraton fő könyve, ezért ha egy mód van rá, írok róla könyvajánlót is.



A második egy olyan kötet, amit már régóta kerülgetek. Ezt a JOKER, illetve az „Egy könyv, amiben szerepel a kedvenc mitikus lényed” kategória kiváltására használom. A könyv nem más, mint a J. R. R. Tolkien meséi. Igazából teljesen a borító alapján menve kaptam le a polcról, mivel ott van rajta egy böhöm nagy sárkány, és remélem, hogy a kötet valamelyik történetében is szerepel. XDD (A belső fül szerint igen.)

A harmadikra úgy esett a választás, hogy az esemény szervezői kiválasztottak egy-egy könyvet, és erről az ajánlási listáról kell egyet elolvasni. Én Adam Silvera More Happy Than Not című könyve mellett döntöttem, mert ez volt az egyetlen a listáról, amiről már hallottam, de még nem olvastam. :D Ezt viszont szerencsére nagyon is el akarom olvasni. Érdekesnek tűnik a történet, ami egy meleg srácról szól, akinek lehetősége van dönteni: kitörölteti-e az agyából annak az emlékét, hogy meleg, vagy megpróbál ezzel együtt élni. Ezzel a regénnyel teljesítem az „Olvass egy könyvet olyan formátumban, amiben nem szoktál” kategóriát is, mégpedig azért, mert az ekönyv-olvasómon fogom olvasni, amit mostanában ritkán vettem elő.

Az utolsó könyv, amit kinéztem, lesz a legnagyobb falat, és nem is leszek csalódott, ha ennek nem érek a végére a hét alatt. A regény Alice Hoffman Galambok őrizői című munkája. Ezzel a könyvvel teljesítem az „Olvass egy olyan szerzőtől, akitől eddig nem” kihívást (ugyanezzel a kategóriával szerepel a könyvmoly párbajos listámon is), valamint az „Egy könyv, amit régóta halogatsz” kihívást is… elvégre már a párbajos listámon is szerepel, tehát elég régóta halogatom.
Ezen kívül azt tervezem még, hogy a héten egyúttal megpróbálok tudományos folyóiratcikkeket olvasni, minden nap legalább egyet. Fenntartom továbbá a jogot, hogy belekapjak bármelyik könyvbe, amihez kedvem szottyan, ha ezektől hirtelen megundorodnék.


Maga a közvetítés úgy fog valahogy történni, hogy igyekszem, mondjuk, minden nap éjfélkor adni egy helyzetjelentést, meg néha napközben is, amikor úgy érzem. Remélem, elég érdekessé tudom tenni számotokra a követést, ha nem, bátorítást akkor is szívesen fogadok, szükségem lesz rá. :DD

Júl. 4. 11:00

Idő: 35 óra

Elolvasott oldalak száma: 316

Elolvasott cikkek száma: 0 ( X(( )

Úgy érzem, erősen kezdtem, már pontban éjfélkor nekiálltam olvasni a More Happy Than Notot, takaró alatt, zseblámpafénynél, mivel egy túrán voltam, és nem akartam zavarni a szobatársaimat az alvásban. Aztán a nap folyamán buszozás közben is próbáltam haladni, bár párszor elaludtam. Ennek ellenére estére sikerült is befejezni a könyvet, pedig annyira nem volt rövid (300 oldal!). Ennek most nagyon örülök, régen olvastam már el egy könyvet kevesebb, mint egy nap alatt. Viszont eléggé megviselt a regény érzelmileg, úgyhogy tegnap este kis szünetet kellett tartanom. Nekiálltam még a J. R. R. Tolkien meséinek, ez elég cukinak tűnik, remélem helyrehozza a hangulatom. Most bemegyek dolgozni, aztán ha azzal végeztem, folytatom.

Júl. 5. 12:00

Idő: 61 óra

Elolvasott oldalak száma: 434

Elolvasott cikkek száma: 1

Mint kiderült, a sokáig dolgozás némileg hátráltatja az olvasási hatékonyságot, úgyhogy tegnap nem haladtam annyira jól. Egyelőre felváltva olvasom a J. R. R. Tolkien meséit és a The Unexpected Everythinget. Előbbi hosszabb történetekből áll, az első több, mint 100 oldal, annak már túl vagyok a felén. Nagyon cuki és nagyon mese, csak néha (mindig) előbújik Tolkienből a leírások iránti imádata, és álmosan elég könnyű volt elszenderülni tőle. A The Unexpected Everything így az első 50 oldal után kb. olyan, mint amilyenre számítottam, de a stílusa nem rossz, úgyhogy kínzásnak egyáltalán nem titulálnám. 

Júl. 6. 12:00

Idő: 85 óra

Elolvasott oldalak száma: 542

Elolvasott cikkek száma: 1

A tegnapi napom nagyjából hasonlóan alakult, mint a tegnapelőtti, még vesztettem valamennyi időt családi drámázással, így valamivel több, mint 100 oldalt sikerült elolvasnom. Befejeztem az első történetet a J. R. R. Tolkien meséiben, a másodikba viszont épp csak belekaptam, mert  a késő esti időponthoz már nagyon száraz volt az előszó. Haladtam a The Unexpected Everythinggel is, kezd beindulni a történet, bár még mindig csak azt tudom rá mondani, hogy olyan, mint amire számítottam, de továbbra is élvezem.

Júl. 7. 11:00

Idő: 108 óra

Elolvasott oldalak száma: 662

Elolvasott cikkek száma: 1

Hasonlatosan alakult a tegnapi napom is, mint az előzőek, nem megy túl jól ez a határolódjunk el mindenféle kísértéstől és zavaró tényezőtől dolog. Este meg ma reggel sikerült pár órát olvasnom, aminek során kivégeztem a Sonkádi Egyed gazda című történetet J. R. R. Tolkien meséiből, és, meg kell mondjam, rettentő jól szórakoztam. Meg haladtam tovább a The Unexpected Everythinggel is, most már túl vagyok a könyv harmadán. Kicsit idegesít a főhősnő, nem szeretem ezt a típust, ennek ellenére kitartok.

Záró gondolatok

Idő: 168 óra

Elolvasott oldalak száma: 1067

Elolvasott cikkek száma: 1


Csütörtökön és pénteken sikerült olyan sokat dolgoznom, hogy alig tudtam olvasni valamit, úgyhogy szombaton ennek örömére tartottam még egy nagy véghajrát, aminek keretében befejeztem még a J. R. R. Tolkien meséinek fennmaradt kb. 60 oldalát, a The Unexpected Everything felét, valamint még utolsó erőmmel belekezdtem a Galambok őrizőibe is, de ott nem jutottam tovább az első 20 oldalnál.

Összességében nagyjából úgy zajlott le a hét, ahogy arra számítottam, nehézséget okozott számomra eltávolodni minden zavaró tényezőtől, és az olvasásra koncentrálni. Amikor azonban sikerült, akkor magamat is megleptem, hogy milyen sokat tudtam haladni a könyvekkel. Végül is összességében jobban teljesítettem, mint számítottam rá, úgy gondoltam, maximum két kötetet tudok majd befejezni a listámról, és az is szép teljesítmény, hogy az átlagos oldalszámom kb. háromszorosát sikerült ezen a héten magamévá tenni. Az is tanulságos volt, hogy igazából milyen kevés szabadidő mellett is tudtam naponta kb. 100 oldalt olvasni, ha azt a kevés szabadidőt tényleg odaszántam. Az a két délután/este pedig, amit teljes egészében olvasással töltöttem, felidézte a gyerekkoromat, amikor hetekig voltam képes ezt csinálni, és olyan jó érzés volt, már jó ideje nem feledkeztem bele így egy könyvbe sem. Nagyon jól szórakoztam, és fogok még hasonló rendezvényeken részt venni, ha lehetőségem lesz rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése