Forrás: http://lenabelicosa.blogger.hu |
A tavalyi
évről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy könyvekben szegényen
telt volna. Következzen egy rövid összegzés olvasói teljesítményeimről, egy kis
statisztika, illetve az év legjei!
Az újévi
fogadalmaim között szerepelt tavaly, hogy megpróbálok minél több jó könyvet
elolvasni (később 50 elolvasott könyvben számszerűsítettem). Ez sikerült: 2011-et
51 elolvasott könyvvel zártam, figyelembe véve az újraolvasásokat,
versesköteteket (bár abból nem mindet) és a mangákat is. Ez a szám nagyjából
duplája a tavalyi teljesítményemnek, úgyhogy azt hiszem, elégedett vagyok.
Nagyjából kijön az egy könyv/hét átlag, amit főleg azt figyelembe véve jó, hogy
pár kötettel meddig elszöszmögtem.
Forrás: http://torontoismytown.blogspot.com |
Beszerzéseket
tekintve a kötetek közel harmada (16 db) került ki a könyvtárból, 7-et
kölcsönbe kaptam (14%), a többihez saját vagy családi könyvgyűjteményből jutottam
hozzá. Egy új médiumot is felfedeztem tavaly: az elolvasott könyveim közül 9
(18%) e-könyv volt. Mindegyiket laptopon olvastam, e-könyv-olvasó híján,
remélem, az az idei év újítása lesz.
Összesen az év
során a család olyan 50.000 Ft körüli összeget költött könyvekre, ezekből
gyakorta ajándékoztuk is egymást, én a magam részéről legalább három kötetet
adtam ajándékba idén.
(Számomra) Meglepő
módon, olvasmánylistámban többségében férfi írók művei szerepelnek, a
figyelmemre érdemes könyvek csupán egyharmadát írták a gyengébbik nem
képviselői. A magyar szerzők aránya még ennél is rosszabb: csupán 5 könyvet olvastam
idén magyar írótól, kettőt valószínűleg csak azért, mert kötelező volt.
Örvendetesebb adat, hogy nőtt az angol eredetiben elfogyasztott könyvek aránya.
Ezek közül szintén 5 került az utamba.
Belekezdtem
pár sorozatba is, a Rettentő gyönyörűség, az Angelfire és a terjedelmesebb
Démonvilág meg Francia história említendők meg.
Jövő évre cél
az olvasott könyvek számát szinten tartani, valamint növelni a magyar szerzők,
illetve az angol nyelvű olvasmányok arányát.
Az év
legnagyobb eseménye mégis ennek a blognak a megnyitása volt. :D Nem számítottam
rá, hogy még valaha is nekiállok valami ilyesminek, mint a blogolás, aztán
mégis itt vagyunk. :D És élvezem, szeretek könyvajánlókat írni. Nem vagyok
ugyan hipernépszerű, de azért tudom, hogy olvasnak, és ez jó érzés.
Akkor jöjjenek
az év legjei. Általános toplistám:
1.
Suzanne Collins: Futótűz/ A kiválasztott
Nem akartam két külön helyet a listán,
mert együtt érdemlik meg az első helyet, vagy még inkább hármasban az első
résszel, mert határozottan ez a trilógia volt számomra az év legnagyobb
olvasmányélménye. Egy disztópikus világban modern rabszolga-felkelés történeten
keresztül vall a háború szörnyűségeiről, az emberek szörnyeteggé válásáról, a
szabadság igazi jelentéséről. Nagyon jó, csak ajánlani tudom.
2.
Jay Asher: Tizenhárom okom volt
Mindig is érdekelt az öngyilkosság,
mint téma, és szerintem ez a könyv nagyon jól, fiataloknak szóló módon
foglalkozik vele. Nem értettem meg belőle, mi adhat okot az öngyilkosságra, de
már jobban bele tudom élni magam azok helyzetébe, akik mégis meghozták ezt a
döntést. Ez szerintem nagy eredmény.
3.
John Green: Alaska nyomában
Hasonló, mint az előző, mégis nagyon
más. Humorosabb, könnyedebb, emészthetőbb könyv, de jobban megmozgatja az ember
gondolkodását, súlyos kérdéseket vet fel, amire magunknak kell megtalálni a
választ.
4.
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Különös, kicsit hátborzongató hangulatú
történelmi regény az 50-es évek katalán valóságából. Emellett kicsit krimi,
kicsit lélektani regény, és a romantikus szál is nagyon jó benne. Arról nem is
beszélve, hogy a stílusa csodaszép. Csak ajánlani tudom.
5.
Stephenie Meyer: A burok
Ahhoz képest, mennyire tartottam ettől
a könyvtől, egész jónak éltem meg. A Föld testrabló űrlények általi
megszállását mutatja be – egy idegen szemszögéből. A számomra ideálisnál talán
egy kicsit több romantika szorult belé, de azért foglalkozott más érzelmekkel
is bőven, határozottan kellemes olvasmány volt.
6.
E. M. Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Kegyetlenül őszinte háborús regény,
vallomás egy generáció életének tönkremeneteléről. Nagyon őszinte, nagyon igaz,
és nagyon szép a maga kétségbeejtő módján.
7.
Christopher Moore: Biff evangéliuma
Hiába vagyok gyakorló katolikus, engem
kilóra megvett ez a könyv. :D Vicces, aranyos, megható, és meglepően sokat mond
a hitről. Nem megbotránkozni kell rajta, hanem meg kell próbálni megérteni.
8.
William Golding: A legyek ura
Régóta halogatott, de végül nagyon
megszeretett klasszikus. Odavoltam a tájleírásaiért, a karakterekért, a vége
pedig tényleg felkavaróra sikerült.
9.
Jang Ercsö Namu: Búcsú Tóanyánktól
Különleges hangulatú életrajzi regény
egy nagyon más kulturális körülmények között élő aprócska ázsiai népcsoport, a
moszók világából, egy olyan nő tolmácsolásával, aki ebből a zárt világból
elindulva vált híres énekesnővé, majd modellé.
10.
Courtney Allison Moulton: Angelfire
Néha már kezdem elveszteni a hitemet a
YA-műfajban a sok elrettentő példát olvasva, de egy-egy ilyen gyöngyszem mindig
visszahozza a kísérletező kedvemet. :D Ez egy kellemes kis harcolós
urban-fantasy angyalokkal és keresztény mitológiával, már nagyon várom a
folytatását.
Egyéb díjak:
Az év legrosszabb könyve: Kemény verseny volt ebben a kategóriában,
végül kéz a kézben W.M.P. Young: A viskó, illetve Nicholas Evans: A suttogó
végeztek itt holtversenyben. Mert, ha különböző okokból is, de a hajamat téptem
tőlük. Határozottan idegesítő könyvek voltak a számomra. Ráadásul rövid időn
belül olvastam őket (ugyanabban a hónapban).
Az év legpozitívabb csalódása: A burok, mert soha nem számítottam
rá, hogy Stephenie Meyer olyat tud írni, amit én lelkesedve olvasok. :D
Az év kedvenc témája: az öngyilkosság. Két könyv is bekerült a TOP
10-be, illetve még olyan kötetekben is előfordult a kérdés, amikre nem is
számítottam (A kiválasztott, Biff evangéliuma).
Az év kedvenc műfaja: Lélektani. Nagyon szeretem az emberek
személyiségét boncolgató írásokat, így sok olyan könyv kerül a kezemben, ami
legalább részben ezzel foglalkozik.
Az év kedvenc női főszereplője: Izé, nehéz dönteni, általában nem
vagyok ellötyögtetve a női szereplőktől. Talán Ellie-t mondanám az
Angelfire-ből, ő megmaradt, mint különösen szimpatikus főszereplő. A második
helyen, közel hozzá April áll a Ten Things We Did-ből, a harmadik helyen Bec az
Áldozatból.
Az év kedvenc férfi főszereplője: Hát, ha Peeta Az Éhezők
Viadala-trilógiából főszereplőnek számít, akkor ő az abszolút kedvenc. Olyan
hypeolást csaptam körülötte, hogy még magamat is megleptem. XD Második Pufi az
Alaska nyomábanból, harmadik Daniel, A szél árnyéka főszereplője.
Az év kedvenc női mellékszereplője: Cirip-cirip… női
mellékszereplőkre még kevésbé emlékszem, mint főszereplőkre… megvan! Juni a
Vérfüredből. :D
Az év kedvenc férfi mellékszereplője: Finnick Odair Az Éhezők
Viadalából. Magasan. :D
Az év kedvenc állatszereplője: Minimális konkurenciával Kökörcsin
nyert, Az Éhezők Viadala-sorozat ocsmány macskája. :D
Az év kedvenc humoros könyve: Ha pusztán az egységnyi szövegre jutó
röhögés mennyiségét nézem, akkor egyértelműen a Piszkos Fred, a kapitány viszi
a prímet. Egyéb szempontokat is figyelembe véve a Biff evangéliuma is szóba
jön.
Az év legjobb írója: Hosszas megfontolás után A szél árnyéka
íróját, Carlos Ruiz Zafónt választanám, mert annyira elvarázsolt, hogy azonnal
meg kellett vennem az író másik magyarul megjelent könyvét, amit idén tervezek
elolvasni.
Nagyjából ennyi, már így is
kicsit megterhelő post lett asszem így hosszúság szempontjából. A végére jöjjön
egy kis random: csak szerintem vicces, hogy a két könyvsorozat borítói pontosan
ugyanazokat a színeket használják, csak fordított sorrendben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése