Daniel Keyes – Az ötödik Sally

 (Könyvkuckó)

Hosszas késlekedés után íme a második listás könyvem ajánlója.

Sallyvel van egy kis gond: elvált a férjétől, nem láthatja imádott gyerekeit, jelenleg munkája sincs… ja igen, és kiesik neki az idő. Időnként hasogatni kezd a feje, elsötétül előtte a világ, és ami ezután történik, nos, arról semmilyen emléke sem marad. Váratlanul idegen helyeken találja magát, idegen emberekkel, akik fura neveken szólítják őt. Amikor a pszichiátrián ébred, majd közlik vele, hogy megpróbált öngyilkos lenni, úgy dönt: ezúttal elfogadja a szakember segítségét, hátha fényt derítenek a rejtélyes kórra. Pszichiáterének, Rogernek azonban a saját problémáival is meg kell küzdenie. A kórházban azt pusmogják, kiégett, talán nem alaptalanul.

Derry tökéletesen tisztában van vele, mi a baja Sallynek. Hát persze, hiszen ő Sally négy személyiségének egyike, a kapcsolattartó, aki az összes többi létezésének is tudatában van. Hozzá társul még Nola, a borongós művészlélek, Bella, az érzéki vadmacska, valamint Jynx, az agresszivitás élő mintaképe. Hogy valaha sikerül-e összhangra vergődniük, vagy folytonos széthúzásukkal elpusztítják Sallyt, nos, az kiderül a könyvből.

Háthát, elég ambivalensek az érzéseim a kötettel kapcsolatban. Sok dolgot szerettem benne, Keyes stílusa még mindig nagyon megfog (még akkor is, ha itt nem tetszett annyira, mint a Vriágot Algernonnak esetén), valamint remekül ért az érzelmek ábrázolásához, és mindig gyorsan fogynak a könyvei, nem tudom félrerakni őket. Azt is szerettem, hogy Derry volt a szemszögfőszereplő, az ő szemén át izgalmas volt nyomon követni az egész rendszer működését.

A témaválasztás is megragadott, nagyon érdekes állapot ez a többszörös személyiség, és Keyesnek remekül sikerült ezt közel hozni hozzám, sokszor belegondoltam, milyen lehet Sally helyzetében, illetve a volt férje, gyerekei, kollégái szemszögébe is beleképzeltem magam. Vajon ha az én egyik ismerősömről derülne ki, hogy igazából nem szeszélyes, hanem többszörös személyisége van, vajon mit tennék? Akadt pár nagyon torokszorító jelenet is a könyvben, amitől rendesen könnybe lábadt a szemem, és ez jó volt.

Amit viszont nem szerettem, hogy Keyes talán túlságosan is leegyszerűsítette a problémát, bár ez rossz megfogalmazás, inkább túl kereskedelmivé tette. A történet nagy része a szerelmi szálak körüli nyavalygással ment el, amikért nem igazán lelkesedtem, különösen azért a szálért nem, ami a legerősebben jelen volt a könyvben. Ráadásul ezt a Sallyt lépten-nyomon meg akarta erőszakolni valaki, ami csöppet valószínűtlennek tűnik, meg szerintem nem is volt olyan jó csaj, hogy mindenkinek gerjednie kellett rá. Így hát a pasikat sem értem, akik beleestek. :D

A könyv végét könnyűszerrel kitaláltam, és igazából még Jynx legszörnyűbb húzásainál se kételkedtem, hogy tényleg az lesz a vége, ami, azt sem szerettem benne, kicsit átlátszó volt.

Összességében nem ez életem legnagyobb könyvélménye (még Keyestől sem), de azért élvezhetőnek találtam, majd olvasok még tőle.

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/8

Szereplők: 10/8

Érzelmek: 10/7

Összesen: 10/8

Enyhén spoileres infók:

Borító(k): A legtöbb elég régi/lepusztult, de ez az új nagyon tetszik, rettentően kifejező.

Kedvenc szereplők : (1) Derry (2) Todd  (3) Nola (4) Jynx (5) Roger

Kedvenc jelenetek: (1) Derry születése (2) a gyerekek születésnapja (3) a kocsmai verekedés (4) Nola és Todd a műteremben (5) a lóverseny

Mélypont: amikor összejöttek Rogerrel… nem szurkoltam nekik

Kedvenc ötlet: a kirakati bábu, amiből később megpróbál személyiséget csinálni