(Könyvkuckó)
Figyelem!
Ez a trilógia második részének ajánlója, így SPOILEReket tartalmaz az első
résszel kapcsolatban, aminek az ajánlóját itt olvashatjátok: Az Éhezők Viadala.
A magyar borító (az eredeti átvéve) |
Katniss
Everdeennek és Peeta Mellarknak sikerült a lehetetlen: vakmerő öngyilkossági
kísérletükkel a Hetvennegyedik Viadal végén kikényszerítették, hogy mindketten
életben maradhassanak, így Panem történetében először két győztes született. Az
események óta eltelt fél évben a fiatalok beköltöztek új lakóhelyükre a
Győztesek Falujában, és soha sem tapasztalt jólét köszöntött rájuk. Katniss
ettől függetlenül továbbra is vadászattal tölti a napjai nagy részét, így segít
az időközben a bányába került Gale-nek családja eltartásában, meg aztán be is golyózna
a semmittevéstől. Közben bőszen próbálja elterelni a figyelmét a két fiú iránt
táplált zavaros érzelmeiről, de már alig-alig odázhatja el a pillanatot, amikor
kénytelen lesz újra beszélő viszonyba keveredni Peetával…
Közeleg
ugyanis a Győzelmi Körút, ahol majd ismét boldogságtól mámoros szerelmespárként
kell a kamerák előtt tündökölniük szerte mind a Tizenkét Körzetben. Egy
felkavaró látogatás világossá teszi, milyen sok múlik az alakításukon: Snow
elnök személyesen keresi meg főhősnőnket, hogy elmondja, Panemben sokan a
lázadás jelének vélték a Viadal végén végrehajtott akcióját, az emberek forrongnak.
Ha nem hűtik le a kedélyeket egy, Katniss butuska, szerelmes tinilány mivoltát
hangsúlyozó propaganda-hadjárattal (aminek káprázatos fénypontja természetesen
az eljegyzésük bejelentése), akkor annak komoly következményei lesznek. Ezek a
következmények pedig nem csak őket, de a családjukat, barátaikat is érinteni
fogják, mindent és mindenkit, aki és ami fontos nekik.
Tehát
a Viadal még korántsem ért véget. Sőt, az igazi harc csak most kezdődik.
A brit/ausztrál borító |
Majdnem
annyira féltem ettől a könyvtől, mint az első résztől, de egészen más okból.
Attól tartottam, hogy erőltetett lesz a folytatás, feleslegesnek fogom érezni,
és nem is üti meg majd az első kötet színvonalát. Valóban kicsit gyengébbnek
éreztem az előző könyvnél, de egyáltalán nem feleslegesnek, sőt. Sok dolog van,
ami nagyon szerethető a második részben, és szerintem összességében egy roppant
erős átvezető kötetet kaptunk.
Ez
a könyv öleli fel a három közül a leghosszabb időintervallumot (majdnem fél év
a tiszta cselekményidő), így nem csoda talán, hogy ez a legvontatottabb mind
közül. Az eleje még csak-csak pörög a regénynek, mivel már nem kell
beleszoknunk a világba, de a közepe eléggé ellaposodik, amiért egy elképesztően
izgalmas utolsó harmad, és egy méretes függővég kárpótol minket.
A
főszereplők jelleme kicsit jobban kibontakozik a regényben, viszont nyilván,
mivel a nagy döntést az utolsó kötetre halasztja az írónő, így a
Peeta-Katniss-Gale háromszögben patthelyzet uralkodik, amit én egyáltalán nem
élveztem, sőt. Feldobták viszont a gárdát az új mellékszereplők, akik között
igazán jól kigondolt, nagyon szerethető karaktereket találunk.
A
világról alkotott ismereteink szépen fejlődtek, én nagyon vártam, hogy más
körzeteket is megismerjünk, és kaptunk is belőle, bár nem annyit, amennyit
reméltem. Viszont a korábbi Viadalokról is sok minden kiderült, amit szintén
értékeltem.
Összességében
véve nem hiszem, hogy jogos volt a félelmem, egyáltalán nem tűnt kierőszakoltnak
ez a könyv, méltó folytatása az első résznek és tele van ígéretesen induló
szálakkal, amikért lehet várni a harmadik kötetet. Mondjuk én úgysem bírtam
volna megállni, hogy elolvassam, de ha ti még hezitáltok, nyugodtan vágjatok
bele! :)
Cselekmény, történetvezetés: 10/10
Stílus: 10/9
Szereplők: 10/10*
Érzelmek: 10/10
Összesen: 10/10
Innentől
a kritika SPOILERt tartalmaz mindazoknak, akik nem olvasták a teljes második
kötetet:
Aki
már végigért a könyvön, tudja, milyen nehéz erről spoilermentesen írni, hiszen
az igazán izgalmas, cselekményt meghatározó események a regény felénél lépnek
működésbe. Most hazudnék, ha azt állítanám, nem számítottam rá, hogy Katnissnek
és Peetának vissza kell mennie az Arénába, mert igazából kitaláltam. Ez, a befejezés,
amit szintén kitaláltam, és még több apróság, amikre sikerült rájönnöm, tovább
erősítette azt a benyomásom, hogy valójában én írtam a könyvet, csak nem
emlékszem rá. :D
A német borító |
És
ez az új Viadal képes volt túlszárnyalni az előzőt, hiszen itt már nem megrettent
kölykökről volt szó, hanem profi gyilkosokról, akik akárhogy is, de egyszer már
túlélték ezt a rémálmot. Az is nagyon tetszett, hogy Katnissnek ezúttal egy
nagyobb csapat tagjaként kellett dolgoznia, ez nagyon nehezére esett, de a
helyzetükben az egyetlen logikus lépés volt.
A
főszereplőnk egyébként rettenetesen irritált, főleg a könyv közepén, amikor
teljesen véletlenszerűen rájött, hogy őt mégis Gale-nek szánta az ég, majd húsz
oldallal később Peeta nyakába borult. Amikor cselekednie kellett, olyankor nem
volt bele bajom. Peeta továbbra is messze a legszerethetőbb karakter az
egészben (ó, azért milyen romantikus jelenetek vannak köztük, jajj), még akkor
is, ha a kelleténél kevesebb életigenlés szorult belé, de bizonyos
mellékszereplők is nagyot alakítanak (Haymitch, Cinna). Az egykori Győztesek
között pedig találunk pár olyan figurát, hogy hű. Imádtam őket! :D
Mindezt
pedig sikerül megfejelni egy olyan befejezéssel, amin csak tátogtam.
Embernyúzás ilyen bizonytalanságban abbahagyni egy könyvet (szegény Peeta), de
legalább szavatolta, hogy mindenki el akarja olvasni a folytatást.
Egyéb:
Borító(k): Nagyon szeretem az eredetit,
jók a színei, ahogy a motívum változik, igazán ízléses, mégis dinamikus látvány. Az angolt
sajnos elrontották, pedig az előzőt mennyire szerettem, kár érte, de ennek
semmi értelme, és még a színek se az igaziak. A német nagyon tetszik, igazán
jól viszi tovább az első rész borítósémáját, az is igazán szép.
Kedvenc szereplők: (1) Peeta (2)
Finnick (3) Johanna (őt az előző könyv információi alapján tök másnak
képzeltem... azt hittem, még mindig játssza az elveszett, szerencsétlen
kislányt) (4) Haymitch (5) Cinna
Kedvenc jelenetek: (1) Peeta színt vall
az Arénában (2) Katniss haverkodni próbál Finnickkel (3) Peeta alakítása az
interjún (4) Katniss és Peeta utolsó napja a Viadal előtt (5) a befejezés (6)
Johanna kirohanása (7) Katniss és Haymitch leissza magát (8) a fecsegők
támadása
Mélypont: a közepe, elviselhetetlen
volt Katniss tipródását olvasni
Kedvenc ötlet: Katniss fecsegőposzáta-ruhája,
az Aréna felépítése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése