(Könyvkuckó)
A
negyedik listás könyvem szintén nagy telitalálat volt, mesélek. :)
Yossarian
kapitány az amerikai légierőnél szolgál, és így, a második világháború vége
felé már nagyon elege van az egészből. Ahogy haladnak felfelé az olasz csizmán,
sorban foglalva el a városokat, egyre erősebbé válik abbéli meggyőződése, hogy
őt mindenki meg akarja ölni, ráadásul a körülötte élő katonák ésszerűtlen
viselkedése nem nagyon cáfol rá a gyanúira. Yossariannek egyetlen célja az,
hogy valahogy túlélje ezt a háborút, így minden bevetésről a lehető legrövidebb
úton repül vissza, és mindent megtesz, hogy többször ne kelljen mennie.
Csakhogy a célkitűzéseit elég nehéz megvalósítani egy olyan egységben, amiből
lehetetlen leszerelni, hiszen a parancsnokok folyamatosan növelik a
teljesítendő repülések számát.
Igazából
elég nehéz volt megírni ezt az összefoglalót, mert tulajdonképpen ennek a
könyvnek nincs igazán egységes cselekménye. Eleinte teljesen zagyvaságnak tűnik
az egész, később kicsit jobban kikristályosodik, de végig megmarad egy laza
szerkezetű memoár-szerűségnek, amiben az előre haladó cselekmény epizódszerű
kis történetekkel, illetve összezavaró időrendű visszaemlékezésekkel
váltakozik. Ráadásul ennek a sztorinak nem is mindig Yossarian áll a
középpontjában (bár mindig kötődik valahogy az eseményekhez), főleg a történet
első felében rengeteg mozzanatban foglalkozik a könyv a mellékszereplők
háttértörténetével is.
És
ez az, amiért az ember nem bánja, hogy igazából egy kukkot sem ért az egészből,
mert ennek a történetnek minden szereplője olyan egyedi, szuperül kidolgozott
figura, hogy igazából még XY katona kedvenc prostijának a háttértörténetét is
szívesen elolvasnád, mert amint az író reflektorfénybe helyezi az egyik
szereplőt, azonnal rájössz, hogy bizony vele is érdemes foglalkozni.
És
a humor! Tudom, hogy őrült, tudom, hogy ironikus, és hogy sokszor morbid is, de
én teljesen odavoltam tőle. Eleve az a tapasztalat egészen megdöbbentő és új a
számomra, hogy háborús könyvön lehet nevetni, ezen pedig nemcsak, hogy
nevettem, hanem fetrengve kacagtam nem egyszer. A könyv görbe tükör az USÁnak,
a háború gépezetének, a hatalmaskodó parancsnokoknak, meg úgy általában minden
emberi gyarlóságnak.
Mégis,
amikor komoly akar lenni olyankor nagyon komoly a könyv, és nem nélkülözi a
műfajára jellemző súlyos mondanivalót, sőt. Nekem akkor lett gyanús a dolog,
amikor egyszer már a könyv felénél majdnem elbőgtem magam. Utána pedig
fokozatosan rájöttem, hogy hiába van ilyen hülyeséghalmazba becsomagolva ez az
egész történet, mégsem lehet elmenni mellette egy vigyorgós vállrándítással,
mert igenis emberek halnak meg lépten-nyomon, és olyan szörnyűségek történnek
mindenkivel, hogy a legtöbb karakter attól csavarodik be előbb-utóbb. Van a
vége felé egy különösen sötét fejezet, ami olyan mélységig ábrázolja az emberi
nyomorúságot (nemcsak a háborúban tapasztalhatót, hanem úgy általában), ami
miatt azt kell mondanom, hogy akár irodalomórán is megérdemelne pár szót a
kötet.
Összességében,
ha valakit nem zavar, hogy a történetben nem sok összefüggés mutatkozik
helyenként, meg hogy minden (de tényleg minden) szereplő őrült egy kicsit,
illetve, hogy enyhén tesztoszteron-szagú a könyv, akkor olvassa bátran, mert
neki is legalább akkora kedvencévé válhat, mint nekem. :)
Cselekmény, történetvezetés: 10/9
Stílus: 10/10
Szereplők: 10/10*
Érzelmek: 10/10 (Nately meg a kurvája,
jajj. :) )
Összesen: 10/10
Egyéb:
Borító(k): Ez az új legalább olyan
bizarr, mint a könyv, úgyhogy jó. :D
Kedvenc szereplők: (1) Yossarian (2) Nately
(3) a lelkész (4) Dunbar (5) Doki
Kedvenc jelenetek: (1) a római utcajelenet
(2) a katona gipszben visszatér :D (3) Yossariant elviszik kihallgatni (4) a
lelkész az ezredessel az istentiszteletek ügyéről vitatkozik (5) Nately végre
meghódítja a kurvája szívét
Mélypont: Nately halála :(
Kedvenc ötlet: a macskás álom
Ez az egyik kedvenc könyvem :)) Mi vettük magyaron, de úgy vélem túlságosan kicsik voltunk (13-14 évesek) és hát az osztály több, mint 90%-a nem értette szerintem olyan jól hogy miről is akar szólni, vagy ez a szatirikus humor nem jött át, vagy csak a hossza miatt el se olvasták...
VálaszTörlésA világ egyik legjobb könyve. Kész :))
VálaszTörlésLau: 14 évesen ez kötelező volt? :O Én maximum középiskola végefelé vállalnám be, mondjuk azután, hogy vették a második világháborút. Olyan fiatalon még tényleg nem érthető/ élvezhető.
VálaszTörlésKaen: Igen, nekem is nagyon tetszett. :) Magasak voltak az elvárásaim, de nem csalódtam.
Érdekes, hogy ahhoz képest, milyen híres ez a könyv, mennyire keveset hallottam róla. Igazából nem azt furcsállom, hogy nem kötelező, hanem hogy egyáltalán szóba se kerül átlag magyarórákon. Mondjuk nem is értem, mit furcsállok, amikor mi konkrétan a második világháborúig se jutottunk el törin... :)
VálaszTörlés