Benjamin
Percy – Vörös hold
(Könyvkuckó)
Patrick Gambler arra kényszerül apja
bevonulása után, hogy sosem látott anyjához költözzön
az Államok másik felére.
A repülőgépe azonban terroristatámadás áldozatául esik, egy likán lemészárolja
az összes utast, őt kivéve, ettől pedig az egész élete fenekestül felfordul.
Claire Forrester hamarabb kénytelen kirepülni a családi fészekből, mint
szeretné: a repülőgép-katasztrófák után a szüleit meggyilkolják, a likán lány
pedig kénytelen egyedül nekivágni a vidéknek, hátha a nagynénjénél menedékre
lel. Chase Williams kicsapongó életet élő politikus, aki pedig tanácsadójával
együtt meglátja ebben az egész zűrzavarban a lehetőséget. Azonban egyikük sem
sejti, hogy magukon jóval túlívelő események részesei, amik, ha egyszer
mozgásba lendülnek, már semmi sem állíthatja meg őket, hogy megváltoztassák a
világot.
Próbáltam jobb fülszöveget írni, mint
az eredeti, de nem igazán ment, így is elspoilerezem az első ötven oldalt, de
lehetetlen nem elárulni, hogy mi történik, az okokat később kifejtem. Ráadásul
a fél fülszöveg olyan eseményekre utal, amik igazából nem is történnek meg,
vagy nem úgy. :D Ami viszont még egy
fokkal problémásabb az a borítóra nagy betűkkel rányomtatott műfajmegjelölés,
jelesül: „Urban fantasy és love story”. Na már most a könyv olvasása után
egyértelmű, hogy ez a vásárló megtévesztése, nagyjából a könyv felére lehet
tudni, hogy ez nem love story, és alaposabb gondolkodással beláthatjuk, hogy
bizony nem is urban fantasy.
Romantikus sztorinak azért nehéz
titulálni a könyvet, mert leendő szerelmespárunk az első kétszáz oldalon nem is
találkozik, de az egész regényben egy kezemen meg tudom számolni a közös
jeleneteiket, és ezek többsége se nevezhető túlzottan romantikusnak. A fantasy
műfajmegjelölés pedig szerintem azért hibás, mert a fantasy definíciója szerint
az irreális elemeit mitikus és természetfeletti erőkkel magyarázza, viszont
ebben a könyvben nincs semmi, amit misztikusnak titulálhatnék. Mondhatnátok,
hogy na de ott vannak a vérfarkasok (=likánok), de maga a könyv az ő
létezésüket és állapotukat teljesen tudományos alapon magyarázza, így hát ez
sem minősül természetfeletti elemnek.
De akadt a könyv kivitelével más
problémám is. Az én ízlésemnek rengeteg elütés, elírás, félretoldalékolás
maradt benne, a könyv vége felé oldalanként akár több is, ami rontja az
olvasmányélményt. A helyzeten az a néhány fordítói hiba sem segít, ami az
eredeti szöveg ismerete nélkül is feltűnő (például hivatkozott sorozat címének
félrefordítása, stb.).
Hogyha már feltétlenül kategorizálnom
kell ezt a könyvet, akkor inkább azt mondanám, hogy ez valami
társadalomkritika-szerűség, helyenként lélektani drámával, háborús
regény-utánérzéssel, a vége felé árnyalatnyi posztapokaliptikus ízzel. Ha más
művek vonatkozásában kéne elhelyeznem, akkor azt mondanám, olyasmi az érzés,
mintha a Fertőzés és A hatalom árnyékában közös gyerekét nézném, akinek azonban
vér szerinti apja valójában Az úton, és kiskorában sokat játszott a szomszédban
a toleranciáról szóló tanmesékkel. A vérfarkasosdi pusztán csak dísznek van, ha
gondolatban behelyettesíted a likán szót a könyvben
négerre/zsidóra/muzulmánra/homoszexuálisra/HIV-fertőzöttre vagy bármi más
megkülönböztetett csoportra, a történet ugyanilyen jól működik, ez alapján én
azt feltételezem, hogy a likánságot az író tényleg csak metaforának szánta.
Akik pedig összefogják ezt a különös
látásmódot, a stíluselemek és értelmezési módok összevisszaságát, azok a
karakterek. Igazából a többségüket, ha nem is szerettem meg, de tetszettek,
mert annyira reálisak voltak, és a szó legjobb értelmében hétköznapiak.
Patricket kedveltem meg talán a leginkább, ő tipikusan a „srác a szomszédból”
karakter, bátor, jószívű, de szerencsére sosem éreztem hihetetlennek azokat a
dolgokat, amik történtek vele, sosem tűnt úgy, hogy erre nem lenne képes egy
ennyi idős gyerek. Claire eleinte rémült, naiv kislány (egen, annak ellenére,
hogy likán volt születése óta) és nagyon sok mindennek kell vele történnie,
mire igazi, kemény nő lesz belőle, aki képes a túlélésre. A történet közepén
lerohanta őt egy ilyen likán-identitáshullám, ami rövid időre nagy
unszimpatikussá tette számomra, de szerencsére gyorsan visszabillent normális
önmagához, noha ennek a fogalomnak a tartalma fokozatosan változott a
regényben. Harmadik főszereplőnk, Chase, pedig az a tipikus „olyan tökéletes
politikus, hogy ilyen nincs is”-karakterként kezdi, mert ugyan szereti a piát
meg a nőket, de mindig őszinte mindenről, és a nép érdekeit próbálja
képviselni. Az ő jellemfejlődése a fiatalokkal ellentétben inkább negatív
irányú, nagyon gyorsan leépül arra a szintre, hogy bármire képes a hatalomért.
A mellékszereplők igen változatos
karakterek, és jó sok van belőlük, mindenféle életutat látni közöttük. A
legjobban Neal Desait szerettem, rajta keresztül látunk bele a gyógyszerkutatás
csodálatos világába, ami azért tetszett, mert viszonylag valósághű volt,
valamint Miriam részei is egészen jók voltak, ő az a veszteségektől megtört nő,
aki utat mutat Claire-nek az élete bizonyos szakaszán.
Amit még szerettem a könyvben, az az
érzelemvilága, meg a benne tárgyalt komoly témák. Fő témája nagyjából a faji
megkülönböztetés és a radikális gondolkodásmód veszélyessége. Ez mindkét
oldalon megjelenik: látszik, hogy a terroristák valójában milyen mélységesen
nem törődnek az általuk elméletileg képviselt nép érdekeivel, ugyanakkor
megjelennek a hadsereg túlkapásai, illetve az „igaz amerikaiak” által képviselt
nacionalista vonalról is kiviláglik, hogy semmivel sem jobbak a terroristáknál.
Ugyanakkor arra is rávilágít a könyv, mennyire hibás egyének rémtettei miatt
elítélni egy egész csoportot, mert a likánok között is nagyon különböző
hozzáállások jelennek meg, és a legtöbben senkinek sem akarnak ártani. Az is
tanulság, hogy az elnyomás és a megkülönböztetés csak erőszakot szül, hiszen
egy idő után persze mindenkinek elege lesz a folyamatos igazságtalanságokból,
ekkor pedig még a leginkább békeszeretőek is hallatni akarják a hangjukat.
Érintőlegesen szó van a függőségekről
is, hiszen az átváltozás elleni gyógyszert sokan belövik, beszívják, stb., így
drogos kábulatba lökve magukat. Mégis, leginkább arról szól a könyv, hogy
milyen felnőni, mennyire nehéz elfogadni a másságot, nem csak másokét, de
magadét is, és hogy miképp határoznak meg a környezeted elvárásai. A legerősebb
érzelmi élményt a könyv vége szolgáltatja, ennek pedig alapeleme a
kilátástalanság és a belefásulás érzése. Annyi borzalmat, annyi
feldolgozhatatlan veszteségét élnek át a főhőseink, a világ olyan szörnyű
hellyé változik körülöttük, hogy a végére tökéletesen érzéketlenné válnak
jóformán mindennel szemben, és mivel nekünk is van lehetőségünk vagy ötven
véres halált végigolvasni a könyv során, az olvasónak is nagyon hasonló érzése
támad, hogy a fenébe is, már minden mindegy, még egy halál igazán nem számít
semmit.
Azonban eddig túl pozitív hangvételű
volt az értékelés, most lássuk a problémáimat, mert azért ez a könyv korántsem
volt tökéletes. Bár nagyon sok minden tetszett benne, de ezek között nem
szerepelt a történet gördülékenysége. Ahhoz képest, hogy ez elvileg egy
terroristák kontra kormány háború története, és vannak benne bőven erőszakos
cselekmények meg lövöldözések meg miegymás, mégis voltak olyan részek, amiken
unatkoztam, olyan mellékszálak, amiket átlapoztam, hogy vessek egy pillantást a
főszálra, mert egyszerűen annyira nem érdekelt az egész. A történet E/3, jelen
idejű, váltott szemszögű elbeszélésben íródott, és sajnos sokszor éreztem azt
az ilyen egy-egy fejezetes mellékszálakról, hogy abszolút feleslegesek a nagy
egész szempontjából, a harmadik likán mészárlás érzékletes leírása már teljesen
hidegen hagyott, és igazából ki is lehetett volna az ilyen jelenetek nagy
részét hagyni. Szépek a leírások, nagyon erős a hangulatkeltés, és mivel az író a saját környékéről ír, nagyon hitelesnek is tűnik, de néha azok is annyira lassítják a
történetet, hogy szívem szerint lerövidítettem volna őket, nagyon túlírt a
regény, ami csak azért fura, mert a szerző már nem első könyves, mégis úgy ír,
mintha az lenne. A szálakat összekötő szimbólumok használata lehetett volna
sokkal érdekesebb is, sajnos csak addig jutunk ebben, hogy MINDENKI minden
lehetséges tükröző felületen magát nézegeti. Még az első pár érdekes volt, de
mivel annyi van a könyvben, hogy ivós játékot lehetne játszani rá, ezért egy
idő után már csak röhejes.
Működik ezen kívül még a
hülyeség-faktor is, mert bár nagyon imádom az alapötletet, hogy egy
prionbetegséggel magyarázza az író a likánságot, de ha azok ilyen
fertőzőképesek lennének, akkor már minden második ember Creutzfeldt-Jakob-szindrómával
szaladgálna. De jó, tekintsünk el ettől, az írás úgyis egy „mi lenne, ha?”-játék,
elfogadom. Viszont azt már nem, hogy az egyik szereplőt szitává lőtték (de
konkrétan) és túlélte. HOGY? Ráadásul az epilógus megint belemászik prion-szinten
a lelkembe, mondanom sem kell, hogy úgy hülyeség, ahogy van. Jó, elfogadtam,
hogy terjed testnedvekkel is, de a sütéstől denaturálódik a szemét, mert ez
csak egy fehérje! Pff.
A befejezéssel sem vagyok elégedett,
azt reméltem, történik valami kis jó is a szereplőkkel ennyi szarság után, és
végül is mondhatjuk, hogy igen, de a katarzis hiányzott, sőt, inkább
felidegesítettem magam rajta. *SPOILER* Mivel Patrick a legnagyobb idióta a
világon, és nem akarja odaadni az oltóanyagot a kormánynak, ezért
előreláthatólag ő lesz az egyetlen ember Észak-Amerikában? Miféle tanulság ez?
*SPOILER vége* És azért egy hatszáz oldalas regény végigolvasása után a
minimum, amit elvártam volna, az egy katarzis.
Összességében, bár nagyon nem azt
kaptam, amit vártam (a fülszöveg alapján valamiért azt hittem, minden
főszereplő felnőtt lesz), mégis egészen értékelhető és érdekes kérdésekkel
foglalkozó olvasmány, és helyenként érzelmileg is nagyon megérintett. Örülök,
hogy elolvastam, még ha nem is akarom majd újraolvasni.
Köszönöm a könyvet a Geopen Kiadónak!
Kinek ajánlom? Akit a fent említett társadalmi konfliktusok érdekelnek
elsősorban.
Kinek nem ajánlom? Akit tényleg „Urban fantasy és love story” érdekelne.
Cselekmény, történetvezetés: 10/8
Stílus: 10/6
Szereplők: 10/9
Érzelmek: 10/8
Összesen: 10/7
Egyéb
(spoileres):
Borító(k): Szép,
bár nagyon sokáig tart, mire kiderül, hogyan kapcsolódik a történethez. (Mondjuk mentégére szól, hogy az eredetit vették át.
Kedvenc
szereplők: (1) Patrick (2) Neal (3) Clare (4) Augustus (5) Miriam
Kedvenc
jelenetek: (1) Patrick újra találkozik az apjával (2) Patrick és Clare
második találkozása (3) az adventi robbantás (4) Clare kiszabadul Puck
fogságából (5) Neal lányának története
Mélypont: a
harmadik-nyolcadik likán támadás :D
Kedvenc
ötlet: a társadalmi problémák kidolgozása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése