Terrorista vérfarkasok és más sorscsapások

Benjamin Percy – Vörös hold

(Könyvkuckó)

Patrick Gambler arra kényszerül apja bevonulása után, hogy sosem látott anyjához költözzön

az Államok másik felére. A repülőgépe azonban terroristatámadás áldozatául esik, egy likán lemészárolja az összes utast, őt kivéve, ettől pedig az egész élete fenekestül felfordul. Claire Forrester hamarabb kénytelen kirepülni a családi fészekből, mint szeretné: a repülőgép-katasztrófák után a szüleit meggyilkolják, a likán lány pedig kénytelen egyedül nekivágni a vidéknek, hátha a nagynénjénél menedékre lel. Chase Williams kicsapongó életet élő politikus, aki pedig tanácsadójával együtt meglátja ebben az egész zűrzavarban a lehetőséget. Azonban egyikük sem sejti, hogy magukon jóval túlívelő események részesei, amik, ha egyszer mozgásba lendülnek, már semmi sem állíthatja meg őket, hogy megváltoztassák a világot.

Próbáltam jobb fülszöveget írni, mint az eredeti, de nem igazán ment, így is elspoilerezem az első ötven oldalt, de lehetetlen nem elárulni, hogy mi történik, az okokat később kifejtem. Ráadásul a fél fülszöveg olyan eseményekre utal, amik igazából nem is történnek meg, vagy nem úgy. :D  Ami viszont még egy fokkal problémásabb az a borítóra nagy betűkkel rányomtatott műfajmegjelölés, jelesül: „Urban fantasy és love story”. Na már most a könyv olvasása után egyértelmű, hogy ez a vásárló megtévesztése, nagyjából a könyv felére lehet tudni, hogy ez nem love story, és alaposabb gondolkodással beláthatjuk, hogy bizony nem is urban fantasy.

Romantikus sztorinak azért nehéz titulálni a könyvet, mert leendő szerelmespárunk az első kétszáz oldalon nem is találkozik, de az egész regényben egy kezemen meg tudom számolni a közös jeleneteiket, és ezek többsége se nevezhető túlzottan romantikusnak. A fantasy műfajmegjelölés pedig szerintem azért hibás, mert a fantasy definíciója szerint az irreális elemeit mitikus és természetfeletti erőkkel magyarázza, viszont ebben a könyvben nincs semmi, amit misztikusnak titulálhatnék. Mondhatnátok, hogy na de ott vannak a vérfarkasok (=likánok), de maga a könyv az ő létezésüket és állapotukat teljesen tudományos alapon magyarázza, így hát ez sem minősül természetfeletti elemnek.

De akadt a könyv kivitelével más problémám is. Az én ízlésemnek rengeteg elütés, elírás, félretoldalékolás maradt benne, a könyv vége felé oldalanként akár több is, ami rontja az olvasmányélményt. A helyzeten az a néhány fordítói hiba sem segít, ami az eredeti szöveg ismerete nélkül is feltűnő (például hivatkozott sorozat címének félrefordítása, stb.).

Hogyha már feltétlenül kategorizálnom kell ezt a könyvet, akkor inkább azt mondanám, hogy ez valami társadalomkritika-szerűség, helyenként lélektani drámával, háborús regény-utánérzéssel, a vége felé árnyalatnyi posztapokaliptikus ízzel. Ha más művek vonatkozásában kéne elhelyeznem, akkor azt mondanám, olyasmi az érzés, mintha a Fertőzés és A hatalom árnyékában közös gyerekét nézném, akinek azonban vér szerinti apja valójában Az úton, és kiskorában sokat játszott a szomszédban a toleranciáról szóló tanmesékkel. A vérfarkasosdi pusztán csak dísznek van, ha gondolatban behelyettesíted a likán szót a könyvben négerre/zsidóra/muzulmánra/homoszexuálisra/HIV-fertőzöttre vagy bármi más megkülönböztetett csoportra, a történet ugyanilyen jól működik, ez alapján én azt feltételezem, hogy a likánságot az író tényleg csak metaforának szánta.

Akik pedig összefogják ezt a különös látásmódot, a stíluselemek és értelmezési módok összevisszaságát, azok a karakterek. Igazából a többségüket, ha nem is szerettem meg, de tetszettek, mert annyira reálisak voltak, és a szó legjobb értelmében hétköznapiak. Patricket kedveltem meg talán a leginkább, ő tipikusan a „srác a szomszédból” karakter, bátor, jószívű, de szerencsére sosem éreztem hihetetlennek azokat a dolgokat, amik történtek vele, sosem tűnt úgy, hogy erre nem lenne képes egy ennyi idős gyerek. Claire eleinte rémült, naiv kislány (egen, annak ellenére, hogy likán volt születése óta) és nagyon sok mindennek kell vele történnie, mire igazi, kemény nő lesz belőle, aki képes a túlélésre. A történet közepén lerohanta őt egy ilyen likán-identitáshullám, ami rövid időre nagy unszimpatikussá tette számomra, de szerencsére gyorsan visszabillent normális önmagához, noha ennek a fogalomnak a tartalma fokozatosan változott a regényben. Harmadik főszereplőnk, Chase, pedig az a tipikus „olyan tökéletes politikus, hogy ilyen nincs is”-karakterként kezdi, mert ugyan szereti a piát meg a nőket, de mindig őszinte mindenről, és a nép érdekeit próbálja képviselni. Az ő jellemfejlődése a fiatalokkal ellentétben inkább negatív irányú, nagyon gyorsan leépül arra a szintre, hogy bármire képes a hatalomért.

A mellékszereplők igen változatos karakterek, és jó sok van belőlük, mindenféle életutat látni közöttük. A legjobban Neal Desait szerettem, rajta keresztül látunk bele a gyógyszerkutatás csodálatos világába, ami azért tetszett, mert viszonylag valósághű volt, valamint Miriam részei is egészen jók voltak, ő az a veszteségektől megtört nő, aki utat mutat Claire-nek az élete bizonyos szakaszán.

Amit még szerettem a könyvben, az az érzelemvilága, meg a benne tárgyalt komoly témák. Fő témája nagyjából a faji megkülönböztetés és a radikális gondolkodásmód veszélyessége. Ez mindkét oldalon megjelenik: látszik, hogy a terroristák valójában milyen mélységesen nem törődnek az általuk elméletileg képviselt nép érdekeivel, ugyanakkor megjelennek a hadsereg túlkapásai, illetve az „igaz amerikaiak” által képviselt nacionalista vonalról is kiviláglik, hogy semmivel sem jobbak a terroristáknál. Ugyanakkor arra is rávilágít a könyv, mennyire hibás egyének rémtettei miatt elítélni egy egész csoportot, mert a likánok között is nagyon különböző hozzáállások jelennek meg, és a legtöbben senkinek sem akarnak ártani. Az is tanulság, hogy az elnyomás és a megkülönböztetés csak erőszakot szül, hiszen egy idő után persze mindenkinek elege lesz a folyamatos igazságtalanságokból, ekkor pedig még a leginkább békeszeretőek is hallatni akarják a hangjukat.

Érintőlegesen szó van a függőségekről is, hiszen az átváltozás elleni gyógyszert sokan belövik, beszívják, stb., így drogos kábulatba lökve magukat. Mégis, leginkább arról szól a könyv, hogy milyen felnőni, mennyire nehéz elfogadni a másságot, nem csak másokét, de magadét is, és hogy miképp határoznak meg a környezeted elvárásai. A legerősebb érzelmi élményt a könyv vége szolgáltatja, ennek pedig alapeleme a kilátástalanság és a belefásulás érzése. Annyi borzalmat, annyi feldolgozhatatlan veszteségét élnek át a főhőseink, a világ olyan szörnyű hellyé változik körülöttük, hogy a végére tökéletesen érzéketlenné válnak jóformán mindennel szemben, és mivel nekünk is van lehetőségünk vagy ötven véres halált végigolvasni a könyv során, az olvasónak is nagyon hasonló érzése támad, hogy a fenébe is, már minden mindegy, még egy halál igazán nem számít semmit.

Azonban eddig túl pozitív hangvételű volt az értékelés, most lássuk a problémáimat, mert azért ez a könyv korántsem volt tökéletes. Bár nagyon sok minden tetszett benne, de ezek között nem szerepelt a történet gördülékenysége. Ahhoz képest, hogy ez elvileg egy terroristák kontra kormány háború története, és vannak benne bőven erőszakos cselekmények meg lövöldözések meg miegymás, mégis voltak olyan részek, amiken unatkoztam, olyan mellékszálak, amiket átlapoztam, hogy vessek egy pillantást a főszálra, mert egyszerűen annyira nem érdekelt az egész. A történet E/3, jelen idejű, váltott szemszögű elbeszélésben íródott, és sajnos sokszor éreztem azt az ilyen egy-egy fejezetes mellékszálakról, hogy abszolút feleslegesek a nagy egész szempontjából, a harmadik likán mészárlás érzékletes leírása már teljesen hidegen hagyott, és igazából ki is lehetett volna az ilyen jelenetek nagy részét hagyni. Szépek a leírások, nagyon erős a hangulatkeltés, és mivel az író a saját környékéről ír, nagyon hitelesnek is tűnik, de néha azok is annyira lassítják a történetet, hogy szívem szerint lerövidítettem volna őket, nagyon túlírt a regény, ami csak azért fura, mert a szerző már nem első könyves, mégis úgy ír, mintha az lenne. A szálakat összekötő szimbólumok használata lehetett volna sokkal érdekesebb is, sajnos csak addig jutunk ebben, hogy MINDENKI minden lehetséges tükröző felületen magát nézegeti. Még az első pár érdekes volt, de mivel annyi van a könyvben, hogy ivós játékot lehetne játszani rá, ezért egy idő után már csak röhejes.

Működik ezen kívül még a hülyeség-faktor is, mert bár nagyon imádom az alapötletet, hogy egy prionbetegséggel magyarázza az író a likánságot, de ha azok ilyen fertőzőképesek lennének, akkor már minden második ember Creutzfeldt-Jakob-szindrómával szaladgálna. De jó, tekintsünk el ettől, az írás úgyis egy „mi lenne, ha?”-játék, elfogadom. Viszont azt már nem, hogy az egyik szereplőt szitává lőtték (de konkrétan) és túlélte. HOGY? Ráadásul az epilógus megint belemászik prion-szinten a lelkembe, mondanom sem kell, hogy úgy hülyeség, ahogy van. Jó, elfogadtam, hogy terjed testnedvekkel is, de a sütéstől denaturálódik a szemét, mert ez csak egy fehérje! Pff.

A befejezéssel sem vagyok elégedett, azt reméltem, történik valami kis jó is a szereplőkkel ennyi szarság után, és végül is mondhatjuk, hogy igen, de a katarzis hiányzott, sőt, inkább felidegesítettem magam rajta. *SPOILER* Mivel Patrick a legnagyobb idióta a világon, és nem akarja odaadni az oltóanyagot a kormánynak, ezért előreláthatólag ő lesz az egyetlen ember Észak-Amerikában? Miféle tanulság ez? *SPOILER vége* És azért egy hatszáz oldalas regény végigolvasása után a minimum, amit elvártam volna, az egy katarzis.

Összességében, bár nagyon nem azt kaptam, amit vártam (a fülszöveg alapján valamiért azt hittem, minden főszereplő felnőtt lesz), mégis egészen értékelhető és érdekes kérdésekkel foglalkozó olvasmány, és helyenként érzelmileg is nagyon megérintett. Örülök, hogy elolvastam, még ha nem is akarom majd újraolvasni.

Köszönöm a könyvet a Geopen Kiadónak!

Kinek ajánlom? Akit a fent említett társadalmi konfliktusok érdekelnek elsősorban.

Kinek nem ajánlom? Akit tényleg „Urban fantasy és love story” érdekelne.

Cselekmény, történetvezetés: 10/8

Stílus: 10/6

Szereplők: 10/9

Érzelmek: 10/8

Összesen: 10/7

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Szép, bár nagyon sokáig tart, mire kiderül, hogyan kapcsolódik a történethez. (Mondjuk mentégére szól, hogy az eredetit vették át.

Kedvenc szereplők: (1) Patrick (2) Neal (3) Clare (4) Augustus (5) Miriam

Kedvenc jelenetek: (1) Patrick újra találkozik az apjával (2) Patrick és Clare második találkozása (3) az adventi robbantás (4) Clare kiszabadul Puck fogságából (5) Neal lányának története

Mélypont: a harmadik-nyolcadik likán támadás :D

Kedvenc ötlet: a társadalmi problémák kidolgozása