Ha valaha féltél a holnaptól...

Meg Rosoff – Just In Case (A biztonság kedvéért)

(Könyvkuckó)

... akkor ezt a könyvet neked írták. Ha valaha gondoltál már arra, hogy ma akár el is üthetne egy autó vagy beléd csapna a villám, akkor ez a könyv rólad szól. Elmondhatatlanul profi munka, fantasztikus regény és nem értem miért nem fordították még le magyarra. Nincs igazság a földön.

David Case élete fordulópontjához ér egy nyár végi napon, amikor egy éves kisöccse, Charlie, úgy dönt, hogy megpróbál kirepülni az ablakon. Bátyja az utolsó pillanatban elkapja, így megmenti az életét, de a tizenöt éves fiú világa pillanatok alatt darabjaira hullik. Úgy érzi a Sors üzent neki: el foglak kapni, David, és ez a rögeszme teljesen betölti az életét. Arra a döntésre jut, megpróbál elfutni a végzete elől: megváltoztatja a nevét, a kinézetét, hátha így megmenekül. Ennek következtében kénytelen új barátok után nézni, mert a régi haverjai levegőnek nézik, és a nagy szerelem is rátalál egy hóbortos fotóművész, Agnes személyében. De nem csak ilyen hétköznapi dolgok várnak Davidre. A Sors ugyanis szeret játszani...

Mint sejthető, ez inkább karakter-, mintsem cselekményközpontú regény, bár a cselekmény is igen meglepő és váratlan fordulatokkal operál a műfajhoz képest. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a könyv közepénél történt valami, amitől letapadt az állam a padlóhoz, és mire nagy nehezen felvakartam volna, a végén megint beütött egy olyan fordulat, amitől visszatért az előző helyzetébe. Mégis az összes esemény középpontjában David (Justin) személye áll, és igazából ez az érdekes, hogy benne hogyan csapódnak le a különböző élmények.

Bár már írtam a kamaszkori öndefiníciós válságról idén a Percy Jackson-könyvek kapcsán, de úristen, ha azokban megjelenik a téma, akkor a Just in Case ennek a jelenségnek az esszenciája. David tulajdonképpen az „átlag kamasz” állatorvosi lova, szinte minden problémával ami ebben a korban előfordulhat: tizenöt évesen éppen beér ebbe a nagyon érzékeny életszakaszba, amikor traumatizáló élményként hat rá az öccse majdnem-balesete, és ez láncreakcióként indítja el a személyisége összeomlását. Ebben nyilván nem segít a családi háttér, a szülei nem igazán foglalkoznak vele, amióta kisbaba született a családban. Ráadásul amikor felveszi magára Justin személyiségét, az iskolában is céltáblává válik, a fiúk gúnyolódásának kereszttüzébe kerül. A lányokkal sincs azonban minden rendben, hiszen hősünkben elkezdenek dúlni a hormonok is rendesen, és az ezzel felszínre törő minden problémát és sutaságot is nagyon hitelesen ábrázolja az írónő. Nyilván a helyzetnek az adja az alapot, hogy David amúgy nem egy nagyon karakteres személyiség, nincsenek meghatározott érdeklődései, nem tehetséges igazából semmiben, és igazán mély barátságai sincsenek az események előtt, így nincs semmilyen kapaszkodója.

Viszont, ahogy Justin egyre mélyebbre zuhan a gödörbe (és ez a gödör elég mély, főhősünk nagyjából a regény felénél eléri a klinikai depresszió szintjét) azért mégis talál olyan embereket, akik megpróbálnak segíteni neki, de legalábbis mellette állnak. Először Peter szegődik mellé hűséges barátként, aki lerombolhatatlanul pozitív életszemléletével mindig tükröt tart Justin elé, hogy lehet másképp is nézni a világot. Dorothea is valahol ezt teszi, azzal, hogy úgy szemléli Justint, mint egy pszichiáter a páciensét, tudományos érdeklődéssel, némi távolságtartással, de végtelenül együtt érzően. Egyikük sem kérdőjelezi meg Justin elmeállapotának épségét (legalábbis nem jobban, mint maga a főhős), amit mi sem bizonyít ékesebben, mint hogy még a képzeletbeli kutyáját is látják, és ezért tudnak végül is eljutni a fiú kis világába. Bár tényleg elnézően viseltettek a furcsaságai iránt, közben mégsem volt soha az az érzésem, hogy túlságosan pátyolgatták volna, igenis terelték a normális emberek világa felé.

A francia borító... ezt elfogadnám magyarnak is

Agnes viszont, Justin nagy szerelme, elég ellentmondásos ilyen szempontból: eleinte ő is segítő szerepben tűnik fel, de igazából a tizennyolc éves lány, aki maga is alig van túl a saját kamaszkorán, nem képes elég figyelmet és megértést fordítani a fiúra, sőt, inkább megrémül a problémáitól, ezért erőszakosan változtatni igyekszik Justinon, ami ilyen formában nyilván kudarcra van ítélve. Ezért míg eleinte tényleg jó hatással van a fiúra, a végére inkább negatívba fordul át. És bár Justin kapcsolata a szüleivel még elhidegültnek is csak jóindulattal nevezhető, az apját például alig említi a könyv, bár a család része, de ugyanez nem mondható el Charlie-ról: főhősünk, amikor csak egy kicsit is agyánál van, törődik az öccsével, és látszik, hogy tényleg szereti őt, sajnálja, amiért magára hagyja, és ez a mély testvéri szeretet az egyik horgony, amiben végül is kapaszkodni tud.

És ami még erősíti a könyv különlegességét, az az igen egyedi ábrázolásmód. Bár manapság nagyon népszerű az E/1-es narráció, de itt az E/3 abszolút jól működik, mert így nem csak Justin nézőpontját ismerjük, hanem a szituációtól függően több más szereplőjét is, és ez ismét egy lehetőség a kontrasztok elmélyítésére.

Még ami igazán nagyon-nagyon meglepett, az a szürreális elemek alkalmazása könyvben. Nem csak Justin képzeletbeli kutyájára gondolok, hanem például arra, hogy a regény legmélyebb filozófiai igazságait a másfél éves Charlie fogalmazza meg magában, vagy a Sors sunyiban itt-ott elejtett kis monológjaira, ami mind nagyon szórakoztató. Ezeket lehet többféleképpen értelmezni, nyilván Justin nem túl stabil elmeállapota csak az egyik magyarázat, de én hajlok arra, hogy az írónő talán ezzel is a kamaszkor átmeneti jellegét kívánja hangsúlyozni, amikor a határvonal valóság és képzelet között szép fokozatosan megszilárdul. Ugyanakkor meglepő és bátor húzásnak tartom ezeknek a beemelését a könyvbe a szinte már-már groteszkbe hajló mozzanatokkal együtt, főleg, hogy a célkorosztálynak nem igazán szoktak nekiszegezni effajta közlésmódot, mert többnyire nem is értenék.

Bár a regény nem néz ki magának egy olyan nagy problémát, amiről jól elmond mindent, de csendben azért elelmélkedünk tőle az élet nagy dolgain, Justin zavaros elmeállapota pedig bőven ad komoly színezetet a könyvnek. A Just in Case tanulságai között van, hogy milyen fontosak az emberi kapcsolatok, hogy a világon tulajdonképpen minden esemény értelmezése a hozzáállásod függvénye, meg az egyértelműnek tűnő, de annál nehezebben megvalósítható ne aggódj azon, amin nem változtathatsz-filozófia. Akár épp a felnövés érzelmi megpróbáltatásaival küzd az ember, akár nem, ez a könyv mindig aktuális.

Ezt a könyvet le kéne fordítani magyarra, mert nem igazság, hogy ennyire senki sem ismeri, pedig ez az egyik legjobb regény, amit idén olvastam (és azért van konkurencia). Iszonyatosan egyedi a ködös-borongós angol világával, mégis szólt hozzám, és szerintem szól majdnem mindenkihez. Szóval örvendetes lenne, ha valamelyik magyar kiadó újra felfedezné magának Meg Rosoffot. Talán majd ha kijön a How I Live Now film ősszel.

Kinek ajánlom? Mindenkinek, akinek a fülszöveg felkeltette az érdeklődését. Ebben a könyvben nem lehet csalódni.

Kinek nem ajánlom? -

Cselekmény, történetvezetés: 10/10*

Stílus: 10/10

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10 (külön pirospont azért, hogy Agnes és Justin kapcsolata nagyon hihető.)

Nyelvi nehézség (angol eredeti): 10/9 (Eléggé szókincsigényes, és néha nem volt azért annyira egyszerű követni pl. Peter magyarázatait.)

Összesen: 10/10*

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Szerintem az a borító, amiből Magyarországra hoztak pár példányt, messze a legszebb, bár én Davidet kicsit sutábbnak, törékenyebbnek képzelem, de így is nagyon jól kifejezi az elhagyatottságot, amit sokszor érez, az új francia borító viszont a legszebb, amivel valaha kiadták a könyvet, fantasztikusan érzelemgazdag. A többivel az a gondom, hogy túl gyerekesnek/csajosnak látszik tőlük a könyv.

Kedvenc szereplők: (1) Peter (2) Dorothea (3) David/Justin (4) Charlie (5) Agnes

Kedvenc jelenetek: (1) a befejezés (2) a kezdés (3) Justin rájön, hogy Peter valójában mennyire jó futó  (4) Agnes és Justin szexjelenete (5) Charlie megpróbálja elmondani Justinnak, hogyan látja ő a dolgokat

Mélypont:

Kedvenc ötlet: a képzeletbeli kutya, mint védelmező