Karen
Rose – Érints meg
(Könyvkuckó)
Tess Ciccotelli érző szívű, betegivel
törődő pszichiáter, aki egy nap ijesztő hívást kap: figyelmeztetik, hogy az
egyik páciense öngyilkosságra készül. Mire a helyszínre siet, kiderül, hogy a
súlyos mentális gondokkal küzdő nő már végzett magával. Az ügyet Aidan Reagan
nyomozó kapja meg, aki igen fagyosan fogadja Tesst, a férfi ugyanis komolyan
érintett volt egy ügyben, amikor végül a nő szakértői véleménye alapján
mentettek föl egy brutálisan kegyetlen sorozatgyilkost. Így, amikor kiderül,
hogy az áldozatot belekényszerítették az öngyilkosságba, és a nyomok Tessre
utalnak, könnyű szívvel hiszi azt, hogy tényleg a nő tette. Csakhogy sokan bizonygatják
Tess ártatlanságát, nála befolyásosabb emberek is, és ahogy folytatja a
nyomozás, már ő sem gondolja, hogy a pszichiáter képes lett volna ilyesmire. Na
de akkor ki lehet az a szörnyeteg, aki sorban öli a betegeit? Aki látszólag
mindent tud róluk, sőt, a nyomozás állásáról is?
Mielőtt nekiálltam volna olvasni a
könyvet, akadt némi aggályom vele kapcsolatban, hátha túlságosan ponyvás vagy
erotikus lesz. Azért vettem meg annak idején, mert abban bíztam, sokat
foglalkozik majd mentális problémákkal. Aztán amikor belekezdtem, feltűnt,
mennyire emlékeztet az alapprobléma a Sárkánykönnyre, ami, bár tetszett, de
azért olyan nagyon nem voltam tőle elájulva, mert túl sokat foglalkozott a
romantikával, és túl keveset a nyomozással.
Ez a regény azonban jelentősen jobban
teljesített, aminek egyik alappillére a kiváló történetvezetés. A középpontban
ezúttal nagyjából 80%-ban a tényleges nyomozás áll, sok jelenet játszódik a
rendőrök között, az orvosszakértőnél, a technikusnál, stb., ezek pedig nagyon
hitelesnek tűntek, és épp emiatt rendkívül érdekesek is voltak. Az izgalmakat
támogatja a jó stílus, vannak benne poénok, de azért nincs tele sziporkával, és
rendkívül gördülékeny, nagyon könnyű volt olvasni.
Aztán, ami még tetszett, a
karakterkidolgozás. Az író E/3-ban, különböző szereplőket követve beszéli el az
eseményeket, a legtöbbször persze Aidan vagy Tess az elbeszélőnk. Mindkét
karaktert megszerettem, és nagyon reálisnak tartom, mindkettejüknek megvannak a
maguk erősségei, de hibái is, ezeket alaposan megismerjük a regény során. A
románc működik, mégpedig azért, mert fokozatosan alakul ki, először megismerjük
a szereplőket, és csak aztán kezdenek igazán közel kerülni egymáshoz, így aztán
az ember szurkol nekik, nem csak néz bambán. A mellékszereplők is igazán jók,
karakteresek és kevés kivételtől eltekintve szerethetőek, például Aidan meg
Tess családja is nagyon jópofa. A párbeszédek pattognak, sokszor viccesek,
máskor elgondolkodtatóak, jó volt őket olvasni.
És végül is igazam volt abban, hogy
foglalkozott ez a könyv mentális problémákkal, hogy milyen érzés az, amikor
magad sem tudod, mi a valóság, és mi a rémálom, amikor elveszted a talajt a
lábad alól. Szól arról is a könyv, hogy mi a különbség aközött, ha valaki a
mentális betegsége miatt követ el rossz dolgokat, és tényleg nem lehet
hibáztatni érte, meg aközött, ha valaki elvetemült, gonosz ember, akit az
igazságszolgáltatásnak ki kell vonnia a forgalomból. Ugyanakkor azt
megtudhatjuk, hogy sokféle börtön létezik a világon, és egyesekbe bűntudatból,
makacsságból, vagy épp rajtunk kívül eső okokból mi zárjuk magunkat.
De egyik sem vinné el magában a hátán a
regényt, ha a krimi szál nem működne... nyilvánvalóan, mivel az a műfaj. Igazából
az elején a gyilkosságok nagyon izgalmasak, sőt kifejezetten hátborzongatóak,
amikor úgy zajlanak, hogy keres egy mentális beteg embert, elhiteti vele, hogy
megőrült, felszínre hozza a legmélyebb félelmeit, egészen addig, amíg nem tudja
tovább elviselni, és megöli magát. Tényleg sokkolóan kegyetlen, főleg az
áldozatok hátterét megismerve. A leírások is plasztikusak, rendszeresen fröcsög
a vér, agy, belső szervek (szó szerint). A kétszázadik oldalnál már szerettem
volna saját hatáskörömben igazságot szolgáltatni, de akkor még mindig négyszáz
oldal visszavolt a könyvből. Mert sajnos a gyilkos nagyon okos, eleinte szinte
semmilyen nyom nincs hozzá, és így különösen izgalmasak az ő szemszögei,
amikből persze az olvasó számára sosem derül ki semmi.
Aztán sajnos, ahogy a cselekmény
előrehalad, a krimi szál veszít valamelyest a vonzerejéből, ugyanis az elkövető
az előre kiagyalt, frappáns gyilkosságok helyett rögtönözni kényszerül, gyorsan
eltüntetni a nyomokat maga után, ez pedig már közel sem annyira érdekes. Persze
hajt, hogy egyrészt miféle szörnyűségekre képes még (egy szereplő halála miatt
konkrétan nagyon dühös vagyok), de már idegesített a macska-egér játék, és
szerettem volna, ha bármiféle támpontot kapunk, merre kell keresnünk gyilkost.
Szerintem az írónő ott esik hibába, hogy szinte egyáltalán nem mer utalásokat
hagyni az olvasónak, így igazából esélyünk sincs a segítsége nélkül kitalálni,
ki a gyilkos, de ennek köszönhetően jóval kisebb a katarzis, mint lehetne.
Nem volt tökéletes krimi ez a regény
sem, de akadt benne akció elég, és olyan jól szórakoztam, hogy a hossza
egyáltalán nem zavart. Karen Rose felkerül azoknak az íróknak a listájára,
akiknek a könyveihez merek nyúlni, ha némi kikapcsolódásra vágyom.
 |
| A Karen Rose regényei közti összefüggések, külön kiemelve az Érints meget (fent) |
Egyébként az írónő eddigi tizenöt
angolul megjelent regénye megjelenési sorrendben olvasandó (magyarul persze nem
úgy adták ki, mint megtudhattam Shanara blogjából), mivel összefüggések vannak
a regények között, aki az egyik könyvben mellékszereplő, a másikban lehet
kulcskarakter is (például Aidan és Tess bátyjainak főszereplésével is készült
regény), és a cselekményszálaknak is van némi köze egymáshoz. Az írónő oldalán
pofás ágrajzban meg is tekinthetők az összefüggések, ami nekem nagyon tetszik,
és egészen kedvet kaptam a regényfolyam végigolvasgatására.
Kinek ajánlom? Akik unják már az erotikus katyvaszokat, és szeretnek
szórakozni egy jó csavaros krimin.
Kinek nem ajánlom? Aki teljes mértékben elutasítja a romantikus kriminek még a
gondolatát is.
Cselekmény, történetvezetés: 10/10*
Stílus: 10/9
Szereplők: 10/10
Érzelmek: 10/9
Összesen: 10/9
Egyéb
(spoileres):
Borító(k): Bár
a magyar borító nem olyan ízléstelen, mint az eredetié, de abszolút nem értem
rajta a zöld nőt. MIÉRT? Meg a címfordítást se értem, semmi köze a könyvhöz. :D
Kedvenc
szereplők: (1) Tess (2) Aidan (3) Vito (4) John (5) Spinelli
Kedvenc
jelenetek: (1) Aidan elmondja Tessnek, milyen érzés volt megtalálni a
halott kislányt (2) Winslownál a helyszínelés (3) Tess szétveri a zaklatóját (4)
Vito feltűnése (5) Tess tisztázza a dolgokat a családjával
Mélypont: -
Kedvenc
ötlet: A hangszórók a falban kombinálva a varázsgombával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése