Könyvtagek amikre kihívtak tavaly

Az évet, stílusosan, néhány tavalyi tartozás letudásával kezdem. Összesen három alkalommal hívtak meg az év során különböző könyvekkel és olvasási szokásokkal kapcsolatos tagekre, és ezennel mindháromnak örömmel eleget teszek. Mivel vannak átfedések a kérdéssorok között, néha csak hivatkoztam a korábban már szereplő válaszomra. Köszönöm mindhármatoknak a kihívást, én, szokásomhoz híven, nem hívok ki senkit.

@luthienlovesmagic - https://luthienkonyvvilaga.blogspot.com/2018/01/book-blogger-teszt.html

1. Top három könyves dolog, ami idegesít

- Bénán megírt szerelmi háromszögek, bénán megírt szerelmi szál, instalove: Tudom, ezek nem valami különlegesek, és szinte mindenki listáján rajta van, de olyan pet peevek ezek nekem is, ami egy egyébként normálisan megírt könyvet is tönkre tudnak vágni a számomra, ha túlságosan előtérben vannak.

- Ha félbemarad egy sorozat fordítása/ tisztázatlan, hogy a kiadó végig fogja-e vinni a sorozatot: Nem szeretek nyelvet váltani egy sorozat olvasása közben, mivel nagyon zavaró tud lenni, hogy egyszer csak akár egészen sok karakternek is máshogy írják a nevét, vagy újra kell tanulnom azokat a speciális kifejezéseket, amiknek csak az adott könyv világában van értelme. Mégis, néha rákényszerülök erre a döntésre, mivel nem tudok örökké várni a következő rész magyar fordítására, vagy a drágalátos kiadó úgy dönt, hogy lehúzza a kevésbé jól teljesítő sorozatot a süllyesztőn (vaaaagy, legcsodásabb esetben, az egész kiadó csődbe megy… de a jogokat nem adják el másnak, mert nem).

- Klisék felrúgása csak azért, hogy fel legyen rúgva: Ebben a filmek is hibásak, de könyvben is láttam már rá példát. Időnként előfordul, hogy az író felismeri, hogy egy jól ismert irodalmi klisével dolgozik, és, mivel még kevésbé jó a szakmájában, arra rájön, hogy ez nem jó, és valamit tenni kell ellene. Így aztán alaposan megbolygatja az állóvizet a klisé visszafordításával, de mivel nincs igazán beágyazva a történetbe ez a fordulat így a végén az olvasó csak pislog, hogy mi a fene volt ez, semminek nincs semmi értelme. (Pl. a Children of Blood and Bone-t egy ilyen húzása az írónőnek rántotta le nekem imádottból nem-biztos-hogy-befejezem státuszba.) Ugyanakkor egy ilyen elem a történet legnagyobb erőssége is lehet, ha jól meg van írva.

2. Három könyves vallomás

- Ha azt látod, hogy a semmibe bambulva ülök nagy komoly képpel, akkor az esetek 20%-ában azon gondolkodom, mit kell még megcsinálnom aznap, 20%-ában az evésen jár az eszem (mit ettem előző étkezésre, mit fogok enni a következőre, mit kell venni), a maradék 60%-ban pedig a kedvenc könyves jeleneteimen gondolkodom, vagy fejben regényt írok.

- Odavagyok az olyan könyvekért, amikben összetartó nagycsaládok szerepelnek, vagy fontos a testvérek közötti jó és szoros kapcsolat.

- Imádom, amikor egy kiadó úgy dönt, hogy az azonos szerző regényei egymáshoz passzoló sorozatborítót kapnak. Hajlandó lennék újra megvenni olyan könyveket, amik már megvannak, csak hogy ilyen kiadásokat birtokoljak.

3. Az utolsó alkalom, amikor sírtál egy könyvön

Ritkán sírok könyveken, ezért mindig megjegyzem, ha valaminek sikerül megríkatnia. Utoljára A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb című gyerekkönyvön (!) sírtam. Ez volt az első olvasmányom Frederick Backmann-tól, és, bár számítottam rá, hogy jó lesz, de mégse gondoltam, hogy a már a huszadik oldalon szabályosan zokogni fogok a könyvön, és a hátamon fekve belecsorognak a könnyek a fülembe. Úgy látszik, a kutyás filmek mellett az Alzheimer-kórról szóló könyvek is olyan kategóriát képeznek, amitől nem marad a szemem szárazon.

4. Könyvek száma az éjjeli szekrényeden

Ööö… szemérmetlenül sok. Több, mint 10. Viszont egy részét már kiolvastam. Igen, rendet kellene raknom az éjjeliszekrényemen.

5. Kedvenc rágcsálnivalód olvasáshoz

Még jobb napjaimon is úgy eszek, mint egy varacskos disznó, szóval általában nem szoktam enni olvasás közben, ahhoz túlságosan is féltem a drágalátos könyveimet. Néha előfordul, hogy csokit eszem, vagy az utóbbi időben párszor readathonok alatt chipset ettem a könyv felett, ez utóbbi egész pozitív tapasztalat volt, de túl gyakran azért nem csinálnám.

6. Három könyv, amit bárkinek ajánlanál

Ezen a kérdésen mindig úgy megakadok, mert az emberek ahányak, annyifélék, és nagyon nehezemre esik elképzelni olyan könyveket, amik sokféle ember tetszését is elnyerik. Nagyjából az a gondolatmenetem, hogy egy könnyed, vicces könyv, ami könnyen olvasható, és esetleg valami jó üzenetet hordoz, és bizonyítottan tetszik olyan embereknek, akik az adott zsánert nem feltétlenül szeretik, jó választás lehet. Ilyen könyvek, amiket én is nagyon szeretek:

1. Andy Weir – A marsi

2. Szabó Magda – Abigél (jó, ez kifejezetten nem vicces, de nagyjából nem ismerek olyan embert, akinek nem tetszett)

3. R. J. Palacio - Csodácska

7. Egy kép a könyvespolcodról

Értékeljétek, hogy ennek a képnek az elkészítéséhez rendet kellett raknom az említett könyvespolcon.

8. Milyen sokat jelentenek neked a könyvek?

Nagyon-nagyon sokat. Érzelmi szempontból voltak olyan időszakaim, amikor jobban egyenesben tartottak, mint az emberi kapcsolataim, és bizonyos meghatározó olvasmányélmények nélkül nem is tudom, hogy lennék-e az az ember, aki ma vagyok.

9. Legnagyobb könyves titkod

Elég rossz vagyok a kölcsönkért könyvek visszaadásában. Bár kifogástalan állapotban őrzöm meg őket, gyakran csak évek múltán kerülnek vissza az eredeti tulajdonoshoz, és erre nem vagyok büszke.

@pókliliom - https://moly.hu/karcok/1110877

I. Puha vagy keménytáblás könyv? 

Bár gyakran anyagi megfontolásból vagy elérhetőség miatt puhatáblás könyveket is veszek, mégis jobban kedvelem a keménytáblás könyveket, már csak a tartósságuk miatt is.

II. Online vagy könyvesbolti vásárlás? 

Mostanában többet vásárolok online, a könyvesbolti vásárlásokat mégis jobban élvezem. Nincs ahhoz fogható, mint amikor kézbe veheted az új könyvet, és beszívhatod az illatát. Néha csak úgy is bemegyek a könyvesboltokba, hogy nem is igazán akarok venni semmit, csak jól esik nézelődni (ez nagyjából semmilyen más bolttal nincs így, amúgy utálok vásárolni).

III. Trilógiák vagy sorozatok? 

Eee… attól függ? Meggyőződésem, hogy a trilógiák nagyon jól alkalmazhatóak a háromosztatú történetmesélésre, ami azt okozza, hogy általában jól működnek, legalábbis nekem. Szeretem a hosszabb sorozatokat is, de itt fennáll a veszélye, hogy van egy-két kevésbé jól sikerült kötet a sorozatban, vagy akár olyan is, ami visszatekintve szinte feleslegesnek érződik. (Bár ez nem volt benne a kérdésben, de a duológiák egy olyan trend nekem, ami egyelőre nem nagyon nyert meg magának, egyedül a Six of Crows volt olyan duológia, amit igazán tudtam szeretni, és működött is a kettéosztott történet.)

IV. Hősök vagy rosszfiúk?

Nem igazán szoktam szurkolni az egyértelműen gonosz karaktereknek könyvekben. általában teljesen jól elvagyok a pozitív hősökkel, viszont nagyon élvezem az antihősöket/ megtérő rosszfiúkat/ ellentmondásos szereplőket.

V. Melyik az az egy könyv, amit mindenkivel elolvastatnál? 

lsd. fent

VI. Ajánlj egy alulértékelt könyvet. 

Andrej Sapkowki Vaják-sorozatának a világát a legtöbben a játékok sikere miatt ismerik, de az eredeti könyvek is nagyon-nagyon jók, igazán minőségi fantasyk. Remélem, egyre többen fogják megszeretni a történetet, és a készülő amerikai TV-sorozat elég jól sikerül ahhoz, hogy sikeressé tegye. Az a benyomásom, hogy a nem angol nyelven író szerzőknek nagyon rosszak az esélyei a tényleges ismertségre, és ez egy szép ellenpélda lehetne.

VII. Melyik volt az utolsó könyv, amit befejeztél? 

Kés a zajban Patrick Nesstől.

VIII. Melyik volt az utolsó könyv, amit megvettél? 

December elején volt egy nagy akció a teljes Vaják-sorozatra, azt vettem meg egyben.

IX. Mi volt a legfurcsább dolog, amit valaha használtál könyvjelzőnek? 

Nem használok túlzottan furcsa dolgokat könyvjelzőnek, ruhabiléta és plüssállat voltak talán a különlegesebb példányok.

X. Használt könyvek: igen vagy nem? 

Határozottan igen, főleg, ha jó állapotúak és olcsók. :)

XI. Karakterek vagy cselekmény? 

Nyilván mindkettő fontos valamilyen szinten, de jobban viselem, ha a karakterek érdekesek, és esetleg a sztoriban van pár üresjárat, vagy kevésbé jó elem, mint ha fordítva van.

XII. Hosszú vagy rövid könyvek? 

A nagyon hosszú könyvek elijesztenek. Szóval rövid.

XIII. Hosszú vagy rövid fejezetek? 

Ez már kevésbé egyértelmű, sok múlik a történet stílusán is, vannak olyan műfajok (epic fantasy), aminek nem állnak annyira jól a rövid fejezetek, sőt, olyan történetet is el tudok képzelni és élvezni tudok, ami egyáltalán nincs fejezetekre osztva, de talán inkább a rövid fejezeteket preferálom, mert nagyobb a sikerélmény, és könnyebben megteremti a flow-élményt.

XIV. Nevezd meg az első három könyvet, ami eszedbe jut. 

Six of Crows, Tajtékos napok, Harry Potter (random, tudom, nem érdekel)

XV. Mik azok a könyvek, amik megnevetettnek vagy megríkatnak? 

Rejtő Jenő humorával nem tudok betelni. Ami a sírást illeti, lsd. feljebb.

XVI. A mi világunk vagy kitalált világok? 

Nem igazán tudok dönteni, mindkettőnek megvannak a maga előnyei. Talán egy kicsit mostanában a kitalált világokat preferálom jobban.

XVII. Ítélsz könyvet borító alapján? 

Óóó, állandóan. Szerintem a szép és tartalommal összhangban álló borító manapság, a vizualitással terhelt kultúránkban legalább olyan fontos része a könyvnek, mint a tartalom maga, de legalábbis a marketingnek egy kiemelten fontos része. Ez nem jelenti azt, hogy nem adok esélyt egy csúnya könyvnek, de nyilván könnyebben felkelti a figyelmem egy szép borító

@Onkie - https://moly.hu/karcok/1145556

1. Miért szeretsz új könyveket venni? 

Miért szeret bárki bármit venni? Gondolom, általában jó érzéssel tölti el az embert, hogy birtokolhat valamit. Az új könyvekben a lehetőséget szeretem leginkább, hogy amíg nem olvasom el, addig végül is bármi lehet benne. Az új könyvek illatának sem tudok ellenállni.

2. Milyen gyakran vásárolsz új könyveket? 

Egy-két alkalommal havonta.

3. Hol szeretsz jobban vásárolni – könyvesboltokban vagy webshopokban? 

Lsd. fent.

4. Van kedvenc könyvesboltod?

Régebben a szegedi Alexandra volt, de ez ugye bezárt… Krakkóban tévedtem be egyszer egy kávézóba, ami leginkább úgy nézett ki, mint egy romkocsma, és közben még könyvesbolt is volt. Nagyon hangulatos kis hely volt, oda szívesen visszamennék.

5. Szoktál előrendelni? 

Néha, leginkább sorozatok következő részeit, vagy nagyon kedvenc írók új könyveit.

6. Van havi limited? 

Régebben volt, mostanában már nem vásárolok olyan gyakran könyvet, hogy tudatosan oda akarjak figyelni erre.

7. Hogy állsz a könyvvásárlási tilalommal – szoktál élni vele? 

Nem igazán. Előfordult már, hogy gondolkodtam rajta, de végül sosem vezettem be.

8. Milyen hosszú a kívánságlistád? 

Végtelen hosszú.

9. Melyik az a három könyv (a kívánságlistádról vagy az előrendeltek közül), amiket most azonnal a magadénak akarsz tudni? 

Grecsó Krisztián – Vera

Amie Kaufmann, Jay Kristoff - Obsidio

Patrick Rothfuss - A bölcs ember félelme

Évszakösszefoglaló – 2018 tavasz

Na, ez a tavasz, ez valami elképesztő volt. Bár a blogon kevésbé manifesztálódott ez az aktivitás, de belevágtam molyon egy kihívásba, ami nagyon-nagyon jótékony hatással volt az olvasási szokásaimra. Összesen 21 könyvet olvastam el a tavasz folyamán, és ezek többsége regény volt, 5 kötetnyi mangát és egy kisregényt leszámítva. A legtermékenyebb hónapom a március volt a maga 10 elolvasott könyvével, májusra kicsit leeresztettem, de még ebben a hónapban is sikerült 4 könyvet kiolvasnom. A minőséggel se volt többnyire probléma: a legtöbb elolvasott könyvet kifejezetten kedveltem, és csak egy-egy kisebb-nagyobb problémám volt velük, és arra a könyvre, ami a legkevésbé tetszett is 7,5-es értékelést tudtam adni.

A termés hónapokra bontva, megelőlegezett, nagyjábólagos értékelésekkel:

Március:

Friedrich Dürrenmatt: Az ígéret (kisregény)                9 pont

V. E. Schwab: Vicious                     10 pont

Stephen King: A Setét Torony – A harcos          9 pont

Rick Riordan: The Serpent's Shadow                  9 pont

Hiromu Arakawa: Fullmetal Alchemist 1. (angol)       9 pont

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény          10 pont         

Hiromu Arakawa: Fullmetal Alchemist 2. (angol)       9 pont

Hiromu Arakawa: Fullmetal Alchemist 3. (angol)       9 pont

Kendare Blake: Three Dark Crowns                    9 pont

Marie-Aude Murail: Tartós hullám                    9 pont

Április:

John Green: Turtles All the Way Down             10 pont

Hiromu Arakawa: Fullmetal Alchemist 4. (angol)       9 pont

Hiromu Arakawa: Fullmetal Alchemist 5. (angol)       9 pont

Gárdos Péter: Hajnali láz              8 pont

Lois Lowry: Hírvivő            (újraolvasás)           10 pont

Kondor Vilmos: Budapest noir                9 pont

Ryan Graudin: Wolf by Wolf                    10 pont

Május:

Ellen Hopkins: Impulse                 8 pont

Lois Lowry: A fiú (újraolvasás)                10 pont

Agatha Christie: Az ijedt szemű lány      7,5 pont        

Jodi Picoult: Házirend                   9 pont

Bár ennyi jó könyvből elég nehéz lett volna elvileg választani, de igazából viszonylag hamar kialakult a végső sorrend, hogy melyik volt az öt kedvenc könyvem az évszakból. Most következzenek ezek, mindegyik néhány gondolattal megindokolva:

5. Stephen King: A Setét Torony – A harcos

Mint látható fentebb, ez az a könyv, amire nem adtam amúgy maximális értékelést, mégis bekerült az öt kedvencem közé. Ennek csak részben volt az az oka, hogy nem akartam betenni újraolvasásokat. A másik ok, nyilván, hogy szerintem ez egy igenis nagyon jó könyv, az egyetlen hibája teljesen szándékolt az író részéről: nehezen értelmezhető önálló alkotásként, hiszen az egész egy hosszú lélegzetvételű prológus. A regény egésze gyakorlatilag benne van az első mondatában, és ez akár taszító is lehet sok ember számára, de úgy árad a hangulat az oldalakról, hogy végső soron én nem tudom felróni neki, egy 300 oldalas vándorlásban mutat annyit a világból, hogy egyértelműen érdekeljen a folytatás, mégis, mindent áthat egyfajta misztikum, ami leginkább ahhoz hasonlít, mintha ősi legendákat olvasna az ember.

4. Ryan Graudin: Wolf by Wolf

Komolyan meglepődtem azon, hogy mennyire szerettem ezt a könyvet, úgy is, hogy külföldi vloggerek egy időben sokat dicsérték. Mégis, a regény sok kockázatot vállal, amibe akár bele is bukhatott volna. Az alternatív történelmi világ, ahol Hitler győzött a második világháborúban, és kicsit később világhatalom a fasiszta Német Birodalom, könnyen válhatott volna hiteltelenné. A haláltábori emberkísérletekben szuperképességekre szert tett főhőst, aki kamasz lány létére a legalkalmasabb ember, hogy merényletet kövessen el a Führer ellen, még ennyire se lehetett volna komolyan venni. Mégis, ebben a könyvben valahogy minden működött nekem, még a nyilvánvaló klisékre épült mellékkarakterekben is volt annyi emberség, hogy megszeressem őket. És talán ez a legnagyobb erénye a könyvnek: az embersége, amivel az egész témához áll, és a komplexitása, hogy nem riad vissza a saját, sokat szenvedett főhősének morális dilemmáitól. Ja és a cselekmény középpontjában álló motorverseny is meglepően lekötött, szívesen olvastam volna belőle többet is igazából. A főhős különleges képessége pedig nagyon jól működött metaforaként arra, milyen újra felépíteni egy ilyen világrendítő, traumatikus élmény után az identitást, legalábbis az én fejemben.

3. V. E. Schwab: Vicious (Viszály)

A szerző miatt gondoltam, hogy szeretni fogom a könyvet, de azt azért nem gondoltam, hogy ennyire. Imádtam, hogy a szuperhősös történetek fekete-fehér moralizációját teljesen felbontja ez a történet. Tulajdonképpen egy magasan funkcionáló szociopata meg egy sorozatgyilkos macska-egér játéka az egész, és a maga szempontjából mindegyik oldal tesz erősen megkérdőjelezhető dolgokat, de csak az egyik ismeri el magáról, hogy ő rossz ember, a másik meg van győződve, hogy jobb hellyé teszi a világot. Ja és a nagyszerű az egészben, hogy egyetemista korukban ezek a srácok legjobb barátok voltak, és egy túl messzire futott gondolatkísérlet eredményeként szuperhőst csináltak magukból. Gyorsan olvasható könyv, ami garantáltan megfog az érdekes karaktereivel és a még érdekesebb viszonyrendszereikkel, és egy földhözragadtabb kontextusba helyezi az egész szuperhősös műfajt. Ja, és nemrég magyarul is megjelent Viszály címmel. (Side note: valamiért indokolatlanul imádom, hogy megtartották a cím kezdőbetűjét, még ha a szó mást is jelent, mint az eredeti cím.)

2. Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Egy ideje viszonylag kiábrándultam a történelmi regényekből, főleg ami a YA-interpretációkat illeti. Aztán jött ez a csoda. Ami a litván történelem egyik félig elfeledett, sötét szegletét dolgozza fel. Ami realisztikusan és kegyetlenül ábrázolja, milyen a napról napra túlélés. Ami érdekes, morálisan komplex helyzetbe helyezi a főhősnőt (akinek a szabadszájú lázadósága elsőre kicsit taszító, de később megtanulja, hogy meg kell húznia magát!). Ahol a gyerekek, ha túlélik, egy pillanat alatt lesznek felnőttek a munkatáborban. Ami okos, és hatásos, de nem hatásvadász, és nem akar érzelmileg manipulálni mindenféle trükkökkel. Egyszerűen csak jó, és kész. Olyan szívbemarkolóan brutális realista módon, mint az a témához illik.

1. John Green: Turtles All the Way Down (Teknősök végtelen sora)

Aki ismer engem, annak gondolom, nem okoztam nagy meglepetést, hiszen az író eddig összes könyvét imádtam. Mégis, ez valahogy különleges helyet foglal el a szívemben. Amikor már féltem, hogy kinőttem a regényeiből, és talán már nem találom meg benne azt, amit gimnazista koromtól kezdve eddig minden egyes alkalommal, Green valahogy megint a vesémbe látott, és pont azt az érzést írta le, ami most az identitásom szerves része. Hogy milyen együtt élni egy mentális betegséggel (vagy nem teljesen normális mentális állapottal), abban a tudatban, hogy ez teljesen sose fog elmúlni, csak jobban és rosszabbul lehet boldogulni vele együtt. Hogy az emberi kapcsolatok fontosak és meg tudnak tartani, de végső soron magadnak kell szembenézned a saját démonaiddal. Hogy az életednek szerves része az a narratíva is, amit kreálsz róla. Határozottan látom, hogy az emberek csalódottak lehetnek, amikor Green gyakorlatilag a könyv elején sarokba rúgja azt a történetszálat, amiről elvileg a könyvnek szólnia kéne a marketing alapján, de számomra sokkal fontosabbak voltak a középpontjában álló nagy kérdések. És sikerült a regénynek azzal a tökéletes, keserédes, kicsit nyitott lezárással otthagynia, amit a téma érdemel. (Meg azzal az érzéssel, hogy azonnal beszélnem kéne Greennel és/vagy a pszichológusaival, mert ijesztő, mennyire egy húron pendülünk ezzel az emberrel, és akik őt össze tudták lapátolni a depresszióból, azoknak biztos engem is sikerülne… kár, hogy ez a megoldás nem elérhető.)

Tavaszi nagytakarítás könyvtag

Tekintsünk el jóindulatúan attól, hogy már július közepe van. Egész tavasszal megpróbáltam rávenni magam egy nagytakarításra, és a motiváció része volt ennek a tagnek a kitöltése is. Csak aztán a feltöltés valahogy elmaradt.

1. Mindig elkezdeni a legnehezebb: Egy könyv/sorozat, ami a puszta méretével elijesztett attól, hogy elkezdd

Ez gyakorlatilag igaz bármelyik 500 oldalnál hosszabb könyvre a polcomon. Ezeknek már eleve félve állok neki, mert mi van, ha valamiért nem fog meg, és aztán ott van még az a rengeteg oldal, amin végig kell küzdenem magam? (Nem szívesen hagyok félbe könyvet.) De még ha tetszik is, akkor is sokáig tart elolvasni, ami alapjáraton nagyon frusztrál. Itt van például A rózsa neve, ami tudom, hogy nagy klasszikus, és sok barátom szereti, de még nem sikerült rávennem magam, hogy végigolvassam. Vagy például a Kulcs, az Engelsfors-trilógia záródarabja, aminek az előzményeit nagyon szerettem, de ennek már átlépte a hossza azt a lélektani határt, hogy riasztóvá vált.

2. A szekrény kipucolása: Egy könyv/sorozat, amitől legszívesebben megszabadulnál

Nem igazán van olyan könyv, amitől feltétlenül meg kell szabadulnom, de azért előfordul olyan, amin lehetőség szerint továbbadnék. Ilyen például Nick James Az invázió című regénye. Szerettem ezt a sorozatot, de az első részt könyvtárból kölcsönöztem ki, a harmadikat pedig végül angolul olvastam el, mert egyáltalán nem is biztos, hogy megjelenik magyarul. Így magában szegény középső kötet nagyon árván mutat ott a polcomon.

 

3. Kinyitjuk az ablakot, hogy kiszellőzzön a lakás: Egy könyv, ami frissítően hatott rád

Árnyalatnyi remény Ruta Sepetystől. Már egy ideje nem nagyon olvastam történelmi regényeket, és a fiatalabb közönséget megcélzó (YA/ middle grade) történelmi regényekkel különösen gyakran melléfogtam az elmúlt néhány évben, kevés kivételtől eltekintve egy sem tetszett. Ezért nagyon jó élmény volt összeakadni ezzel a könyvvel, ami alapos, őszinte, brutális, és visszaadta a hitem a műfajban.

4. Kimossuk a foltokat a lepedőből: Egy könyv, amiben szíved szerint átírnál egy jelenetet

Hát ez nem egy jelenetre korlátozódik, de… szóval, az van, hogy elolvastam nemrég Kendare Blake össze-vissza ajnározott Three Dark Crowns című fantasy regényét, ami hamarosan magyarul is megjelenik. És általában nagyon szerettem a könyvet, DE van benne egy szerelmi háromszög, amit kicsi szívem minden indulatával gyűlöltem, és szerintem nem igazán viszi előrébb a cselekményt sem, legalábbis ebben a kötetben. Ettől a szerelmi száltól szívesen megszabadulnék.

5. Kihajigáljuk a szükségtelen kacatokat: Egy kötet egy sorozatban, amit nem éreztél szükségesnek

Nem igazán szoktam azon vergődni, hogy egy sorozatnak miért van annyi kötete, amennyi, mivel, ha szeretek egy sorozatot, akkor nem bánom, ha minél tovább tart. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy Rick Riordan mindkét általam olvasott sorozata (Percy Jackson és az olimposziak, Kane Krónikák), átlagosan 1-2 kötettel rövidebbek lehetett volna, mivel az első, vagy az első-második kötet cselekménye nem feltétlen tartozott szervesen a fő konfliktushoz, inkább csak bemutatta a szereplőket és a világot.

6. Kifényesítjük a kilincseket: Egy könyv, aminek nagyon kerek volt a befejezése

A legutóbbi nagyon eltalált befejezés, amit olvastam, az John Green legújabb regényének, a Turtles All The Way Downnak (magyarul Teknősök végtelen sora címmel jelent meg nemrég) az utolsó néhány oldala volt. *kisebb spoiler* A végén feltárul, hogy az elbeszélő nem az általunk megismert Aza, hanem a felnőttkori önmaga, ami egyből megmagyarázza, miért tűnt olyan furcsa mód nagy rálátással rendelkezőnek néha a narrációjában. *kisebb spoiler vége* A jövőbe való kitekintés nagyon keserédesen helyezi még egyszer elénk az üzenetet, hogy a mentális betegség sokszor olyasvalami, amivel valaki hosszú éveken át küzd kisebb-nagyobb sikerekkel, és hogy az életben majdnem minden mulandó és változik. És egyszerűen tökéletes volt, pont jó mértékben volt szívszorító és felemelő, és nagyon szépen zárta le ezt a remek könyvet.

7. Leporoljuk a csillárt: Egy könyv, ami szerinted túl rámenősen próbálta átnyomni az üzenetét

Ömm… nem mintha nagy üzenet lett volna benne, de utoljára az Otherworld olvasása közben éreztem azt, hogy ez a regény bizony nem nagyon jól van megcsinálva, és nem is tudja, hogy akar-e mondani valamit igazából, és ha akar, akkor mi legyen az üzenet. Pedig lehetett volna potenciál: a virtuális valóság térnyerésével lehetett volna kérdéseket feltenni a technológiával kapcsolatos viszonyunkról, de ilyen szempontból nem volt valami intelligens a regény.

8. A tavaszi nagytakarítás fárasztó, de dicsőséges vége: Egy sorozat, amin fárasztó volt végigérni, de megérte

Ezt a kérdést megint viszonylag kevéssé tudom értelmezni, mert ha szeretek egy sorozatot, akkor nem élem meg nagy fáradságnak végigküzeni magam rajta, ugyebár… Ami most mégis eszembe jutott, az Marissa Meyer Holdbéli Krónikák-sorozata volt. A képregényeket leszámítva mindent olvastam, még a kiegészítő kisregényt és novelláskötetet is, és mivel a harmadik-negyedik rész már kifejezetten hosszúak voltak, így ez elég meghatározó mennyiségű oldalszámot jelentett az életemben… de nagyon szerettem a sorozatot, szóval nem zavart. Ennek ellenére nem vagyok benne biztos, hogy újra is olvasnám. (Megint a hosszkérdés... túl sok a jó könyv, túl kevés az idő.)

9. Várjuk a következő tavaszt: Tagelj 4 embert

Szokás szerint nem tagelek senkit.

Évszakösszefoglaló – 2017/2018 tél

Az évrendező bejegyzéseimet írogatva jöttem rá, hogy milyen nehéz észben tartani és átlátni mindent egy egész évből. Így ellopok egy formátumot, amit egy videóblogon láttam, és megpróbálom átültetni írásban is élvezhető formába. A következőben felsorolom az összes könyvet, amit olvastam az elmúlt évszakban, megadom hozzájuk a kiérdemelt pontszámot (ez még változhat a molyos értékelésig, ha utólag átgondolom), és a végén részletesebben beszélek az öt kedvencemről.

Úgy gondolom, mindhárom hónapom kifejezetten erős volt, néhány kisebb mélypontot leszámítva az olvasott könyvek minőségével és mennyiségével is meg voltam elégedve. Felsorolásszerűen így néz ki a termés:

December:

Ira Levin: Rosemary gyermeke    9 pont

Szakurazaka Hirosi: A holnap határa      7 pont

Rachel Ward: Nem enged a mélység      5 pont

Böszörményi Gyula: Beretva és tőr         8 pont

Becky Chambers: The Long Way to a Small, Angry Planet     10 pont

Január:

Neil Gaiman: Coraline       8 pont

Sally Nicholls: Ways to Live Forever      9 pont

Leigh Bardugo: Crooked Kingdom          10 pont

Jason Segel – Kirsten Miller: Otherworld         6 pont

John Steinbeck: Egerek és emberek       9 pont

Február:

Neal Shusterman: Unwind – Bontásra ítélve    10 pont

Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?        10 pont

Adam Silvera: They Both Die at the End                       10 pont

Összesen tehát 13 könyvet olvastam el, azaz átlagosan 4,3-at havonta, az értékeléseim átlaga pedig 8,5-re jön ki, ami kifejezetten erős, szerintem.

Na és akkor lássuk a medvét, azaz azt az 5 könyvet, amik kiemelkedtek ebből az igen erős mezőnyből.

5. Adam Silvera: They Both Die At the End

Egy kicsit bennem van az az érzés, hogy az író előző 1,75 könyvét, amit elolvastam, jobban szerettem… de ez nem jelenti azt, hogy ezt nem szerettem, sőt. Igazából pont azt kaptam, amit vártam: két fiút összehoz a tudás, hogy ez életük utolsó napja, és megpróbálják a hátralévő időt minél tartalmasabban eltölteni. Adam Silvera minden regénye a gyomron rúgás instant megfelelője érzelmileg, és ez erre a kötetre is igaz: egyszerre szomorú és életigenlő, dühös és bölcs, egy kicsit olyan, amilyennek szeretném az életem utolsó napját, és amilyen biztosan tudom, hogy nem lesz. Arról meg a szerző nem tehet, hogy a kelleténél jobban elgondolkodtam a könyvben szereplő szolgáltatások praktikus megfontolásain, és valamiért a predestináción – nem hibáztathatom azért a regényt, mert nem foglalkozott olyan mélységben az alapkoncepciója ellentmondásaival, amilyen mélységben nyilván soha nem akart foglalkozni vele.

4. Neal Shusterman: Unwind

Évek óta kerülgetem az író több könyvét is, és most végre rászántam magam, hogy nekiálljak az angolszász nyelvterületen nagy becsben tartott disztópiás sorozatának… nem bántam meg. Eleinte zavart az a látszólagos ellentmondás, hogy a könyv külföldön YA regényként fut, itthon viszont felnőtt regényként jelent meg, a túl egyszerű stílusa nem passzolt az utóbbihoz, viszont az excesszív mennyiségű vér és belezés miatt meg tudom érteni, miért nem akarják kiskorúak kezében tudni. Végül aztán a regény teljesen elvarázsolt a középpontjában álló nehéz témák okos és érett kezelésével, valamint a három főszereplő remekbe szabott jellemfejlődésével, ami során olyan dolgokat is érintett a regény, amit még nem láttam a műfajtól, és nagyon érdekesnek, merésznek és igaznak találtam. Remélem, a sorozat további kötetei se adnak alább a színvonalból.

3. Becky Chambers: A Long Way To A Small, Angry Planet

Vannak azok a sci-fik, amiktől megcsavarodik az agyad, és olyan mélységekben és dimenziókban gondolkodsz az életről, a világmindenségről meg mindenről, amit előtte nem is tartottál lehetségesnek. De vannak nagyon másfajta sci-fik is. Például ez, ami egy annyira kisember-központú történet, de pont ettől imádnivaló. Egy féreglyukakat fúró kis magánűrhajó legénységéről szól, akik nagyon színes egyéniségek, és a könyv során leírt hosszú utazáson mindenféle kalandba bonyolódnak. Egyszerű és szívmelengető kis történet, de mégis megvolt benne az az izgalom, ami miatt nem hagyott nyugodni.

2. Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

Na, ez meg pont az előző bekezdésben emlegetett, mélyen elgondolkodtató fajta sci-fi. Kicsit féltem, hogy nem fog felérni a hírnevéhez, de szerencsére egyáltalán nem ez volt a helyzet, végig fogva tartottak a központjában álló kérdések arról, hogy mit is jelent igazából embernek lenni, amit olyan mélységben körül tudott járni, hogy azóta is ehhez az alapműhöz méri magát a fél sci-fi irodalom és filmművészet. És ez egy olyan alapmű, ami nagyon szépen öregszik, a kérdései nem kevésbé relevánsak vagy elgondolkodtatóak, mint a megírása idején. Az egyetlen dolog, amit nem igazán tudtam hova tenni, az a befejezés volt, talán örültem volna, ha kevésbé kusza és nyitott, de így is nagy élmény volt a könyv.

1. Leigh Bardugo: Crooked Kingdom

Oké, ennek a könyvnek az uralma az évszakom fölött valószínűleg nem meglepő senki számára. Ez egy gyakorlatilag tökéletes második kötet volt, minden mondatát imádtam (kivéve azt az egy darab halálesetet, de még annak is belátom a szükségességét). A cselekmény elképesztő izgalmas és fordulatos volt, még nagyobb tétekkel, mint az első kötetben, és a karakterek is igazán érdekes és jó jellemfejlődéseken mentek át a veszély és izgalom közepette, néhány főszereplőt kifejezetten csak ebben a kötetben ismertünk meg igazán. Vérzik a szívem, hogy ez a sorozat csak két kötetes volt, mert igazából akármennyit tudnék olvasni erről a csapatról.